újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

Nyári mulatságok...

2010. augusztus 24. - Látogatók száma: 56

Általában mindig hangosak voltunk. Na, jó! Nem általában. Mindig. Szinte mindig, mondhatnám örökké, kivéve persze, amikor aludtunk, - mint azt már említettem is. Egyszer, egy nyári napon, mert nálunk nyáron történtek az igazi események. Év közben, amikor iskolába jártunk, a tanulás lekötött bennünket. Kitöltötte szinte minden percünket. A nyár volt a szabadság, a nagybetűs történések ideje. Mezítláb kint az udvaron, az utcán, a faluban, a szántáson, a réten. Miénk volt minden, holott kinőtt, örökölt, foltos ruhákban jártunk. Ám tisztát vettünk minden reggel.
Jut eszembe, egy reggel iskolába menet, - az biztos is, hogy elsős voltam, - mert akkor még nem tudtam kiejteni az s betűt. Ma már nem is értem, miért nem tudtam? De arra emlékszem, hogy szégyelltem nagyon. Szóval kerestem a tálamat, hiszen a nyakamba szerettem volna tenni. Nővérem, akitől kérdeztem vajon merre lelem meg, egy tányért tolt az orrom alá. Szívem szerint a földhöz vágtam volna mérgembe a tányért, ám tudtam, amiért megdolgoztak mások, én azt csak úgy nem törhetem össze. Sírva mentem el aznap az iskolába. Arra a hülye sálra meg nem is emlékezem már, hogy milyen volt. Csak a nővérem arcára, meg a Tanító bácsira, aki hátraültetett olykor az osztályban, és míg a többieknek feladatot adott, addig csak velem foglalkozott. Másodikba már nem voltak gondjaim. Sálat hordok azóta is.
A nyár. Azok a régi szép nyarak! Kár, hogy nem tudom időpontilag már meghatározni, melyik nyáron pontosan mik történtek. A fagyis az állandó volt. A fagyis nyarak. Három nagy kereken gördülő fura jármű, mely csilingelt. Azóta sem láttam olyat. Édesanyám mindig kiszámította a semmiből, hogy nekünk arra fussa. Egy befőttesüvegbe tette a bácsi a sok gombócot, majd a konyhában az elosztásra került, hogy egységesen mindenkinek jusson, mind a hatunknak.

Anyám hazudott, amikor azt mondta, ő nem szereti a fagyit.
Sokat és sokszor hazudott Édesanyám.
A csirkecombra is azt mondta.
Akkor ezeket még nem tudtam, nem is sejtettem. Amikor anya lettem jómagam is, azon idő tájt kezdtem el megszeretni a szopogatós részeit a csirkének.

De nem is erről szerettem volna mesélni, hanem a nővéremről, aki az egyik nyáron utánozta a fagyis bácsit. Meleg volt már napok óta, és nem tudni miért ma sem, de a bácsi nem jött a falunkba. Erre a nővérem egy csengővel a kezébe végig futott a falun. Emlékszem, mi meg szétszóródva az utcákba majdnem meghaltunk a nevetéstől, amint jönnek ki a házakból, kezükben csörög a pénz, másikban a bögrék, üvegek. No meg a hangos szidalmak. Még este is nagyon sokat nevettünk ezen. Talán még másnap is. Életet leheltünk a faluba egy délutánra.
Viszont este nem volt szabad a szobában villanyoltás után hangoskodnunk. Tudtuk mi ezt, de sokszor megszegtük. Ilyenkor repült Édesapánk papucsa. Anyu roppant ügyesen megoldotta, amikor rájött, hogy Apunak ez kezd rossz szokásává válni. Eldobhatatlan papucsot vásárol neki. Olyan könnyű volt súlyra, hogy méterre se lehetett elhajítani. Most, így visszagondolva, Apám ügyes ember volt, - ma már tudom, - szándékosan nem is célzott soha.
Olyan nem volt, hogy reggel már határozottan tudtuk volna, mit játszunk aznap. Ám minden napra akadt valami, mi arról gondoskodtunk. Legidősebb nővérem, aki bent a városon tanult, és nem olyan szűk látókörű volt, mint mi, abban a zárt kis közösségben, na, az ő hatására, tanácsára, szépen befejeztük a gyártó által előállított új szandálunk. Hatalmas százas szeget ütöttünk bele, és tipegtünk. Végre! Nekünk is volt olyan tűsarkú cipőnk, mint amit sose láttunk még, de tudtuk, hogy van, létezik.
Majd egyik nap, - arra már nem emlékszem melyikünk, de én biztos is, hogy nem! - kitalálta valamelyik testvérem, - bújjunk el! Elbújtunk. Elbújtunk Anyu elől, de annyira sikeresen, még ebédre se mentünk be. Hallottuk mi a hangját, ahogy hív szokásosan, majd később sírva, és keres minket égen és földön. Ma sem értem mi vezérelt bennünket erre. Mi ott lapítottunk a püszkebokrok mögött némán. Délután, - ez már miattam volt, - megtört a síri csend. Pisilnem kellett. Azt mondták a többiek, lehet itt is. De nem mertem. Egyszer már próbáltam, és mindenem olyan lett. Kinevettek akkor érte.
Engem mindenért kinevettek, ha elsőre nem sikerült valami.
A szaloncukrot is megmutatták hogyan kell lopni a fáról karácsonykor, de azt nem, hogy milyen mozdulattal igazgatjuk vissza a papírt, hogy soha senki ne tudja meg kivette azt ki. Szóval a szükség kivezetett minket, azaz az én szükségem. A díszes társaság méltóztatott az önként vállalt fedezékből bevonulni a házba.
Anyu nagyon, nagyon-nagyon ritkán panaszkodott Apunak ránk. Aznap megtette. Jogosan. Ott a belső gangon akkor lecsatolta a szíját Édesapánk, és bármennyire is furcsa, de nem hagyott senkin nyomot a szíj. Csak arra emlékszem én kaptam a legtöbbet, mert bizonyos alkalmakkor nagyon előzékenyek voltak velem a nővéreim. Ez egy pont olyan alkalom volt a sok közül.
Az öcsémmel soha nem éreztettem a rangidősségem. Talán épp ezért. Soha nem adtam tovább, ami magamnak is fájt. Az első fizetésemből neki vettem egy karórát. Mutatta az időn kívül a dátumot is. Vajon őrzi még?

A cikket írta: Laura

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. augusztus 26. 19:23

megtekintés Válasz erre: Mamóka - 2010. augusztus 26. 08:41

Nagyon tetszik ez az írásod.
Sajnos a gyermek, míg kicsi, nem fogja fel, hogy milyen fájdalmat tud okozni a viselkedésével, jó heccnek tartja, ha a szülő aggódik.

Sok élményed lehetett ilyen nagy családban. Én mindig ilyenre vágytam, mert én sajnos egyke vagyok. De kompenzáltam: nagyon sok igazán jó barátot gyűjtöttem be életem során, akikre mindig számíthatok. És a családomra is....
Mégegyszer: élvezettel olvastam a cikkedet!
Üdvözöllek: Mamóka

Köszönöm Mamóka! :)
Igen, dehogy megértsd ezt, fel kell nőni.

Még annál is több. Napestig tudnék regélni. Viszont te nagyon ügyesen megoldottad az egykeséged. Gratulálok a barátaidhoz! Így is kell, ha itt nem ad, a másik oldalt elveszem, ami jár nekem.

Elkerültem otthonról már, amikor életemben először megettem egyedül egy tábla csokit. Nem ízlett. A mai napig szeretek picit törni valakinek belőle. Ezt nevelték belém. Adni.
Üdv neked is!
Laura
2010. augusztus 26. 08:41
Nagyon tetszik ez az írásod.
Sajnos a gyermek, míg kicsi, nem fogja fel, hogy milyen fájdalmat tud okozni a viselkedésével, jó heccnek tartja, ha a szülő aggódik.

Sok élményed lehetett ilyen nagy családban. Én mindig ilyenre vágytam, mert én sajnos egyke vagyok. De kompenzáltam: nagyon sok igazán jó barátot gyűjtöttem be életem során, akikre mindig számíthatok. És a családomra is....
Mégegyszer: élvezettel olvastam a cikkedet!
Üdvözöllek: Mamóka
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: