Azért vannak a jóbarátok...
Látogatók száma: 82
Pár gondolat a barátságról
Múltkor egy ismerősöm fészbukon egy, az igaz barátságról szóló képet posztolt ki. A kép alatti pontos szövegre már nem emlékszem, azt viszont tudom, mit írtam hozzá kommentárként. Emígyen szólt: Válj el, és/vagy szülj egy gyereket, rögtön megtudod, ki az igaz barátod.
Csak a saját példámra tudok hivatkozni, ami ékes bizonyítéka annak, hogy nem mind arany, ami fénylik és nem minden barát barát, még ha annak hittük is.
Óhatatlan, hogy egy váláskor a barátok eltűnnek. Illetve csak azok, akik, mint később kiderül, nem is voltak barátok, maximum haverok, bulicimborák és társaik.
Őket több csoportra osztottam a tapasztalataim alapján.
Az első csoportba azok kerültek, akik beleszóltak. A második csoport azoké, akik csak tudomásul vették, de ha magukban gondoltak is ezt-azt, nem szóltak bele, mindkettőnkkel jóban maradtak. A harmadik csoportba azokat sorolom, akik látszólag mellettem álltak, majd idővel kiderült, mikor már nem volt buli, nem voltak közös szórakozós esték, gyorsan elfelejtették még a telefonszámomat is. A magam részéről a második csoport tagjait tartom a legkorrektebbnek, egy válás magánügy, senki nem lát bele egy házasságba teljesen, akármilyen jó is a viszony.
Ha sikerült végre elválni és szert tenni egy új, jól működő kapcsolatra, megint vannak ismerősök, barátnak vélt egyedek, akik különbözőképpen reagálnak a dologra.
1. Á, csak pasizik összevissza, nem találja még a helyét.
2. Örülhet, hogy egy/két/akármennyi gyerekkel kell még valakinek.
3. Veled együtt örülnek.
Aztán ha végül tartós kapcsolat, esetleg házasság lenne a dologból, mert az illető nem ábrándult ki a házasság intézményéből, akkor az ilyen emberek végképp eltűnnek a balfenéken.
Egy kisbaba születése már csak a hab a tortán. No, akkor aztán még az is elkerül, akiről sosem gondoltad volna. Nem jön fel meglátogatni, nem nézi meg a kicsit, mert jajj, ne haragudj, nem állok úgy most anyagilag(sok-sok év ismeretség után szerintem ez nem kéne, hogy téma legyen), jajj, ne haragudj, sokat dolgozom(egyébként a szomszéd lépcsőházban lakom), blablabla, és különben is hogy mersz boldog lenni, mikor az a másik barátnő ott szenved a sehova nem vezető kapcsolatában három éve, te pedig két gyerekkel és két válással a hátad mögött pofátlanul boldog vagy.
Én egy kezemen meg tudom számolni az igaz barátaimat. Azokat, akik jóban-rosszban mellettem voltak, együtt sírtak, együtt örültek velem.
A többi? Van erre egy jó mondás:
”Mindig nézz a hátad mögé, a legjobb barátok onnan támadnak!”
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
időrendi sorrend
/Olivia Wilde/
Ez a kedvenc idézetem kettőnkről. :)
Szia Anubis!
Nem tudlak eléggé lájkolni!!! Aki megy, azt engedni kell, aki meg jön, fogadni, ennél biztatóbbat erre nem tudok. Szerencsére kevés jó barátom van, az ismerősök között is jó ha szelektál az ember. Akik elkopnak mellőlünk, azért nem is kár, csak részidős adathordozók voltak. Aki fontos, az megmarad mindig.
Pusz:A
Igazad van, én az összes ilyen álbarátot elengedtem magam mellől. Ne félj, az úton csak lehajtott vagy félrefordított fejjek mennek el mellettem. Őszintén szólva, nem is hiányoznak.
Aki van, az számít. Mindegy, hogy itt lakik a városban, vagy az ország másik végén. Bennük még soha nem csalódtam.
Puszi!
Szia Anubis!
Most legalább jól kipakoltál, és remélem jólesett... Én is igazat adok neked. Valahol így érzek magam is. Megtapasztaltam miről ismerhető fel, hogy valaki jó barát e vagy sem. Természetes, hogy a bajban. Szomorú, hogy ennek kell bekövetkezni, hogy rádöbbenjen az ember, valakiben már megint csalódnia kellett. Saját példám, hogy nagy keservek közepette eljutottam odáig, hogy felfedjem előtte, bajban vagyok... Akkor szembesültem az elutasítás egy nagyon kíméletlen formájával. Szó szerint mondom, mert itt cseng a fülemben. Az illető azon túl, hogy mindig a legközelebb állt hozzám, több annál mint barát - ki se merem mondani, hozzátartozó - bármikor, bármivel kapcsolatban fordulhatott hozzám, meg is tette, soha nem utasítottam el, mindig segítettem... Fordult a kocka, mert ilyen is van és én szorultam volna rá, nem kaptam tőle meg azt a segítséget, amit vártam, ellenkezőleg...
