újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

63 - Sweet Child O' Mine

Látogatók száma: 54

A kamaszokkal általában nehéz bánni. Nem azért, mert eredendően rosszak, hanem mert a környezetük alakítja őket. Megpróbálhatunk rájuk hatni, jól nevelni őket, de ha az embernek sok a munkája és nem tud annyi időt szánni rájuk, ez nem megy mindig könnyen.

Semmi sem tart örökké – mondják. Igazuk van. Habár a házasságunk visszatért a régi kerékvágásba és boldogok voltunk, valami megint szétpukkasztotta a rózsaszín buborékot. Addig a telefonhívásig úgy tűnt, hogy minden rendben van. A változatosság kedvéért éppen dolgoztam, mikor Chester felhívott pár nappal a párizsi kiruccanásunk előtt. Ahogy megláttam a nevét a kijelzőn, elvigyorodtam. Eszembe jutottak az aznap reggeli csókok és bujaságok.
- Szia Szerelmem, mit tehetek érted?
- Szia Kicsim. Öhm.. vennél egy hatalmas lélegzetet? Az segítene..
- Miért? Mi történt? – váltott át a vidámságom nyugtalanságba.
- Ne aggódj, semmi baj. Mikey sulijában vagyok és talán csatlakoznod kéne hozzánk.
- Kikhez?
- Hozzánk. Mikey-hoz, hozzám és Mrs. Dawsonhoz – sóhajtott. Nagyot nyeltem.
- Mrs. Dawsonhoz? Az igazgatónál vagytok?
- Jah.
- Miért vagytok ott? Mi történt Mikey-val? – kérdeztem idegesen. Soha semmi baj nem volt vele. Az igazgatóhoz csak dicséretért ment.
- Ne aggódj, csak összebalhézott néhány sráccal.
- Megsérült? – sóhajtva támasztottam meg az állam az asztalon.
- Nem. Hál’ Istennek jól van, de beszélnünk kéne vele.
- Nem tudok odamenni, de 4 körül otthon leszek.
- Rendben, várlak. Most mennem kell.
- Szeretlek – mondtam ismét mosolyogva. A hangja roppant kellemes emlékeket idézett. Elmosolyodott.
- Szeretlek.
Boldogan sóhajtottam, mikor letettük, aztán folytattam a munkát. Közben sokat gondolkodtam és aggódtam. Próbáltam rájönni, mi oka lehetett bajba keveredni. Nem jutottam semmire. Mikoe hazaértem, Chester a nappaliban dolgozgatott. Adtam egy puszit a szájára.
- Szia, hol van?
- Fent a szobájában. Házit ír.
Leültem mellé.
- Mi történt?
- Összeveszett néhány kölyökkel. Nem mondta el miért, egész nap csendben volt. Mrs. Dawson szerint nem ártana, ha beszélni a suli agykurkászával, de mondtam, hogy felesleges, mert pszichológus vagy.
- Jól van.
- Mike elég dühös és arrogáns, mint mikor kicseszettül elegem van a világból.. – mondta mosolyogva.
- Szerinted ez vicces? A fiunknak baja is eshetett volna!
- Nem vicces, csak azt mondtam, hogy tudom, milyen ez. Nem faggattam róla, megvártalak vele.
- Akkor mire várunk?
Felment az emeletre és lehívta Mikey-t. Sóhajtva ült le velem szembe. Egy ideig csak az arcát néztem, próbáltam rájönni, hogy mi baja. Tényleg dühösnek tűnt. Ez volt az első alkalom. Általában vidám volt és nyugodt, szorgalmas volt és ügyes. Imádta a zenét, Brad gyakran adott neki gitárleckéket. Sosem volt elszállva, mert híresek a szülei. Teljesen átlagos életet élt. De most más volt. Sosem láttam ennyire feszültnek és csendesnek. Chester leült mellém és átölelte a derekam. Vártuk, hogy elmondja, mi történt. Sóhajtott.
- Tudom, rossz voltam és büntetést kapok. Egy hét szobafogság, egy hónap telefon nélkül, vagy mi?
- Először is szeretném hallani, hogy mi történt ma.. – mondtam türelmesen. Sosem szerettem, ha az emberek lekezelően beszéltek velem, főleg a saját fiam. De elnéztem neki, mert ez volt az első ilyen. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy jól neveljem, jobban, mint az én anyám az öcsémet, és sikerrel jártam. Habár rengeteg munkám volt, mindig volt időm a családomra. Ha nem volt, bepótoltam, vagy igyekeztem úgy alakítani a dolgokat.
- Csak a szokásos dolgok, nem nagy cucc..
- De az. Miért keveredtél bajba?
- Miattad.
- Miattam? – kérdeztem meglepetten. Mély levegőt vett.
- Ami azt illeti, mindkettőtök miatt. Mert híresek vagytok.
- Mi van? – nevetett Chester. Én közel sem találtam humorosnak.
- Elegem van a nevedből, bárcsak ne lennék a fiad.. – felállt a helyéről és az emeletre indult. Chester kezdett ideges lenni. Megsimítottam a kezét és utána mentem.
- Michael Ray, gyere csak vissza egy kicsit! – mondtam veszítve a türelmemből. Sóhajtva állt meg a lépcsőn. – Hogy mondhatsz ilyet? Van fogalmad arról, hogy min mentünk keresztül, hogy boldog lehess?
- Akkor elszúrtad, Anyu, mert nem vagyok boldog! Folyton csak cseszegetnek miattatok! Apát alkoholista drogosnak nevezik és téged, Anyu, azt inkább ki sem mondom. Ha még ez sem lenne elég, engem is kigúnyolnak. Szerinted boldoggá tettetek?
- Ne beszélj így anyáddal, fiam!
- Nem beszélek sehogy, csak elmondtam, amit hallani akartatok. Tudjátok, hogy ÉN min megyek keresztül? Érdekelt valaha, mit jelent a fiatoknak lenni? Utálom a nevem, utálom az életem és titeket is utállak!
Felszaladt a szobájába és próbáltam lenyelni a könnyeimet. Néhány cseppet nem sikerült legyőznöm. Chester sóhajtva ölelt át.
- Azt hiszem jobb, ha lemondom a párizsi utat..
- Az a legkevesebb.. – szipogtam. Megdörzsölte a hátam. Kibújtam az öleléséből és megtöröltem az arcom. – Megpróbálok vele beszélni.
- Rendben.
Felmentem Mikey szobájába. Bekopogtam, de nem törődött vele. Bementem és leültem.
- Mike, kérlek.. alaposan figyelj rám, rendben?
- Rendben.. – sóhajtott nekem még mindig háttal ülve az asztalnál. Nem tetszett, de annyira nem is érdekelt. Megértettem a problémáját, igyekeztem ezt vele is tudatni.
- Tudod.. emlékszem, mikor összejöttünk apáddal. Teljesen átlagos lány voltam és ő volt a világ legjobb énekese. Ráadásul nagyon nehéz élete volt, de tovább tudott lépni. Felnéztem rá ezért is, és minden másért is. Nagyon nehéz volt eltitkolni a kapcsolatunkat. Pletykák indultak volna, mindenhol lesifotósok voltak..
- Miért tartottátok titokban? – fordult felém kíváncsian. Elmosolyodtam.
- Azért, amin neked is keresztül kell menned most. Normális életet akartam élni, normális munkát anélkül, hogy bárkit is befolyásolna a hírneve. Nem volt olyan egyszerű, amilyennek tűnhet. Mikor találtam munkát és jól is működött, már nem érdekeltek a pletykák. Elképesztően boldogok voltunk, bár nekem még nagyon új volt. Sosem szerettem a középpontban lenni, de ezt apáddal ugye elég nehéz elkerülni.. Rajongók, zaklatók, fotósok..
- Tudom, de az életem szívás a neve miatt.
- Nem, Kicsim. Nem a neve miatt. Azok miatt a seggfejek miatt, akik kigúnyolnak minket. Sosem fogja őket érdekelni az igazság, mert könnyebb bántani a másikat ahelyett, hogy megismernék. Ezen én is keresztül mentem, nem egyszer, nem kétszer. De neked igenis ki kell állnod az igazadért. Nem erőszakkal, hanem szavakkal. Tudom, nehéz felnőni, nehéz tűrtőztetni magad, de meg kell próbálnod. Apád tényleg használt drogokat és voltak gondjai az alkohollal is. De azt vajon tudják, hogy miért? Szerintem leesne az álluk, hogy így helyrejött. Nehéz volt az élete. Nehezebb, mint a tiéd vagy az enyém valaha. Őszintén becsülöm azért, amit saját kitartásából elért. Büszke vagyok, hogy a felesége lehetek, bárki bármit is mond. Neked is büszkének kéne lenned, hogy ilyen apád van. Négy éves voltál, de már istenítetted. Azt mondtad, énekes akarsz lenni, mint az apukád. Azt mondtad, hogy ő a példaképed és ő a legkirályabb énekes az egész rohadt világon.. – mondtam mosolyogva. Magam előtt láttam, ahogy a kanapén ugrálva énekelt a tévével és odaszaladt Chesterhez, hogy ezeket bevallja neki.
- Tényleg ezt mondtam?
- Tényleg. És mikor azt mondod, hogy utálod az életed.. az nekem borzalmasan rosszul esik. Mintha tőrt szúrnál a szívembe.
- Ezt hogy érted? – kérdezte mellém ülve az ágyra. Megöleltem és adtam neki egy puszit.
- Majdnem elveszítettünk. Az orvosok azt mondták, hogy talán nem leszek elég erős, hogy megszüljelek. Nagyon féltünk és bármit megtettem volna, hogy megóvjalak és egészséges lehess. Te voltál a legcsodásabb dolog az életemben és most is nagyon büszke vagyok rád. Tudom, mit érzel és sajnálom, hogy ezeken át kell menned, de meg kell tanulnod, hogyan engedd el a füled mellett. Én is mindig foglalkoztam azzal, hogy mit mondanak mások. Hittem nekik, valahányszor azt mondták, hogy csúnya vagyok, vagy felesleges. Hosszú évekig hallgattam.
- De nem vagy csúnya és felesleges..
- Már nem, mert a boldogság megszépített – mondtam mosolyogva. Elengedtem és nosztalgiázva néztem rá. Kiköpött mása volt az apjának. – Annyira szeretlek titeket, el sem hinnéd.
- Sajnálom, amiket a nappaliban mondtam.. – sóhajtott leszegve a fejét.
- Megértünk téged. Komolyan. Ne foglalkozz azokkal, akik rosszakat mondanak rólunk. Talán csak féltékenyek.
- Igazad lehet..
- Hidd el, igazam van.
- Köszönöm, hogy nem haragszol..
- Miért kéne megköszönnöd? Az anyád vagyok, ez a dolgom. Rosszul esett, de megbeszéltük. Legközelebb majd okosabb leszel. Te vagy az én kicsi fiam és nem is lehetnék rád büszkébb. Ahogy apádra sem. Egy álom vált valóra, mikor megszülettél.
- Azt hiszem, bocsánatot kéne kérnem tőle..
- Nem ártana. De ő még talán nálam is jobban megért. Ha másért nem is, akkor azért, mert átesett már ezen Dravennel, Tylerrel.. tudja, milyen ez.
- Menjünk le..
- Oké.
Elmosolyodtam és lementünk Chesterhez. Adie-nek segített házit csinálni. Megköszörültem a torkom és kicsit előrébb toltam Mikey-t. Chester érdeklődve várta, hogy megszólaljon.
- Sajnálom. Nem kellett volna azokat mondanom..
- Őszintén, vagy mert anyád meggyőzött, hogy bocsánatot kérj? Vagy mert olyan idegesítő volt, hogy inkább lejöttél, csak fogja be?
Mikey rám nézett és elvigyorodott.
- Mindhárom.. – válaszolta. Chester is elmosolyodott. Én egy sóhajjal vettem tudomásul, hogy tényleg nagyon hasonlítanak. Nem csak kívül, de belül is. Egyformán lököttek. – Nem.. komolyan. Nagyon sajnálom. Tiszteletlen voltam.
- Az. De örülök, hogy kitisztult a fejed, mert mindjárt megjön a pizzád..
- Én nem rendeltem pizzát..
- De én igen. És ha anyu nem bánja, akkor a ma estét együtt töltjük.
- Be kéne fejeznem a házimat..
- Hagyd a fenébe.. – legyintett Chester. Adie felnézett az arcára. – Te ne, te még kicsi vagy.
- Na szép.. jóra tanítod a gyerekeidet.. – mosolyodtam el. Megrántotta a vállát.
- Milyen házit írsz?
- Kémiát.
- Fujj.. – mondtuk egyszerre. Nevetni kezdett.
- Mi az? Én szeretem..
Csengettek. Chester felállt a helyéről és gondolkodva nézett rám, mikor kiment ajtót nyitni.
- Igen, a mi fiunk.. – nyugtattam. Nem kellett kérdeznie.
Együtt töltötték az estét, aztán Mikey befejezte a házit és Chester csatlakozott hozzám az ágyban. Lefeküdt mellém és sóhajtott. Éppen a neten böngésztem a következő cikkhez. Zenét hallgattam és jegyzeteltem. Mosolyogva bámult.
- Mi az? – kérdeztem elvonszolva a tekintetem a monitorról. Megfogta a kezem és adott rá egy puszit.
- Csodálatos vagy.
- Ahogy te is – mondtam. Elkezdett maga felé húzni. – Drágám, ezt be kell fejeznem..
- Nem.. ezt kell befejezned.. – a mellkasára tette a kezem. Mintha gyorsabban vert volna a szíve a megszokottnál.
- Tudsz várni néhány percet?
- Öt percet kapsz.. Elég vagy sem, számolom.
- Rendben.. – nevettem. Öt másodperccel később megint elkezdett húzni. – Hé! Öt percet mondtál!
- Tényleg? Öt másodpercre gondoltam.. – megcsókolt és egyértelműen megpróbált leteperni. Sóhajtva mosolyogtam rá, mikor elengedett. – Még mindig dolgozni akarsz?
- Nem.. – letettem a laptopot az ágy mellé és hozzábújtam. – Aggódom Mikey miatt..
- Nem kell. Sokat beszéltünk, már jobban van. Minden rendben lesz, te is sokat segítettél neki.
- De ő az én kisbabám.. – sóhajtottam megint. – Nem akarom, hogy baja essen.
- Nem fog. Megmondtam, hogy legközelebb csapja le, aki pattog.
- Most viccelsz? – ültem fel meglepetten. Ő is felült mellettem. – Chester, ezt nem mondhatod komolyan..
- Miért? Magától nem kezdene balhét, és legalább meg tudja védeni magát..
- Ezt nem hiszem el.. teljesen kiakadtál egy rajz miatt, de arra bíztatod, hogy verekedjen? Elment az eszed?
- Milyen rajz? – húzta össze a szemöldökét. Sóhajtottam megint.
- Emlékszel tündérekre és virágokra?
- Ööö.. nem?
Mikor Mikey öt éves volt, egyszer tündéreket, virágokat és más, lányos dolgokat rajzolt. Büszkén mutatta meg Chesternek, aki eléggé felkapta a vizet. Bejött a szobánkba és veszekedni kezdett.
- Megmondanád, hogy mi a franc ez? – kérdezte a rajzzal a kezében. Teljesen meglepett a viselkedése.
- Mi lenne?
- Majd én megmondom. A fiad most rajzolta ezt a szart és azt várta, hogy majd jól megdicsérem, hogy milyen szép. Rosszul neveled, Reenzy. Ha így haladsz, homokos lesz!
- ÉN nevelem rosszul? – kérdeztem nevetve. Azt hittem, csak viccel.
- Ki más?
- Jah, tényleg. Ki más? Mert úgy tűnik, hogy csak engem érdekel, mi van vele. És nem csak az én fiam, Chester, ő a MI fiunk, rendben? Ne kiabálj velem egy apróság miatt. Ez csak egy rajz.
- Csak egy rajz. Tudod, anyu egyszer adott egy egész könyvet a rajzaimmal. Hadd meséljem el, miket rajzoltam. Öt évesen én autókat, kutyákat, focilabdákat, űrhajókat, meg ilyeneket rajzoltam. Nem tündéreket, meg ilyen szutykokat.
- Szóval az én hibám. Az fel sem merül benned, hogy esetleg az is közrejátszik, hogy állandóan dolgozol? Én vagyok az egyetlen, akit hibáztathatsz, mert én vagyok az egyetlen, aki neveli a fiadat.
- Nem a munkámról van szó, hanem arról, hogy lassan többet foglalkozol Pete Wentz-cel, mint a saját gyerekeddel.
- Igen, persze. Biztos ez az oka. Ha már ilyen tökéletes apa vagy, nevezd meg nekem Mikey legjobb barátját, jó?
- Franc se tudja.
- Bocs, mi? Nem hallottam jól. Te piszkálsz engem, hogy nem törődöm vele? Azt mondod, nem vagyok jó anya, de még a legjobb barátját sem tudod megnevezni? Talán előbb el kéne gondolkodnod magadon, mielőtt rólam mondasz bármit is.
- Miért olyan fontos ez most? Egy csomó barátja van, nem tudom, ki a legjobb.
- Akkor tippelj.
- Basszus, Reenzy, nem tudom, ki a legjobb barátja. Miért nem kövezel meg érte?
- Engem hibáztatsz azért, mert hagyom, hogy azt rajzoljon, amit akar. De nem értem az okát, mivel egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy semmit nem tudsz róla.
- Rendben.. rendben. A legjobb barátját Johnny-nak hívják. Mit tudom én.
- Johnny?
- Vagy Tom.. bánom is én.
- Johnny és Tom. Tudod mit? Ha vársz egy percet, írok neked egy listát..
- Milyen listát?
- Egy listát a leggyakrabban használt fiú nevekről. Leszűkítem Los Angelesre, hátha úgy egyszerűbb lesz a dolgod.
- Cseszd meg a listádat, jó?
- Rendben. De mivel mostmár tudom, mi a véleményed rólam, kérlek fordítsd meg azt a rajzot és olvasd el a címzést.. Engem meg hagyj dolgozni.
Megfordította a lapot és elolvasta: Kate-nek Mikey-tól szeretettel.
Mikor elmeséltem ezt Chesternek, felnevetett és adott egy csókot.
- Nem hiszem el, hogy ennyire lebőgtem. Sajnálom. Zsúfolt heteim voltak, nyűgös voltam.
- Nem számít, megbeszéltük. A rajzot meg odaadta Kate-nek.
- Nem hiszem, hogy valaha találkoztam volna vele..
- Pedig de. Emlékszel arra az iskolai előadásra? Mi is volt? Talán július negyedike..
- Igen, az rémlik.
- Emlékszel arra a szőke, göndör hajú kislányra?
- Jaj, tényleg! Ő volt Kate..
- Meg is jegyezted, hogy édes a mosolya és haza akarsz jönni, hogy megpróbáljunk összehozni egy kislányt..
- Áh, a múzsám.
- Álljunk meg egy pillanatra.. ez így.. furán jön ki.. – nevettem.
- Miért?
- Most mondtad, hogy az a kislány ihletett szexre..
- Nem, én azt mondtam, hogy ő ihletett arra, hogy kislányunk legyen. Nagy különbség.
- Tudom, csak hergeltelek..
- Hergelj máshogy – vigyorodott el. Sóhajtva emeltem fel a laptopot a földről, ő közben csókolgatni kezdte a derekam.
- Nem.. Chester.. hagyj, be kell fejeznem a cikket.
- Mikor kell?
- Holnap. Lepődj meg.
- Hú, meglepődtem.
- Komolyan, Chaz.. be kell fejeznem. Csak pár perc, aztán a tiéd vagyok. Megegyeztünk?
- Meg.. – mondta a combomat simogatva. Nézni kezdtem a kezét.
- Chester..
- Oké, rendben.. – elvette a kezét és nézett dolgozni. Közben néha sóhajtott, vagy sürgetett. – Tik-tak..
- Nyughass már.. – nevettem. Pár perccel később be is fejeztem a munkámat, kimásztam az ágyból és az asztalra tettem a gépet. Elismerő füttyentést hallottam a hátam mögül. Elmosolyodtam és kíváncsian néztem rá.
- Őrülten tetszel ebben a hálóingben..
Megráztam a fejem és felmásztam hozzá az ágyra. Megcsókoltuk egymást és becsúsztatta a kezeit az említett ruhadarab alá.
- Ha ennyire tetszem ebben a hálóingben, miért próbálod levenni rólam?
- Mert meztelenül sokkal jobban tetszel..
- Ami azt illeti, ez egy elég erős érv..
- Tudom én.. – mondta mosolyogva, aztán megint megcsókolt. Lefektetett és végigcsókolt. Az ajkamba harapva próbáltam visszafogni a nevetést, mert csikizett. Aztán elterelte róla a figyelmem. Papás-mamást játszottunk. Lepődjetek meg.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ

Ebben a részben ott maradt néhány elütés. Csak meglepődtem, mert nem jellemző rád. Bocsi, nem kötözködésnek szántam, de gondolom ezt elhiszed nekem.

Semmi gond. Néha átsiklok pár ilyen fölött és utólag veszem észre, de már nem javíthatom. Ilyenekkel meg nem akarom Tündért zavarni :)
Ebben a részben ott maradt néhány elütés. Csak meglepődtem, mert nem jellemző rád. Bocsi, nem kötözködésnek szántam, de gondolom ezt elhiszed nekem.

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Reenzy!
Megint tetszett. Egy tanács azért (remélem jól látom, mert az összes részt tényleg nem olvastam, és így kritizálni, nem etikus), néha érdemes kizökkenteni az olvasót. Legyen az a legjobb tollú író is, ha folyamatosan jól ír, egy idő után unalmasan jó lehet. Például a jellemrajzokat ne mindig párbeszédeken keresztül "rajzolja", írjon betétrészeket, és ott használjon olyan elemeket, amik nem jellemzőek az addigi részekre.
Bokor

Hehe :) Csak türelem.. ezek mind meglesznek. Már kész van minden. Köszönöm azért!
Tisztelt Reenzy!
Megint tetszett. Egy tanács azért (remélem jól látom, mert az összes részt tényleg nem olvastam, és így kritizálni, nem etikus), néha érdemes kizökkenteni az olvasót. Legyen az a legjobb tollú író is, ha folyamatosan jól ír, egy idő után unalmasan jó lehet. Például a jellemrajzokat ne mindig párbeszédeken keresztül "rajzolja", írjon betétrészeket, és ott használjon olyan elemeket, amik nem jellemzőek az addigi részekre.
Bokor
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: