Vissza a gyökerekhez, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 82
A megkerült lányom történetét már terveztem, hogy felteszem az oldalukra (ígérem, utolsó "nyálas" történetem egy időre), de pár rosszakaróm ezt felülírta. Hogy Önök viszont jók voltak, és ígérték sokan, hogy jók is lesznek ez évben, úgy látom megérdemlik.
Amit láttam, maga a csoda volt. A könnyeimmel küszködve néztem a gyertya fényét. Velem szemben a rég elveszített lányom ült...
- Igen apa, én vagyok. Megjöttem - mondta... és hosszú éjszakába nyúló beszélgetéssel zártuk a meglepő találkozásunkat.
Pár nappal később egy levelet hozott a postás.
Kedves Édesapám!
Te támogattál, amikor megtudtad, hogy nevelőotthonból jőve - szülők nélkül -, kerestem utamat az életben. Fiatal lányként egyetlen voltál, ki önzetlenül szíveden viselted sorsom. Nem hagytad, hogy elvesszek, amikor környezetem lefelé húzott volna. Fogtad a kezem, amikor mindenki más elengedte. Segítettél a tanulásban, mert nem voltam egy lángész. Ha lelki gondjaim voltak, leültél velem, mintha a vér szerinti lányod lennék, és beszélgettél velem, mint ahogy csak egy igazi apa beszélgethet gyermekével. Te voltál a pártfogóm, a mentorom és segítőm, minden egyben.
Aztán elveszítettük egymást.
Én voltam a hibás. Tudom.
Még alig múltam tizennyolc, amikor leléptem tőletek. Ti családtagként szerettetek, én pedig hálátlanul továbbálltam. Úgy éreztem választanom kell. A szerelem elszakított szeretteimtől. Rosszul döntöttem; és amikor már vissza szerettem volna menni, akkorra már nem volt meg a bátorságom hozzá. Sajnos.
Az élet össze-vissza dobált. Megéltem jót és rosszat. De szívemben sokat gondoltam rátok, rád. Közel húsz évet töltöttem el kinn külföldön. Mindig a munkát kerestem, megálltam a helyem mindenütt, ahogy tanultam tőletek. Soha nem is panaszkodtam, de közben hazavágytam. Amikor egy rosszul sikerült házasság után elváltam, úgy döntöttem visszajövök. Megkeresem a gyökereimet.
A fiam már megtalálta a számítását odakinn, ő maradni akart, de a húgával jöttünk, sietve, ide hozzátok. Haza Magyarországra. Kerestelek benneteket, de közben nagyon nehéz volt. Már elköltöztetek otthonról, senki nem tudott a nyomotokra vezetni; de a kutatásnál még nehezebb volt a szégyen súlya, amit éreztem a vállaimon, hogy elhagytalak titeket. Amikor végre rád találtam ezzel az idétlen társkeresővel, akkor meg majdnem szívinfarktust kaptam; úgy vert a szívem a találkozásunkkor, mint egy szerelmes lányé. Bevallom, nagyon féltem attól, amit kapok a fejemre, tőled, a szigorú tanártól, édesapámtól...
Pedig felesleges volt a félelmem. A múltkori hosszú beszélgetésünk alkalmával, végig egy védőburkot éreztem magam körül. Csodálkoztam. Olyan bizsergető biztonságban ültem veled szemben, amit csak akkor éreztem az elmúlt húsz évben, ha valami nagy bajba kerültem. És ekkor ráébredtem, téged őrangyalként állított mellém a sors. És ez független volt attól, hogy éppen velem voltál vagy nem.
Most ismét szükségem lesz rád. El kell engem vezetned az édes Rozi sírjához. Vezekelni szeretnék! Előtte, aki engem annyira szeretet. Egymagam nem lennék képes elé állni.
Segíts nekem! Kérlek!
Három nappal később közösen sétáltunk fel a dombra...
az unokám, a lányom és én.
- Visszatértem...
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ki az az édes Rozi?
Mondjuk nekem volt egy német juhász kutyám, és azt hívtam Rozinak, nagyon édes volt. :)
A sorok mögött érezni a lelket, szinte megfogható a biztonság, amit nyújtani képes egy otthon, egy család, egy apa... Egyébként pedig tudja mit mondanék. :) Tetszett, bár annyira kívánkozik ide az apa érzésvilága és néhány szó, egy kevés párbeszéd. Ezek nélkül is megáll, hiszen a lelke van benne. Gratulálok!
Üdvözlettel:
Zsomwin.
Rozi az elhunyt feleségem.
Köszönöm, hogy olvasott!
Bokor
Szia Zsomwin! Olvasd el Bokor úr cikkeit, és megtudod ki Rozi.
joboszi
Ön egy hűséges olvasóm, köszönöm!
Bokor