Az élet fura dolgokra ébreszti rá a gyanútlant... Azóta a hitem megingott az igaz barátságban és lehet, hogy kaptam másoktól segítséget, de óvatos lettem, hogy kit nevezhetek igaz barátnak?
Puszi,
Éva
Igen, jólesett! :) Ez még közel se minden, csak pár dolgot ragadtam ki, mert ez a két dolog velem történt, és erről van tapasztalatom.
Én is olyantól kaptam a legnagyobb pofont, akiről soha nem gondoltam volna...de elmúlt, béke van, boldogság és szerelem, a tanulság viszont egy életre megmaradt.
Köszönöm, hogy olvastál!
Viszontpuszi! :)
Kedves Judit!
Nagy igazságokat írsz! A barátság - legalább is számomra - legalább olyan fontos, mint a párkapcsolat, mégis teljesen más. Baráti köröm a középiskolás, főiskolás és az első munkahelyi éveimből datálódik, harminc évnél egyikkel sem kevesebb ideje koptatjuk egymást. Ahogyan telnek az évek, változnak a párok, házasságok bomlanak fel, vagy éppen újak köttetnek, de a barátságunk megmarad. Már kevesebbet bulizunk, de tudjuk, ott a másik, ha kell, bármikor bármiben számíthatunk egymásra, ha kell egy jó szó, ha meg kell valakivel osztanunk a gondjainkat, vagy egyszerűen biztonságban akarjuk magunkat érezni ebben a felfokozott világban, ahol minden bizonytalanná tud válni egyik percről a másikra. Kérés nélkül segítünk azon, aki bajban van, mert ez így természetes. Szerencsém volt, mert akik érdekből akartak a barátaim lenni, időben sikerült leléptetnem őket.
A barátságra nem igaz, hogy sok lúd disznót győz.
Puszi. Yolla
Ma már én is a minőségre figyelek. Keserves és szomorú tapasztalatok árán, de megtanultam, mi és ki a fontos.
Puszi,
Judit
Nem tudlak eléggé lájkolni!!! Aki megy, azt engedni kell, aki meg jön, fogadni, ennél biztatóbbat erre nem tudok. Szerencsére kevés jó barátom van, az ismerősök között is jó ha szelektál az ember. Akik elkopnak mellőlünk, azért nem is kár, csak részidős adathordozók voltak. Aki fontos, az megmarad mindig.
Pusz:A
Most legalább jól kipakoltál, és remélem jólesett... Én is igazat adok neked. Valahol így érzek magam is. Megtapasztaltam miről ismerhető fel, hogy valaki jó barát e vagy sem. Természetes, hogy a bajban. Szomorú, hogy ennek kell bekövetkezni, hogy rádöbbenjen az ember, valakiben már megint csalódnia kellett. Saját példám, hogy nagy keservek közepette eljutottam odáig, hogy felfedjem előtte, bajban vagyok... Akkor szembesültem az elutasítás egy nagyon kíméletlen formájával. Szó szerint mondom, mert itt cseng a fülemben. Az illető azon túl, hogy mindig a legközelebb állt hozzám, több annál mint barát - ki se merem mondani, hozzátartozó - bármikor, bármivel kapcsolatban fordulhatott hozzám, meg is tette, soha nem utasítottam el, mindig segítettem... Fordult a kocka, mert ilyen is van és én szorultam volna rá, nem kaptam tőle meg azt a segítséget, amit vártam, ellenkezőleg...
Az élet fura dolgokra ébreszti rá a gyanútlant... Azóta a hitem megingott az igaz barátságban és lehet, hogy kaptam másoktól segítséget, de óvatos lettem, hogy kit nevezhetek igaz barátnak?
Puszi,
Éva
Nagy igazságokat írsz! A barátság - legalább is számomra - legalább olyan fontos, mint a párkapcsolat, mégis teljesen más. Baráti köröm a középiskolás, főiskolás és az első munkahelyi éveimből datálódik, harminc évnél egyikkel sem kevesebb ideje koptatjuk egymást. Ahogyan telnek az évek, változnak a párok, házasságok bomlanak fel, vagy éppen újak köttetnek, de a barátságunk megmarad. Már kevesebbet bulizunk, de tudjuk, ott a másik, ha kell, bármikor bármiben számíthatunk egymásra, ha kell egy jó szó, ha meg kell valakivel osztanunk a gondjainkat, vagy egyszerűen biztonságban akarjuk magunkat érezni ebben a felfokozott világban, ahol minden bizonytalanná tud válni egyik percről a másikra. Kérés nélkül segítünk azon, aki bajban van, mert ez így természetes. Szerencsém volt, mert akik érdekből akartak a barátaim lenni, időben sikerült leléptetnem őket.
A barátságra nem igaz, hogy sok lúd disznót győz.
Puszi. Yolla