újabb események régebbi események további események
12:40
Zet válaszolt egy szavazásra
02:50
unpNkuqvhgqsAxe https://www.google.com/ regisztrált a weboldalra
12:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:02
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
07:14
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Infraredcff regisztrált a weboldalra
08:42
Pinokkió módosította a cikkét
23:19
Pinokkió új cikket töltött fel
08:30
RainMachineipk regisztrált a weboldalra

34 - Vallomások

2011. szeptember 28. - Látogatók száma: 49

A titkolózás sosem vezet jóra. Előbb vagy utóbb, de kiderülnek az elhallgatott dolgok és a körülményektől függően sokkal rosszabb is lehet, mint ha őszintén elmondtunk volna mindent...

Reggeli után bementem a magazinhoz, Chester pedig vigyázott a gyerekekre. Első dolgom az volt, hogy csináltam egy teát. Mikor szünetet tartottam, gondolkodóba estem. Julie bejött és leült velem szembe.
- Semmit sem akarsz nekem elmesélni?
- Egyszer volt, hol nem volt, élt egy lány az erdő közepén - sóhajtottam - Mit kéne elmesélnem?
- Ami történt.
- Miből gondolod, hogy történt valami? - kérdeztem meglepetten. Elmosolyodott és megdöntötte kicsit a fejét.
- Nyitott könyv vagy számomra. Néztelek, mielőtt bejöttem. Lassan egy órája forogsz a székeddel, egy bögrével a kezedben. Szóval, mi történt?
- Ez egy hosszú történet Julz, nincs kedvem elkezdeni...
- Biztos vagy benne?
- Igen, biztos... - sóhajtottam - Köszi!
- Itt leszek, ha meggondolnád magad.
- Értékelem - mosolyodtam el - Na... ideje dolgozni is.
- Nagyon sok levél érkezett, ha gondolod, megoszthatjuk.
- Nem kell... neked is van dolgod bőven.
- Nem igazán... És legalább nem vagy egyedül.
- Rendben - mondtam mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy csak azért akar velem dolgozni, hogy megtudhasson egy-két dolgot. De ehhez nem kellett faggatnia. Nekiestünk a munkának. Kiválasztottunk 10 érdekes témát és csoportosan válaszoltunk egy rakás üzenetre a cikkeken keresztül. Eleinte azt hittem, unalmas lesz ez a munka, mert az embereknek többnyire ugyanazok a gondjai, mi mégis évek óta csináltuk és mindig volt miről írnunk. Délben Pete Wentz kopogott az ajtómon. Julie kíváncsian figyelt minket, ahogy Pete mosolyogva lépett be hozzánk.
- Szia, indulhatunk?
- Igen, mindjárt. - válaszoltam - Gyere be! Ő Julie, a társszerkesztőm.
- Hello - mosolygott rá Julie. Pete barátságosan mosolygott vissza rá.
- Mindjárt befejezzük, utána mehetünk.
- Menj csak! - mondta Julie - Ebéd után befejezzük!
- Hát jó. Mehetünk?
- Ahová csak szeretnéd! - állt szolgálatomba. Julie elmosolyodott és továbbra is a reakciómat figyelte. Elmosolyodtam és sóhajtottam.
- Majd jövök Julz, jó étvágyat!
- Ne siess! - mondta. Ha nem tudta volna, hogy férjnél vagyok és nem lett volna baj, ha sok időt töltök vele, azt mondanám, össze akart minket hozni. Szerencsére nem, csak minél többet ki akart belőlem húzni délután. Pete-tel elmentünk a kis étterembe, amit ajánlottam. Míg ebédeltünk, szinte mindenről beszéltünk, aztán kinyögte, mit akart a telefonban.
- Elmondtad Chesternek, ami köztünk történt?
Ahogy feltette a kérdést, megrohantak az emlékek. Eszembe jutott, mit éreztem és mit akartam érezni. Szinte láttam magunkat, de csak a vitánkra tudtam gondolni.
- Igen, felidegesített és elmondtam.
- Hogy reagált? Nagyon összevesztetek?
- Nem igazán, de biztos lehetsz benne, hogy nem örült neki..
- Mi tagadás, én sem örülnék neki.
- Féltékeny, pedig semmi oka rá.
- Semmi? - lepődött meg.
- Miért? Van rá oka?
- Kettő is: te és én.
- Nem csalom meg... - próbáltam nyugtatni a lelkem, de tudtam, hogy részben már meg is tettem.
- Majdnem megtetted. - mondta ki helyettem.
- Mindketten tudjuk, miért nem tettem. Még így is túl messzire mentünk, többé nem történhet meg!
- Tudom - mosolyodott el - Túl jó vagy hozzá.
- Ne mondd ezt, így is borzalmasan érzem magam. Még találkoznunk sem lenne szabad.
- Hiányzol!
- Ne kezdd ezt! - mély levegőt vettem és próbáltam nem a szemeibe nézni. Úgy tudott rám nézni, hogy elolvadtam tőle. Nem lett volna szabad ezt kiváltania belőlem, mégis így volt.
- Szóval... mit is dolgozol? - sóhajtott. Elmosolyodtam.
- Gyors témaváltás.
- Nem akarlak zavarba hozni, úgyhogy csak kérdezlek - mondta egy édes mosollyal. Nagyot nyeltem és sóhajtottam.
- Julie-val van egy közös részünk a magazinnál. Együtt szerkesztjük. Vannak cikkek, ezek általában elég mély témákat feszegetnek, de nem tudományos blabla, közérthető elmélkedések, pszichológiai dolgok, problémák. Ez utóbbiaknak pedig két rész tanács rovat van. Van egy központi e-mail cím, ahová már te is írtál egyszer és hát válaszolunk a levelekre is, amik a szerkesztői irodába érkeznek. Kiválasztjuk a leggyakoribb problémákat és igyekszünk hasznos tanácsokkal ellátni az olvasóinkat.
- Mióta csinálod?
- Hivatalosan már 8 éve.
- Az hosszú idő. Nem unod még?
- Néha, mikor lusta vagyok, egyébként nem nagyon - nevettem - Szeretek segíteni. Jó érzés hasznosnak lenni.
- Valamit be kell vallanom - mosolyodott el megint. Kíváncsian néztem rá - Azóta olvasom az írásaidat, mióta megismerkedtünk és megtudtam, ki vagy.
- És? Tetszik? - kérdeztem mosolyogva. Sokat mosolyogtunk, egyre inkább randi szaga volt a dolognak. Egy részemet zavarta, egy másiknak tetszett.
- Igen. Csak növel az értékeiden - fura volt ezt hallani, több okból is - Ha befejezted, gyere, menjünk!
- Hová?
- Majd meglátod! - megfogta a kezem - Meglepetés...
Emlékeztem Chester szavaira, hogy egy baráti ebéd baráti vacsorába torkollhat, a vacsora pedig... De Pete úgy tűnt, látta rajtam, mire gondolok, mert felnevetett kicsit. Végül is leléptünk és pár perccel később megállt az út szélén. Kiszállt a kocsiból.
- Hová mész?
- Mindjárt jövök! - becsukta az ajtót és megváratott. Nem tartott hosszú ideig, de furán éreztem magam, amiért épp az autójában ülve várom, hogy visszajöjjön. Sok gondolat keringett az agyamban, nem tudtam mit művelek, hogy miért volt olyan nehéz eltüntetni az életemből és miért vállalok folyton kockázatot. Mélyen elveszhettem a gondolataimban, mert mikor kinyitotta az ajtót, kicsit megijedtem. Vigyorogva ült be vissza mellém és adott a kezembe egy papírzacskót.
- Mi ez? - kíváncsiskodtam. Kinyitottam. Friss, meleg, vaníliás croissant. Elmosolyodtam és megpusziltam az arcát.
- Gondoltam kárpótollak a reggeli veszekedésért, amit okoztam.
- Köszönöm Pete, igazán kedves tőled - mondtam.
Tényleg az volt. Elmentünk a parkba sétálni, közben megettük a péksütit, és rengeteget beszélgettünk. Utána visszavitt az irodába. Julie, természetesen, az ablaknál állt és minket nézett a parkolóban. Aztán leült az asztalomhoz és megvárt. Alig nyitottam ki az ajtót, már vallatni kezdett.
- Nos? - mosolyodott el. Felnevettem.
- A cuccaimat azért lerakhatom? - leültem, ő pedig csak bámult, és bámult, egyre kíváncsibban - Mi van? Nincs mesélni valóm.
- Ne csináld már, Reenz! Tudod, ki hiszi el.
- Elhívott reggelizni, de Chester hisztizett, ezért inkább ebédeltünk.
- A történtek után?
- A történtek után... - sóhajtottam - Megváltozott.
- Ő ezt mondja. Hiszel neki?
- Olyan vagy, mint Chester - nevettem - Igen, hiszek neki. Jelei vannak.
- És ha csak megjátssza, hogy meghódítson?
Ezen még sosem gondolkodtam komolyabban. Chester gyakran mondta ezt, de a féltékenységének tulajdonítottam a gyanúját, és egy idő után már meg sem hallottam. Viszont az is közrejátszott, hogy ezt valahogy nem tudtam elhinni Pete-ről. Jó, aláírom, majdnem lefeküdtünk, de megértette, hogy nem akarok többet és nem tehetjük. Naivnak és zavarodottnak éreztem magam, szóval úgy döntöttem, kikérem Julie tanácsát.
- Múlt héten összefutottunk. - kezdtem egy sóhajjal - Bemutatta az új barátnőjét, de a csaj bepiált, úgyhogy eljöttünk. Pete hazavitt, ahogy szokott és valami történt. Megcsókolt, és nem utasítottam el.
- Tudtam! - kiáltott fel Julie. Sóhajtottam és folytattam.
- Szenvedélyes percek voltak, de mikor megállítottam, nem erőltette. Ez volt az első alkalom, hogy beszéltünk azóta és nem is említette. Jó, persze, beszéltünk erről is, de nem sokat és nem akart folytatásra csábítani.
- Mert már nem kell csábítania. Azt mondod, majdnem lefeküdtetek. Elérte a célját, érdeklődsz iránta. Ha Chester nem lenne a férjed, az a "majdnem" nem lenne ott.
- De szeretem Chestert és nem számít, hogy mit éreztem akkor Pete-tel, sosem fogjuk befejezni, amit elkezdtünk. Ezt ő is megérti és egyetért velem.
- Hát rendben. Remélem, elég erős vagy, hogy elutasítsd, ha mégis megpróbálná.
- Én is. - sóhajtottam megint. Megcsörrent a telefonom.
- Reenz? - szólt a telefonba Dyna idegesen.
- D? Mi történt?
- Ide tudnál jönni? - kérdezte zokogva.
- Jesszus! Persze. Mi a baj?
- Azt álmodtam, hogy Mike és... és annyira valóságos volt. Nem bírom ezt tovább, azonnal el akarom mondani Móninak.
- Próbálj megnyugodni, rendben? Pár óra, és ott vagyok.
- Annyira utálom magam..
- Ne mondd ezt Szívem, minden rendbe jön! Sietek hozzád, szeretlek!
- Én is téged! - szipogott
- Tarts ki! Amint lehet, megyek!
- Köszi!
Nagyon aggódtam érte, de nem tudtam még elmenni hozzá. Nagyon reméltem, hogy nem tesz magában kárt és megnyugszik lassan, de nem tudott. Egy nagy bögre kávéval és fél doboz cigivel indította a napját, aztán úgy döntött, megszabadul a bűneitől és elmegy arra a helyre, ahol beszélhet róla. Sosem volt nagy hívő, kerülte a templomokat, mondván "ha belépek, rám szakad az egész", de úgy érezte, meg kell gyónnia. Ha nem is nyer megbocsátást az Úrtól, legalább el tudja mondani valakinek anélkül, hogy elítélnék, vagy megutálnák. Elment a templomba és meggyónta, ami a lelkét nyomta. Nem érezte magát sokkal jobban, de nem remegett annyira. Az egyetlen, amivel nem számolt, az a véletlen hatalma. Azt nem látta előre, hogy amint kilép a fülkéből, szemben találja magát Monával. Sosem látott még annyi dühöt és csalódottságot a szemeiben. Főleg olyat, amit ő okozott. Nem tudta, mit mondjon, de azt igen, hogy meg kell szólalnia, vagy nem lesz több alkalma beszélni vele.
- Mona, én...
- Te mit? - kérdezte Mona és a templomra való tekintettel igyekezett visszafogni a haragját.
- Nem tudom mit mondjak. - sírt Dyna - Én csak...
- Mit mondhatnál még? Mindent hallottam. - sóhajtott
- El akartam mondani... - dadogott Dyna.
- Egy egész éved volt rá! - kiáltott Mona. Kezdte elveszíteni a türelmét és ezt a helyszín sem változtatta meg. - Mégis mire vártál?
- Nem tudtam, hogyan mondjam el neked. Aztán terhes lettél és minden újra rendben ment köztetek.
- Tudod, mennyit gondolkodtam azon, hogy mégis kivel csalt meg? Hogy mennyire féltem, valahányszor későn jött haza? Miért nem mondtad el, miért?
- Kérlek! Annyira sajnálom! Könyörgöm! Megbántam, esküszöm Neked! Ezerszer...!
Bármennyi fájdalmat és haragot is érzett, Mona nem tudta nem észrevenni, ahogy Dyna szinte egész testében remeg. A szemei olyan vörösek voltak, mintha egy hete nem aludt volna, mégis tele voltak őszinteséggel. Megsajnálta. Még mindig az egyik legjobb barátja volt és most szenvedett. Az pedig, ahogyan meggyónt, hogy egyáltalán erre szánta el magát, pont ő, aki soha még csak öt lépésnyire sem ment a Biblia közelébe. A fájdalom a hangjában, a bűnbánás. Mona sóhajtott és magához ölelte. Megpróbált megnyugodni.
- Még ha meg is bocsátok neked, semmi sem változik.
- Tudom és hidd el, visszacsinálnám, Mona, esküszöm!
- Időre van szükségem! Hihetetlenül fáj, bármennyire is sajnállak. Sosem gondoltam, hogy pont veled...
- Bocsáss meg! Sosem akartalak bántani! Nem volt szándékos, esküszöm!
- Ne esküdözz, elhiszem.
- Annyira sajnálom!
Pár percig hagyta, hogy Dyna a vállán sírjon - ami enyhén szólva is elég ironikus volt, aztán sóhajtott.
- Most mennem kell! Majd beszélünk. Hozd rendbe magad!
Mikor Mona beszállt a kocsiba, az önuralma is elmúlt. Akaratlanul is elképzelte, ahogy Mike és Dyna... De itt abba is hagyta. Eredetileg a Kenji's-be kellett volna mennie, de inkább hazafelé vette az irányt. Mérges volt, csalódott, ráadásul szinte érezte a tőrt a hátában.
- Mike! - kiáltott, mikor belépett a házba. Mike meglepetten ment ki hozzá a konyhából.
- Szia! Idegesnek tűnsz, minden rendben? Történt valami?
- Történt.
- Micsoda?
- Elmentem a templomba a keresztelő miatt. Kitalálod, ki volt ott? Nem? Hát Dyna. Kitalálod, mit csinált éppen? Meggyónta, amit velem tettetek! Minden szót hallottam, Mike!
- Édesem, kérlek..
- Ne hívj engem sehogy, Michael! - kiáltott rá megint. Mike teljesen megszeppent. Így még soha nem beszélt vele, de tudta, hogy megérdemli. - Mikor akartad elmondani, hogy ő volt az?
- Épp elég nehéz volt azon túltenned magad, hogy egyáltalán megtörtént. Nem akartam, hogy rosszabbul érezd magad..
- Hihetetlenül figyelmes vagy.
- Hallgass meg! Én kértem rá, hogy ne mondja el neked. Úgy éreztem, kizárólag az én hibám és nem akartam, hogy meggyűlöld.
- De miért ő, Mike? - kérdezte Mona könnyes szemekkel
- Nem akartuk megtenni és nem kellett volna engednem sem. Az én hibám volt, okosabbnak kellett volna lennem, de elszúrtam.
- De hogy tehetted? Még Reenzy is leállítja Pete-et, pedig köztük aztán szikrázik a levegő! Egyedül Chester miatt állítja le magát, különben már rég az övé lenne! Akkor te miért nem tudtad türtőztetni magad?
- Kicsit halkabban! - suttogta Mike
- Miért? Rajtunk kívül úgysem hallja más.
- Csak én... Szia! - mondta Chester. Móni dadogni kezdett.
- Chester, én...
- Nem tudtad, hogy itt vagyok. Rájöttem.
- Csak kicsúszott. Komolyan. Dühös vagyok, zaklatott, eltúloztam. Nincs köztük semmi, amiről ne tudnál.
- Elég! - mosolygott Chester - Most megyek, ti meg beszéljetek, de azért, adnék egy tanácsot. Bármi is történt, megmásíthatatlan. Régen volt. Mike nagyon szeret téged, ezt soha ne felejtsd el!
Chester elindult haza és alig várta, hogy beszéljünk. Rengeteget gondolkodott azon, amit hallott, és bár tudta, hogy mindent elmondok neki, abban nem lehetett biztos, hogy nem veszít el Pete miatt. Még azon is gondolkodni kezdett, hogy vajon szeretem-e még annyira, mint aznap este, a berlini szálloda recepciójánál...

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 21. 15:33
Na, ezért sem gyónok...többek között...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: