Nyitva 5

Látogatók száma: 49

Emlékszem, hogy eleinte nagyon zavart a zene, vagy bármi háttérzaj az üzletben. Igényeltem a csendet. Ha nem volt éppen vásárló, olyankor is volt, mit tennem. Vagy talán az a legfontosabb része a munkámnak? Ebből indul ki a vég. Kicsit egy étteremhez hasonlítanám. Az egy dolog csak, hogy a pincér eléd teszi az íncsiklandozó ételt. Előtte mennyi-mennyi gondos kéz érintette azt a sárgarépát. Valahogy nekem is így kell tennem. Összpontosítani, hogy kitől mit veszek, mennyiért tudom eladni, el tudom-e adni egyáltalán, van-e rá igény, megfizethető-e, keresték-e, vezessem be, mint újdonság?
Mérlegelek örökké.
Egy idő után ezek a feladatok természetessé váltak számomra. Ösztönösen beépültek az agyamba. Talán a sok év alatt párszor fizettem rá. Erről majd később ejtek szót! Szóval beindult nálam egy idő után a háttér zaj. Zene formájában leginkább. Csendesen, de szólt és szól örökké. Nyitási mozdulattá vált.
Katt! Kulcs.
Katt! Riasztó.
Katt! Pénztárgép.
Katt! Rádió.
Jó pár éve szeretem ezt a számot. ( Emlékszel? Reagáltál is rá, hogy... OTT, akkor...) Nem tehetek róla, de beleborzong egész testem, amikor hallom. Nekem ez a szám az etalon. S ez megszólalt egyszer, olyan sok éve, egy délelőtt. Ott állt előttem egy férfi. Meglepő? Mármint, hogy ott állt? Dehogy! Én akármikor felnézek a pultnál, előttem mindig és mindenkor áll egy férfi. Vagy kettő. Vagy senki. (Ritkán egy nő.)
Szóval, szívem szerint felnyúltam volna a rádió gombjához, és teljes hangerőre felhangosítom a fülemnek, szívemnek, - a lelkem számára - oly kellemes dallamot, hogy élvezzem. Tehettem? Persze, hogy tehettem volna. De ez nem én lennék. Tudom, a szabályok nem azért vannak, hogy ne tartsuk be. Nem mozdult kezem a gomb irányába. Első a vásárló. A vásárló, aki megszólalt.
- Hallgassuk meg együtt?
- Mit? - kérdezek vissza meglepően, és értelmetlen tekintettel nézek szemébe. (Mondjuk, én mindig a szemükbe nézek! Több okból kifolyólag.)
- Csend! - mondja és szeme melegséggel telik meg. Mutató ujját ajka elé teszi. Hallgatunk mindketten. (Én tudom miért... Lenyűgözött határozottsága, a pimasz határozottsága.) A zene, az előadó hangja betölti az adott teret, mind a nyolcvan négyzetmétert. Amikor vége lett a számnak. (x perc y mp.) én szólalok meg először.
- Köszönöm. Tudja... - és mondanám a magyarázatom. Félbeszakít. Bár kedvesen teszi azt is. ( Azaz azt nem lehet kedvesen, de neki ment.)
- Már nem emlékszik rám? Kb. két éve mesélte olyan átéléssel, hogy miért szereti ezt a zeneszámot. Én ilyen szemekkel beszélni nőt, még ez eddig soha nem hallottam, egy ennyire ronda férfiról. Tudtam, ez mit jelent önnek, beszélni másról miközben az imádott hang szól. Haragszik rám? Haragszik érte?
- Dehogy! - feleltem. - Csak kegyetlen jól esett a figyelmessége. Ja! Ezt már nem mertem kimondani. Talán nem is bánon már! Azóta is sokszor megjelenik. Vásárol néha, ezt, azt, amazt, meg valamit. Jön, megy, mint bárki más a sok férfi között. Ő még is más számomra, mint a többiek. Ha tehetjük, beszélgetünk. Kellemes beszélgető partnerré vált az évek folyamán. Olyan emberi kapcsolat lett a sok év alatt. Ha vele váltok szót, nem érzem a nemek közötti különbséget. Mellette ember vagyok.

Pál már rég nem dolgozik a cégnél. Hiányzik nagyon. Sokat gondolok rá. Mióta elment vagy hatan is voltak utána. Most Béla éppen. Két éve talán! Cserélődtek rendesen a szállítók. Van, akire nem is emlékezem. Vagy bár ne emlékeznék!
Közvetlen utána egy olyan böszme férfi volt, hogy ránézni is fájt. Soha nem ítélkezem a külsőségek után azonnal. Nem olyan nagy baj az, ha valakinek lapát füleket adott az Isten. Ha viszont az fülzsíros és korpás is volt a haja. Talán ez is véletlen volt? Lehet-e valaki ápolt, - mindig és mindenkor, - csak éppen szerdán nem, amikor hozzám jön? (45 éves, nős, ha azóta meg nem ette a kosz!)
Majd volt az a kis fiatal nyikhaj, összekötve a hosszú haja hátul, és lányos mozdulatokkal igazgatta. Nem hiszem, hogy meleg volt! Szimplám ilyen típus. Egyszer mesélte, hogy leköpte a főnökasszonyát a cégnél. Utána igyekeztem köpő távolságra állni mindig tőle. Ennél a fajtánál bármi megeshet. Nem? Nagyon más világban élt! (24 éves, ma 30 körüli, ha él még.)
Aztán volt a következő, akinek halványlila gőze se volt, mit hoz, és mit visz, mit szállít éppen. Ha egy nagy adag pelust raknak a raktárba neki a nevemre, azt is lehozta volna. Nem az bosszantott, hogy nem tudta, de nem is érdekelte. Ilyen nagyfokú nemtörődömséggel életemben nem találkoztam. (36 éves volt akkor, él-e még, vagy éhen halt?)
Béla nem rossz, de nem az igazi még sem. Kicsit összeszoktunk már, de nem az igazi, akarja, akarja, de nem sokat fejlődik. Rendes ember, csak lusta. Ritka tetű mozdulati vannak. Hatszor lehajolok, mire oda néz. Fokozatosan tanult meg sok mindent. Amiben tudtam, segítettem. Így jogos. Nekem is jól esett anno. Tovább adom, ez sokkal jobb érzés számomra. Egyik szerdán említette - talán átmegy egy másik céghez. Kevesebbet kell dolgozni, több a pénz. Át fog menni. Én már tudom. Ő még nem. (38 éves volt a tavasszal, emlékszem, mert mondta.)
Pali mióta elment, már semmi se a régi. Hiányzik. Kegyetlen sok dolgot tanultam tőle. Jó még visszagondolni is az együtt töltött időszakra. Amikor az Elzett katalógushoz nyúlok, mindig rá gondolok még ma is. Ezt csak azért mondom, mert senki nem tudja, mi az, az arcomon, amikor a katalógushoz érek. Semmi érdekes. Csak egy röpke érzés, mely megmaradt a múltból.
Ui. Ez, csak egy cég, és van még pár….

