újabb események régebbi események további események
16:16
Anyu módosította a cikkét
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel
20:34
Yolla új cikket töltött fel
16:13
Anyu új cikket töltött fel
15:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:08
L. Alexa módosította a cikkét
23:07
L. Alexa új cikket töltött fel
22:38
Új cikk került fel a weboldalra
22:36
Új cikk került fel a weboldalra
22:03
Ilona módosította a cikkét
21:53
Ilona új cikket töltött fel
21:34
Yolla új cikket töltött fel
19:59
L. Alexa új cikket töltött fel
16:09
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:26
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
10:37
Yolla új cikket töltött fel

Megoldjuk...

2011. október 18. - Látogatók száma: 76

Gyakran ismétlődő tevékenységeim közül az egyik, amikor erőmet meghaladó terhet kellett cipelnem....

Útjaim során nem igazán térek le arról az útról, amit megszoktam. Már fel sem tűnik, annyi ismerős arc, hiszen mindig ugyanazok. Mindenki siet. Nekem valahogy ezen a napon nem volt sietős a dolgom. Ráérősen nézelődtem és eközben már messziről feltűnt, a számomra már nem idegen, egy ismerős alak.

Első ránézésre, mint egy batyu, szerintem az egész ruhatárát magán hordozta.
Az asszony mint mindig, most is lassan, araszolva haladt. Rongyaiba burkolva, fázósan húzta össze magát, vagy az élet súlya nyomta vállait, ki tudja. Hideg volt. Figyeltem, ahogy halad, de inkább azt, hogy inkább visszafelé. Nem értettem először, miért megy vissza, ha egyszer előre van a dolga. Aztán rájöttem, amikor elkezdtem kicsit jobban odafigyelni erre a jelenségre, mert ezzel keltette fel másodszorra a figyelmemet. Először csak az öltözete. Aztán rájöttem, milyen igaza van, soha nem lehet tudni, ha elindulok kora reggel és késő este megérkezem valahová, az idő átfordulhat nem várt zimankóba. Ezért, vagy másért magán hordozta az összes feltételezett ruhatárát. Kétségtelen nehéz sorsú ember ez az asszony, nem lehet nem észrevenni, aki mindig ugyanazt az utat járja, megduplázva az arra szánt idejét, erejét. Messziről figyeltem, nehogy már észrevegye, mindig csak óvatosan. Érdekes jelenség volt ő. Arca komor, mélyen ülő madár szemei, alig észrevehetők, millió barázda fedte el egykori finom vonásait, mosoly nem igen hagyta el ajkát. Mitől is lehetett volna jókedve, hiszen látszott rajta, már rég beletörődött sorsába. Ez a minden mindegy tekintet, csak a cél lebegjen előtte, ráébreszti az embert kicsiny, törékeny voltára, és arra is, ha egyszerűen nem megy valami. Akkor is meg kell oldani, bármilyen nehéz is legyen az a tevékenység, amit el kell végeznünk. Egy kis koreográfiát belevíve majdnem minden megoldható.

Ennek az asszonynak naponta kellett megtennie szinte ugyanazt az utat, nagy elszántságát megmutatva azzal, hogy az erejét meghaladó nehéz feladatot véghezvigye. Gyenge teste mégis erőt sugárzott. És ezt jól bevéstem az agyamba.

Rettentő sok, látszólag nehéz pakkja volt, zsákok, legalább négyet számoltam, amit el kellett cipelnie egy bizonyos távolságra. Mit tegyen? - ha egyszer korlátozott az ereje, az energiája. Súlya van azoknak a zsákoknak, nem is kicsi. Ez látszott rajta.
De ő ezt is megoldotta.
Előre haladtával mindig csak csak egy-egy zsákot cipelt, majd visszafordult egy következőért, kb. 10-20 méter távolságot megtéve, komótosan, ráérősen bandukolva. Arca ugyan kifejezéstelen volt, de az unalomnak nyoma sem látszott rajta. Így haladt szinte araszolva a célja felé, ami nem is kis távolság, ha duplán kell megtennie. Nem zavartatta magát, vagy talán csak a beletörődés, amit esetleg felfedezni véltem rajta? Tudta, hogy csak ez az egyetlen módja, hogy eljusson a végső célig, a buszmegállóba.

A közelembe érve alkalmam volt megfigyelni, arcán nem volt felfedezhető a szépségnek nyoma se, olyan egykedvű inkább, de egyáltalán nem taszító. A korát nem lehetett meghatározni, hiszen alig látszott ki belőle valami. A haja elfedte. Saccoltam, lehetett úgy 40-50 éves? Több rétegű ruhája sem leplezhette sovány alkatát. Görnyedt testtartása árulkodott nehéz életéről.
Már együtt volt a négy zsák. Azt, hogy vajon mi lehetett a tartalma a zsákoknak, nem lehetett kétségem afelől. De nem is az volt akkor a lényeg. Csak a technikája, amit csodáltam, ahogy megoldja ezt a mások számára szinte lehetetlennek tűnő feladatot, ahogy keresztül halad a téren a nehéz pakkokkal felcuccolva, de mindig csak egyet cipelve. Számára mindez megoldható volt. Kitapasztalta, gondoltam...

Történt egyszer az utam során, amikor én is több minden feladatot tűztem ki aznapra magam elé, hogy erőm vége felé járva sem akartam a világért sem feladni, hogy amit elterveztem, ne vigyem véghez. Megoldhatatlannak éreztem. Akkor jutott eszembe ez az asszony. Ha neki sikerült, akkor mi az akadálya, hogy legalább kipróbáljam azt a koreográfiát, amit megfigyelhettem nála és bejött.
Az én zsákjaimnak nem volt akkora a súlya, csak fogása semmi, de nem tudtam beletörődni abba, hogy ott maradjon, ahol addig volt.

Messze volt a szemeteskuka, ahová szántam őket levonszolni. Nem fogja kibírni, ha húzom-vonom, meg én se, gondoltam, hiszen kegyetlen hőség volt azon a napon. Azt is nehéz volt elviselni, hát még a hazafelé út, ami rám várt. És akkor még ezek a pakkok. Meg, amit hazára szántam.

Nem hagyhatom fenn, hiszen szétcincálják, szerte-szét fogják hordani a betolakodók, akár a cicáim, keresve-kutatva valami harapnivalót. Azt már tudtam, hogy le fogom vinni a konténerig, de hogyan? Haladjak is, meg...
Ebben a pillanatban tudtam mi a teendő. Az az asszony is megoldotta, hát akkor nekem is sikerülnie kell!

Senki se látta mit ügyködök, küszködök a csomagjaimmal. Nem is ez volt akkor a lényeg. De hát a hiúság! Engem még valamennyire visszafogott. Nem is értem el a végére. Hiányzott belőlem az az elszántság, ami azt az asszonyt vezérelte. Megakadályozott abban, hogy eljussak a konténerig. És ekkor feladtam. Nagyon szégyelltem magam, amiért nem voltam képes arra, mint ő, de azt is tudtam mi ennek az oka. Nem tudtam levetkőzni a prűdséget, a hiúságot, ami bennem munkálkodott, miközben küszködtem a csomagjaimmal, és hagytam magam meggyőzni, nem szorulok rá, hogy ezt végig csináljam. Ekkor letettem az út szélére, máig sem értem mi vitt rá erre, de igyekeztem eltakarni a szemek elől ezt a szégyenfoltot. Végül is szemét volt bennük és haza indultam.

Rádöbbentem mindent azért mégsem tudok megoldani. Még nem tartok ott, szerencsére. Azt nem tudom mit tettem volna, ha azokban a zsákokban lett volna mindenem?

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. október 19. 20:03

megtekintés Válasz erre: egy nő - 2011. október 19. 19:19

Vissza találtam és nagyon meghato ez a történet
Mindegyönk igy fog járni de rajtad csodálkozom ! jo lenne veled beszélni már mert kiestél a láto körömből mert sajnos beteg voltam de itt vagyok puszi Éva

Örülök neked. Beteg voltál? Nahát, nem tudtam. Megkereslek!!!!!! :-)

...

Megpróbáltam. Hol vagy? Kérlek adj magadról életjelet! :-)

...

Még mindig nem látsz? Pedig én kereslek! :-)
2011. október 19. 19:19
Vissza találtam és nagyon meghato ez a történet
Mindegyönk igy fog járni de rajtad csodálkozom ! jo lenne veled beszélni már mert kiestél a láto körömből mert sajnos beteg voltam de itt vagyok puszi Éva
2011. október 18. 16:12

megtekintés Válasz erre: - 2011. október 18. 14:48

Szia Évi!

Nagyon megható az írásod. Sajnos egyre, és egyre több ilyen embertársunk lesz.

Pussza!

István

Igen István, ha belegondolok, és amit még nem látunk, mert betegek, meg idősek, tehetetlenek, feladták. Ez a nő mindig egyedül jár, és különös, hogy ezzel hívta fel a figyelmemet, nem tudtam nem észrevenni... és róla vajon ki fog gondoskodni, ha már nem bírja cipelni a "sorsát".

Köszönöm, hogy olvastál.

Pussz,
Éva
 
2011. október 18. 14:48
Szia Évi!

Nagyon megható az írásod. Sajnos egyre, és egyre több ilyen embertársunk lesz.

Pussza!

István
2011. október 18. 12:53

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. október 18. 12:47

Szia Éva!
Ez nekem nem megható, inkább egy érdekes történet. Megfigyelsz, próbálkozol. Megfigyeled magad. Elemzel, következtetsz.
Életszerű, jó írás.
Üdv,
Pinokkió

Köszönöm Pinokkió!

Szoktam én ilyeneket tenni. Gyakori utazásaim alkalmával, úgy igaz, ahogy mondod megfigyelek, tapasztalok, elemzek, következtetek,...
Mindig is érdekeltek az emberek..., az emberi sorsok. Sokszor ránk van írva. Az már külön empátia kérdése, szeretném megvigasztalni a szomorút. És ha vidámságot látok, rám is átragad. :-)

Pussz,
Éva
2011. október 18. 12:47
Szia Éva!
Ez nekem nem megható, inkább egy érdekes történet. Megfigyelsz, próbálkozol. Megfigyeled magad. Elemzel, következtetsz.
Életszerű, jó írás.
Üdv,
Pinokkió
2011. október 18. 12:14

megtekintés Válasz erre: Lizelotte - 2011. október 18. 11:51

Szia Éva!

Megindító írás volt.
Anyukám egyszer azt mondta amikor úgy éreztem nem bírom cipelni az élet súlyát: - Kislányom, erősnek kell lenni, mint a vas!
Én ezt a párbeszédet látom magam előtt a nehéz helyzetekben.

Puszi,

L.

Szia Líz!

Édesanyám erős asszony volt, minden nehézséget le tudott küzdeni, nem maradhatok el mögötte. Dehogynem. Soha nem is leszek olyan, mint ő.
Nekem a bátyám mondata jut az eszembe, amikor egy nehezebb helyzet felmerülése kapcsán mindig mondta: - Megoldjuk! Vagy az apám... - Nem baj lányom! Az anyám, ha valami nem volt... - Majd rajzolok! :-)
Ezekre visszagondolva mindig segítséget kapok, ha baj van.

Pussz, és köszönöm, hogy olvastad.
Éva
2011. október 18. 11:51
Szia Éva!

Megindító írás volt.
Anyukám egyszer azt mondta amikor úgy éreztem nem bírom cipelni az élet súlyát: - Kislányom, erősnek kell lenni, mint a vas!
Én ezt a párbeszédet látom magam előtt a nehéz helyzetekben.

Puszi,

L.
2011. október 18. 11:48

megtekintés Válasz erre: Black Angel - 2011. október 18. 11:35

Kedves Évi!
Nagyon megható, szép történet! Ennek az asszonynak az élete volt a zsákokban, tudta, a túlélésért kell magával cipelni azokat!
Nekünk is vannak "zsákjaink", ha nem is ilyenek, de mi is cipeljük azokat,még ha néha értelmetlennek látjuk is! De visszük tovább, mert az életünk van bennük!
Pusss: Angyal

Szia Angel!

Köszönöm, hogy olvastál. Bizony nekünk is vannak, néha le sem tagadhatjuk a látható, érezhető nyomait. De még mindig a megoldásra törekszünk és nem hagyjuk, hogy a gondok kifogjanak rajtunk.

Pussz,
Éva
2011. október 18. 11:35
Kedves Évi!
Nagyon megható, szép történet! Ennek az asszonynak az élete volt a zsákokban, tudta, a túlélésért kell magával cipelni azokat!
Nekünk is vannak "zsákjaink", ha nem is ilyenek, de mi is cipeljük azokat,még ha néha értelmetlennek látjuk is! De visszük tovább, mert az életünk van bennük!
Pusss: Angyal
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: