Közmunka (1.), avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 70
A történet az egyik kitalált szomszédasszonyomról szól. Nem ma írtam, de azt hiszem, ma is íródhatott volna, és akárkiről szólhatna...
Erzsike sok éven át keményen dolgozott a Kádár-rendszer idején. Közben férjével két gyermeket neveltek fel becsületben. Azonban hiába "tett le mindent akkoriban az asztalra", hiába dolgozott huszon éven keresztül, ma már egyre kilátástalanabbnak látja életét. Az évei számának növekedésével a tapasztalata hiába nőtt, ötvenen felül nem sok perspektívát nyújt Néki ez a megváltozott világ. Munkáját elveszítette, már évek óta csak tengődik, a segélyt már kihasználta.
Nyugdíj előtt néhány évvel, hogyan tovább?
Istennel kötött egyezsége fényében, azonban nem aggódik sorsa miatt. Meggyőződése, hogy a hite elég ahhoz, hogy munkát kapjon. Így sétál be a hivatalba, ahol az aktív korúak megsegítéseként, kiközvetítik közmunkára valamely céghez.
Nem sok választása van már. Mert annyira nem beteg, hogy leszázalékolják, viszont nem is egészséges annyira, hogy bárki kapva-kapjon utána.
Közcélú munkásnak lenni ugyan nem nagy perspektíva, viszont lehetőség, hogy a semmi helyett valamit keressen.
- A nullánál ez is jobb - gondolja. Sőt, esélyt lát arra is, hogy ahová kiközvetítették, ott esetleg meg is tartsák.
Na igen, ehhez azonban dolgozni is kell. Keményen. Nagy dilemma. Mit ér meg az a néhány tízezres? Ugyanazt a munkát, amit a többiek teljes fizetésért végeznek, ő aprópénzért kell, hogy csinálja.
- Akkor hogyan is tovább? - gondolkodik. Ne dolgozzon ebben a megalázó helyzetben? A közmunkást alkalmazók persze minden piszkos munkát elvárnak az Erzsike szerű emberektől.
Kényszer.
Erzsikénk azonban nem buta. Okosan kikerüli az ilyen helyzeteket. "Nem lopta ő a lábát és a derekát", hogy meghunyászkodjon. Az évek alatt, már felvértezte magát a ráirányuló elvárások ellen. "Őnéki asztán ne osszák a munkát, meg az észt...!"
Közben persze reménykedik egy olyan munkahelyben, ami megfelel az igényeinek. Kellemes légkör, tisztességes fizetés, nyugodt munkarend, kényelmes munka...
Álmodozik.
Még jól emlékszik a szocis munkahelyére, ahol megbecsülték őt. Élete legnagyobb részét abban a miliőben dolgozta le. Vissza is sírja azokat az időket...
Akkor még volt megbecsülés és létbiztonság. Ma már semmi nincs. Egyik pillanatról a másikra elküldhetnek akárkit. Nagyot fordult a világ. A munkáltatók többsége minden létező bőrt lehúzna a dolgozókról. Nem csak az erejüket, a lelküket is kívánják. - Na ő ezt nem adja! - gondolja ki határozottan. Erzsike okosan kifejlesztette azt a képességét, hogyan kerülje el, hogy a lelkét ne kelljen eladnia az ördögnek. Egyszerűen csak annyit dolgozik, amennyit ő jónak tart. Egy hajszállal sem többet.
A munkakeresés nehézkes dolog, nem terem minden sarkon munka...
Szép dolog hinni, szép dolog bízni Istenben, de tenni is kellene a boldogulásért. Erzsike meggyőződése, hogy ő már épp eleget tett a világért, most már a világ dolga, hogy tegyen érte.
Elfáradt.
Ötven néhány évesen mihez kezdhetne?
Pedig ő csak rendes megélhetésre vágyik. Kényelmes, csendes életét felborította a vadkapitalizmus.
Tehet ő erről?
Nagyon sokan vannak így, a középkorúak egy része még igyekszik felvenni a ritmust, de nagyon nehéz és küzdelmes ez Nékik. A felnövekvő generációk ebbe születnek bele, ők alkalmazkodnak... Nékik könnyű?!
De hogyan tovább az Erzsikéknek?
Talán egyszer megadatik Erzsikének is a mennyeknek országa, itt a Földön is...
És addig?
* A cikket nem bántó szándékkal, írtam. Az Erzsikét ért iróniát már meg is bántam, senki ne vegye magára. Csupán az elgondolkodtatás volt a célom.
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Néha sok a jóból.
Na most,ha ezzel azt akartad mondani,hogy örüljek,hogy dolgozhatom,hát,nem is tudom.
Néha sok a jóból.
Épp ez a lényeg, nem akartam semmit mondani :D Nem tudom merre van az igazság. Ezért kíváncsi vagyok a véleményekre, hogy ki hogyan látja?
Bokor
Tisztelt Sanda!
Épp ez a lényeg, nem akartam semmit mondani :D Nem tudom merre van az igazság. Ezért kíváncsi vagyok a véleményekre, hogy ki hogyan látja?
Bokor
Mert akkor kezdi átérezni,hogy az élet hossza korlátozott,de azt is,hogy az életnek a munkán és a hétköznapi dolgokon túlmenő jelentése,értelme van.
örülök,hogy szerény véleményemmel hozzájárulhattam a vitához,megyek dolgozni.
Én még fiatal vagyok,de bizonyára eljön az ember életében az az idő,amikor már inkább gondolkodna,szemlélődne és olyan dolgokkal foglalkozna ,amik igazán érdeklik.
Mert akkor kezdi átérezni,hogy az élet hossza korlátozott,de azt is,hogy az életnek a munkán és a hétköznapi dolgokon túlmenő jelentése,értelme van.
örülök,hogy szerény véleményemmel hozzájárulhattam a vitához,megyek dolgozni.
Bokor
Én személy szerint találkoztam ilyen Erzsikével... vagy Jolika, mindegy is... szóval nehéz a megoldás, viszont találkoztam olyannal is ebben az életkorban, aki igenis, odatette magát, becsületére váljon tényleg! A környezetemben többen vannak ebből a korosztályból, 50-60 között, nyugdíjazásuk előtt/alatt, nem gazdagok, hétköznapi emberek, de nem látom rajtuk, hogy tehetetlenek lennének. Én ezt látom, van tehát pozitív és negatív példa is.
Nem tudom tisztelni azt az embert, aki másoktól várja a megoldást, sajnos az én véleményem szerint a szoci többnyire erre kényszerített mindenkit. Készen kaptuk mit gondolhatunk, mit tehetünk, stb. Kirántották az Erzsikék lába alól a talajt és képtelenek lépést tartani. Sajnálom, de ebből nem él meg sem ő, sem én. Azt hiszem, valahogy kibekkeli a nyugdíjkorhatárt, aztán majd lesz valahogy... vagy tesz valamit. Mondjuk nem úgy áll a munkához, hogy más is odaférjen...
Üdv:A
Szeretem az életből merített és aktuális témákat. Ez is egy ilyen, amit írt nekünk.
Az idősebb generáció hozott magával egy olyan értéket, amit manapság nem becsülnek eléggé, éspedig a munka szükségességét ahhoz, hogy meg tudjon élni. Lehet azt szeretni, vagy nem szeretni, de a muszáj nagy úr.
Kerültem olyan helyzetbe, hogy még fő munka mellett is szükségem volt egy kis kiegészítésre. Nem mondom, hogy felemelő érzés volt a túlóra, 8 óra munka után ráhúzni még pár órát. Mégis, mikor a kezembe kaptam a fizetést, hozzátéve a fő-fő keresetemhez, együtt már ért valamicskét.
Én úgy gondolom akár mennyire is megalázó helyzetbe hozzák manapság az embereket, a büszkeségtől, a haragtól, dühtől nem lakom jól. És ha elvégeztem azt a munkát becsülettel (ímmel-ámmal) ráérek utána háborogni.
Pussz,
Éva
Én tisztelem, aki dolgozik, és ez kortól független nálam. Van egy hatvan feletti barátom, akivel éppen most tervezünk egy közös munkát. Ő keresett meg engem egy ötletével, dolgozni szeretne. Húsz- harminc évesek meg ülnek a "babérjaikon"... Akkor?!
Üdvözlöm,
Pinokkió
Nem ismertetne meg ezzel az Erzsikével? Nekem kellene egy segítség a kocsmába.
Ty
Engedje meg, hogy kissé tovább árnyaljam a képet, melyet a nyugdíj közeli Erzsikéről festett.
Az érem harmadik oldala nem más, mint a cégtulajdonos és a munkáltató hozzáállása.
A jó hírű, országos céget fillérekét megvette egy befektető. Az volt a véleménye a dolgozókról: "miért adnánk nekik béremelést? Annyira megszokták, hogy minden reggel mennek dolgozni, hogy még ők fizethetnének nekem, hogy egyáltalán van még munkahelyük." Ha nem hallom a saját fülemmel, nem hiszem el, mert ez a cég a tulajnak több milliárd adózás utáni eredményt hoz évente.
A cég igazgatója, mint a tulajdonos földi helytartója, két éve lett a főnökünk, nem ért semmihez, de mindenbe beleszól, és hinti az igét, melyet maga sem hisz. Jó néhányszor eljött velem tárgyalni az önkormányzatokhoz, és megsértődött rám, mert velem tárgyalták meg az ügyeket, ő csak a főnök volt, a tartozékom, számukra, hiszen velem együtt dolgoztak már több évtizede, és tudták, hogy
főnökeim jönnek-mennek, de ha velem megállapodnak, azt kivétel nélkül betartjuk mi is, és ők is, mert a korrekt szakmai kapcsolatban álltunk. Ám drága jó igazgatónk, úgy gondolta, hogy pillanatnyi vélt előnyökért verjük át őket, lelkiismeret furdalás nélkül. Az volt csak a szerencsém, hogy a jogászaink józan ésszel nem engedték neki, hogy nagy becstelenséget követtessen el velünk, középvezetőkkel, és rajtunk keresztül a munkatársainkkal is. Igaz, nem is tettem volna meg, mert a becsületem, sem az emberi, sem a szakmai, nem eladó. Ezt meg is mondtam neki, s tudta, hogy nem viccelek.
Alig vártam, hogy nyugdíjba mehessek.
És ez nem egyedi eset. A generációmhoz tartozók többsége, akik az alkalmazottak kenyerét eszik, szinte kivétel nélkül hasonló szituációt élnek át.
Üdvözlettel: Yolla
Köszönjük a cikket, jó vitaindító. Megérne másik 2-3 folytatást, például a Yolla által említett példa kifejtésével.
Pussz,
Tündér
Kedves Bokor Úr!
Én személy szerint találkoztam ilyen Erzsikével... vagy Jolika, mindegy is... szóval nehéz a megoldás, viszont találkoztam olyannal is ebben az életkorban, aki igenis, odatette magát, becsületére váljon tényleg! A környezetemben többen vannak ebből a korosztályból, 50-60 között, nyugdíjazásuk előtt/alatt, nem gazdagok, hétköznapi emberek, de nem látom rajtuk, hogy tehetetlenek lennének. Én ezt látom, van tehát pozitív és negatív példa is.
Nem tudom tisztelni azt az embert, aki másoktól várja a megoldást, sajnos az én véleményem szerint a szoci többnyire erre kényszerített mindenkit. Készen kaptuk mit gondolhatunk, mit tehetünk, stb. Kirántották az Erzsikék lába alól a talajt és képtelenek lépést tartani. Sajnálom, de ebből nem él meg sem ő, sem én. Azt hiszem, valahogy kibekkeli a nyugdíjkorhatárt, aztán majd lesz valahogy... vagy tesz valamit. Mondjuk nem úgy áll a munkához, hogy más is odaférjen...
Üdv:A
Látom nem írtam nagy badarságot.
Bokor
Kedves Bokorúr!
Szeretem az életből merített és aktuális témákat. Ez is egy ilyen, amit írt nekünk.
Az idősebb generáció hozott magával egy olyan értéket, amit manapság nem becsülnek eléggé, éspedig a munka szükségességét ahhoz, hogy meg tudjon élni. Lehet azt szeretni, vagy nem szeretni, de a muszáj nagy úr.
Kerültem olyan helyzetbe, hogy még fő munka mellett is szükségem volt egy kis kiegészítésre. Nem mondom, hogy felemelő érzés volt a túlóra, 8 óra munka után ráhúzni még pár órát. Mégis, mikor a kezembe kaptam a fizetést, hozzátéve a fő-fő keresetemhez, együtt már ért valamicskét.
Én úgy gondolom akár mennyire is megalázó helyzetbe hozzák manapság az embereket, a büszkeségtől, a haragtól, dühtől nem lakom jól. És ha elvégeztem azt a munkát becsülettel (ímmel-ámmal) ráérek utána háborogni.
Pussz,
Éva
Egy tatár mondás szerint: "Ha munkád nincs, életed sincs."
Bokor
Tisztelt Tanár Úr!
Én tisztelem, aki dolgozik, és ez kortól független nálam. Van egy hatvan feletti barátom, akivel éppen most tervezünk egy közös munkát. Ő keresett meg engem egy ötletével, dolgozni szeretne. Húsz- harminc évesek meg ülnek a "babérjaikon"... Akkor?!
Üdvözlöm,
Pinokkió
Örülök, hogy vannak másként gondolkodó vállalkozók is!
Bokor
Kedves Tanár úr!
Nem ismertetne meg ezzel az Erzsikével? Nekem kellene egy segítség a kocsmába.
Ty
Bokor
Tisztelt Bokor Úr!
Engedje meg, hogy kissé tovább árnyaljam a képet, melyet a nyugdíj közeli Erzsikéről festett.
Az érem harmadik oldala nem más, mint a cégtulajdonos és a munkáltató hozzáállása.
A jó hírű, országos céget fillérekét megvette egy befektető. Az volt a véleménye a dolgozókról: "miért adnánk nekik béremelést? Annyira megszokták, hogy minden reggel mennek dolgozni, hogy még ők fizethetnének nekem, hogy egyáltalán van még munkahelyük." Ha nem hallom a saját fülemmel, nem hiszem el, mert ez a cég a tulajnak több milliárd adózás utáni eredményt hoz évente.
A cég igazgatója, mint a tulajdonos földi helytartója, két éve lett a főnökünk, nem ért semmihez, de mindenbe beleszól, és hinti az igét, melyet maga sem hisz. Jó néhányszor eljött velem tárgyalni az önkormányzatokhoz, és megsértődött rám, mert velem tárgyalták meg az ügyeket, ő csak a főnök volt, a tartozékom, számukra, hiszen velem együtt dolgoztak már több évtizede, és tudták, hogy
főnökeim jönnek-mennek, de ha velem megállapodnak, azt kivétel nélkül betartjuk mi is, és ők is, mert a korrekt szakmai kapcsolatban álltunk. Ám drága jó igazgatónk, úgy gondolta, hogy pillanatnyi vélt előnyökért verjük át őket, lelkiismeret furdalás nélkül. Az volt csak a szerencsém, hogy a jogászaink józan ésszel nem engedték neki, hogy nagy becstelenséget követtessen el velünk, középvezetőkkel, és rajtunk keresztül a munkatársainkkal is. Igaz, nem is tettem volna meg, mert a becsületem, sem az emberi, sem a szakmai, nem eladó. Ezt meg is mondtam neki, s tudta, hogy nem viccelek.
Alig vártam, hogy nyugdíjba mehessek.
És ez nem egyedi eset. A generációmhoz tartozók többsége, akik az alkalmazottak kenyerét eszik, szinte kivétel nélkül hasonló szituációt élnek át.
Üdvözlettel: Yolla
Most az Ön kis sztoriján dolgozom. Ha meglesz, megemlítem Önt, mint ötletgazdát. Remélem elnyerem majd tetszését az írással! Köszönöm a hozzászólását!
Bokor
Tisztelt Bokor Úr!
Köszönjük a cikket, jó vitaindító. Megérne másik 2-3 folytatást, például a Yolla által említett példa kifejtésével.
Pussz,
Tündér
Készül a folytatás.
Bokor