Történet Szilvási Lajosról
Látogatók száma: 48
Életem kispadján ücsörögve megengedhetem magamnak, hogy emlékezzem olyan ismerőseimre, barátaimra, akik a magyar irodalom jeles személyiségei voltak. Nem célom a műveik elemzése, csupán kis színes mozaikok ezek – adalékok arcképükhöz.
„Élni annyi, mint lassan megszületni”
Történet Szilvási Lajosról
„Appassionata”
1982. január 10., szombat délelőtt.
Csingiling, csingiling, csörr, csörr. Szóval a telefon.
Felveszem. Ismerős hang, kicsit spicces.
– Tudod milyen nap lesz 13-án?
– Aha, kedd, na és?
– Ötven leszek. Ugorj át este, megünnepeljük!
– Medvebőr akció?
– Az. Maradt még egy kis lencse szilveszterről, azt előtte megesszük.
– Hányan leszünk?
– Attól függ, ki mennyit lát – hangzik a precíz válasz.
– Mikor jöjjek?
– Bevásárlás után.
Mindent értek. Lajosnak – Picassóhoz hasonlóan – korszakai vannak. Csak neki konyakban.
– Megtudhatnám, milyen ízű tortát kérsz?
– Ötcsillagos Ararátot.
Megérkezem. Takaros családi ház Pasaréten. Ez nem „Albérlet a Síp utcában”.
Krisztina, a feleség nyit ajtót. Fáradt puszit lehel az arcomra.
– Merre van az ünnepelt? – kérdem.
– Kóruspróbán – mutat az asztal tetején billegő egyik alak felé. Éppen a „Szép város Kolozsvár” van műsoron.
– Isten éltessen! – nyújtom Lajos felé az üveget.
Lekászálódnak az asztalról, és poharak kerülnek a helyükre. Kikötünk az Ararát mellett, akárcsak Noé.
Eltelik egy ararátnyi idő. Ami folyékony van a házban, és nem a csapból jön, az a lencseleves. Komótosan kanalazzuk.
A leves jótékony hatására alábbhagy a muzikalitás, és inkább a beszélgetős rész kerül előtérbe. Például az irodalomról.
Lajos néhány percre eltűnik, majd kezében egy könyvvel és egy tollal jelenik meg. Felém nyújtja.
– Mikor olvastál utoljára Szilvásit?
– Ha hiszed, ha nem, idefelé jövet.
Kétkedőn csóválja a fejét. Tudja, hogy ritkán olvasok tőle.
– És mi volt az?
– A csengőd alatt a Szilvási – mondom vigyorogva.
Felüti a könyve első oldalát („Egyszer volt szerelem”), és nagy gonddal dedikál, majd átnyújtja.
„Barátsággal ajánlom, és azt is, egyél minél több lencsét, hogy ne légy ilyen ronda.”
Ez így körülbelül döntetlen is.
Persze van egy könyve, amit szívesen elolvasnék, az „Appassionata”, és mostanában nem lehet kapni.
– Köszönöm szépen a könyvet és a szíves ajánlást – mondom –, de ha már ilyen adakozó hangulatban vagy, kérni szeretnék még valamit. Van egy üres hely a polcomon, épp az „Appassionata” hiányzik onnan.
– Értem, de nekem is csak egy példányom maradt, és, hogy is mondjam, annak küldetése van. De tudod, mit? Neked adom, ha hozol helyette egy könyvet. Bármilyet.
Lassan véget ér a szülinap. Búcsúzkodunk. Megbeszéljük, hogy a következő héten beugrom a könyvvel.
Több üzletet is bejártam, mire megtaláltam az alkalmas cserekönyvet. Hieronymus Bosch pazar albumát potom ezerért. Szépen becsomagoltattam, és még egy ronda masnit is kértem rá. Ha az ember ad, adjon méltósággal.
A megbeszélt időpontban megérkezem. Lajos nyit ajtót. Beljebb terel.
– Meghoztam a cserét – emlékeztetem az ígéretére.
Gyanakodva méregeti a nagyalakú, masnis csomagot, aztán mintegy magának mondja:
– Talán ez is megfelel. Na, gyere velem!
Megáll egy hatalmas rekamié előtt.
– Add ide azt a könyvet! Milyen erőben vagy? – kérdi, és rámutat az ágyra. – Ott, a jobb oldalán, emeld meg pár centit!
Megemelem, és elhűlve látom, hogy kivesz a lába helyéről egy könyvet, majd a méregdrága Bosch-albumomat masnistul, papírostul beteszi a helyére.
– Itt az „Appassionatá”-d – nyomja a kezembe a borítóján benyomódott könyvet.
– Köszönöm. Ilyen egyedi dedikációval még nem találkoztam.
Sokáig gondolkodtam, hogy mi hasznosabb: írónak vagy asztalosnak lenni.
A cikket írta: Fekete özvegy
Hozzászólások
időrendi sorrend
zt , hogy te személyesen ismered a kedvenc írómat , számomra nagy becs. Rengeteg könyve van meg nekem, és olvastam mindent . Nem érzem bulvár írónak egyáltalán. aki olvasta az tudja mély érzésű író volt, és nem félt kimondani ami abban a rendszerben nem volt jó, csak érzéssel.
Igazából szégyenlem magam , mert nem tudok róla mi lett vele. Nagyon szerettem őt. a kedvencem volt.
Üdv joboszi
Rossz időben született.
Ma nagyon népszerű bulváríró lenne.
Lenne egy pár, de még nem írtam meg. Esetleg mit szólnál egy Zelk Zoli bácsishoz?
Igen!! Kerem szepen a `meset` Zelk Zoli bacsirol! :)
Koszonom a kedves velemenyedet! Olvastam en is cikket, illetve csak a cikk cimet, amiben azt feszegetik, hogy Szilvasit a rendszer kiszolgaloja volt, de szamomra erdektelen, hogy most kit minek `neveznek ki`. Akkor nepszeru es jo iro volt. Ennyi. Ha meeg van torteneted rola, szerintem mindannyian szivesen olvasnank.
Ma nagyon népszerű bulváríró lenne.
Koszonom a kedves velemenyedet! Olvastam en is cikket, illetve csak a cikk cimet, amiben azt feszegetik, hogy Szilvasit a rendszer kiszolgaloja volt, de szamomra erdektelen, hogy most kit minek `neveznek ki`. Akkor nepszeru es jo iro volt. Ennyi. Ha meeg van torteneted rola, szerintem mindannyian szivesen olvasnank.
Élveztem a kommentedet, köszönöm. :) Szilvásit mindenki úgy ismerte, mint a rendszer kiszolgálóját aposztrofálta. Nagyon nem volt az. Nem volt egy Berkesi, "csak egy tehetséges, és igen bohém ember.
Apassionatarol csak tudtam, hogy van, az `Alberletrol` is. Eszemben volt nem regen, amikor a fiam a Sip utcaban kapott alberletet. Egyetlen, amit Szilvasitol olvastam az a Szuletesnap juniusban volt. Bezzeg mar szivesen olvasnam a tobbit is. :)
Elveztem az irasodat. koszonom! :)
Kedves Özvegy!
Kíváncsian kezdtem olvasni a cikked, és igencsak
felderültem általa! Nem tagadtad meg önmagad!
Hálásan gondoltam rád, és elábrándoztam azon,
hogy egyszer majd rólam is megemlékezel, mint
barátodról, - ha másképp nem is, talán majd a
nekrológomban, mivel a barátomnak tartalak! Még
akkor is, ha nem vagyok író! (talán még lehetek!)
Remélem, hogy fogunk mi még egyszer egy csapatban
focizni!
Baráti öleléssel: emillio
Igen soha nem felejtem el, amikor, mint aktív taxis a bárból vitted a kuncsaftokat a műtőbe.
Keress meg priviben van egy ajánlatom! Nagy mesélő vagy, és most pont erre lenne szükségem egy nagyon nemes cél érdekében.
Elveztem az irasodat. koszonom! :)
Kíváncsian kezdtem olvasni a cikked, és igencsak
felderültem általa! Nem tagadtad meg önmagad!
Hálásan gondoltam rád, és elábrándoztam azon,
hogy egyszer majd rólam is megemlékezel, mint
barátodról, - ha másképp nem is, talán majd a
nekrológomban, mivel a barátomnak tartalak! Még
akkor is, ha nem vagyok író! (talán még lehetek!)
Remélem, hogy fogunk mi még egyszer egy csapatban
focizni!
Baráti öleléssel: emillio
Köszönet érte!