20 - Bűnös leckék

Látogatók száma: 58

A zongora az egyik legkedveltebb hangszer. Billentyűi számtalan érzést, hangulatot adnak vissza. A zongorista lehet szomorú, romantikus, szenvedélyes.. a zenével bármit kifejezhet. A zongora közelebb hoz minket a művészhez. Néha túl közel is..

Miután végeztem, egy kis nasival a kanapéra telepedtem, és munkához láttam. Úgy öt perccel később csengettek. Félretettem mindent, és kinyitottam az ajtót. Meglepődtem, mikor Dyna könnyes szemekkel, idegesen állt előttem az ajtóban.
-Szia
-Szia.. bejöhetnék? - kérdezte szipogva
-Persze.. - álltam félre kíváncsian. Bementünk és leültünk. - Mi történt? Miért sírsz?
-Istenem Reenz.. - elkezdett sírni, úgyhogy átöleltem, és próbáltam megnyugtatni - Olyan hülye vagyok.. el sem hinnéd..
-De mi történt? Megijesztesz.. - adtam neki zsepit és egy pohár vizet is. Sóhajtva itta meg a felét, aztán maga elé bámult. - Dyna..?
-Beleszerettem Mike-ba.. - mondta ki végül. Azt hittem, rosszul hallok.
-Mi? Mike-ba? A mi Mike Shinodánkba?
-Igen
-De.. mégis mikor? Hogyan?
-Egy hete járok hozzá zongoraleckékre.. és olyan édes volt, kedves, türelmes..
-De ezt így.. - sóhajtottam
-Tudom.. nem lehet..
-Elmondtad neki?
-Nem.. de..
-De mi? - kérdeztem, bár mintha tudtam volna a választ. Azért reméltem, hogy tévedek.
-Múlt éjjel elveszítettem a fejemet Reenz.. és.. - mély levegőt vett, megpróbált nem sírni újra
-Mondd, hogy nem..
-A stúdióban voltunk.. és mikor rossz billentyűt ütöttem le, átölelet, hogy a karom alá nyúlva megmutassa.. az arca olyan közel volt.. a következő pillanatban már csókolóztunk..
-Kérlek, mondd, hogy nem történt több..
-El akartam jönni, de megölelt, és azt mondta, semmi baj.. és hogy ne idegeskedjek.. azt mondta minden rendben van, és megpuszilt.. én meg.. megcsókoltam..
-Te és ő végül..? - visszatartott lélegzettel próbáltam kitalálni valamit arra az esetre, ha szüksége lenne a segítségemre. A szemeiből tisztán ki lehetett olvasni a kétségbeesést, és a bűntudatot. Kifolytak a könnyei és nem tudott beszélni. Bólintott és szorosan átölelt. A karjaimban zokogott, reszketett..
-Megtettük.. és olyan tökéletes volt..
-De miért ő? Annyi más pasi van a világon.. sőt.. Los Angeles hemzseg tőlük.. miért Mike?
-Nem tudom Reenz, fogalmam sincs róla.. Csak megtörtént. Most mit tegyek? Annyira utálom magam..
-Beszéltetek azóta?
-Nem.. - kifújta az orrát, és remegő kézzel kortyolt egy kis vizet. Hirtelen valami átfutott az agyamon.
-Te jó ég.. Móni ma volt itt Mike miatt..
-Mit mondott?
-Nem tudom pontosan, Chester beszélt vele.. Azt mondta nagyon szomorú volt, mert azt hiszi, Mike már nem szereti őt. Csak egyszer történt meg, ugye?
-Igen..
-Soha többé, ígérd meg.. hiba volt, mostmár tudod, de akkor is tudnod kellett volna
-El kéne mondjam Monának.. nagyon bánt az egész..
-Szerintem ne tedd.. így is eléggé fél, hogy elveszíti Mike-ot, nem kell még tudnia. De Mike-kal beszélnünk kell.
-Nehéz lesz őt újra látnom.
-El kell őt felejtened.. - sóhajtottam - Akarsz segíteni?
-Miben?
-A munkámban. Addig sem ezen gondolkodsz..
Csak húztam az időt. Természetesen ezt nem lehet ennyire könnyen elintézni, de szerettem volna rendesen átgondolni a helyzetet. Ehhez pedig idő kellett, és Mike. Egyelőre viszont Dynát kellett valahogy megnyugtatnom. Nem ítéltem el, csak megleptek a történtek. Bár együttérzéssel sokszorosan is meg voltam "áldva", kimutatni nem mindig tudtam. Válaszoltunk pár üzenetre, kérdésre, erre-arra, aztán felsóhajtottam.
-Mi a baj?
-Ez az e-mail cím.. Emlékeztet valakire, akit nem kellett volna megismernem soha..
-Kire?
-Pete Wentz.. látod a betűket? Mintha a monogramja lenne..
-Talán ő az.. - megnyitotta az üzenetet
-Ő az..
-Honnan tudod? - kérdezte meglepetten
-Ma felhívott.. beszéltünk.. azt hiszem szeret. Vagy legalább is ezt gondolja. Magányos.
-Miért mindenki téged szeret? - viccelődött. Hiába tudtam, hogy nem kérdezi komolyan, gondolkodni kezdtem. Vajon megtörténhet kétszer ugyanaz? Sosem tartottam magam valami sokra, de úgy tűnik ez volt bennem a legvonzóbb. Önmagam voltam, minden elfuserált tulajdonságommal, gátlásommal, hisztimmel együttvéve. Ugyanakkor pont ezt tartottam a legnagyobb hátránynak is. Míg ezek át nem futottak az agyamon, eszembe sem jutott arra gondolni, hogy talán Pete is megkedvelt rögtön elsőre. Hiszen semmi érdekeset nem mondtam, vagy csináltam.. Egy sóhajjal tettem pontot a gondolatok végére.
-Nem hiszem, hogy szeret. Azt hiszem, emlékeztetem valakire, és rájött, hogy hasonló emberre van szüksége. Szeretethiányos.
-Ő mit mondott?
-Hogy látni szeretne.. Helyre akarja hozni, amit elszúrt. Azt akarja, hogy legyünk barátok.
-Azzal semmi gond nincsen..
-Azzal nincs.
-De ugye te nem akarsz tőle semmit?
-Néha úgy érzem, hogy érdekel.. de semmi több..
-Megpróbálnád vele, ha nem lennél Chester felesége?
-Nem tudom.. talán. De tudod mihez van most kedvem inkább?
-Hmm?
-Festéshez. Velem jössz?
-Hová?
-Le a pincébe.. gyakran festegetek, ha unatkozom. Viszünk le zenét, nasit.. na?
-Jól hangzik - mosolyodott el
Lementünk festeni, beszélgetni, közben nevettünk, énekeltünk..aztán megcsörrent a telefonom
-Igen? - vettem fel nevetve
-Reeeeeeeenz! - kiáltott a fülembe Sheila
-Istenem, hát te.. hogyhogy?
-Kitalálod, hol vagyok? - kérdezte izgatottan
-Gőzöm sincs.. - vallottam be őszintén
-Párizsban!
-Mit művelsz te ott?
-Üzleti útra küldtek, és múlt éjjel találkoztam Justinnal egy bárban. Ki nem találod mi volt.. dumáltunk, iszogattunk, kosaraztunk és..
-Ne szórakozz - döbbentem le teljesen. Meglepetésemben leültem, Dyna pedig csak nézett.
-De igen! Mármint.. nem szórakozom, de tényleg így történt.. olyan hihetetlen volt.. egyszerűen imádom.. Még mindig alszik amúgy
-Akkor nyomás vissza az ágyba
-Valakinek muszáj volt elmondanom.. remélem, nem zavarlak.
-Nem zavarsz. Dynával vagyok, épp festünk és pletykálunk.
-Ha már pletyka. Hallottam, hogy terhes vagy! Ez olyan király.. úgy örülök nektek - a hangján tisztán lehetett hallani, hogy mennyire boldog és elvarázsolt. Sheila tinilányként is tele volt életerővel, energiával, vidámsággal és rengeteg más cukisággal, amiért nagyon sokan szerettük.
-Igen, babát várunk - sóhajtottam mosolyogva
-Alig várom, hogy lássam! Chester hogy van? Minden rendben?
-Igen, jól vagyunk, köszi
-Ébredezik.. istenem.. rohanok!
-Siess - nevettem
Miközben elmeséltem Dynának, amit Sheila nekem mondott, Chester hazaért. Hátulról átölelte a derekam és csókolgatni kezdte a nyakam.
-Szia Édes.. mit csinálsz? - suttogta a fülembe simogató hangon. Bár lehet, hogy csak a kezét éreztem a hasamon, ahogy kicsit feljebb csúszott a felsőm alatt. Elmosolyodtam.
-Semmi érdekeset..
-Csináljunk valami érdekesebbet? - kérdezte ugyanazon a hangon, a fülem tövét puszilgatva. Teljesen beleborzongtam. Aztán felnevettem, és Dyna jelentőségteljesen megköszörülte a torkát.
-Szia Chester - mosolygott
-Hello..
-Talán jobb, ha megyek.. - állt fel Dyna kicsit megilletődve, de továbbra is mosolyogva. Huncut kislány volt, meg kell hagyni.
-Maradj csak - mondtam. Chester közelebb húzott magához, hogy éreztesse a helyzet "komolyságát".
-Biztos? - kérdezte D nevetve
-Igen
-Biztos? - kérdezte Chester is, de ő a fülembe suttogva
-Állj már le.. - nevettem kicsit ellépve tőle. Simogatni kezdett. Dyna ezt nem látta, mert a festőállvány mögött álltam, de ha látta volna sem történt volna semmi. Meglehetősen a hasamra és a derekamra korlátozódott a cirógatás. Dynának megcsörrent a telefonja.
-Háh.. megszabadultok tőlem - állt fel ismét a helyéről - Mennem kell.. nektek meg.. kellemes.. tudjátokmit.
-Várj, kikísérlek
Felmentünk és kiengedtem. Tett pár lépést, aztán visszafordult, és szorosan átölelt.
-Köszönök mindent.. nem tudom mire mennék, ha nem lennél nekem..
-Hülyeségeket csinálnál, és utálnád magad..
-Ennél jobban? - sóhajtott
-Dyna.. - elengedtem és a szemeibe néztem - Senki sem tökéletes.. és szeretlek. A legjobb barátnőm voltál mindig, és most is az vagy. Bármikor számíthatsz rám, de cserébe azt kérem, hogy próbálj meg távol maradni tőle.. rendben?
-Igyekszem..
-Tudom.. - elmosolyodtam és adtam neki egy puszit - Jó éjt
-Jó éjt.. - sóhajtott mosolyogva, majd kilépett az ajtón. A válla felett még visszaszólt - És jó hancúrt!
Nevettünk, aztán elindult hazafelé. Sóhajtva csuktam be az ajtót, aztán visszamentem Chesterhez "festeni" ;)