Filléres nevelés, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 84
Ma egy kis egyszerű történetemet mesélem el Önöknek. Hogy hogyan neveltek bennünket "akkoriban"? Bizonyossággal máshogy, mint a maiakat...
Ültünk a kocsmában, és hallgattam a barátom filozofálgatását...
- Tanár úr, nem értem a mai fiatalokat. Amikor én voltam fiatal, apám már azért is lekevert nékem egy maflást, ha csak megérezte rajtam a cigaretta szagot. Hiába mondtam az öregemnek, hogy én csak... Jó volt, ha a "csak"-ig eljutottam.
- Azok voltak a szép idők barátom...
- Ezek a maiak már teljességgel nevelhetetlenek...
- Mi sem voltunk mindig szentek, kedves Tyson - mondtam mosolyogva -, mi sem. És közben felhajtottam az elém tolt felest.
- Ugyan már, maga biztos mindig jófiú volt... ki nem nézném magából.
A világégés egy kis falu melletti tanyán ért bennünket. Ott vészeltük át a II. világháborút édesanyánkkal és testvéreimmel. Édesapánk, aki a fronton harcolt, a háború végeztével valahol Oroszországban hadifogolyként szenvedte annak elvesztését. Hirt talán soha nem is kaptunk róla; azt sem tudtuk él-e vagy hal-e. Így aztán, a családunk egyetlen keresővel nehezen éldegélt. Akkoriban minden kis pénzre szükségünk volt.
Amikor elkezdődött a háború utáni munka, előbb irtózatos nagy nyomor, infláció tette élhetetlenné az országot. Szerencsére anyám cselédként kapott munkát egy tanyán. Így tudtuk valahogy átvészelni a legnehezebb időszakot; ha más nem is, de legalább az ennivalónk megvolt.
Amikor stabilizálódott a helyzet, akkor egy rokonunkhoz költöztünk a közeli városba. Anyánk a helyi téglagyárban helyezkedett el. Úgy 1947-et vagy 48-at írhattunk már - nem emlékszem pontosan -, anya büszkén mutatta a kis fizetését, amit az új forintban kapott. Nem volt sok, de ő nagyon büszke volt rá, kis nyomorral egy hónapig megéltünk belőle. Sőt, pár fillért, mi gyerekek is kaptunk mutatóban.
- Ti mit csináltok itt? - kérdeztem az utcán játszó gyerekektől.
- Fillérezünk - vetették oda páran felém.
Nem tudtam mit jelent, de leálltam nézni őket. Nálam fiatalabb és velem egykorú gyerek is voltak köztük, de mindegyik hasonló lelkesedéssel dobálta a filléreit a fal tövére. Hangos kiabálással drukkoltak a pénzek behajigálása közben, és még nagyobb kitörő lelkesedés fogadott egy-egy győztes dobást.
Lassan megértettem, hogy is játsszanak. A kezükben lévő filléreket minél közelebb kellett hajítani a falhoz. Akié a legközelebb volt az összes játékos dobása után, az vitte a többiek bent lévő kis vagyonát. Ha valaki eltalált egy bedobott fémpénzt, akkor az azt, és a sajátját kivehette, és újra kísérletezhetett. Ennyi volt az összes szabály.
- Beszállhatok? - kérdeztem.
- Dobjál! - lökött előre egy kéz. Te jössz!
Kicsit kotorásztam a zsebemben. Egy rövid pillanatra átfutott rajtam, hogy ezt a pár fillért én nem eljátszásra kaptam, de rám telepedett a játékos énem.
- Dobsz vagy mész? Nincs pénzed? - kérdezte egy hang.
- Rendben.
És az első dobásom egyből eltalálta a legelöl álló kétfillérest. Kivettem, és ismét hajítottam egyet; de ez már nem volt olyan jó, valahol nagyon messze került a faltól. Pár kör után azonban belejöttem, egyre közelebb és közelebb kerültem a győzelemhez. Néhány további kört követően hárommal több kétfilléresem volt, mint a kezdésnél; és egy pár órányi játék végén már négy forintnyi duzzadt a zsebemben.
- Mennem kell - mondtam az egyik nyerésem után.
Láttam, pár vesztésben lévőnek nem tetszett, hogy távozni akarok.
- Máris? - kérdezte valamelyik morcosan.
- Igen, vár anyám... - felálltam, kihúzva magam, és elindultam haza.
Ahogy haza értem, örömmel szaladtam be anyámhoz.
- Anya nézd, mennyi forint! - kiáltottam örömmel, és mutattam a tenyeremben lévő sok-sok fillért.
- Ez honnan van édes fiam? Loptad? - kérdezte anyám idegesen.
- Anyaaa - mondtam mosolyogva -, nyertem.
- Hogyan? - emelte fel még jobban a hangját.
- Filléreztem... - húztam össze magam, érezve hogy nyereményemnek nem osztatlan a sikere a családban. Alig, hogy kimondtam, akkora pofont kaptam, hogy az összes nyereményem megtanult repülni, kiszóródott a kezemből.
- Anyám jó tanító volt Tyson. Egy pofonnal tisztességes embert nevelt belőlem...
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Tisztelt Mindenható!
Ezzel csak egy baj van. Előbb-utóbb az ilyen embereket "felfalja" (vagy elvei feladására készteti) a társadalom erőszakosabb része. Kedves Mindenható, Istenre esküszöm, hogy én drukkolok Önöknek a legjobban!
Bokor
Nem fal fel...tudni kell bánni velük. Pszichológia, emberismeret. Az a baj, hogy mindenki így gondolja. Legyünk brutálisak, mert a másik is az. Az én elvem pont az ellentéte.
Tudja, akkortájt ez volt a pszichológia helyett. Természetesen, ma már máshogy lát az ember sok dolgot.
Bokor