Az interjú vagy amit akartok
Látogatók száma: 55
Interjúnak álcázott semmitmondó beszélgetések döntik el a munkába állás lehetőségét? Egy ilyen balul elsült történet az egész életünkre kihathat, ezért nemcsak a munkavállalónak kell kitennie magáért, hanem a munkáltató is illene, hogy komolyan vegye.
Különös helyzetekbe csöppenhet az az álláskereső, aki kénytelen olyan munkaköröket is megpályázni, ami nem feltétlenül az ő álma, de a saját elképzeléseit mellőzve muszáj egyéb okokra tekintettel kipróbálnia magát. Hihetetlen kényszer a pénz, amiből élni kell. Nincs apelláta, a választás nem mindig érzelmi alapon történik. Ami ebben még egy csavart okoz, hogy még a kevésbé releváns munkahelyekből is kevés van, így nagyon nehéz munkára találni. Nem csak a fiataloknak probléma ez, hanem általánosan is, az idősebb korosztálynak még nehezebb is.
Nos, ebben a helyzetben nem öröm az élet és még meg is spékeli sok munkaadó az úgy nevezett interjúval. Mindig kérdés, hogy vajon mit kérdezhetnek és arra mit kell válaszolni,hogy jó legyen? Széles tárháza van a helyzeteknek,amelyek nagyban függnek a cég nagyságától, az interjúztatótól. A muszáj választások színtere mégis többnyire a kisebb cégek, vállalkozások, ahol olyan emberek mozgatják a dolgokat, akik szakmai hozzáértés nélkül, saját kútfőből vett elképzelésekkel, kérdésekkel bombázzák, a sokszor reménytelen ,munkát kereső embert. Sokszor érződik az, hogy mind a viselkedés,mind a kérdések bugyuták, nem helyén valók és sokszor diszkriminatív és személyeskedő.
Konkrét esetet mesélve már már botrányos helyzetek alakulnak ki. Egy új vállalkozás, amely egy város krémjéhez tartozó tulajdonossal rendelkezik,hirdetésében eladókat keres, nem feltétel a szakmai gyakorlat. Egy húszas évei végén járó pályakezdő lány jelentkezik az állásra, ami az egyetemi végzettségét tekintve, nem az álma, de valahogy be kell jutni a munkaerő piacra, éhen sem akar halni, így oda kell jelentkeznie ami adott a szűkös választékból. A munkaadó férfi este hívja fel, majd kéri,hogy másnap menjen be az üzletbe. A vállalkozó az eladó térben ülteti le a lányt, aki még zavartabbá válik, mert a vásárlók összes szeme őt figyeli....Elkezdődik egy semmilyen beszélgetés....-Vállalkozó: Mondjon magáról valamit. -kérdezem: Mi a fészkes fenét mondjon erre a lány?.....Mégis mire kíváncsi? A lábméretére, az evési szokásaira, a betegségeire?....tongue hangulatjel Aztán elkezdi a munkaadó a szituációs kérdéseivel fitogtatni magát. Kérdezem: Mit válaszoljon egy pályakezdő lány a konkrét kereskedelmi szituációkra, ha előtte legalább egy pár mondattal nem mutatják be neki a vállalkozás azon részét, ahol neki dolgoznia kellene majd?Honnan tudja, hogy a főnöknek mik az elvárásai, amikor még egy percet sem dolgozott vele? Már már groteszk az a kínlódás,amiben egy ilyen vezető lubickol és érezteti a lánnyal, hogy : No," kis anyám" mit is akarsz te itt? Majd én eldöntöm,hogy mi legyen a sorsod...A lány feszeng, próbál megfelelni a kérdésekre,mosolyog, kedves, alázatos és közben cikázik a gondolata,hogy vajon miért is érzi magát hülyének? A beszélgetés egy idő után "hivatalosból" átmegy baráti csevejbe,a férfi kéri tegeződjenek és úgy csinál,mintha minden rendben lenne. Már a munkába állásról esik szó,mikor megjelenik a vállalkozó felesége, aki végigmustrálva a lányt, a "női vetélytársat" kérdéssel folytatja: Mi a motivációd? A lány tágra nyílt szemmel ott az eladó térben, a vevők előtt másodszor próbál kipréselni magából valamit, hogy végre essenek már túl ezen, magában gondolva,hogy már megint mi a fenét mondhatna? Kérdezem: Mi lehet a motivációja egy egyetemet végzett fiatal pályakezdőnek, ha már eladónak is beállna, csak végre legyen keresete, amiből eltarthatja magát?Ahogy folyik ez a színvonalas interjú,közben az okos telefonjukon nézegetnek valamit, amiről végül kiderült, hogy akkor nézték meg az önéletrajzát...Szóval, addig azt sem tudták,hogy kivel beszélnek......A híres interjú azzal végződött ,hogy várja a hívásukat a szerencsétlen munkavállaló,majd szólnak,hogy mikor lehet menni dolgozni,mert ugye azt sem kell mondanom, hogy a nagy tegeződésben már ígéretnek hangzó mondatok is elhagyták a szájukat.
A lány kijött a boltból és a kipirult arcát ért friss levegőtől kicsit felocsúdva, reménykedve indult haza. A telefonhívásra várt, ami nem érkezett meg, ezért egy kis idő után felhívta a vállalkozót, hogy akkor mikor mehet dolgozni....a válasz: Sajnos,nem tudunk munkát adni, mert a feleségemnek nem nyerted el a szimpátiáját. Tessék? Miért is? Hogyan? Válasz erre nem érkezett, sőt bevallotta a férfi, hogy ígéretükkel ellentétben fel sem hívta volna. A lány dühös lett és csalódott és megalázottnak érezte magát. A kérdésem: Miért interjúztat olyan, akinek fogalma nincs arról, hogy hogyan kell? Ha tudja, akkor miért nem veszi komolyan és miért kell a munkát keresőt egy ilyen történettel megbántani? Aki ebben a helyzetben van az nem ember? Vezetőnek lenni könnyű, de vezetőként viselkedni, ahhoz azért több kell,mint pénz egy vállalkozáshoz. ...Mi a konklúzió? Az ember mindegy hogy melyik oldalon áll,értéke akkor van, ha ember tud maradni minden körülményben.
A cikket írta: herdika
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla! Sok mindenben egyet értek veled, hiszen tapasztaltam hasonlókat. Multi cégnél voltam vezető, sok tapasztalatot nyertem mindkét oldalról. Amit leírtál, az nálunk is hasonló volt. Akkor voltam jobb helyzetben, amikor új áruházat nyitottunk. Ott volt lehetőségem válogatni és az egész procedúrát végig csinálni. A tapasztalatom az, hogy az egytemen tanult vezetés, szervezés , irányítás önmagában nem elég.Sőt, van aki a gyakorlatban a tanultakat is tévesen alkalmazza. Jó vezető csak az adottságai val együtt működik. Tudjuk, hogy az elméletet sokszor cáfolja a valóság és helyesen kezelni több kell, mint amit leoktatnak. A vezető kiválasztásról leírtakkal egyet értek. Sajnos, sok alkalmas ember esik el a lehetőségtől kapcsolatok híján..Ez a téma, amiről sokat tudnék beszélni.
Nincs vita közöttünk abban, hogy az lesz jó vezető, akinek ehhez megvannak az emberi kvalitásai. Sajnos, alkalmam volt megismerni olyan embereket, akik abszolút alkalmatlanok voltak bármely vezető beosztás betöltésére, és a kinevezőjük mégsem merte leváltani őket, csak akkor, amikor már lerohadt alattuk az általuk vezetett terület.
Itt is úgy van, mint az élet minden területén, nem elég bemagolni a leckét, alkalmazni is tudni kell a tanultakat.
Nagyon érdekes témát feszegetsz. Nekem mindössze két munkahelyem volt, a másodikban 34 évig dolgoztam, ebből 33 évig középvezetőként, ezért nekem az asztal túloldaláról vannak tapasztalataim.
Addig nem okozott gondot az új kolléga kiválasztása, amíg megkaptam a személyzetitől az összes pályázó anyagát, és magam dönthettem el, kiket hívok be interjúra. A gondok akkor kezdődtek, amikor az ifjú titán HR-s kollégák előválogatták a jelentkezőket, általam nem ismert kritériumok alapján és legfeljebb három pályázóval tudtam beszélni, akikkel kölcsönösen sikerült meglepnünk egymást, mégpedig azzal, hogy szakmai kérdéseket tettem fel nekik, melyekre még a gyakorlatlan, friss diplomásnak is tudni kellett volna válaszolni. Mikor mondtam nekik, hogy kérdezzenek nyugodtan, a munkavégzés részleteire senki sem volt kíváncsi, csak a bérre és a béren kívüli juttatásokra. Az egyik egyetemet végzett pályakezdő leányzó közölte a bérigényét, amely havi 800 ezer Ft volt, annyit még mi sem kerestünk. A másik, egy fiatalember, arra volt kíváncsi, hogyan kapjuk meg a csúszópénzt (beruházásoknál), és elképedt, amikor azt mondtam neki, hogy nálunk senki sem kap, és senki sem fizet ilyet, rossz helyen kopogtat, itt nincs helye.
Az éremnek legalább két oldala és egy éle van, nem is olyan egyszerű a dolog. A mi korosztályunk lassan kikopik a munkaerő piacról, és velünk együtt elég sok minden távozik a cégek életéből, pl. nem hozzáértő alkalmazotti gárda kell, hanem szófogadó alattvaló, aki nem gondolkodik, hanem ész nélküli végrehajtó. Ám, mint tudjuk, a fejétől bűzlik a hal is. Minél nagyobb egy szervezet, annál fontosabb és egymástól eltérő kritériumoknak kell megfelelni a különböző szinteken lévő vezetőknek. A felsővezető menedzser tipusú legyen, a középvezető azonban szakmai.
Vezetőnek lenni nem csak adottság kérdése, hiszen a felsőoktatásban tanítják a szervezési és irányítási módszereket.
A gyakorlatban azonban - legalább is úgy tapasztalom - , ma már a vezető kiválasztásban a prioritás a sógor-koma-jóbarát dívik, nem a szakmai hozzáértés és a vezetői alkalmasság.
Mindig arra törekedtem, hogy jó szakmai felkészültségű, megfizetett munkatársaim legyenek, akik képesek együtt dolgozni. Többé-kevésbé sikerült is megvalósítanom.
Addig nem okozott gondot az új kolléga kiválasztása, amíg megkaptam a személyzetitől az összes pályázó anyagát, és magam dönthettem el, kiket hívok be interjúra. A gondok akkor kezdődtek, amikor az ifjú titán HR-s kollégák előválogatták a jelentkezőket, általam nem ismert kritériumok alapján és legfeljebb három pályázóval tudtam beszélni, akikkel kölcsönösen sikerült meglepnünk egymást, mégpedig azzal, hogy szakmai kérdéseket tettem fel nekik, melyekre még a gyakorlatlan, friss diplomásnak is tudni kellett volna válaszolni. Mikor mondtam nekik, hogy kérdezzenek nyugodtan, a munkavégzés részleteire senki sem volt kíváncsi, csak a bérre és a béren kívüli juttatásokra. Az egyik egyetemet végzett pályakezdő leányzó közölte a bérigényét, amely havi 800 ezer Ft volt, annyit még mi sem kerestünk. A másik, egy fiatalember, arra volt kíváncsi, hogyan kapjuk meg a csúszópénzt (beruházásoknál), és elképedt, amikor azt mondtam neki, hogy nálunk senki sem kap, és senki sem fizet ilyet, rossz helyen kopogtat, itt nincs helye.
Az éremnek legalább két oldala és egy éle van, nem is olyan egyszerű a dolog. A mi korosztályunk lassan kikopik a munkaerő piacról, és velünk együtt elég sok minden távozik a cégek életéből, pl. nem hozzáértő alkalmazotti gárda kell, hanem szófogadó alattvaló, aki nem gondolkodik, hanem ész nélküli végrehajtó. Ám, mint tudjuk, a fejétől bűzlik a hal is. Minél nagyobb egy szervezet, annál fontosabb és egymástól eltérő kritériumoknak kell megfelelni a különböző szinteken lévő vezetőknek. A felsővezető menedzser tipusú legyen, a középvezető azonban szakmai.
Vezetőnek lenni nem csak adottság kérdése, hiszen a felsőoktatásban tanítják a szervezési és irányítási módszereket.
A gyakorlatban azonban - legalább is úgy tapasztalom - , ma már a vezető kiválasztásban a prioritás a sógor-koma-jóbarát dívik, nem a szakmai hozzáértés és a vezetői alkalmasság.
Mindig arra törekedtem, hogy jó szakmai felkészültségű, megfizetett munkatársaim legyenek, akik képesek együtt dolgozni. Többé-kevésbé sikerült is megvalósítanom.
Azért vezetőnek lenni sem könnyű!