újabb események régebbi események további események
19:41
wadbikaiy új cikket töltött fel
19:30
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:26
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
09:18
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:08
EdwardIsoma regisztrált a weboldalra
16:11
Blendervjo regisztrált a weboldalra
09:55
tushots új cikket töltött fel
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Clara62 új cikket töltött fel
19:14
fyeifCitle regisztrált a weboldalra
09:55
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
09:31
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:25
Anyu módosította a naplóbejegyzését
19:20
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
14:22
Ilpaki új cikket töltött fel
07:19
Augustbny regisztrált a weboldalra

Isten véled...

2010. augusztus 23. - Látogatók száma: 49

Azon a nyáron énekelte Aradszky a táncdalfesztiválon a Piroskámat. Erre tisztán emlékszem.
"Isten véled édes Piroskám,
Van még rajtad kívül csinos lány,
Lennék én még nálad divatban,
És ha nem hát akkor mond, mi van?!"

Nagyon rég történt, amire most visszaemlékezem. Akkor már rég nem volt meg a hentesüzletünk. Anyám három fenyőt ültetett a lebontásra ítélt kis épület helyére. Mementóként? Olyan méteresek se voltak akkor még a fák. Megvolt viszont az a nagy vasoszlopos állvány, amikre Édesapám felhúzta a levágásra ítélt állatokat. Nem arra a célra lett használva, mint az készült. De működött jó pár esztendeig még utána is. A házkörül fellelhető deszkákból és egy ormótlan vastag kutyaláncból, eszkábált nekünk lányoknak egy nagy-nagy hintát. Nem mindenki fért rá egyszerre? Dehogy is nem! Mi lányok mindenre leltünk megoldást, amit kieszeltünk. Kicsi lévén, a legkisebb lévén, általában ülnöm kellett. Mellém telepedett Zs, mert ő alkatilag nem rendelkezett terebélyes popsival. R folyton állt, nyomta a lábával a fenekem, de neki állni kellett, mert ugra-bugra lévén, annyi ideig nem is tudott volna ülni. E a másik oldalon állt, Zs mögött. Tényleg! Egyszer majd megkérdezem tőle, hogy neki is nyomta E lába a popsiját? G a rangidős középről parancsolt. Kimagaslott termetével R és E közül. Naná! Ő volt a főnök örökké. Előtte talán soha nem is volt hintánk se még. Nem volt nap, hogy ne nyúztuk volna az új játékszerünk. Olyanra vágytam volna nagyon, hogy egyedül ülök csak rajta. Csak egyedül én. Azt hiszem soha nem sikerült. De buta vagyok! Most jut eszembe, hogy az nem is lett volna lehetséges. Hiszen nem ért le a lábam. Ugyan hogyan löktem volna be magam? Himbálózás nélkül meg mit ért volna az egész? Csak felmászni valamire és bitorolni? Jó az így, ahogy volt. Együtt. Egyik délután, - akkor már napok óta nem esett az eső, - porzott alattuk a föld. Jól ki volt taposva a hinta alatt. Fű nem nőhetett, hiszen öt pár piciny láb gondoskodott róla. Szóval a megszokott elrendezésben fent vagyunk a hintán és piszkáljuk egymást, huncutkodunk a másikkal, csipkelődünk szokásosan, amikor a főnök, mármint G, kiadta a parancsot.
– Dalra fakadás!
Hozzátartozik mindehhez, hogy egyikünk sem járt zenetagozatos képzésre. Énekelni viszont szerettünk olykor. Hát énekeltünk is. Jó negyedóra sem telt belé, a kertfaros szomszédasszony, aki olyan ötven körüli éveiben járhatott akkor és hatalmas teste volt, mint később kiderült hangja is. Ránk ripakodott.
– Azt a neveletlen fajtátokat! Hát nem tudtok csendben játszani? Miért kell állandóan üvöltözni?
Nóta elhalkult. Megszűnt. Csend volt a kertben. Hamar jött ki Édesanyánk és kérdezte mi a baj? Mindig ránk nézett, ha tízpercnél tovább voltunk csendben. Azt mondta a nagydolgok véghezvitelére minimum 11 perc kell. Mi, jól nevelt lányok elpanaszoltuk mi történt, és nagyon szégyelltük magunkat az új szomszéd néni szavai miatt. Igen, az volt, új. Azon a héten költözött be a tanyáról. Özvegyasszonyként, négy fiúgyermek édesanyjaként. Nem jártunk szerencsével, a fiúkkal. Mamlasz volt mindegyik. Báááár! Tibort, a harmadikat, amikor elvitték katonának, nagyon csapta volna a szelet az egyik nővéremnek. Azt írta neki a seregből: "He! Zsuzsikám! Jobban szeretlek, mint a hazámat." Ezen röhögtünk hetekig. Édesapám megsemmisítette a levelet, mert azt mondta: ezért főbelövés járt volna az ő idejébe. Visszatérve a hintázásunkra elmondtunk mindent Anyunak, ahogy történt, és a drága felemelt hangon elkezdett bennünket védeni. Nem hozzánk beszélt, nem nekünk szólt, csak úgy, hangosan, mint aki magában beszél.
- Nem hallottam még olyanról, hogy síri csendben kellene játszani a gyerekeknek, akinek nem tetszik, költözzön ki a tanyára, és szóljon rá a kecskéjére, hogy akkor mekegjen, amikor az ő fülének épp kívánatos.
Naná, hogy a kijött a néni. Beszélgettek ilyen felnőtt nyelven számomra. Arra emlékszem csupán a társalgás úgy fejeződött be, hogy édesanyám javasolta nyugodtan költözzenek vissza ahonnan jöttek, mert mi csak éjjel szoktunk csendesen élni, amikor alszunk.
- Bár maradtam volna kint a tanyán!
Válaszolt szinte csak önmagának a szomszéd néni, és beletörődve visszavonulót fújva, bement a házába. Édesanyánk mindig és mindenkivel szemben örökké védett bennünket. Rá a mai napig számíthatunk. Ez olyan jó érzés. Legutóbb, amikor otthon jártam, a hinta helyén is megálltam. Végigjártam a kertet. Hiába nincs semmi se már úgy, mint volt valamikor, én akkor is emlékszem mindenre. Hiszen ez az én gyermekkorom volt. Mikor is? Tegnap? Tegnapelőtt? Vagy még jóval előbb? Mindegy.

A cikket írta: Laura

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 16. 19:27

megtekintés Válasz erre: boszorkány - 2010. szeptember 16. 11:03

Az én nagymamám 98 évet élt. Az utolsó néhányat a múltban, bár neki az volt a jelen, de önellátó volt, csak vigyázni kellett rá nagyon. A legborzasztóbb az volt, amikor eltemette a fiát, vagyis aput,na ezt nem fogta fel soha...,de talán jobb is így. Most visszaadhatjátok azt a sok jót, amit kaptatok tőle. Jó egészséget kívánok neki!!

Az nagyon szép kor, amennyit a nagyit megélt.
A legszörnyűbb is megadatott szegénykémnek.
Köszönöm a nevében is.
2010. szeptember 16. 11:03

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. szeptember 4. 20:31

Nagyon büszke vagyok Édesanyámra, mindig is megvédett bennünket, bárkivel szemben. Ma már nem tud, 91 éves, és sajnos elkezdett öregedni. Kicsit nehezebben mozog, kicsit nehezebben fog az agya, kicsit összement a teste is. Olyan szomorú ez számomra.
Üdv: L

Régen rossz, ha egy gyermek körül csend van csak...

Az én nagymamám 98 évet élt. Az utolsó néhányat a múltban, bár neki az volt a jelen, de önellátó volt, csak vigyázni kellett rá nagyon. A legborzasztóbb az volt, amikor eltemette a fiát, vagyis aput,na ezt nem fogta fel soha...,de talán jobb is így. Most visszaadhatjátok azt a sok jót, amit kaptatok tőle. Jó egészséget kívánok neki!!
2010. szeptember 4. 20:31

megtekintés Válasz erre: katalina - 2010. augusztus 30. 23:22

Nagyon tetszett az egész, úgy, ahogyan megírtad, a következő két modása az Édes Jó Mamádnak... páratlan, amivel amolyan igazi anyai védelmet nyújtott csicsintalan lányainak:
"...költözzön ki a tanyára, és szóljon rá a kecskéjére, hogy akkor mekegjen, amikor az ő fülének épp kívánatos." - aztán a másik: "...nyugodtan költözzenek vissza ahonnan jöttek, mert mi csak éjjel szoktunk csendesen élni, amikor alszunk."
Egyébként - igaz, mi itt társasházban éltünk, de amikor itt hancúroztak az unokáim a szomszédok gyerekeivel, s valakinek nem tetszett, én is olyasmit mondtam: ha valakinek nem tetszik, költözön el innen családi házba! A gyerekek nem ülhetnek csendben, egész nap valamelyik sarokban... nem igaz?
Remekeltél ezzel is!
Puszillak: Kata

Nagyon büszke vagyok Édesanyámra, mindig is megvédett bennünket, bárkivel szemben. Ma már nem tud, 91 éves, és sajnos elkezdett öregedni. Kicsit nehezebben mozog, kicsit nehezebben fog az agya, kicsit összement a teste is. Olyan szomorú ez számomra.
Üdv: L

Régen rossz, ha egy gyermek körül csend van csak...
2010. augusztus 30. 23:22
Nagyon tetszett az egész, úgy, ahogyan megírtad, a következő két modása az Édes Jó Mamádnak... páratlan, amivel amolyan igazi anyai védelmet nyújtott csicsintalan lányainak:
"...költözzön ki a tanyára, és szóljon rá a kecskéjére, hogy akkor mekegjen, amikor az ő fülének épp kívánatos." - aztán a másik: "...nyugodtan költözzenek vissza ahonnan jöttek, mert mi csak éjjel szoktunk csendesen élni, amikor alszunk."
Egyébként - igaz, mi itt társasházban éltünk, de amikor itt hancúroztak az unokáim a szomszédok gyerekeivel, s valakinek nem tetszett, én is olyasmit mondtam: ha valakinek nem tetszik, költözön el innen családi házba! A gyerekek nem ülhetnek csendben, egész nap valamelyik sarokban... nem igaz?
Remekeltél ezzel is!
Puszillak: Kata
2010. augusztus 25. 18:54

megtekintés Válasz erre: BanMagdi - 2010. augusztus 24. 19:36

Nemrég jártam én is gyerekkorom szinhelyén. Nagyon megrázó volt, és főleg olyan kicsi volt minden.

Engem nem ráz meg, inkább azt mondanám felkavar, megzavar érzelmileg, ha hazamegyek.
Igen! Nekem is olyan kicsinek tűnnek a dolgok. Fura. Hasonlóan véljük.
2010. augusztus 24. 19:36
Nemrég jártam én is gyerekkorom szinhelyén. Nagyon megrázó volt, és főleg olyan kicsi volt minden.
2010. augusztus 24. 19:35
Az országút az, de nem mi! :-)))

Gondoltam lejegyzem, mert ha most nem, akkor elfelejtődik.
Kicsit sérült a szárnyam most, de lesz ez majd jobb is!!!
2010. augusztus 24. 02:01
Hát igen úgy látom a nosztalgia láz máson is kitör nem csak vén fejemen. A hinta hát annak az a dolga, hogy röpüljön!!!!! és Te szállj a szelek szárnyán magasan vele. Hát hogyne!!! A világ minden kincséért sem szabad kihagyni. Az élet kereke!!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: