Periférián

Látogatók száma: 45

1. rész: Társas magány

A középmagas, vékony fiatalember arcának jobb felén megrándul az ideg, amikor a bébiszitter képtelen a két apró gyerekét kordában tartani. A földszinti közel hatvan négyzetméteres nappaliban a négy- és hatéves gyerekek akkora felfordulást képesek csinálni, hogy Rétinének annyi idejébe kerül a helyiség rendbetétele és kitakarítása, mint a fennmaradó százhúsz négyzetméteré.
- Jánoska, kedvesem – szólítja a fiatalembert, - jöjjön ki a konyhába, készítettem magának valami finomat!
Rétiné hetente kétszer jár takarítani a Kállay családhoz, és ha szerét ejtheti, mert nincs otthon a háziasszony, akkor összedob a ház urának egy magyaros egytál ételt, mert szegénykém úgy néz ki, mint aki hétszámra sós levest sem eszik. Nagy koponya Jánoska, vág az esze, mint a beretva, most is három hétig itthon dolgozik, hogy nyugodtan megírhasson egy hosszabb tanulmányt, csakhogy a gyerekeitől soha nincs nyugta. Dr. Kállay János, harmincnyolc éves tudományos kutató neve lassan nemzetközi szinten is általánosan ismertté válik, lévén, hogy a kutatásaikról szóló cikkekei átlag kéthavonta megjelennek mind az írott, mind az elektronikus angol nyelvű szaksajtóban, de mindez hiába, ha itthon nincs becsülete. Feleségének, Enikő asszonynak kellene biztosítani férje számára a megfelelő munkakörülményeket, csakhogy neki erre nincs ideje, egész nap császkál, plázázik, urizál, reggel elmegy, és csak akkor ér haza, amikor lejár a bébiszitter munkaideje.
Jánoska kedveli Rétinét, a vidékről bejáró sokszoknyás parasztasszonyt, mert vele jókat tud beszélgetni, nem beszélve arról, hogy rettenetesen ízletesen süt-főz, és nem a reformkonyha gezemicéit kell fogyasztania, melyekkel a felesége gyötri.
- Rakott kelkáposztát készítettem, üljön asztalhoz, aranyom és máris tálalom! Tessék! Jó étvágyat! Vigyázzon, mert nagyon forró! Adjak még tejfelt hozzá?
- Köszönöm, aranyos Rétiné, már az illata is fenséges! Nem kérek több tejfelt!
Kezét karba téve figyeli az asszony, mennyire jóízűen eszik Jánoska.
- Hanem egyen hozzá kenyeret is, nehogy megülje a gyomrát! Aztán meddig lesz itthon? Három hétig? Tud itthon dolgozni? Nehezen, ugye? Jöjjön le hozzánk, van az erdő szélén egy kis faházunk, ott nem zavarja senki! Majd lejár hozzánk kosztolni, úgyis mindig főzök Bandikámnak is!
Bandikám Rétiné élettársa, aki egy hónapja ment nyugdíjba és azóta a faluban vállal különféle javítási munkákat, mert megszokta a munkát, s otthon punnyadni a televízió előtt, az bizony nem az ő kenyere.
A második tányért is tisztára törli Jánoska a maradék darabka kenyérrel, majd hátradől.
- Nagyon köszönöm, Rétiné drága! Nem akarom magukat zavarni, inkább lemegyek a szüleimhez a Jászságba.
A két fiúcska apjukhoz hasonlóan falja az ételt, ám a bébiszitter fanyalog, neki túl nehéz a káposzta. Rétiné azonban nem traktálja mással, így éhkoppon marad. Bánja már, hogy nem kért az ételből, lám, a gyerekek már a második adaggal birkóznak. Nagyot nyel és elmegy rendet rakni, ne is lássa a falatozókat.
- Apa, kimegyünk a kertbe focizni? – kérdezi Marci két falat között.
- Kimegyünk kisfiam, ám előbb lakjatok jól.
Szüksége van néhány percre, míg kitalálja, hogy mit mondjon a nejének, hová tűnik el tíz napra. Hihető sztori kell, olyan, amit nem csak elhisz, de eszébe sem jut utána menni, mert akkor fuccs az egésznek! Magával viszi a laptopját és a mobil internetet, meg a több száz oldalnyi jegyzetét, tulajdonképpen a mobilján kívül csak némi ruhaneműt pakol a hátizsákjába.
Gömbölyű a labda, gurul is, ha megrúgják, ám néha nem éppen arra megy, amerre szánták, de ezen csak nevetnek, jó móka az egész.
Lelép a bébiszitter, már nincs rá szükség, úgyis fél óra múlva lejár a munkaideje. Rétiné szorgalmasan elmosogat, a maradék rakott kelt pedig ételdobozba teszi, azt majd hazaviszi Bandikámnak, és akkor nem kell főznie.
Kállay Enikő fel öt körül ér haza. A focizók annyira elmerülnek a játékban, hogy észre sem veszik, amikor kiül a teraszra, elszívni egy cigarettát. Éhes, de megvárja a vacsorát, majd összedob egy salátát és kisüt hozzá négy szelet húst. Egész nap apja harmadik feleségével lógott, s Vanda csábítgatta, hogy utazzanak el kettesben Szicíliába, mert nekik az apjával fuccsba ment a nyaralásuk, miután elnyertek egy nagy EU-s pályázatot, és az öregnek itthon kell maradnia, hogy elkölthesse a félmilliárd forintot. Menne Enikő, hogyne menne, de mit kezdjen a két gyerekkel, Janinak dolgoznia kell, az anyja Mallorcán van a második férjével, az anyósára meg nem szívesen bízza a fiúkat, mert az öreglány képes a földből kihúzott sárgarépát a kút alatt megmosni és úgy adni az unokáknak, hogy ropogtassák el nyugodtan, nem lesz attól semmi bajuk. Eddig valahányszor anyósnál voltak a gyerekek, képesek voltak két hét alatt kigömbölyödni, nem is érti, hogy miért, pedig itthon igazán minőségi ételeket esznek.
Kicsit lemaradt Rétiné a munkájával, de jó, hogy nem szidta meg! Az emeleten porszívózik. Mi lenne, ha megkérné, hogy arra a tíz napra vállalja el a gyerekeket? Így mindenki jól járna, fizetne az asszonynak egy szép kis summát, Jani itthon nyugodtan dolgozhatna, miközben ők pedig Vandával Mallorcán múlatnák az időt.
Sejtelmesen mosolyog Rétiné, amikor előadja neki a kérését, és kis gondolkodás után belemegy.
- Nem bánom, elvállalom, legalább Bandikám elszórakozik a fiúkkal!
Kállay Janinak is tetszik az ötlet:
- Menj csak, szívem, érezzétek jól magatokat! Tudod, arra gondoltam, hogy magam is elvonulok valami isten háta mögötti helyre, ahol nem zavar senki.
- De miért mennél el, Jani? Hiszen mi nem leszünk itthon!
- Már elígérkeztem egyik kollégámhoz, a vidéki nyaralójukban akarom befejezni a tanulmányt.
Menjen csak Jani, ha ez az ára annak, hogy utazhasson.
Marci, a négyéves, átöleli Rétinét:
- Teri mama, ugye sütsz nekem kalácsot? Tudod, olyan lekvárosat!
- Sütök, aranyom, hogyne sütnék.
- Ki fog velünk focizni, ha nem lesz ott apa? – teszi fel a fontos kérdést Tomika, aki még nem döntötte el, hogy híres focista legyen, vagy tudós, mint az apja.
- Megoldjuk, Tomikám! – válaszolja Réti mama, és megnyugszik a gyerek, mert biztos abban, hogy úgy lesz.
Három nap múlva útnak indulnak a fiúk, Jani hazaviszi Rétinét a gyerekekkel, utána megy a barátja nyaralójába, legalább is, úgy tudja Enikő, aki nem akar szűkmarkúnak tűnni és az asszony zsebébe csúsztat egy borítékot, öt darab húszezressel kibélelve. Megteheti, mert papíron apja jól menő tanácsadó cégénél dolgozik, eléggé magas fizetésért, bár, ha hirtelen rákérdeznének, meglehet, hogy munkahelyének a pontos címét sem tudná megmondani.
Kállay Jani alig hagyja el a kerületet, Marci máris nyűgösködik.
- Apa, Kati mamához akarok menni!
- Én is, apa! Karcsi papa szeret velünk focizni!
- Nem bánom, gyerekek, ha Teri mama nem haragszik meg ránk, akkor őt hazavisszük, mi meg elmegyünk a mamáékhoz!
