01 - Szerencse és Ügyetlenség
Látogatók száma: 66
A férfi híres volt, a lány átlagos. A férfi nem ismerte, a lány szerette őt. Látni mégsem akarta. De az élet közbeszólt. Az álomból valóság lett. Részletes ismertető a naplómban :)
Gyakran vágyunk elérhetetlen dolgokra, személyekre. Vannak álmaink, vágyaink, de ezek egy részét sosem kaphatjuk meg. Gyerekként gyakran álmodunk arról, hogy megtaláljuk a herceget, akitől megkapjuk, amire szükségünk van, és aki beragyogja az egész világot. Ez a történet tündérmeseként kezdődik, de mint a mindennapi élet, ez sem lehet tökéletes. Egyszer volt, hol nem volt, volt négy lány, akik testvérekként szerették egymást.. de az egész egy rádiós vetélkedővel kezdődött, amit együnk nyert meg. A neve Nicole. Három jegyet nyert egy berlini koncertre. Egy Linkin Park koncertre. Rajongók voltunk, mióta az eszemet tudom. Szerettük a zenéjüket, a szövegeiket, a srácokat.. de sosem láttuk őket élőben. Személy szerint nem bántam. A szerelem, amit az énekes iránt éreztem, megmagyarázhatatlan volt. Természetfölötti és halhatatlan. Éppen ezért nem tartoztam a visítozó, őrült rajongók táborába. Csendben hiányoltam, ami sosem volt az enyém.
Niki egy csajos délutánon adott át nekünk, Móninak, Dynának és nekem, néhány rejtélyes borítékot. Izgatottan mosolygott, ahogy átvettük.
-Mik ezek? – kérdezte Mona, ahogy bontogatni kezdte
-Csak nyisd ki – mondta Niki türelmetlenül
-De ez.. nem valami bomba, ugye? – viccelődött Dyna, mi meg csak mosolyogtunk. Gyakran viccelődött, többnyire fárasztó volt a humora.
-Robbanni fog, de gondolod, hogy itt lennék, ha bomba lenne?
-Ki tudja nem csatlakoztál-e valamilyen kamikaze szervezethez..
-Jesszusom, nyisd már ki!
Nem kell mondjam, nagy szerencsénk volt, hogy rossz volt az idő. Az a leírhatatlan sikítozás majdnem kiszakította a fülemet a helyéről. A lányok boldogan ugrottak Niki nyakába. Mindenki örült, csak én nem.
-Mi a baj? – kérdezték szinte egyszerre
-Hm? Semmi.. – sóhajtottam – Semmi, csak kicsit szét vagyok csúszva..
-Igen, látjuk. Nem örülsz a jegynek? – kérdezte Niki. Nem akartam megbántani, hiszen az egyik legjobb barátnőm volt, ráadásul örültem, csak nem tudtam akarom-e. Végül csak elmosolyodtam, és átöleltem.
-De, nagyon is.. köszönöm. Honnan szedted őket?
-Egy barátom barátjának barátjától.. – nevetett – Nyertem egy rádióban
-Te nyerted meg? – hökkent meg Mona – Ha tudnád mennyit telefonáltam, hogy megnyerjem.. De.. csak három jegyet adtak, nem?
-És ti pont hárman vagytok, nem? – kérdezett vissza mosolyogva
-Szóval te nem jössz?
-Máshol leszek – köhintett vigyorogva
-Mással? – kérdeztem, de ő csak vigyorgott tovább – Gondoltam..
-Még mindig Tommal jársz? – kérdezte Dé kíváncsian
-Valami olyasmi.. Ugyanakkor lesz koncertjük, úgyhogy nem fogok unatkozni..
-Basszus.. annyira boldog vagyok – csattant fel Mona – Fogalmam sincs hogyan köszönjem meg..
-Csak érezd jól magad – mosolygott Niki elégedetten - Na és persze mindent mesélj majd el. Képeket is kérek.
-Együtt megyünk Berlinbe? – kortyoltam bele az üdítőmbe
-Igen, és most, hogy kérdezed.. – nyúlt a telefonjáért. Kicsit irigyeltük Nikit a kapcsolataiért. Barátságban volt két német együttes tagjaival is. Én sem panaszkodhattam ugyan, de az én ismerőseim az utóbbi időben nem foglalkoztak velem.
-Kit hívsz? – kérdezte Dé
-Jo-t.. Jön nekem eggyel – válaszolta eltakarva a telefonját miközben a válaszra várt
-A gyilkosgombás Jo? – nevettünk
-Hallgass.. – nevetett Niki is, közben Jo felvette a telefont – Jo? Szia.. figyelj, akkor szabad vagy jövő héten?
-Igen, mikor jöttök? – kérdezte öltözködve
-Csütörtök, este 7..
-Rendben.. ne haragudj, mennem kell.. majd beszélünk
-Oké, szia! – letették – Megvár minket az állomáson, aztán megyünk bulizni
-Király! – mosolygott Dyna
A következő pár nap kínzó lassúsággal telt. Hihetetlenül izgatottak voltak a koncert miatt. Én is izgultam, de másért, és máshogy. Gyakran kérdezték, miért nem vagyok feldobva, amiért van lehetőségem élőben látni a kedvenc együttesem. Őszintén? Chester túl sokat jelentett nekem. Sokkal többet, mint azt bárki el tudná képzelni. A másik felem volt, csak nagyon messze tőlem. Egyszer hallottam egy teóriát, miszerint a reinkarnáció során a lelkünk egy óceánban tisztul meg az életünk fájdalmaitól és emlékeitől, mielőtt új életet kezdenénk. Ez A Felejtés Óceánja. Elmossa az érzéseinket, a kötelékeinket, mindent, amit tudtunk, láttunk,valaha tettünk. Mindig hittem az ilyen dolgokban, de amikor megismertem őt, az egésznek több értelme volt. Olyan volt, mintha egy olyan személyhez tartoznék, akit nem ismerek személyesen. A lelkemben éreztem őt, mégsem akartam látni. Egy óra a közelében nem éri meg a fájdalmat, amit akkor éreznék, ha utána el kéne engednem. Inkább ne egyek egy szeletet sem a tortából, ha utána úgyis elteszik a többit. Csendben pakolásztam, de a sóhajom megtörte azt.
-Teljesen bele vagy esve Chesterbe, hogy lehetsz ilyen nyugodt? – kérdezte Dyna miközben pakolt ő is
-Akár meg is érintheted pár napon belül, nem izgulsz egyáltalán? – ült le Mona az ágy szélére
-Talán egy kicsit.. De tudod.. csendes típus vagyok.
-Még mindig a volt pasid miatt depizel?
-Utálom ezt a szót.. de egyébként igen. Mindegy, hagyjuk..
-El kéne felejtened azt a barmot végre.. már másfél éve történt
-Az igaz szív sosem feled egy el nem múló igaz szerelmet.. – sóhajtottam és pakoltam tovább
-Attól még tovább kéne lépned
-Az egyetlen, akivel tovább tudnék lépni, elérhetetlen.. Kér valaki teát? – elindultam a konyhába, és igyekeztem témát váltani. Mindig elástam a gondjaimat, csak így léphettem tovább.
-Hello!? Ébresztő, hétvégén láthatod.. és hallottad, hogy elválnak? Még esélyed is van. Fiatal vagy, szerelmes..
-..és egy óceán választ ketté. Milyen romantikus.
-Olyan pesszmista vagy.. – jegyezte meg Dyna, miközben egy cipzárral küzdött – Los Angelesbe költözöl vele, és valóra válnak az álmaid..
-Boldogan, amíg meg nem.. – sóhajtottam – Ez nem olyan egyszerű, és miért pont én kellenék neki? Gyönyörű nők ezrei vannak arrafelé..
-De egyikük sem szereti annyira mint te..
-Sokat érek vele, ha ügyet sem vet rám.. úgyhogy hagyjuk is. Semmi esélyem, ti is tudjátok. Inkább hazamegyek házit csinálni. Köszi a délutánt, majd beszélünk
Az egyetem előnye, hogy bármikor hivatkozhattam arra, hogy házi feladatom van, vagy esszét kell írnom.. Ha tehettem, menekültem. Addig sem gondolkodtam. Teltek a napok, és lassan eljött az idő. Úton Berlinbe folyton azon gondolkodtam, amit akkor mondtak. Régen volt, el kell felejtenem a szakítást. Azon töprengtem, vajon miért nem tudok olyan boldog lenni, mint ők. Mikor beköltöztünk a hotelszobánkba, úgy döntöttem elfelejtem, ami történt. Ez egy másik ország, eltelt másfél év, ideje jól éreznem magam. A buli, amiről Niki beszélt, pont jól is jött ehhez. Beszélgettünk, táncoltunk, szórakoztunk.. aztán megláttam valakit. Magasság azonos, rövid, barna haj, farmer és fehér póló. Még a testalkata is ugyanolyan volt. Mégsem ő volt az. Sóhajtottam, és odasúgtam a lányoknak, hogy mindjárt jövök, megszomjaztam. Dyna utánam jött.
-Mi a baj? Szellemet láttál?
-Csak fáradok.. Visszamegyek a szállodába.
-Menjek veled? – megráztam a fejem, és adtam neki puszit
-Maradj csak.. köszi
Mikor visszaértem a hotelbe, és elkértem a kulcsaimat, hirtelen fordultam meg, így beleütköztem valakibe. Ezúttal ő volt az. Sokkal jobban nézett ki, mint a képeken, vagy videókon. Az illata megegyezett azzal, amit mindig is elképzeltem, és éreztem a testmelegét, habár nem kerültünk ANNYIRA közel az ütközés során. A szemei olyan barnák voltak, mint a kedvenc csokoládém, és úgy ragadtak a mélybe, mintha egy kisebb sziklát kötöttek volna a bokámhoz. Az ajkai tökéletesek voltak, és a mosolya.. Csak álltam, és bámultam őt egy ideig, miközben próbált elnézést kérni. Nem hittem el, hogy ott áll előttem álmaim, és vágyaim férfija, az az ember, aki visszahozott az életbe, valahányszor reménytelen depresszióba estem. A hangja egy forró, bizsergető érzéssel árasztotta el a testem. Mély lélegzetet vettem, és elmosolyodtam.
-Semmi gond Chester..
-Rendben.. Ismerlek talán?
-Nem.. én viszont igen. Ami azt illeti, miattad vagyok itt..
-Miattam? – kérdezte meglepetten
-Mármint.. a koncert miatt. Most Szombaton.. de most megyek, jó éjt.
-Jó éjt.. – nevetett
A szobámba mentem, nem néztem vissza. A hangja volt a legédesebb kísértés a világon. Mikor felértem, az ajtónak dőltem egy sóhaj kíséretében. Annyiszor képzeltem el, hogyan viselkednék, ha egyszer találkoznék vele.. De egyetlen képzeletem sem volt annyira szívszaggató és zavarbaejtő, mint a valóság. A szemei.. azok a gyönyörű, barna szemek.. A tekintete bekúszott a lelkem legmélyére. A gondolata legyőzte minden erőmet, és előtörtek a könnyeim. Tudtam, hogy úgysem látom többé. Most sem kellett volna. Lehunytam a szemem, és megpróbáltam elfelejteni a hangját, ami annyiszor nyugtatott meg, és ringatott álomba. Aztán kopogtak. Megtöröltem az arcom, vettem egy mély lélegzetet, és kinyitottam az ajtót. Alig hittem el, mikor ő állt előttem.
-Hello..
-Hello.. elhagytad a karkötődet, mikor.. nekemjöttél
-Köszi.. nem vettem észre.. – mosolyodtam el, és igyekeztem megőrizni a nyugalmam
-Elmenekültél Reenzy.. – egy pillanatra meglepődtem. Honnan tudta a nevem? Nem emlékeztem, hogy bemutatkoztam volna, de meg sem kellett kérdeznem. Olvasott a szemeimben – A neved a karkötődre van gravírozva..
És tényleg.
-Nem menekültem..
-Ami azt illeti.. de igen.. – elmosolyodott, aztán sóhajtott – Nos.. akkor jó éjt
-Jó éjt..
Miután másodszor is elköszöntünk, az ágyamra feküdtem, és bámulni kezdtem a plafont. Tényleg megtörtént, vagy fáradtabb voltam, mint gondoltam? Berlinben voltam, vagy az otthoni ágyamban, és ez az egész csak egy álom? Akárhogy is, hamarosan elaludtam.
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kicsit a kamaszsorozatokra is emlékeztet. Érzések. :)
"Az a leírhatatlan sikítozás majdnem kiszakította a fülemet a helyéről. " - Ilyet még nem hallottam, csak olyat, hogy beszakadt majdnem a dobhártyája. Viszont ahogy elképzeltem - és képekben láttam magam előtt az egész történetedet - elég vicces volt. :)