Tulajdonképpen egy egészséges szinten gyűlölöm csak a hétfő reggeleket. Ma is, mint mindennap kinyitottam kilenckor. Vagy nem? Ki tudja, mi igaz, és mi a mese ezekbe a történetekben? Lehet semmi, de lehet minden. Szóval ütött az órám. Nyitás. Jöttek is szép folyamatosan a vásárlók. De, nem férfiak. Ma, kifejezetten nőiesre sikeredett. Szenvedtem is. Sokkal többet, mint bármikor. Voltak férfiak is, de nők többen! Megviselték agyam rendesen. Hölgyeim? Mi a fészkes fenét ártottam én nektek?
1. Pont a múlt héten gondoltam, hogy milyen aranyos, apró termetű kedves néni. Tudom, hogy jóindulat vezérelte, de nem kellett volna megszólalnia...
- Tetszik hasonlítani a Dollyra! - intézi felém több ember előtt a véleményét.
- Éééééén? Arra a ronda nőre? - Szemgolyóim a mennyezetet teljesen kikezdték közben.
Vigasztalni ott maradt egy fiatal pár, meg egy korombéli férfi, és két munkás férfi, akik messzebbről jöttek, mint később az kiderült - számla írásközben. Tanúim vannak rá, hogy leDollyztak. Brrrrr.
2. Csontkollekciókám is megjelent ma. Így becézem, a háta mögött. Szerintem soha, de soha nem mondom meg neki a szemébe. Nem értené! Megsértődne csak. „Okos” negyvenes. Ha nem lenne farmer rajta, lehet, szétesne az egész nő. Mindig mindenkinél mindent jobban tud. Azt, hogy ronda, azt bezzeg nem. Parányi nőiességet se hordoz egyetlen szava, mozdulata. Ha tehetném, vennék neki mű mellet, mű popsit. Simán egy nátha ágyba vetheti! Más úgyse. Mesélte egyszer. Vagy rosszul emlékszem? Nem emlékszem.
3. Majd Zsuzsika jött. Feszített négy éve még, mint kismama. Hidegen hagyott. Mindenkinek a magánügye mikor, mennyi idősen szül. Ő akkor negyven volt. Tiszta ránc mindene ma. Megviselte testileg, lelkileg a harmadik gyerek. Kiabált, korholta, rángatta a gyereket, mintha nem is az övé volna. Bár, idegennel se tudnék ilyen lenni. Ha most elkezdek, éjszakázni se leszek ilyen ráncos hat év múlva se! Viszont a kisfia helyes. Barátságos voltam a gyermekkel.
- Micsoda türelmed van! - említette is. Én viszont nem említettem neki, hogy tudom, te voltál Zsuzsika neki az első, akit.....
4. Szerintem leszbi. Vagy nem? De az! Nem hiszem, hogy nem az! Markáns mozdulatai, érdes hangja, ahogy szól, amit mondd, s ahogy néz. És pesti. Mondja ő! Nekem bármit lehet mondani. Felőlem kistarcsai is lehet! Amikor megismertem - annak sok éve már - azóta nem tudom eldönteni, hogy akkor most mi van? Minden egyes alkalommal birizgálja a fantáziám. Leszbi lehet. Vagy még sem? Ma ez is megoldódott. Elfordult tőlem és szól a "kollégához".
- Ezt és ezt nem tenné meg nekem!? Megfizetem. Sőt! Lenne még erre és arra is szükségem. Nem ingyen kérem. Vagy tud ajánlani egy jó szakembert maga helyett akkor? Nem, nem és nem. Sőt! Nem és nem. Mindenre ez a felelet. S ennél a kérdésnél szakadt fel a fülem. Jól van, naaaaaaaaaa. Én nem nevethetek, ha úgy érzem, hogy kell?
- Maga hol dolgozik amúgy? - teszi fel utolsó kérdését lazán az én kedves nőtársam. Holnap kedd. Reggel nyitok. 9-18-ig én ott vagyok.

A cikket írta: Laura

előző cikk következő cikk

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

párbeszéd

Válasz erre: Pinokkió

Kezdek fáradni..., amikor nekem egy cikkben a Pál és az Elzett katalógus jön be..., húúúh

Akkor mit szóljak én? Mire ezeket papírra vetettem, hogy olvashasd.
Jól van na, nem lehet mindenki Gedeon! Az Elzett se az már...Ez Lett.
Azt hiszem francia a tulaj.

Pál komolyan normális fazon volt.