Odasandít a mellette ülő asszonyra, aki nagy levegőt vesz, és körülményesen előkeresi szatyrából az Enikőtől kapott borítékot:
- Nem bánom, Jánoska! Visszaadom a pénzt.
- Ugyan már, Rétiné, hagyja csak! Az a fájdalomdíj! Hazavisszük, utána elmegyünk a szüleimhez. Két hétig tessék nyugodtan pihenni.
Mögöttük a két gyerek már azon vitatkozik, mit kérjenek Kati mamától ebédre, Tomika paradicsomlevest enne betűtésztával, Marci pedig a tejfeles tócsnit kívánja.
Janinak eszébe sem jut felhívni a szüleit, legyen csak meglepetés az érkezésük. Százhatvan kilométeres utat a fiúk nem bírják egyhuzamban végig ülni, ezért útközben kétszer is megállnak. Másodszor benzinkútnál pihennek, Jani megtankolja a kocsit, a gyerekeket pedig jól lakatja két nagy szelet húsos-sajtos meleg szendviccsel, isznak rá egy kólát és elpillednek a kocsiban, alig egy kilométer után egyenletes szuszogásuk jelzi, hogy békésen alszanak a gyerekülésekben. Apjának méregdrága konyakot visz, az anyjának meg egy halom édességet. Úgy dönt, hogy útba ejti Jászberényt, ahol televásárolja a bevásárlókocsit élelmiszerekkel, mert tudja, hogy szülei egy fillért sem fogadnának el tőle, de nem szeretné, ha ők fedeznék hármójuk kétheti élelmezését. Meglehet, hogy a kisebbik húgának a gyerekeit is ott találják a nagyszülőknél, akkor kisebb óvodává alakulhat a szülői ház. Semmi gond, majd felmegy a padlásszobába, amely gyerekkorukban a játszószobájuk volt, és ott aztán dolgozhat annyit, amennyit csak akar.
A Tesco parkolójában keres egy árnyékos helyet, és hagyja, hadd aludjanak a fiúk. Kiszáll a kocsiból, leengedi az ablakokat, és felhívja a kollégáját, akit két napja megbízott néhány kísérlet elvégzésével. Gábor fél éjszaka bennmaradt az intézetnél, hogy befejezhesse a feladatokat, és egy órája átküldte e-mailben az eredményeket.
Delelőn jár a nap, mire végez a bevásárlással, és most sem ússza meg anélkül, hogy ne vegyen a gyerekeknek valamilyen új kütyüket, amelyekkel majd legfeljebb, mint újdonsült játékkal, egy-két órát játszanak, és utána akár el is dobhatná azokat. Apósa jóvoltából nincsenek anyagi gondjaik, amelyet kihasználnak a gyerekek, igaz, ehhez az is kell, hogy Enikő gondolkodás nélkül megveszi nekik, amit csak kérnek, pedig ez nem a legjobb gyereknevelési módszer. Perlekedett éppen eleget a feleségével, ám kénytelen volt belátni, hogy vitáik nem vezettek sehová, s ha nem hagyják abba, akkor legfeljebb tartós házastársi állóháborúra számíthat, amely mellett képtelen lenne a munkájára koncentrálni. Így került ez is Kállay Jani láthatatlan hátizsákjába, melyben a megoldásra váró problémákat gyűjtögeti, valahol ez is az apósa nagyvonalú apanázsától kezdve a felesleges pénzszórásig tartó széles skála közepén helyezkedik el. Időnként úgy érzi, hogy egy kitartott, mert hiába kap tisztességes fizetést, abból nem tellene ekkora ház fenntartására, és ezzel együtt lemondhatnának a megszokott életszínvonaluk kilencven százalékáról. Enikő hiába végzett közgazdász, egyetlen napot sem dolgozott és nem is akar. Ezzel sem szabad foglalkozni, maradjon csak a láthatatlan hátizsákjában, melyet egyre nehezebb cipelnie, pedig folyamatosan telik, már alig van benne szabad hely. Mi lesz, ha megtelik? Akkor kivárja az alkalmat, amikor Enikő ismét eltűnik nyaralni, és összepakolja a gyerekeket! Irány a nagyvilág!
- Apa, megérkeztünk! Látom a nagyiék házát!

Folyt.köv.