22 - Elakadva

Látogatók száma: 49

Barátságból szerelem, szerelemből kapcsolat, kapcsolatból jegyesség, jegyességből házasság. Ezek mindegyikében van valami közös; ha egyszer elárulnak minket, a bizalmunk megrendül. Akkor is, ha meg tudjuk bocsátani.

Mike rengeteget gondolkodott hazafelé. A házba sem ment be azonnal, a kocsiban maradt pár percig. Próbált arra koncentrálni, mennyire szereti a feleségét, és arra is, hogy kidolgozzon egy "beszédet". Biztos volt benne, hogy nem jut majd szóhoz, ha nincsenek előre átgondolt mondatai. Végül bement a házba. Meglepetten és rémesen érezte magát, mikor meglátta, hogy Mona egész délelőtt kitett magáért. Tisztaság várta, finom illatok, egy romantikus ebéd.. Mona a kanapén ülve várta, hogy Mike hazaérjen. Mike sóhajtva tette le a kulcsait, aztán bement.
-Szia - ölelte át Mona
-Szia - magához húzta, mély levegőt vett és végigsimította a karját. Megpuszilta a vállát, és nyelt egyet - Figyelj..
-Hmm?
-Drágám. Beszélnünk kell.. - sóhajtott. Móni elengedte.
-Igen?
-Szeretlek.. nagyon
-Én is szeretlek - mosolyodott el Mona
-Tudom, hogy hanyagoltalak mostanában, és tudom, hogy úgy érzed nincs rád szükségem, de tévedsz. Annyira sajnálom, hogy egyedül érzed magad.. - folytatta volna, de Móni a szájára tette az ujjait.
-Rengeteg munkád volt. Nincs semmi baj - nyugtatta. Mike elvette a kezeit, és megpuszilta őket. Aztán eszébejutott egy régi dal. Mivel nem volt képes elmondani, mi történt, idézni kezdte.
-Engedd, hogy bocsánatkéréssel kezdjem.. bocsáss meg azért, amit mondani fogok.. de őszintének lenni nehezebb, mint gondoltam, és valahogy elakadtam félúton. Félúton a büszkeségem, és az ígéretem közt.. a hazugságok és az igazság közt.. amiket mondani szeretnék, elvesznek, mielőtt kimondanám.. és egy szónál csak a semmi rosszabb..
-Mike.. ezzel mit akarsz?
-Szeretném, ha tudnád, mennyire fontos vagy nekem. Nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni..
-Miért veszítenél el..? - lepődött meg a lány. Ő érezte úgy, hogy nem elég jó neki, akkor miért Mike bizonytalan?
-Tettem valamit, amit nagyon nem kellett volna..
-Még mindig nem értem - nevetett kicsit
-Édesem.. - sóhajtott Mike, és lenyelte a vallomást. Mona most mindent megértett, szavak nélkül is. Elvette a kezeit, és hátralépett tőle - Én..
-Te mi? - Mike újra megfogta a kezeit, de ő elrántotta - Nem.. ne érj hozzám
-Kérlek..
-Menj el..
-De én..
-MENJ! - kiáltott rá Móni könnyes szemekkel
-Szeretlek - mondta Mike közelebb lépve hozzá. Móni kinyitotta az ajtót, és mély levegőt vett - Bocsáss meg..
-Látni sem bírlak most.. menj el, kérlek.
-Tudom, és teljesen igazad van, de kérlek beszéljük meg
-Miért? Csak egy jó okot mondj, hogy miért hallgassalak meg.
-Nem akarom, hogy vége legyen köztünk.
-Egy kicsit elkéstél, nem? - nevetett Mona, aztán szipogva törölte le a könnyeit. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy mi történik, ugyanakkor nagyon is tudta, hogy valós. - Mégis mit vártál? Elmondod, mennyire sajnálod, és én azonnal megbocsátok? Kérlek menj most el, egyedül akarok lenni..
-Ne tedd ezt, kérlek.
-Nem hallottad? Tűnj a szemem elől.. - mondta határozottan, de Mike meg sem mozdult - Jó, akkor majd én
Felkapta a táskáját és becsapta maga mögött az ajtót. Beszállt az autójába, és hozzánk vezetett. Épp a konyhában dolgoztam ebéd közben. Kicsit le voltam maradva. Csengettek. Sóhajtva nyitottam ajtót. Meglepetésemre Mona állt velem szemben, könnyektől ázott arccal. Tudtam, mi történt, de nem mondhattam el neki. Szüksége volt egy barátra, és ha hozzám jött át, akkor vagy tudja, hogy Dyna volt, vagy a tanácsomra volt szüksége. Mike-ot ismerve ezutóbbira nagyobb volt az esély. Átöleltem, és el sem engedtem, míg kicsit meg nem nyugodott. Aztán bekísértem a nappaliba és adtam neki egy pohár narancslevet. Leültem mellé, közben a szemeit figyeltem. Dühös volt és csalódott.
-Megcsalt.. - mondta tömören, aztán könnyek lepték el a szemeit. Megöleltem, és a hátát dörzsöltem.
-Annyira sajnálom Drágám..
-De miért tette? Mit szúrtam el?
-Nyugodj meg..
-Nyugodjak meg.. - megtörölte az arcát, aztán adtam neki zsepit - Ha Chester megcsalna, mit tennél? Hogyan éreznéd magad?
-Borzalmasan, Szivem. Tudom, hogy őrülten nehéz ez most neked, de meg kell nyugodnod, hogy tisztán láthass.
-Éreztem, hogy van valami baj. Otthon voltam egész nap, és kitettem a lelkemet is, hogy örüljön, ha hazaér. Chester hazaküldte hozzám, és mikor belépett, már tudtam, hogy baj van.. Aztán elakadt a szava és énekelni kezdett..
-Énekelni? - hökkentem meg
-Az In Between-t.. emlékszel rá?
-Hogyne. Erre te?
-Először azt hittem, a munkája miatt. De ahogy nézett.. a szemei.. - a tenyerébe temette az arcát és zokogott - Fogalmam sincs mit tegyek.
-Beszéltél vele?
-Megkértem, hogy hagyjon békén. Ő nem ment, így én jöttem. Remélem nem bánod..
-Nem, dehogy.
-Bárcsak inkább turnén lenne, vagy a stúdióban. Nem tudok hazamenni, és látni őt..
-Itt maradhatsz ma éjszaka. Holnap talán könnyebb lesz.. szedd össze a gondolataidat, mielőtt beszélsz vele.
-Nem kérhetem ezt. Megvan a saját életed, nem akarlak zavarni.
-Nem kell kérned. Barátok vagyunk - ahogy ezt kimondtam, legszívesebben felképeltem volna magam. Egy barát nem titkolózik, de az azért megnyugtatott, hogy igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy minél előbb megbeszélhessék. Ráadásul nem az én dolgom volt ezt elmondani neki, nem akartam beleavatkozni.
-Inkább egyedül lennék most.
-Drágám.. Móni.. tudom, hogy ezt érzed, de nem akarom, hogy egyedül légy ebben a dologban. Emberekre van szükséged, hogy ne zuhanj magadba teljesen. Örülnék, ha szemmel tarthatnálak.
-Köszönöm, de nem hiszem, hogy jót tenne, ha azt látnám, milyen tökéletesek vagytok Chesterrel.
-Nem olyan tökéletes az.. - mosolyodtam el - Ráadásul szerintem pont ez segítene. Emlékeztetne, mennyire szereted őt, és rájönnél, mennyire hiányzik..
-Sajnos nem úgy működöm, mint te. Majd elmegyek Dynához, hátha befogad..
-Ne tedd! Úgy értem.. ő is sokat dolgozik, te meg egyedül lennél.
-Akkor passzol Mike-hoz - viccelődött. A gond csak az, hogy ez egyáltalán nem volt vicces. Sóhajtott - Elmegyek egy motelbe, gondolkodnom kell.
-Tudod.. talán mégis ez lenne a legjobb. Szükséged van emberekre, de talán jobb, ha egyedül maradsz a gondolataiddal. Pihenhetsz, rendbejöhetsz.. Hidd el, minden rendben lesz végül.
-Gondolod?
-Hogyne. Szeretitek egymást.. ez biztos
-Nem tudom, mit akarok. Nagyon fáj. Tudod milyen ez.. bár ne tudnád. Olyan hideg és értelmetlen a házasságunk. Nem akarom folytatni..
-Adj magadnak egy kis időt. Ez fontos döntés. Akkor mondd ezt, ha már tiszta fejjel gondolkodsz, és nem fáj annyira.
-Jó barát vagy Reenzy.. - ölelt át - Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád
-Bármikor - mosolyodtam el a hátát simogatva, de nem szűnt meg az a tompa fájdalom a mellkasomban, amit a bűntudatom okozott. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és azon gondolkodtam, Dyna vajon hogy érzi magát. Viszont Móninak most nagyobb szüksége volt rám, így az egész délutánt együtt töltöttük. Elmentünk egy hosszú sétára a parkba, és órákig beszélgettünk. Mikey is velünk volt, így gyakran meg kellett állnunk a játszótéren, vagy annál a kis mesterséges tónál, amit annyira szeretett. Épp a kacsákat etettük, mikor ismerős hangot hallottam.
-Reenzy! - kiáltott felém Pete. Megfordultam és a meglepetéstől majdnem a vízbe estem, de elkapott. A karjaiban tartott és nevetett, én pedig igyekeztem eltűrni a helyzetet, ha nem akartam tüdőgyulladást kapni - Megvagy..
-Csak szeretnéd. Mit keresel itt? - elutasító volt a hangom, így segített biztosan állni, aztán hátralépett egyet. Ez volt az első mozdulata, ami igazán tetszett.
-Én is épp a fiamat sétáltatom.. - mosolyodott el - Ő itt Mike, ugye?
-Igen. Ő pedig itt egy barátnőm, Monica
-Szia - köszönt Pete, Mona pedig rámosolygott. Pár másodpercnyi csend után úgy döntöttem, elég.
-Mi most megyünk - sóhajtottam - Viszlát Pete
-Sziasztok
Mire hazaértünk, Chester is otthon volt már. A kanapén fekve olvasott. Mikor bementünk a nappaliba, letette a könyvet és felült. Leültem mellé és megcsókoltam.
-Merre voltatok? - kérdezte mosolyogva
-A parkban sétáltunk
-Megetettük a kacsákat - egészített ki Mikey
-Kimerültetek? - ölelt át
-Kicsit. Figyelj.. Mona itt marad ma estére, rendben?
-Igen, persze. Történt valami?
Úgy néztem rá, hogy értse; Mike beszélt Monával és majdnem mindent elmondott neki. Chesterrel nagyon jól ismertük egymást, ezért úgy nézett Mónira, mintha semmit nem tudna vagy értene.
-Mike összeszűrte a levet valakivel.. vagy még mindig tart, nem tudom - válaszolt a kérdésére Móni
-Úgy sajnálom..
-Mindenki sajnálja - sóhajtott - Sajnos semmit nem segít a helyzeten.. azért jól esik, köszönöm.
-Maradj, amíg csak szeretnél. Örömmel látunk.
-Nem.. holnap hazamegyek a cuccomért, és elmegyek valamerre egy időre.. rá sem tudnék most nézni
-Érthető.. Hová mész?
-Nem tudom még.. egy motelbe. Pár napig ott leszek, aztán meglátjuk.
-Semmi esély a békülésre? - kérdeztem aggódva
-Te megbocsátanád ezt? - tette fel a kérdést megint. Egyszer már kérdezte, mit éreznék, mit tennék, de most, hogy Chester ott volt mellettem, valahogy mást éreztem. Ránéztem és gondolkodni kezdtem.
-Egy idő után biztosan. Szeretem őt, és senki sem tökéletes..
-Mondjuk ő úgysem tenné meg.. nézz csak magadra..
Irigységet és keserűséget éreztem a hangjában. Cseppet sem esett jól. Mély levegőt vettem, és felálltam a helyemről.
-Gyerünk kislány, pusztítsunk el néhány koktélt.
-Nincs kedvem kimozdulni..
-Segítene.. - a kezéért nyúltam - Na gyere. Ha nem érzed jól magad, hazajövünk.
Átöltöztem és elmentünk egy bárba. Rendeltünk valamit, és átbeszéltük az estét. Kellemes hely volt, nem voltak ott túl sokan. Nagyon jól éreztük magunkat, főleg a harmadik koktél után. Igyekeztem kevés alkoholt inni, hiszen babát vártam. De Mónit nem érdekelte semmi. Jó néhány italt gurított le, felrúgva a szabályokat. Mikor már elég részeg volt, hazavittem. Bekísértem a vendégszobába. Mikor leültünk az ágyra, sírni kezdett. Egy órán át próbáltam őt nyugtatni, aztán elaludt. Békés, ugyanakkor szomorú látvány volt. Adtam neki egy puszit, betakartam, és felmentem a szobánkba. Mikor bebújtam a takaró alá, Chester felébredt egy pillanatra.
-Jobban van? - kérdezte álmosan
-Talán egy kicsit..
-És te?
-Nehéz eltitkolni amit tudok, de jobb így neki..
-Gyere Szivem.. - átölelt és megcsókolt - Szeretlek
-Szeretlek
-Jó éjt..
-Aludj jól
Ő pár másodperccel később ismét elaludt, én viszont sokáig voltam még ébren. A plafont néztem, és azon gondolkodtam, mit tennék egy hasonló helyzetben. Senki sem számított rá, hogy Mike ilyet tenne. Vajon Chester mennyiben más? Akárhogy is, ezek a gondolatok eltűntek, mikor egy ásítás után én is elaludtam.

A cikket írta: Reenzy

támogatóink