Közmunka (2.), avagy kiugrik a nyúl a bokorból
Látogatók száma: 52
A történet Jánosról, a vállalkozóról szól, akit az Önök inspirációjára kreáltam. Lássuk a másik oldalt is, mert ugye illik!
János a Kádár-rendszer idején, sok éven át keményen dolgozott. Keményen benne volt minden mutyizásban. Fő elvként azt tartotta szem előtt, hogy "a gyár mindenkié". Ezt egyszer a rádióban hallotta druszájától, és annyira megtetszett Néki, hogy onnantól tartotta magát ehhez; ami a munkahelyén volt, az otthon is lehetett. - Ebkutya... - hajtogatta. Huszon éven keresztül hordozgatta haza az anyagokat, eszközöket, szerszámokat, mindent, ami mozdítható volt. Ami meg nem mozdult magától, azt a gyár anyagbeszerzőjével, Ferivel csencselte ki a portán. Így került pár esztergapad, oszlopos fúró és marógép a kis műhelyébe... pár száz szerszám és pár tonna nemesfém társaságában...
János ma már egyre kilátástalanabbnak látja életét. Az évei számának növekedésével - a tapasztalata hiába nőtt -, ötvenen felül, már csak szódával tud megélni vállalkozásából. Hiába spórolt annyit, mára új világba csöppent. A rendszerváltozás után, az aprópénzért megszerzett gyár, sok terhet rakott a vállára. Az ő gondja volt a műszaki fejlesztés koordinálása, az üzleti marketingtől kezdve, a humánerőforrás menedzselése is. Így - humánusan - régi munkatársai, mára csak a kapukon kívülről nézhetik az éppen csak pár százmilliós nyereséggel vegetáló volt cégüket.
Jánosnak minden elbocsájtásra volt magyarázata. - Nem fejlődött a korral... - mondogatta, vagy máskor a habilitására hivatkozott, egy-egy régi szaki kirúgásakor.
Feri, János egykoron legjobb barátja, a látása romlásával, már nem tudott vezetni. A régi beszerzői állása így csak emlékeiben élt. Évek óta munka nélkül tengődött. Koránál és betegségeinél fogva, sehol sem látták szívesen, mint munkaerőt.
Választása nem lévén, besétált a hivatalba, ahol az aktív korúak megsegítéseként, kiközvetítették közmunkára. Amikor megtudta, hogy régi barátja cégéhez kell beállnia, Feri nagyon megörült a lehetőségnek. Tudta, hogy annyira nem egészséges, hogy bárki kapva-kapjon utána. - De majd János... - gondolta. Bár közcélú munkásnak lenni macerás meló, de egy lehetőség, hogy barátja visszaadjon Néki valamit, a régi segítségből.
- Szervusz János - köszöntötte az első véletlen találkozás alkalmával, rég nem látott haverját.
- Jó napot kívánok Ferenc - biccentett vissza az igazgató, és a jött lendülettel, el akarta húzni a csíkot.
- Szeretnék dolgozni nálad!
János tovább próbált sietni, de Ferenc erős keze megállította.
- Állj már meg János! Egy csöppet csak van rám időd, mint régi haverra.
A férfi megfordult, és tett egy mozdulatot, amivel le akarta rázni magáról a rá nehezedő kezet. De az nem engedte.
- Akkor? Engem is kidobsz Barátom? - nézett János szemébe Ferenc. Csak dolgozni szeretnék. Keményen. Nem kegyelem kenyeret kérek. Megcsinálok mindent, amit csak rám bízol. De szeretnék becsületes fizetést!
- Nem tudok segíteni Önnek Ferenc. Ismerem a múltját, az Ön szaktudásával, itt csak a közmunkát tudjuk biztosítani.
János aznap este nehezen tudott elaludni.
- Mit tehetnék? Hogyan is segíthetnék minden szerencsétlennek? Nékem sincs kolbászból a kerítés...
Önök elítélnék Jánost? Ő megbocsájtott magának... és egy altató bekapása után - szépeket álmodva - örök nyugalomra hajtotta fejét.
Jánosnak megadatott a mennyeknek országa, itt a Földön is...
És mi lesz Ferenccel?
Az már nem a Mi Jánosunk gondja...
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy még az "átkos Kádár" korszak idején, volt jól fizető munkám, a munkám után volt, becsületem, bizonyos fokon, összeköttetésem, jött a "váltás", akiknek akkor segítettem, ma már meg sem akarnak ismerni, mert nekik most van, (amihez akkor Én segítettem őket), jól fizető munkájuk, bizonyos foku összeköttetésük, csak valahol, az emlékezetük romlott meg "kicsit".
Talán ehhez tudnám hasonlítani, Jánost!
Biztos sokat romlott a memóriája!
Maresz
Tisztelt Yolla!
Remélem már megbocsájtott! A mesét kifejezetten az Ön kedvére írtam.
Legyen szép reggele!
Bokor
Nem haragszom.
Köszönöm, hogy kedvünkre mesél!
Üdv: Yolla
Tisztelt Bokor Úr!
Gratulálok találó tanmeséjéhez!
Magam is hasonló befejezéssel írom a valós meséket.
Gondolom, a valóságban a jánosok isznak két konyakot és elmerengenek, mily nehéz az életük, mert kisérti őket a kellemetlenné váló múltjuk.
Ferencek pedig a hálátlanságról meditálnak.
Üdv: Yolla
Remélem már megbocsájtott! A mesét kifejezetten az Ön kedvére írtam.
Legyen szép reggele!
Bokor
Kedves Bokor Úr!
Köszönjük az újabb megvilágítást ebben a témában!
Pussz, Tündér
Megtiszteltetés Önöknek írni.
Bokor
Ferenc nem tudta?... abban a pillanatban vége lett a barátságuknak, hogy felvitte az Isten a dolgát Jánosnak... naivan hitt abban, hogy ebből bárminemű előnye származhat, mert régen haverok voltak? Az élet nem tanította meg, hogy nem szabad hinni az első érzéseinknek?
Hogy Ferenccel mi lesz csak sejtésem van, de szerintem enni fogja a keserű kegyelem kenyeret becsületes közmunkával, kevés fizetésért.
A barátság örök, sokan hiszik, csak kevés ember lészen, kik ezt meg is ismerik.
Bokor
Gratulálok találó tanmeséjéhez!
Magam is hasonló befejezéssel írom a valós meséket.
Gondolom, a valóságban a jánosok isznak két konyakot és elmerengenek, mily nehéz az életük, mert kisérti őket a kellemetlenné váló múltjuk.
Ferencek pedig a hálátlanságról meditálnak.
Üdv: Yolla
Köszönjük az újabb megvilágítást ebben a témában!
Pussz, Tündér
Hogy Ferenccel mi lesz csak sejtésem van, de szerintem enni fogja a keserű kegyelem kenyeret becsületes közmunkával, kevés fizetésért.