újabb események régebbi események további események
23:56
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
23:46
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
23:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Rockenbauer Pál

2012. január 14. - Látogatók száma: 83

1933. január 14. született Budapesten, természetjáró, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés megteremtője († Naszály, 1987. november 26.)

Az ELTE-n földrajz–biológia szakos tanári oklevelet szerzett. 1970-ben elvégzett egy hegymászó tanfolyamot is. Ettől kezdve a Magyar Televízió munkatársa. Természeti témájú dokumentumfilmeket rendezett. Széles körű műveltségét már a kezdetektől, a Magyar Televízióban, a köz érdekében kamatoztatta (többek között a gyermekosztály rovatvezetőjeként).

Alapító tagja volt a Magyar Televízió Natura szerkesztőségének. Ez volt az első közszolgálati természetfilmezéssel foglalkozó műhely hazánkban. Filmezett a Földközi-tenger part menti országaiban, Indiában, Nepálban, az Antarktiszon, Észak- és Dél-Amerikában és Óceániában. Megmászta a Krivánt (Magas-Tátra), a Tengerszem-csúcsot, a Fehér-tavi-csúcsot, télen pedig, az Osztervát, de ezen kívül még sok más csúcsot is. Itthon legtöbben a televízióban is vetített filmsorozatairól ismerik. Az „…és még egymillió lépés” című útifilmsorozata a leghíresebb. Talán sokan emlékeznek még az „indulj el egy úton, én is egy másikon” c. népdal kezdő soraira, mely országjáró sorozatának közismert szignálja.

A halál egy kirándulás alkalmával a Naszály tövében, Szendehely-Katalinpuszta mellett érte utol. Sírját a Mecsekben, a Zengő oldalában, Zengővárkony több száz éves szelídgesztenyésében találjuk, egy nagy nyers, vörös márványkő alatt, ahová saját kérésére temették.

Filmjei:

- Szívességből Mediterránban (1965)
- Magyarok az Antarktiszon (1969)
- A napsugár nyomában (1971)
13/1 rész MTV Videotár
13/10 rész MTV Videotár
- Magyarország kisvasútjai (1974)
- Jöjj és nézd a Kilimandzsárót (1976)
- Másfélmillió lépés Magyarországon (1979) (Az Országos Kék Túra útvonalán A Nagy-- -- Milictől Írott-kőig, 1109,6 km-en)
- Másfélmillió lépés Magyarországon – a teljes sorozat a Magyar Televízió videótárában
- Kecskeméttől a Pamírig (1983)
- Magyar búvárok kubai vizeken (1984)
- …és még egymillió lépés (1986-1987) (A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán. Az Írott-kőtől Szekszárdig, 561 km-en)
- …és még egymillió lépés – a teljes sorozat a Magyar Televízió videótárában

Könyvei:

- Utazás az Anktartiszon (előadás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lóczy-termében, 1969)
- Utazás Nepálban (előadás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lóczy-termében, 1971)
- Új-Guinea hegyei között (előadás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lóczy-termében, 1973)
- Korallok világa, Kuba (előadás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lóczy-termében, 1983)
- Kecskeméttől a Pamírig (Rockenbauer Pál magashegyi filmjei, filmvetítés a budapesti TIT Stúdióban), 1988)
- Szívességből a Mediterránban (Táncsics-Művelt Nép kiadó, Útikalandok sorozat, Budapest, 1968)
- Csipetnyi Antarktisz (Táncsics-Művelt Nép kiadó, Budapest, 1970)
- Titkos Ervin, Hirling György, Barát József, Rockenbauer Pál, Szabados Tamás, Vissy Károly: Magyarok az Antarktiszon (Kossuth kiadó, Univerzum sorozat, Budapest, 1976)
- Amiről a térkép mesél (Móra Ferenc kiadó, harmadik bővített kiadás, Budapest, 1986)

Köszönjük Rockenbauer Pálnak a köz érdekében tett minden egyes lépését!

Kép: internet
Infó: wikipedia

Egy másik Születésnapost is köszöntenék ma egy videóval. Nagy Ferótól találhattok egy dalt fenn, Dsida Jenő: Psalmus hungaricus c. versének megzenésítését.

A cikket írta:

0 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 16. 09:17

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. január 15. 22:36

Na jó, rábeszéltél. :)
Velem tartasz?

Szívesen, bár én elég messze lakom onnan. :)
2012. január 15. 22:36

megtekintés Válasz erre: - 2012. január 15. 21:59

Nem is azt mondtam, hogy holnap indulj! :) Várd meg a jó időt azért. :)

Na jó, rábeszéltél. :)
Velem tartasz?
2012. január 15. 21:59

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. január 15. 10:43

Talán tavasszal, most fázós vagyok. :)
De az biztos, hogy szép, nekem az erdő mindig szép. :)

Nem is azt mondtam, hogy holnap indulj! :) Várd meg a jó időt azért. :)
2012. január 15. 10:43

megtekintés Válasz erre: - 2012. január 15. 10:25

Szia Virág!

Ha közel van, érdemes egyszer ellátogatni oda. Kirándulni. Bizonyára gyönyörű hely lehet.

Köszönöm
Xaide

Talán tavasszal, most fázós vagyok. :)
De az biztos, hogy szép, nekem az erdő mindig szép. :)
2012. január 15. 10:27

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. január 15. 10:26

Köszönjük a szorgalmas, kitartó és lelkes munkásságodat Xaide!

Pussz, Tündér

Én köszönöm a segítséget!

Xaide
2012. január 15. 10:26

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. január 14. 21:55

Na ezt a népdalt még énekelni is tudnám azért, de nem tudtam honnan ismerem...

Indulj el egy úton,
én is egy másikon;
hol egymást találjuk,
egymáshoz se szóljunk.

Aki minket meglát,
mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk.

Idegenek vagyunk,
szeretetet tartunk,
ott hol összegyűlünk,
titkon szeretkezünk.

Az bajom van véled,
sír a szívem érted,
sír a szívem érted,
majd meghalok érted.

Te túl, rózsám, te túl
A világ erdein,
Én meg jóval innen
Bánatnak mezein.

Üdv:A

Köszi A!
X
2012. január 15. 10:26
Köszönjük a szorgalmas, kitartó és lelkes munkásságodat Xaide!

Pussz, Tündér
2012. január 15. 10:26

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2012. január 14. 16:47

Tisztelt Xaide!
Az összes ismertetőjéhez nem írtam ugyan, de olvasgatom. Dicséretes az Ön szorgalma.
Bokor

Köszönöm szépen a figyelmét.

Xaide
2012. január 15. 10:25

megtekintés Válasz erre: Pumukli56 - 2012. január 14. 13:36

Ok. Köszi.

Szívesen.

Xaide
2012. január 15. 10:25

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. január 14. 11:06

Köszi Xaide!

Ma is sokat tanítottál!
Zengővárkony pedig nagyon közel van hozzánk!

Puszi! V.

Szia Virág!

Ha közel van, érdemes egyszer ellátogatni oda. Kirándulni. Bizonyára gyönyörű hely lehet.

Köszönöm
Xaide
2012. január 15. 10:23

megtekintés Válasz erre: - 2012. január 14. 23:43

SziaXaide!
Nagyon jó a cikked,Szerettem a műsorait, főleg az egy millió lépést.Mikor megtudtuk, hogy meghalt, szomorúak voltunk.Szerette ezt a részt Mecsek környékét.
joboszi

Igen, a szerelem örök, ott is van eltemetve. Az egyik képen fenn van az elmék kő.

Köszönöm
Xaide
 
2012. január 14. 23:43
SziaXaide!
Nagyon jó a cikked,Szerettem a műsorait, főleg az egy millió lépést.Mikor megtudtuk, hogy meghalt, szomorúak voltunk.Szerette ezt a részt Mecsek környékét.
joboszi
2012. január 14. 21:55
Na ezt a népdalt még énekelni is tudnám azért, de nem tudtam honnan ismerem...

Indulj el egy úton,
én is egy másikon;
hol egymást találjuk,
egymáshoz se szóljunk.

Aki minket meglát,
mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk.

Idegenek vagyunk,
szeretetet tartunk,
ott hol összegyűlünk,
titkon szeretkezünk.

Az bajom van véled,
sír a szívem érted,
sír a szívem érted,
majd meghalok érted.

Te túl, rózsám, te túl
A világ erdein,
Én meg jóval innen
Bánatnak mezein.

Üdv:A
2012. január 14. 16:47
Tisztelt Xaide!
Az összes ismertetőjéhez nem írtam ugyan, de olvasgatom. Dicséretes az Ön szorgalma.
Bokor
2012. január 14. 13:36
Ok. Köszi.
2012. január 14. 11:06
Köszi Xaide!

Ma is sokat tanítottál!
Zengővárkony pedig nagyon közel van hozzánk!

Puszi! V.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: