Nem értem…
Látogatók száma: 49
Nyugdíjasként már nem járatok újságot, minek, ott a net, azon minden hír megjelenik, az igazi is, meg a hamis is, akkor meg minek fizessek érte.
Az első hír, ami kiverte nálam a biztosítékot, az, hogy mi legyen a sorsa a Déli PU-nak, lebontsák, avagy sem, áttereljék-e a teljes forgalmat a Kelenföldi PU-ra, vagy hagyjanak meg egy sínpárt, szóval megy az okoskodás, mintha ez a téma most került volna napirendre.
Csakhogy két forrásból is hallottam már 15 évvel ezelőtt, a terület távlati terveiről, egyrészt a kerületi főépítésztől, akinél egy üzlethelyiség bérlete kapcsán beszéltem, másrészt egy MÁV-os középvezetőtől, akivel pedig egy vidéki társas üzletház kapcsán ismerkedtem meg.
Egybehangzó állításuk szerint, létezik egy területrendezési terv, amely lebontásra ítéli a pályaudvart, a teljesen kihasználatlan monstrum irodaházzal együtt, átalakítanák a terület közlekedési rendszerét, és ezt akkor tartják megvalósíthatónak, ha a Kelenföldi PU-t bekapcsolják a metró rendszerbe. Ez megtörtént, akkor nem értem, miért kell ragaszkodni ahhoz, hogy az állandóan omló támfalak között tovább közlekedjenek a vonatok, Buda szívében?
Felmerült bennem a kérdés, hogy a megkérdezett szakértő úr, miért nem vette a fáradtságot, hogy utána nézzen az előzményeknek, mert az úgy illenék, nem pedig újra feltalálni a lyukat a csőtésztában.
Valahol nem érti az én kocka fejem, hogy akik nyilatkozgatnak ez ügyben, miért nem néznek körül az előzmények között? Tudom, hogy egy kerületi szabályozási terv bármikor módosítható, de nem volt az butaság, hogy felszámolják Buda szívében a pályaudvart, főleg akkor, ha az könnyen megoldható. Csakhogy kis hazánkban össznépi divattá vált a közelmúlt elképzeléseinek felülvizsgálata, lásd a Nemzeti Színház beruházást, nem számít a pénz, sem az ésszerűség, csak az a lényeg, hogy minden a mindenkori hatalom pillanatnyi érdeke szerint alakuljon. Pedig vannak szép számmal olyan megoldásra váró feladatok, amelyeket nem lenne szabad különböző politikai érdekek szerint ide-oda dobálni, csak azért módosítani, mert nem ők találták ki.
A másik hír, látszólag egy létszámleépítésről szól, nevezetesen arról, hogy az MTV elküldött 130 embert, többek között azt a hölgyet, aki az utóbbi időben telesírta a netet, jaj, most mi lesz vele, hogyan mondja meg a gyerekeinek, hogy elbocsátották. Gondolom, úgy, ahogyan azt teszik a nem médiában dolgozó, munkahelyükről elbocsájtott sorstársai, csakhogy ők – általában - nem egy havi másfél milliós fizetéssel járó munkakört kényszerültek ott hagyni, pedig nyilvánvalóan ők is sokat dolgoztak, csakhogy minimál bérért, vagy akörüli javadalmazással. A munka törtvénykönyve szerint, a munkáltató bármikor, bárkinek felmondhat, nem volt ez másként korábban sem, de most szinte semmi sem védi a munkavállalót, ebben egyformák vagyunk, bárhol is dolgozunk.
Nem irigylem a hölgyet, de nem is sajnálom, mert ismert újságíró riporterként széles körben elhelyezkedhet, nem beszélve arról, hogy oknyomozó riporterekből igen kevés van, és ott lehetne nagyot alakítani, mert annyi zűrös ügy van, hogy csak na! Ja, ahhoz több kell, mint beülni a stúdióba, és Ridikül címmel jómódú celebek, hírességek, színésznők szenvelgéseiről beszélgetni, olyan problémákról, amelyek a magyar családok többségében elő sem fordulhatnak, mert náluk minden ilyen jellegű gondot felülír a mindennapi élethez szükséges anyagi feltételek biztosítása, sőt, annak hiánya. Elég arra gondolni, hogy hazánkban – szakértők szerint – közel négyszázezer gyerek éhezik.
Az sem lenne haszontalan, ha készítene egy riportsorozatot a sorstársairól, például azokról a vidéki munkanélküliekről, akiknek esélyünk sincs munkát találni lakóhelyük nyolcvan kilométeres körzetében, akiknek a közmunka az egyetlen lehetőségük, annak „hatalmas „ javadalmazásával együtt.
Néhány héttel ezelőtt, egy pesti ingatlanforgalmazó cég munkatársával vidékre mentem, az Alföld közepére, és a fiatalasszony meglepődött, hogy úgy mentünk keresztül falvakon, hogy embert sem láttunk. Megkérdezte, miért van így, s meglepődött a válaszomon, nincs munka, nincs pénz, hetente kétszer elmennek a boltba tejet, meg kenyeret venni, s ennyi.
Lehetséges lenne, hogy csak nekem túl nagyok az elvárásaim?
Persze, mondhatjátok, mindenki magából indul ki.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend