Visszatekintés…
Látogatók száma: 45
Az emberekkel való kapcsolatot nem lehet úgy elkezdeni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva… Ahhoz először bele kell dobjanak a nagy vízbe… Ott aztán evickélhetsz és nem kevés múlik rajtad, hogy végül kijuss a partra…
Először is nem tudok úszni… Soha nem vágytam ezért a nagy vízbe… Időnként vonzott ugyan a mélység, de csak nyakig merültem el benne,… szerettem biztos talajt érezni a lábam alatt,…a menekülési útvonalat jó előre kinézni.... A tudat, hogy mindent meg lehet úszni, ha időben felkészülök rá, erőt adott a naponként ismétlődő kihívásokhoz, az egy adott feladathoz szükséges megfelelés kényszere erősebb volt szinte mindennél.
Alárendelt szerepben voltam kénytelen elviselni a kudarcokat – mert azok is értek, jócskán – de soha nem elfelejtve azt, amit mélyen a fejembe véstek úgy elsőre, útravalónak, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”…
Először éreztem életemben, hogy minden csak azon múlik, hogy mennyire vagyok képes az elvárásoknak megfelelni, hiszen csak egy beosztott vagyok, a döntéseket nem én hozom, és az, amit a főnököm tőlem elvár sem feltétlen az ő akarata, viszont a feladatok végrehajtását tőlem várja, a titkárnőjétől. Annyit már megtapasztaltam, hogy a közvetett nemtetszés rajtam keresztül fog visszahatni rá, ahová való… Soha nem vágytam erre a szerepre.
Jól megvoltam az adminisztrátori státusszal, ami nekem jutott egy nagyvállalat alkalmazotti részeként, számomra tökéletesen megfelelt ahhoz a képzettséghez, ami rendelkezésemre állt. Az évek számát tekintve mindent, ami ehhez szükséges volt itt szereztem meg. A tanulópénzt bőven megfizettem a huszonkilenc év alatt. A képzettségemnek megfelelő tudás maximumát nyújtottam az évtizedek során és az önbizalmamat csak erősítették az ehhez rendelkezésre álló eszközök használatának azon a szinten való elsajátítása. Képes vagyok rá! Ez szolgált egyedüli motivációként.
Az alapképzettségemet csak növelte a technika fejlődése. Nem állhattam meg a kezdés szintjén. Megtanultam sok olyan új eszköz használatát is, amivel megsokszoroztam az alapokat. A tapasztalat, a gyakorlat, az alapok, az akarat, a hozzáállás, az újtól való nem megfutamodás együttesen volt bennem jelen. Apró sikerélmények és a munkám elismerése hozták meg számomra azt az eredményt, hogy „Fontos vagyok!…” Ez az érzés kísért végig, legalábbis ebben a közösségben.
Aztán jött számomra a hidegzuhany, vagy inkább ismét a mélyvízbe dobás, amit akár másként is fel lehetett volna fogni - amikor felszámolták a vállalatot és egy hivatalba csöppentem - egyfajta előrelépésnek tekinthettem, de akkor még nem érezhettem annak. Mindent kezdhettem újra előröl… Egyetlen gondolatom volt - abba kapaszkodtam - ami végigkísért ottlétem ideje alatt, hogy sohase felejtsem el az alapokat, előző cégemnél tanultakat, azt, hogy honnan jöttem, ne adjam alább, ezért minden nap tovább képeztem magam. Jól az eszembe véstem annak a fontos személynek az útravalóját, miszerint „Pofa be és alapállás, ha erre képes leszel, onnan mehetsz nyugdíjba...”
Mindketten tudtuk, hogy ezt lesz a legnehezebb teljesíteni, betartani, mert utam során szókimondásom, ön- és igazságérzetem miatt elégszer kerültem konfliktus helyzetbe, akár még a feletteseimmel szemben is.
Semmit sem adtak ingyen. Ezt jól belevéstem az agyamba, és amennyire képes voltam rá, alkalmazkodtam az új körülményekhez, nélkülözhetetlenné téve magam, és a végéig kitartottam. Ennek már sok éve és rosszul hiszik, hogy a különböző munkahelyeken eltöltött évek nem hagynak nyomot az ember nyugdíjas éveiben. Sokáig úgy éreztem kaptam valamit, de annál többet elvettek tőlem, hiányzott a munka, mert ennek a negyvenkét évnek egyúttal áldozatává, függőjévé is váltam, mert mindig a munka volt az első, és ennek rendeltem alá a családomat, adtam nekik valamit, ugyanakkor el is vettem tőlük, hogy megfeleljek az elvárásoknak...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez idáig rendben is van, Éva, de valamivel konkrétabban, ha lehetne.
Te miről mondtál le, és mit nyertél?
Úgy érzed, megérte?
Ha újra kezdhetnéd az életed, ugyanúgy csinálnád?
Mit csinálnál másképp, a mai eszeddel?
Nem mondtam ki, de utaltam rá... Nem olyan nehéz egy mondatban megfogalmazni...
Ahhoz, hogy érvényesülni tudj akarat, kitartás nélkül nem fog menni, némi szerencse is kell hozzá, tapasztalat és hozzátanulás, áldozatok nélkül mindez nem biztos, hogy sikerült volna, mérlegelni kell, melyik a fontosabb - mert mindent azért nem kaphatsz meg, családi hátteret, támogatást például - azt mindenkinek magának kell érezni.
Puszi
Te miről mondtál le, és mit nyertél?
Úgy érzed, megérte?
Ha újra kezdhetnéd az életed, ugyanúgy csinálnád?
Mit csinálnál másképp, a mai eszeddel?
Tulajdonképpen mit akartál mondani, Éva?
Mert szerintem nem mondtad ki a tanulságot.
Pedig engem nagyon is érdekelne, merthogy mostanság engem is hasonló
gondolatok foglalkoztatnak.
Ahhoz, hogy érvényesülni tudj akarat, kitartás nélkül nem fog menni, némi szerencse is kell hozzá, tapasztalat és hozzátanulás, áldozatok nélkül mindez nem biztos, hogy sikerült volna, mérlegelni kell, melyik a fontosabb - mert mindent azért nem kaphatsz meg, családi hátteret, támogatást például - azt mindenkinek magának kell érezni.
Puszi
Mert szerintem nem mondtad ki a tanulságot.
Pedig engem nagyon is érdekelne, merthogy mostanság engem is hasonló
gondolatok foglalkoztatnak.