Nyitva 4
Látogatók száma: 49
Sokat gondolok rá, holott már hónapok óta nem él. Közel harminc éve ismertem már. Fiatal házasok voltak még Ők. Én meg még csitri hozzájuk képest.
Általában egyedül szokott jönni. Lányai elváltak, és mint említette is, igyekezett átvenni az apa szerepét az unokáknál. Különösen sokat törődött a ház körüli elromlott, leszakadt dolgokkal. Javítgatott, amit csak meg tudott tenni. Mindent megtett értük. Holott beosztása, pozíciója megengedte volna, egy másik ember odarendelését. Egy jelentős hivatal vezetője volt, míg élt. Rendszeresen elmondta, értelmesen és érthetően, hogy mi a gond, mit kell megoldania. Majd az adott lehetőségeim szerint segítettem. Soha nem volt olyan, hogy ne oldottuk volna meg, amiért jött. Ha nem tudtam adni valamit, akkor jó tanáccsal szolgáltam.
Egy napon, - amiről egyikünk sem sejtette, hogy az utolsó,- a feleségével jött.
Valamit vásároltak szintén. Szokásosan kipakolok a pultra mindent, amire szükségük volt. Mikor forintosítom az árut, folyamatosan írom az összeget, és pakolok a táskába. Ilyenkor áttekintjük közösen, hogy mindenhez minden meglegyen. (Mondjuk, Én tüzetesebben figyelek, mint a vásárló.) Fontos! Nincs annál nagyobb méreg, amikor hazaér az ember, és fele lemaradt. Oda tenné, betekerné, de nincs mit. Egy terméknél megszólalok, kérdezem:
- Ehhez, majd lesz otthon csavar?
Nem válaszolt. Bólogatott csak. Nejére nézett és mosolyogva megszólalt, neki intézve, de azért én is halljam.
– Látod! Ezért szeretek ide járni, mert itt tudja a hölgy, hogy mire van szükségem.
Vannak esetek, amiket nem reagálok le. Ez is olyan volt. Belül viszont megmarad. ( Talán, mert meg se tudok szólalni, olyan jól esik? ) Miután elmentek, még gondoltam is rá, hogy milyen nagyapás alkat lett, abból a régi fiatalemberből, akire emlékeztem. Ez egy keddi napon volt. Következő héten hétfőn szívinfarktusba meghalt. Élt 67 évet.
Ui. Egy hónapja megismertem az egyik lányát. Egyszer talán majd mesélek neki az apukájáról. Még nem. Friss a seb. Kell tudnom hallgatni is néha.
Amikor a boltba jöttem volna dolgozni, a "kollégám" említette az első napokban:
- Lesznek majd férfiak, akikkel meg kell tartanod a két lépés távolságot!
Természetesen gondoltam, mit kell értenem ez alatt. Nagyon hamar, szinte az első héten már tudtam, hogy van, akivel a tizenkettő is kevés lesz. Viszont voltak vásárlóim, akiket régről ismertem. Velük változatlanul tegeződtem.
Aztán egy napon, - olyan kettő éve lehetett talán. Egyedül voltam éppen, és megrohamoztak. (Szeretem, ha sokan vannak. Olyankor pörgök. Akkor élek igazán.) Szóval kiszolgálok valakit, de mögötte állnak még ketten. Egy másik nézelődik. S, belépnek még ketten. Karcsit 30 éve ismerem, a vele lévőt csak látásból. Pofátlanul, sorára nem várva, a számítógépet látván a pulton, érdeklődik Karcsi:
- Laura! Értesz a számítógéphez?
- Persze! - felelek spontán és röviden.
Mire kiejtem, a szót végigjátszódik agyamban a dolog, és bölcsen megállapítom, hogy hatmillió kilencszázhetvennégyezer hetvenkettő dolgot kérdezhet, amire semmi értelmes válaszom nem lehet, mert nem értek hozzá még sem.
- Vagy is nem. - szólalok meg egy villanásnyi időn belül.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy tényleg van olyan oldal, hogy p*na.hu?
(Nesze neked, fejlett technika!) Csípőből tüzelés részemről, nem nézve kik vannak jelen, Én ki vagyok, mire tartom magam, mennyire értékelem Őt, aki ilyet szólt.
- Ide figyelj Karcsi! Olyan sokszor nem mondom ki, mit érzek, de ezt nem bírom megállni. Te egy akkora paraszt vagy, hogy az Én hézagos szókincsemmel azt ki se tudom fejezni!
Mondanom se kell, ha légy repkedett volna bent, azt is hallottuk volna. Csend volt, melyet egy pillanat alatt megtörtem. Nekem kellett, hiszen én teremtettem meg a válaszommal. Ilyennek nem mindennap vagyok látható. Kivételes eset. Hála Istennek! Mű-mosollyal az előttem álló emberkéhez fordultam:
- Bocsánat Uram! Hol is tartottunk?
Később meséltem az esetet a "kollégának". (Ma sem tudom miért tettem. Mint mindig is, magam rendeztem le. Az ember ne számítson senkire!) Egyik alkalommal, amikor ismét egyedül voltam, pont jött Karcsi. Emlékeztettem rá, hogy ...
- Kérlek, hogy ne haragudj rám, hiszen olyan bunkó módon viselkedtem a múltkor veled!
( Hátulról mellbe!)
Olyan zavarba jött, hogy majdnem megsajnáltam. Hebegett-habogott majd hogy nem dadogott. 52 éves. Sokszor elgondolom, fejlődik ilyen korban még az ember vagy zuhanásszerűen leépül?
A megértéshez tudni kell, hogy több mint ezer féle termékkel kereskedem. Mindnek tudom a nevét, méretét, funkcionális voltát. Sőt! Vannak termékek, melyeket ötletesen lehet alkalmazni más dologra is, mint amire legyártották.Viszont jóval több, mint ezer dolgot még ma sem ismerek, tudok. (A jó pap is holtig tanul. Hát még én!) Egyszer régen, nem is olyan vészesen régen, négy vagy öt éve történt az esetem. (Túléltem, mert ha lecsap, ott halok meg a helyszínen!) Fűtési szezon volt tudom. Meleg volt bent és egyedül voltam. Jött egy nagydarab, vállas, olyan férfi, akit nem mindennap látni. (40-45 év körüli, 190-195 magas, 120-130kg.) Határozott anyagbeszerző kinézetét keltette megjelenése, ruházata. (Mint később kiderült, az is volt.) Vásárol. Mondja a termék nevét, adom, következő tétel, adom, folyamatosan így, majd megakadok. Olyat kér, amiről még életemben nem hallottam, nem láttam, létezését se sejtettem. Bár, mindig is azt vallom, mert ha én nem ismerem, az attól még akár forgalomban is lehet. Nem? (De.) Ez a nagydarabra sikeredett ember, akivel szemben állok éppen, és csak a pult van köztünk, lenyúl a kezével a nadrágjához és …
Jaj! Fontos! Korban egy évjárat, centiméterben mérve sokkal, kilóban szintén, meg sem ütöm az Ő szintjét.
Ott tartottam, hogy lenyúlt a zsebébe, és elém tesz egy olyat, mit nem tudtam, hogy van és létezik. Holott orrom előtt az. Majd érintem, megfogom, nézem, figyelmesen rögzítem fejembe. (Magamban nagyot kacagok, ilyenkor, amikor ismeretlen dologgal hoz össze a sors, mindig egy székely ember mondata ugrik be ösztönösen. Az, az! Amikor életében először lát sünt a székely.) Hangosan mást mondok:
- Ez meg mi?
Méretét nem kérdeztem, mert látom. Mondja a nevét. Segít.
- Sajnos nem tudom adni, nem tartom.
Erre határozottan engedélyt kér, - mintha volna rá szükség!
- Ugye megengedi, hogy szétnézzek, hátha találok!
Naaaaaaaaaa.
Ezt a mondatot nem igazán értékeltem.
Tüzes tekintettel, bele a szemébe, - levegővétel nélkül, egyszer és mindenkorra tegyünk csak pontot a végére!
- Hogy találna már, hiszen most mondom, hogy nincs, nem tartom! Vagy azt gondolja, Én csak azért állok itt, mert az ajtó túloldalán nincs fűtés és ideálltam melegedni a pult mögé?
Meglepődtünk mindketten. Én láttam, hogy Ő a határozott szavaimon. Magamon meg érzetem. Ismét harcias voltam eléggé. Viszont aznap zárás előtt visszajött még egy Nagykereskedés címével. Azóta tőlük vásárolom meg azt, ami előtte nem volt. Hiába! Úrnak születni kell.
S Ő, az volt.
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
időrendi sorrend
Izéket szerelek. Amikor ezek elromlanak, csörög a telefon, -Jaj segítség... Mondom telefonba a megoldást. -Ok, ha ettől megjavul, egy telefont kérek, hogy ez volt a hiba! (Magamban, ha már pénzt nem kértem, legalább egy kis tudás rakodjon le az agyam ajára.) Szerinted hányból hány hív vissza, hogy ok az volt a bibi?
"Úrnak születni kell."
Majd hívlak én is, ha elromlik valami. :-)))
Ebben egyetértek veled. Olyan jól esik az embergyerekének, ha bár nem fizet, akkor is kölcsönösen segítsük egymás munkáját. Nem jóindulatnak nevezik ezt vidéken?
"Úrnak születni kell."
Érdekesen tudod előadni a mondanivalódat. Jól írsz, érthetően, kellemes elolvasni. Abban pedig anagyon igazad volt, hogy aki szemtelenkedni merészel, pláne olyan kisebb csoportosulás előtt, rendre utasítod. Aki nem gondolkodik, legalább megtanulja, mennyire mehet el.
Velem kettesben sem lehet szemtelenkedni. Nem kell ahhoz csoportosulás, hogy én kiosztjak valakit. Minap egy hatvanas ásított előttem, de a két keze mereven mellette. Neki írtam a számlát éppen. Mire megkérdeztem tőle:
- Sose szokta oda tenni a kezét, ha ásít?
Nekem csak a blúzom volt piros. Neki meg a feje. Nem voltam szemtelen, mert azt nem is említettem, hogy büdös a lehelete.
nagyon tetszett a történeted!
:)
grat.
Hát igen a paraszt meg terem mint a gomba. Tetszik a dolog nagyon. Azt elmondom vannak azért szerintem bőven negatív tapasztalataid is biztosan. A lányom kereskedő és Ő szokta mondani milyennek a vevők. Igen magam is állok sorba és bizony egy ismerősöm mondta nemrég, van hogy egy ember sokszor az egész boltot jobban lefárasztja, mint 100 valóban vevő aki vásárolni megy, nem élvezkedni.
Nagyon rossz vásárló vagyok, ha én állok a másik oldalon. Utálom, ha nem kapom meg, amit én is adok mindenkinek. Figyelmet, kedves szót, maximális segítséget..stb.
Ma vettem egy papucsot, annyira olcsó volt, ha csak ezen a nyáron használom, már megérte, és persze nem volt nálam, se rajtam zokni. Nem is ilyen célzattal indultam el, hogy veszek egy papucsot. Őszintén mondom az eladónak a bánatom, mire kedvesen annyit mondott: elfordulok majd, és semmit nem látok. Elsőre jó volt, amit megpróbáltam. Fizettem és elégedetten távoztam.
Erre szoktam mondani, vagy normálisan csinálok valamit, vagy akkor inkább ne nyúljak hozzá...
:)
grat.
Még jó, hogy az Urak nem vesztek még el teljesen a sok félresikerült pasik között:-))