04 - Otthon, édes otthon

Látogatók száma: 51

Mikor valamit stabilan jónak érzünk, azt hisszük már semmi nem lephet meg minket. De előfordul, hogy mégis.

Néhány hónappal később, hogy Chesterrel úgy döntöttünk, hogy megismerjük egymást, és megpróbáljuk együtt, elvált Talindától. Régóta külön éltek már, és gyakorlatilag együtt laktunk, míg beindult a karrierem, mint az egyik helyi magazin tanácsadója. Nem igazán beszéltünk a kapcsolatunkról, mert nem akartunk pletykákat, és nem akartam, hogy a munkámat befolyásolja. Mona és Mike kapcsolata is jól alakult, össze akartak házasodni, családot alapítani.. Dyna is az Államokban maradt, és amíg egy másikat nem talált, Mona házát bérelte a parton.
Éppen dolgoztam, mikor Chester hazaért a stúdióból. Megállt mögöttem, és beleolvasott abba, amit írtam. Elkezdett nevetni, mire én lecsuktam a laptopot, és megfordultam.
-Nem ér elolvasni.. – mosolyodtam el, aztán megcsókolt – Szia..
-Szia – a hűtőhöz ment, és kivett egy palack ásványvizet
-Hogy kerülsz haza ilyen korán? – kérdeztem a munkámat folytatva
-Megyek vissza, csak valamit itthon felejtettem.. – sóhajtott
-Mit? – visszajött hozzám, és megpuszilt
-Téged
-Engem? – nevettem – Be akarsz vinni a stúdióba?
-Igazából csak kedves akartam lenni, de miért is ne?
-Nem lehet, be kell ezt fejeznem..
-Akkor nem jössz?
-Nemmm.. bocsi. Majd legközelebb.. talán
-Szóval sajnálod? – felemelt és a kanapéra fektetett. Megcsókolt párszor, aztán sóhajtva elengedett – Én is sajnálom. Mert akkor ezt később kell befejeznünk..
-Ne aggódj, megvárlak.. – mondtam, közben ő egy füzetet vett elő az egyik fiókból
-Reméltem.. Szeretlek
-Szeretlek
-Este jövök
Pár percig a kanapén maradtam, aztán folytattam a munkámat. Boldogan sóhajtva futott át az agyamon, hogy milyen lesz, ha hazaér.. Aztán igyekeztem a munkámra koncentrálni. Cikkeket írtam a magazinnál, tanácsokat adtam leveleken keresztül, előadásokat tartottam.. Szerettem ezt csinálni, már régebben is. Közben Chester visszaért a stúdióba.
-Gyors voltál.. – jegyezte meg Mike a számítógépen dolgozgatva
-Ha zavarok, haza is mehetek, nekem nem gond..
-Őszintén? Alig vártam, hogy visszaérj.. minden percem Pokol nélküled..
-Én is téged, haver..
-Tudom.. Viszont, ideje komolyra fordítani a szót.. Hallgasd meg ezt a részt itt.. Szerintem kéne bele egy gitár szóló. Brad meg is csinálhatná, ha visszajött..
-Miért? Hol van?
-Elmentek kávéért.. mindjárt jönnek
-Megnézed, amiről beszéltem?
-Persze.. nem vette észre?
-Nem, megoldottam.. Ráérsz délután?
-Persze, megígértem – mosolyodott el Mike
-Köszi..
-Chester.. örülök nektek, de nem sieted el egy kicsit a dolgokat?
-Nem.. Most teljesen biztos vagyok benne.. nem fogok mindent egyszerre csinálni, ne aggódj..
Mikor befejeztem a munkámat, kitakarítottam, és vacsorát főztem Chesternek. Kezdtem megszokni, hogy együtt vagyunk, és minden valóság. Éppen akkor ért haza, mikor kész lettem.
-Épp időben – mondtam az asztalt terítve. Odajött, és megcsókolt.
-Finom illatokat érzek.. – mondta átölelve a derekam – És a vacsorának is jó az illata..
-Remélem az íze is jó.. bár nekem tetszik
-Nekem is fog.. a vacsoráról nem is beszélve
-Perverz vagy.. – sóhajtottam mosolyogva
-Gondolod?
-Biztos vagyok benne.. – elkezdett csókolgatni, de leállítottam – Előbb vacsorázz meg, aztán folytatjuk
-Csak egy dologra vagyok most éhes..
-Ülj már le.. – nevettem, miközben próbáltam levakarni a kezeit magamról. Szép lassan megvacsoráztunk.
-Nem unatkozol nagyon, mikor egyedül vagy itthon?
-Nem éppen, miért?
-Csak kérdezem.. bármikor bejöhetsz a stúdióba, ha gondolod..
-Oké..
-Jut eszembe.. Jövő hónapban Európában turnézunk. Velünk jöhetnél. Hazalátogathatnál..
-Azt inkább nem.. de a turné jól hangzik. Feltéve, ha nem zavarlak..
-Nem zavarnál – mondta egy mosoly kíséretében. Vacsora után megpróbáltam elmosogatni, de nem nagyon engedte – Kérem a desszertet..
-Van.. süti a hűtőben..
-Tudod, hogy miről beszélek..
Persze, hogy tudtam..
A „desszert” után lezuhanyoztunk, és egy hatalmasat aludtunk. Másnap délben keltünk. Igen, megtehettük. Nem kellett dolgozni mennem, ők pedig csak délután stúdióztak.
-Nem is ebédeltél
-Nem vagyok éhes. Majd eszünk később..
-Jól van.. szeretlek
-Szeretlek – megcsókolt, és elindult otthonról
Úgy döntöttem, a napot a lányokkal töltöm. Persze csak akkor, ha van rám idejük. Felhívtam őket szép sorjában.
-Szia Dé
-Szia – köszönt álmosan a telefonba
-Mizújs? Ráérsz később?
-Rá.. mire?
-Gondoltam összeülhetnénk délután. Mindjárt felhívom a lányokat is..
-Csak Mónit.. Niki Németországban van
-Mióta? – kérdeztem, közben egy cetli esett ki Chester zsebéből. Felvettem, és széthajtottam.
-Pár hónapja összeköltözött Tommal.. nem is tudtad?
-Úgy tűnik, nem csak azt..
-Hogy?
-Felhívnád.. Mónit? Gyertek át ötre..
-Persze, oké
-Köszi.. – letettem, és a cetlit bámultam. Egy név volt rajta, és egy telefonszám. Nem tudtam, mit tegyek. Felhívjam, és utánajárjak a dolgoknak, vagy visszategyem Chester zsebébe, és várjam meg, míg hazaér.. Végül úgy döntöttem, felhívom. Senki nem vette fel. Dolgozni kezdtem, de újra és újra megpróbáltam felhívni a nőt. Ugyanaz volt. Ugyanúgy semmi. Nem tudtam a munkámra koncentrálni, úgyhogy bekapcsoltam a tévét. Valami nyálas szappanopera ment éppen, a többi csatornán meg vagy egy millió reklám. Maradtam a sorozatnál, legalább kicsit kikapcsolta az agyamat. Aztán lassan 5 óra lett, és a lányok megérkeztek. Sóhajtva nyitottam ajtót.
-Hééééé – kiáltott Mona és a nyakamba ugrott
-Sziasztok, gyertek be..
-Hű, tele vagy lelkesedéssel – jegyezte meg Dyna
-Kimerült vagyok.. de Mona ijesztően vidám
-Nézd, nézd, nézd! – mutatta a kezét izgatottan
-Megkért? – kérdeztem, mire ő csak bólogatott. Szorosan átöleltem – Gratulálok Szivem
-Köszi – vigyorgott tovább – Mi a baj?
-Semmi, mondtam – mosolyt erőltettem az arcomra, mert nem akartam lehangolni őt. Odáig volt Mike-ért, mióta csak megismertük a srácokat. Az egész mesébeillő volt, leszámítva a telefonszámot..
-Nekem.. pisilnem kell – nevetett, aztán elszaladt a mosdóba. Dyna megfogta a kezem.
-Mi történt?
-Nem akartam lehangolni.. – sóhajtottam – Ez az ő napja..
-De most nincs itt.. – odaadtam neki a cetlit – Mi ez?
-Jó kérdés.. Éppen mostam, mikor ez kiesett Chester zsebéből..
-Megpróbáltad felhívni?
-Chestert, vagy a lányt?
-A lányt..
-Sokszor.. semmi válasz
-És Chestert?
-Nem akarom kérdőre vonni vagy valami..
-Kit kell kérdőre vonni? – kérdezte Mona, mikor visszajött. Dynával egymásra néztünk, végül odaadta neki a cetlit – Mi ez?
-Nem tudom.. de majd kiderül. Szóval.. hogyan kérte meg a kezed?
-Hazamentem, és minden sötét volt, egy csomó gyertya mindenütt, egy kis doboz a rózsaszirmokkal teleszórt ágyon.. annyira meg voltam lepődve, hogy egy szót sem tudtam kinyögni – nevetett aranyosan
-Mázlista
-Mondod te, aki élete szerelmével él együtt – kötött belém Dé
-Nem élünk együtt.. csak egy ideig. Míg találok mást..
-Még mindig nem értem, miért akarsz elköltözni..
-Megszoktam a magányt.. ennyi
-Visszatérve a telefonszámra.. - vágott közbe Mona – Szerintem fel kéne hívnod
-Próbáltam..
-Akkor várd meg, míg Chester hazaér, és ő majd elmondja miről van szó
-Miért? Lehet, hogy hazudna.. – tette hozzá Dyna. Nem volt épp az optimizmusáról híres, de így voltunk egyensúlyban.
-Nem is tudom.. – sóhajtottam, aztán lenyeltem a könnyeimet, de néhány csepp legurult az arcomon. Nem gondoltam semmi rosszra, amíg meg nem próbálták felhívni a nőt, de semmi válasz nem érkezett. Furcsa volt az egész helyzet, és csak arra tudtam gondolni, hogy túl szép ez így, Chester és köztem. Nem benne kételkedtem, hanem magamban. Móni átölelt, aztán Chester is hazaért.
-Drágám! – szólt kintről, aztán bejött a nappaliba – Mi történt? Miért sírsz?
-Chester, beszélhetnénk? – kérdezte Mona, aztán kimentek a konyhába
-Mi történt?
-Óvatosabbnak kellene lenned.. remélem jól kamuzol..
-Nem értem miről beszélsz..
-Telefonszám, név, pulcsid zsebe.. rémlik?
-Francba.. – sóhajtott
-Nyugtasd meg.. – mikor visszajöttek, jelentőségteljesen Dynára nézett – Nekem most mennem kell, Mike mindjárt hazaér, és vacsora még sehol..
-Igen, nekem is mennem kell – mondta Dyna – Majd hívlak
-Köszi mindent.. sziasztok
Miután kikísértem őket, a konyhába mentem, és meg akartam teríteni. Chester odajött hozzám, és leültetett a székre.
-Kicsim félreérted..
-Akkor magyarázd el..
-Csak egy rajongó..
-Igen, mint én.. – fel akartam állni, de megfogta a kezem
-Csak a kezembe nyomta.. zsebrevágtam, mert nem akartam megbántani. Azt sem tudom, hogy hívják. Azért nem dobtam ki, mert teljesen kiment a fejemből.. Sajnálom, ha megbántottalak, ez az egész semmit sem jelent.. – megpuszilta a kezem és sóhajtott – Szeretlek
-Tudom.. én is szeretlek.. Csak megijedtem. Felhívtam, de senki nem vette fel, ráadásul te sem voltál itthon..
-Szeretem, mikor azt mondod, „itthon”.. – mosolyodott el – Ezért is mertem ezt megvenni..
Egy apró dobozd helyezett a tenyerembe. Kérdőn néztem rá, nem értettem mire készül.
-Mi ez?
-Egy doboz – nevetett – Nézd meg
-Egy kulcs? Minek a kulcsa?
-A közös életünké.. – megfogta a kezem, és kimentünk a kocsihoz. Aztán bekötötte a szemem.
-Oké, miért is vagyok vak? – nem válaszolt, csak adott egy puszit a számra, aztán öt percnyi autózás után megálltunk, és kisegített az autóból. Sétáltunk pár métert, felmentünk néhány lépcsőn, végül levette a szememről a kendőt. Egy csodálatos házban álltunk. Annyira nagy volt, hogy az egész együttes beköltözhetett volna.
-Ez a MI új otthonunk – mondta izgatottan – Természetesen csak akkor, ha hajlandó vagy velem élni..
-Chester ez.. – sóhajtottam
-Mi a baj?
-Semmi..
-Csak? – ha elmondtam volna, hogy nem érzem magam készen arra, hogy együtt éljünk, valószínűleg megbántottam volna, vagy el is veszítem.. de így csak megcsókoltam, és elmosolyodtam.
-Nincsen csak.. Szeretlek
-Akkor összeköltözünk?
Mosolyogva bólintottam, aztán megcsókoltam megint. Attól a pillanattól hivatalosan is együtt éltünk.

A cikket írta: Reenzy

támogatóink