Hot-dog hideg éjjelen
Látogatók száma: 58
– Hány óra? – kérdezted tőlem, ahogy kiléptünk a bérház ajtaján.
– Van még időnk – nyugtattalak meg, és elindultunk a homályos szürkületben.
Nyomasztóan korán sötétedett még mindig, mint rendesen a februári estéken. Az ablakok színesen villództak, bentről a tévék kék fénye festette szépre a kezdődő éjszakát, kint az ereszkedő ködben sárgán sugárzó utcai lámpák darabolták föl körülöttünk a teret. Sötét, csillámló falak, messzire izzó utak, minden olyan álomszerűnek tűnt. Szép lassan ballagtunk. Nem fáztunk túlzottan, hisz fűtött még bennünket a szoba melege, és az a tél szokatlanul enyhe volt, mintha idejekorán szeretett volna beköszönteni a tavasz. Ám az éjszakai fények mégis dermedtté tudták varázsolni a néptelen utcákat, jelezve: azért még a fagy lesz itt az úr.
– Veszünk hot-dogot? – kérdezted, és már indultál is a kellemes melegséget ígérő falatozó felé. Én bólintva követtelek. Megálltunk az üzlet előtt a kis ablaknál, és az eladónőt vártuk. Valahol hátul serénykedett, de megérezvén, hogy vendég jött, előre libbent fehér kötényében.
– Meghívlak, rendben? – szóltál, majd a nő felé fordultál. – Két hot-dogot, legyen szíves! – s most a nő fordult hátra, folytatva a rendelés fura táncát.
Két félbevágott kiflit húzott rá a sütővasakra, csöndben nézve vártuk az átalakulást, míg bentről, a meleg fényből, finom illatok úsztak ki és öleltek át bennünket. Mi pedig mozdulatlan figyeltük tovább hogyan készül vacsoránk, ahogy a nő ujjaival megtapogatja a kifliket, ahogy, mikor eljött a kellő pillanat, leveszi azokat, s papírszalvétába csavarja.
– Mustárral? – kérdezte.
– Igen, mind a kettőt – válaszoltam én.
A fogóval kiemelt egy virslit a forró fazékból, belemártotta a mustáros tálba, belenyomta a kiflibe égetett lyukba. És aztán ugyanígy még egyszer. Végül cseréltetek az ablakon keresztül, te a pénzt adtad, az árus az aznap esti életet. Megfordultunk és hátunk mögött hagyva a kiszűrődő melegséget, folytattuk utunkat a mégis hideg éjszakában, kezünkben víve egy-egy darabot a gőzölgő falatozóból, a város ínycsiklandó szegletéből. Mielőtt beleharaptunk volna, a nyál összefutott a szánkban. A mustár csípős íze, a virsli zamatos roppanása, a simogatóan sercegő kifli, a lelkünket elöntő forróság újult erőt kölcsönzött nekünk a lassan éjbe hajló februárban, mintha csak akkor kelt volna föl a nap.
Sietve ettük meg az utolsó falatokat, s messze a büfétől, telve annak átoltott energiájával, váltunk el a házak szabta fekete tértől, repültünk át a lámpák sárga falain, egy kicsit keresztbe, más dimenziókba csúszva, túl téren és túl az időn, túl minden gondon és az összes nyomasztó éjjelen.
A cikket írta: Bervinn
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.