A nagymama szíve csücskei
Látogatók száma: 46
Pattantyús Pista a méretes findzsába előzetesen bekészített három szem kockacukorra és a filteres csipkebogyó teára önti a lobogó, tűzforró vizet, mert az a reggelihez megszokott itókája, és azzal veszi be a gyógyszereit is, majd mielőtt asztalhoz ülne, visszateszi a tűzhelyre a forralót, kissé elhúzza az ablak előtti firhangot, épp csak annyira, hogy megnézze, gyújtott-e világot a szomszédasszony, vagy még alszik egy kicsit. Fenn van Rozi, nyitva a konyhaajtaja, úgy szokta, szellőzteti a konyhát, míg szemet szór a baromfinak, és megeteti a hízókat. Késésben van az öreg, már ott kellene lennie Rozinál, hogy levágják és felpucolják a két kövér tyúkot és a hízott kacsát, mert a tízórás vonattal felmegy az asszony Pestre, felviszi a fiának, had egyenek táp nélkül nevelt baromfit is, és nem téved nagyot, ha feltételezi, hogy a radiátor mellé tett széken már ott keleszti a lekváros kifli és kakaós kalács a tésztáját is.
Szalonnás rántottát kíván, de nincs idő vele vacakolni, ezért inkább levág egy szeletet az abált szalonnából, azt gyorsan megeszi egy pille kenyérrel, jól is lakik vele, csakhogy a teája nem hűlt meg ennyi idő alatt, ezért kénytelen vízzel bevenni a gyógyszereit.
Gondosan bezárja a háza ajtaját és közös kerítésükön lévő kiskapun átballag Rozihoz.
- Szép jó reggelt, szépasszony! De korán keltél!
- Jó reggelt, Pista! Már azt hittem, elfelejtesz átjönni!
- Tudod, hogy…
- Gyógyszert kell bevenned, hogyne tudnám, és előtte megreggelizel. Már forr a kályhán a koppóvíz. Levágom a kacsát, meg az egyik tyúkot. Melyiket akarod pucolni?
- A kacsát!
- Jól van, én meg gyorsan végzek a két tyúkkal, utána kisütöm a kalácsot, addig bajmolódhatsz a tapsírossal, de vigyázz, ne tépd fel a gyenge bőrét.
- Majd vigyázok.
- Azért mondom!
Mire kiviláglik, Rozi végez a két tyúk kopasztásával, ám Pista még mindig szorgosan, bár óvatosan tépkedi a kacsa tollát, illetve már csak pihéit.
- Hagyd rá, Pista, úgyis megpörkölöm a gáz felett! Hanem megsüthetnéd a vérüket, míg felbontom őket, utána megreggelizünk, és sütöm a kalácsot.
- Mennyi hagymát tegyek alá? Kettő elég lesz?
- Elég, ha a nagyjából választasz.
Jár a Rozi keze, nem csoda, egész életében munkához szokott, öregségére sem lehet rest. Percek alatt kizsigereli a baromfikat, a májat, zúzát visszateszi a belsejébe, és vinné már a spájzba, hogy ott hűljön az indulásig, amikor Pista, anélkül, hogy a tűzhely mellől megfordulna, odaszól az asszonynak:
- Rozi, ha meg nem sértelek, vágd le a lábukról a körmöt is, mert a pesti asszonyoknak ez már nem megy!
- Igazad van! – hagyja rá a háziasszony és megkörmöli a három jószágot.
- Szépek a jószágaid, még a tyúkoknak is vastag a hájuk. Meglátszik, hogy kukoricával etetted.
- Ne hízelegj, Pista, azzal nálam nem mész sokra!
- Ami igaz, igaz, ez nem hízelgés! – önérzeteskedik az öregúr, miközben letörli a konyhaasztalon a viaszos vásznat, elővesz két tányért, kést, villát, szalvétát, középre rakja a lábas tartó vasrácsot, ráteszi a serpenyőt a sült vérrel, és invitálja Rozit, hogy üljenek le végre enni, mert elmúlt fél nyolc, és idő kell a sütéshez is.
Alig negyedóra múlva előkerül a nyújtódeszka, és Rozi keze nyomán szépen kerekednek a kakaós csigák, gömbölyödnek a lekváros kiflik, melyet a kivajazott tepsikre az öregúr szépen besorakoztat, ügyelve arra, hogy még sülés közben is megdagadnak kissé, és ne érjenek egymáshoz. Tojással is Pista kenegeti meg a tetejüket, mert a háziasszony begyújtja a sütőt, utána hosszan időz a spájzban.
- Neked kerestem egy kis darált mákot, sütök neked hajtottad, tudom, hogy azt szereted!
Hízik az öreg mája, öregember nem vénember, tetszik neki Rozi, ó, már évek óta udvarol neki, kétszer a kezét is megkérte, csakhogy nagyon rátarti asszony, három lépést tart vele, de a semminél ez is jobb.
- Készülődj, Rozi az utolsó tepsit majd én beteszem a sütőbe, az én kalácsomat meg majd megsütöm otthon, nehogy nekem lekéss a vonatot. Aztán mikor jössz vissza? Csak azért kérdem, mert szívesen megetetem a jószágokat.
- Nem bánom, Pista, akkor ott alszom, és csak holnap jövök haza a déli vonattal. Szombat van, nem dolgoznak a gyerekek, legalább lesz időnk beszélgetni.
A három jószágot egyenként hófehér sütőpapírba csomagolja, majd rájuk húz két-két nagy sütőzacskót, így igazán nem mondhatja a menye, hogy nem steril a csomagolásuk. Utána tényleg megy átöltözni, addig hűlhetnek a sütemények, majd úgy csomagolja őket, hogy kevésbé nyomják egymást.
Kaskákba kerülnek a finomságok, a három baromfi az egyikbe, a másikba meg a sütemények.
- Biztos vagy benne, Rozikám, hogy kaskában akarod vinni őket?
- Miben vigyem, drága szomszéduram? Ebben törődnek legkevésbé.
- Kikísérjelek az állomásra?
- Az jó lenne, addig sem kell cipekednem, elbírja a bicikli a kosarakat!
- Mondd, szóltál a gyerekeknek, hogy várjanak a pályaudvaron?
- Nézd már, hát nem elfelejtettem! Mindegy, majd a vonatról felhívom őket. A múlt héten beszéltem Bálinttal, akkor mondtam, hogy valamelyik hétvégén felmegyek hozzájuk.
- Te tudod, Rozikám. No, megyek a kabátomért és hozom a biciklit.
Majd megszakad Rozi a három baromfi súlya alatt, mert az együttesen üti a tíz kilót, de semmi gond, Pista segít feltenni a vonatra, átszállni nem kell, Pesten pedig várja fia.
Megvárja, míg a kalauz kezeli a jegyét, csak utána hívja fel a fiát, aki nagyon meglepődik azon, hogy máris úton van.
- Persze, kimegyünk eléd. Mikor ér be a vonatod?
- Tizenkettő tízkor, a Keletibe.
- Rendben van, anya, ott leszünk!
Biztosan elé jön a két gyerek is, ők a szíve csücskei. Az ötéves Nórika úgy megjegyezte, hogy azóta is mindig emlegeti: Nagyikám, ugye én vagyok a szíved csücske? A nagyobbik unokája, Bence, már igazi kamasz, tizennégy éves, mutál a hangja és már nem lehet puszilgatni, mint a kicsit.
A vágány végénél várja Bálint és Nórika, és amint meglátják, hogy a kalauz segíti leszedni a csomagjait, szaladnak eléje.
- Szervusz, anya!
- Szia, mama! Siettünk, hogy időben ideérjünk! Hoztál sütit?
- Hoztam, aranyom!
- Apa, ehetek belőle a kocsiban?
- Hát, ha nem morzsálod tele az ülést!
Összefutnak Rozi homlokán a ráncok, az ő frissen sült süteményei sohasem morzsálódnak, de nem szól semmit, csak szorítja az unokája kezét és követik a fiát, aki kezében a két kosárral, szapora léptekkel tart a parkolóba, mert csak félórás parkolójegyet vett. Nórika is bírja az apja tempóját, csakhogy a mama nem szokott a rohanáshoz, mert a munka mindig megvárja, és a jószágok se szaladnak világgá, ha fél órával később jutnak a jussukhoz, és hetvenfelé félúton, már nem virgonckodik az ember. Kifullad a sietéstől, mire a kocsihoz érnek, sőt, izzadni kezd a háta, mert meleg is van, süt a nap, legalább plusz hat fok lehet, amikor elindult otthonról, mínusz öt fokot mutatott a hőmérő odakinn a verandán.
Nem baj, majd kipiheni magát.
- Nagyikám, hoztál kakaós csigát?
- Hoztam, aranyom, a kisebb kaskában van.
- Apa, vegyél ki egyet belőle!
- Majd eszel otthon – próbálja meg Bálint lebeszélni lányát a nassolásról, de addig győzködi a gyerek, míg enged neki és előkotor két kakaós süteményt, amely ki sem hűlt igazán.
Megcsapja orrát az illata, és azonnal keres mának is két lekváros kiflit, mert az a kedvence és úgy falja, mint aki napok óta éhezik. Beülteti a kocsiba az anyját és a lányát, majd visszamegy a csomagtartóhoz, kivesz újabb két kiflit és addig be sem ül az autóba, míg azokat is meg nem eszi.
- Tudod, nagyikám, ilyenkor már ebédelni szoktunk.
Mit mondjon erre, ős is ilyenkor ebédel, de ez egy kivételes alkalom, ki lehet bírni azt a fél órát, míg hazaérnek.
A tízemeletes panel harmadik emeletén laknak Bálinték, a két szoba, két félszobás lakásban, melynek konyhájában elkészült az ebéd, kolbászos bableves és milánói makaróni.
Rozinak nem okoz meglepetést menye negédes fogadtatása, bezzeg Bencén meglepődik, mert durcás a gyerek, éppen csak köszön neki és ad egy puszit, s eltűnik, mint a kámfor.
- Gyere, anya, segítek levenni a kabátodat és üljünk asztalhoz, kész az ebéd.
- Egyetek csak, gyerekek, kicsit kifújom magam. A húsokat tegyétek mielőbb a hűtőbe. Most vágtuk le Pistával, még igazán ki sem hűltek. Majd feldaraboljátok, és úgy adagoljátok, ahogyan a főzéshez felhasználjátok.
- Jól van, anya, gyere, foglalj helyet a szobában, hozok innivalót, meg kávét is főzök. Ebédelhetünk később is, addig kis feleségem elrendezi a húsokat. Nórika, légy szíves, szólj Bencének, hogy bújjon ki az odújából, mert látni kívánja a nagyanyja.
A nagymama érkezésével érezhetően porszem került a fogaskerekek közé, erről tanúskodik a Bálint hangjában megjelenő furcsa rezgés. Mindegy, képzelődsz, nyugtatja magát Rozi és kihasználva az alkalmat, hogy magára hagyták, kimegy a mosdóba, mert hosszú volt az út.
Pár perc múlva, megkönnyebbülten, lemosva arcáról az út porát, kilép a fürdőszobából és a konyha felől heves szóváltást hall.
- Ugyan, szívem, igazán nem okozhat gondot a baromfi felbontása!
- Pfuj, hogy ez a csirke milyen kövér!
- Ez nem csirke, hanem tyúk és legalább két és fél kiló. Tudod, milyen finom ennek a levese?
Elpirul Rozi, rosszul tette, hogy nem vágta fel a baromfikat, igazán gondolhatta volna, hogy a menye alkatrészenként veszi a piacon azokat sápadt színű, tápon nevelteket, melyeknek se íze, se bűze.
- Bálint, nézd, milyen kövér ez a kacsa! Valóságos koleszterin bomba! Ez meg sem lehet egyben sütni!
- Nem is kell, majd én feldarabolom, addig teríts meg és főzz egy kávét anyának.
- Nem tudná megvárni, míg megebédelünk?
- Megígértem neki, ne vitatkozz. És kínáld meg üdítővel is, mert bizonyára szomjas.
Nem várja meg a menye válaszát, Inkább visszamegy a nappaliba, ahol már várja a két gyerek. Nórika nem sokáig vacakolt, a dohányzóasztal közepére tette a kaskát és a bátyjával együtt tömik magukba a süteményt. Bence evés közben is az okos telefonját nyomkodja, még szerencse, hogy Nórikának nincs és beszélget a nagyanyjával.
- Nagyikám, finom ez a kakaós.
- Egészségedre, aranyom.
- Ugye, a szíved csücske vagyok!
- Az vagy, kicsim.
- Képzed, két hét múlva lesz a farsang az oviban és Törpillának öltözöm!
- Annak a kék bőrű manólánynak?
- Annak. Anya kozmetikusa befesti az arcomat, és vigyáznom kell, nehogy elkenjem a festéket.
- Ügyes vagy, nem fogod elkenni.
- Az vagyok, azt mondta óvó néni is, meg azt is, hogy mindent megjegyzek, és ne beszéljenek előttem. Nagyi, ezután az óvó nénik már nem is szólnak hozzám?
- Dehogynem, aranyom.
- Akkor jó. Képzeld el, anya és apa azon vitatkoztak, hogy meddig maradsz, meg ki vigyen ki a négyórás vonathoz. Apa meccset akar nézni, anya meg a barátnőjével találkozik és Bence megy ki veled a Keletibe. Jó lesz?
- Ha nem jó, nagyi, akkor is én megyek veled! – közli Bence és beleharap a lekváros kiflibe.
Bólint Rozi, mert megbénulnak torkában a hangszalagok. Telefut a szeme könnyel, ennyire terhes lenne a személye? Igyekszik összeszedni magát:
- Kimegyek mosdóba.
Feláll, és egyenes tartással kilép a folyosóra, lekapja a fogasról a kabátját, az alatta lévő polcról felkapja a ridiküljét, óvatosan kinyitja a bejárati ajtót, és kilép a lakásból. Halkan becsukja az ajtót és szalad lefelé a lépcsőn, nem kell a lift, az nagyon zajos, meg várni kellene rá, neki pedig erre nincs ideje, ha el akarja érni a két óra tízperces vonatot.
Átvág a parkon, ott a buszmegálló, és sarkon már bekanyarodott a következő járat, úgyhogy nem vacakol a kabátja felvételével, lesz idő arra a buszon is.
Éhes is, szomjas is, ráadásul ez nemzetközi vonat, helyjegyet kellett volna váltani, de arra nem jutott idő. Megbünteti a kalauz, de nem baj, az a lényeg, hogy itt van a vonaton, megkeresi a büfé kocsit, iszik egy kávét, eszik egy szendvicset és azzal is telik az idő. Közben igazán kijózanodhatna, és végre észrevehetné a valós viszonyokat. Valójában teher a fia számára, hiába nevelte egyedül, mert a férje meghalt, amikor a fiuk tízéves volt. Egyetemet végzett Bálint, sőt, az első lakását is ő vette neki, igaz, csak egy huszonnégy négyzetméterest, mert annyira telt, hogy ne kelljen az ő félárva fiának albérletben laknia a fővárosban. Nem, nem hálát vár, de vegyék emberszámba, vegyék észre, hogy nekik neveli a nyolcvan baromfit, a hízók nagy része is az ő asztalunkon landol. Érdekes módon, arra még egyszer sem mondta a menye, hogy kövér, pedig két mázsa alattit sohasem vágtak, és abból Rozinak a szalonna, a zsír, a tepertő és a sajt, meg a hurka jutott. Egész életében spórolt, hogy adni tudjon a fiának, utána a fia családjának. Nem ment újra férjhez, hogy ne legyen mostohája a gyereknek, inkább még magán is spórolt.
Sokan vannak a büfében, pedig eléggé borsos a kifüggesztett táblán felsorolt ételek ára.
- Csókolom, Rozi néni! – érinti meg a vállát valaki, akinek nagyon ismerős a hangja.
Megfordul és a reá köszönőben régi kedves tanítványára ismer.
- Szervusz, Robikám!
Szárnyakon repül az idő, mert a büfés fiatalember megvendégeli, kávéval és üdítővel itatja, rántott hússal eteti, mert Rozi néninek köszönheti, hogy felvették a megyeszékhelyen lévő, erős középiskolába. Közben háromszor is kereste a fia, de nem vette fel a telefont, inkább felhívta Pistát, hogy menjen ki eléje a vonathoz.
- Hogy-hogy ilyen korán hazaértél? Mi van, nem bíztál benne, hogy meg tudom etetni a jószágaidat? És hol hagytad el a kosarakat?
- Azt hittem, megörülsz, hogy hamar hazaérek, és nem kell bajlódnod a jószágaimmal! Ami a kosarakat illeti, nem akartam cipelni, mert többé nem lesz szükségem rájuk! Fogadjunk, hogy nem főztél ebédet? Honnan tudtad, hogy kacsasültet vacsorázunk? De neked kell felpucolnod! Remélem, még nem jöttél ki a gyakorlatból!
Egy pillanatra megáll Rozi, mélyet szippant a levegőből, majd lassan kifújja. Itt tiszta a levegő, a patyolatfehér hótakarón vidáman szánkózik a napfény, mert azon nem talál egyetlen por vagy koromszemcsét sem, nem úgy, mint Pesten, a parkban. Nem csoda, hogy a fővárosban szmog riadó van.
- Mi baj, Rozikám? Mind gondolkodsz?
- Keresem a levegő és az emberi lélek tisztasága közötti összefüggéseket!
- Ne viccelődj! Igyekezzünk hazafelé, ha időben akarunk vacsorázni!
Ezen elneveti magát Rozi, már látja, hogy neki kell kopasztani a kacsát, mert Pista sokáig elpiszmogna vele.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Puszi
Remek írás, mint mindig és nagyon aktuális és ezzel együtt szomorú is. Sokan nem becsülik az idős szülőket, pedig sokat lehetne tanulni tőlük. Mit nem adnék érte, ha az én nagymamám még köztünk lenne, senki nem tudott olyan fánkot sütni, mint ő.
Pussz,
Tündér