"Egy kiállítás képei"...
Látogatók száma: 47
Amikor a pemecs pacsmagol
Mindig tudtam, hogy a tehetség utat tör magának. Ebben az esetben is ez történt. Majdnem. Mondjuk inkább úgy, a pénztől mindenki szebbnek és tehetségesnek látszik.
Egy festőien szép kis faluban történt, ahol mindenki ecsetet ragad. Nos, ez itt a bibi.
Főhősünk egy neves festőművész özvegye – nevezzük Klárikának –, aki, gondolom, megtalálta apa (mondhatjuk így is, hisz jócskán idősebb volt nála) megmaradt eszközeit. Festékeket, vásznakat, állványt, ecseteket. Az ecsetek már azért is megfelelőnek tűntek, mert számos jó kép készült általuk. Csak kézbe kell venni, és a többit már tudja az ecset.
Klárika egy napsütötte délelőttön kiballagott a szép tájba, majd megragadta az ecsetet, és festett. Innentől naponta alkotott egy korszakos képet. Szépen fogyott a festék.
Egy idő után a táj már nem adott elég impulzust, ezért úgy gondolta, menni fog a portré is. Elsőre a daliásnak aligha mondható trafikosbácsit festette meg huszáregyenruhában. Aztán még néhány hasonló zsánerű képpel lepte meg a világot. Amikor ezekkel megvolt, rájött, hogy a csendélet az igazi. Újabb festékeket vásárolt, virágszínűeket. Ecsetet nem, hisz az jól tette a dolgát.
Elérkezett a nagy nap. Összegyűlt egy kiállításnyi mű.
Mivel anyagiakban nem szűkölködött – elég csak annyit mondani, hogy ha a pénztárcáját a párnája alá dugta volna, ülve kellett volna aludnia –, kibérelte a közelben lévő kastélyt.
Meg kell adni a módját, méltó környezet kell a nagy műveknek.
Felvirradt a kiállításmegnyitó napja. A falu apraja-nagyja ott tolongott. És persze az elhunyt férje művészkollégáit is meghívta.
Surranó pincérek traktálták a közönséget.
Aztán orvul leleplezték a korszakos műveket. A tapsvihart elnyomta a művészkollégák köhögése. Torkukon akadt a falat.
Klárika büszkén libegett vendégtől vendégig. Bezsebelte a gátlástalanul zabáló közönség ámulatát.
Felém közelített.
– Tamás, te pesti vagy, és amolyan művészféle, biztosan értesz a festészethez is.
– Én aztán nagyon.
– Mi a véleményed a képekről?
Megfogtam a kezét, és a trafikoshuszár képe elé vonszoltam.
– Nézzük csak ezt a képet! Mondd, Klárika ezt vászonra festetted?
– Igen, igen – válaszolt lelkesen csillogó szemmel.
– Sejtettem. Na, ebből inkább gatyát kellett volna varrnod.
Érdekes, hogy azóta, amikor összefutok vele, mintha halkabban fogadná a köszönésemet.
Fotó: Marjai Judit kövér hölgy 100x150 fotó, vászon
A cikket írta: Fekete özvegy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ugyanez tollal is működne!
Nem tudom te mit látsz benne, de én komolyan igyekszem mögé képzelni a művészt is... Hiszed-e? :-)
Remek írás!
Ugyanez tollal is működne!
Tetszett az írás. :-)
Jaj mar, hat hol marad a biztatas, hogy jo ez kezdesnek? Ha a jo oldalat nezzuk, akkor elfoglalta magat a holgy. Ez mar pozitiv. Rendezett sajat koltsegen egy jo kis bulit, vagyis emberekkel vette korbe magat. Legalabb nem lesz urra rajta a maganytol a depresszio. Mint a neves festo ifju ozvegye, sok lehetoseg nem all elotte. Ha uj idos fesot utan nez, akkor mindenki rajta koszoruli majd a nyelvet, hogy igy eldobta az ozvegyi fatyolt. Hat megorizta azt inkabb, es elfoglalta magat ugy, ahogy tudta, meg ha a tehetseg hianyzik is meg belole. Tanulni, akar festeni tanulni, soha sem keso.
A "címet" viszont biztos, hogy érdemes meghallgatni!
üdv.
bakfitty
Érdekes....hogy miért, azt nem írom ide, de sok minden összejött itt...talán nem kellett volna véleményem szerint, vagy nemt(ud)om.
A "címet" viszont biztos, hogy érdemes meghallgatni!
üdv.
bakfitty