újabb események régebbi események további események
09:11
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:51
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:12
Tündér módosította a cikkét
16:08
Tündér új cikket töltött fel
01:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:31
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
01:29
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
13:12
Yolla módosította a cikkét
01:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
01:13
Yolla új cikket töltött fel
01:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:32
emillio új cikket töltött fel
09:31
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
09:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:56
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:23
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

84 - Bimbózó románc

2012. február 16. - Látogatók száma: 43

Sosem tudhatjuk, mikor bukkan fel valaki a múltunkból, hogy beleszólva a jelenbe, átformálja a jövőnket. De minden okkal történik. A változást nézhetjük optimistán vagy pesszimistán, bár néha jobb, ha csak a szívünkre hallgatunk és megtesszük, amit kell.

Egy ideig nem hallottam Pete-ről. Megint. Ő nem hívott, én nem kerestem. Hiányzott, de már nem úgy, ahogy régen.
Otthon voltam és élveztem a szabadnapomat a családommal. Chester Adie-vel játszott, Mikey az udvaron kosarazott Andy-vel, én pedig a ház körül ténykedtem. Minden tökéletesnek tűnt. Adie sikítozását és nevetését hallottam a nappaliból. Elmosolyodtam és megnéztem, mit művelnek. Az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy ölik egymást. Észre sem vettek, csak folytatták a rajzolást. Adie ügyes volt, tehetséges, és volt egy verseny az iskolában. Chester segített neki egy-két tanáccsal. Ahogy az arcát néztem, miközben teljes komolysággal és összpontosító szemöldökráncolással alkotott, újra beleszerettem. Aztán megcsörrent a telefon.
-Igen, tessék? - sóhajtottam bele vidáman.
-Julie vagyok. Daniela keres. Elkérte a számodat, de nem ismerem, így gondoltam jobb, ha felhívlak és megkérdezlek.
-Daniela? - kérdeztem töprengve. Ismerős volt a név. A hangja még ismerősebb. Hát persze! Daniela Monteiro. Egy régi kedves barátnőm. - Jesszusom.. Danie? Add át neki, kérlek.
-Sziaaaa - köszönt mosolyogva. Le kellett ülnöm.
-Szia.. - nevettem. - Évek óta nem hallottam rólad.
-Tudom, eltűntem. Los Angelesben vagyok, gondoltam találkozhatnánk. Ráérsz?
-Igen, persze. Máris ott vagyok.
-Oké.
-Örülök, hogy hívtatok. Hiányoztál.
-Te is nekem!
Mikor letettük, átmentem Chesterékhez és leültem. Adott egy csókot az államra, majd még egyet és még egyet.
-Mi újság?
-Egy régi barátnőm hívott fel. Daniela. Azóta nem is beszéltünk, hogy Mikey megszületett. Vagy nem is tudom. Régen. Itt van a városban, szeretne összefutni.
-Az jó, nem?
-Persze, hogyne. Alig várom, hogy lássam. Pár óra múlva jövök.
-Jól van Szivem, érezd jól magad.
-Meglesz - megcsókoltam és átöleltem. - Úgy szeretlek.
-Én is szeretlek.
Átöltöztem és elmentem a szerkesztőséghez Danieláért. Elmentünk egy kávézóba és leültünk a pultnál. Rengeteg mesélnivalója volt, élvezet volt hallgatni a csacsogását.
Tőlünk pár asztalnyira két ismerős ember ült. Én nem láttam őket, ők viszont észrevettek. Legalábbis az egyikük.
-Épp, mikor el tudnám felejteni.. - sóhajtott Pete. Patrick megfordult.
-Ne is törődj vele, haver.
-Mégis hogyan?
-Megvan a saját élete. Nézz csak rá, boldog.
-Olyan szép és vidám. Istenem, a mosolya fáj legjobban.. Őrülten beleestem.
-Dehogy estél. Csak azt szereted benne, hogy nem kaphatod meg. Ezért érdekel annyira, de hidd el, nem éri meg.
-Tévedsz. Azért szeretem, aki. Különleges számomra.
-Majd találsz mást, aki még nála is különlegesebb lesz.
Hangosan felnevettünk és láthatóan teljesen jól éreztem magam.
-Látni sem bírom. Olyan más lett.
-Akkor menjünk, gyere.
-De.. látni akarom.
-Miért kínzod magad? - sóhajtott Patrick. Pete felállt a helyéről. - Pete.. ne.. oda ne menj, hallasz?
Ha hallotta is, nem érdekelte. Nagyot nyelt és odajött hozzánk.
-Hello - mosolyodott el. Én kicsit meglepődtem.
-Te itt?
-Épp itt voltunk és gondoltam, köszönök.
-Köszöntél.
-Ki a bájos hölgy? - nézett Danielára, mintha mi sem történt volna. Danie hatalmas vigyort próbált elrejteni, de én a bölcsességfogát is láttam. Sóhajtottam.
-Daniela.. - nyújtotta a kezét. - Hello.
-Hogy vagy?
-Jól, te?
-Remekül, de lehetnék jobban is - vetett rám egy gyors pillantást. Megittam az utolsó korty italomat és kifizettem a pultost.
-Bocs, Pete. Mennünk kell.
-Hová? - pislogott rám Daniela.
-Ideje megmutatnom a várost.
-Mármint megszabadulnod tőlem.. - sóhajtott Pete.
-Ahogy jobban tetszik. Szép napot.
Kifelé menet intettem Patricknek, aztán Pete visszament hozzá.
-Tényleg kellett ez neked?
-Annyira hideg volt.
-Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrik? Összekuszálod az életét. Hagyd inkább békén.
Danielával nem jutottunk messzire. Alig léptünk ki a kávézóból, megállított.
-Mi volt ez?
-Semmi.
-Az emberek nem lesznek idegesek a semmitől.
-Nem számít - sóhajtottam. - Bocs, hogy elrángattalak.
-Nem gond. De tartozol egy sütivel - mosolygott rám. Én is elmosolyodtam és átöleltem, aztán együtt töltöttük a délutánt. Sétáltunk a városban, elvittem a helyekre, amiket meg akart látogatni. Teljesen kikapcsolt az agyam. Mikor hazaértem, Chester az ágyon ülve olvasott. Az ölébe feküdtem és sóhajtottam. Letette a könyvet.
-Milyen napod volt?
-Kimerítő.. - nevettem. - De nagyon élveztem. Hiányzott Danie. Te is kedvelnéd.
-Örülök, hogy jól vagy, Kicsim.
-Befejeztétek a rajzot?
-Igen, tök jó lett. Nagyon ügyes.
-Büszke vagyok rá - mosolyodtam el. Lejjebb csúszott és átölelt.
-Én is.
-Annyira szeretlek - mondtam a szemeibe nézve. Elmosolyodott.
-Én is..
-Boldog vagyok veled.
-Én is.. - csókolt meg kicsit közelebb húzva magához.
-Álmos vagyok.. - nevettem.
-Hát.. jól van, akkor alszunk.
-Mindjárt jövök, lezuhanyzok.. - kibújtam mellőle és levetkőztem. Utána vettem észre, hogy engem néz. - Mi az?
Elmosolyodott megint, és visszahúzott az ágyba.
-Nem kell az a zuhany.. még.. - megcsókolt és engem is meggyőzött. Másnap reggelig nem is ébredtünk fel utána. Akkor is csak azért, mert valaki felhívott. Megnéztem a nevet és nem érdekelt. Aztán újra hívott. Sóhajtva vettem fel.
-Mit akarsz? - kérdeztem álmosan.
-Mi történt veled?
-Miről beszélsz?
-A tegnapról.
-Wentz, hagyj békén.. - Letettem a telefont és ásítottam. Chester átölelt és párszor megcsókolta a hátam.
-Ki volt az?
-Találd ki.
-Mit akart?
-Azt akarta tudni, miért voltam vele tegnap olyan bunkó, mikor összefutottunk az egyik kávézóban.
-És miért?
-Mert elegem van belőle.. - sóhajtottam.
-Hová lett az a nagy Wentz rajongásod? Mindig megvédted.
-Édesem, muszáj ezt pont most megbeszélnünk?
-Igazad van, inkább ölelgetlek még.
-Jó ötlet.. - ásítottam a karjaiba bújva. Megpróbáltunk aludni még.
Eközben újabb véletlen folytán Daniela és Pete megint összefutottak. Egy helyen reggeliztek. A reggeli beszélgetésbe fordult, a beszélgetés nevetgélésbe. A nevetgélésből pedig telefonszámcsere lett. Daniela másnap délután számolt be róla.
-Nem tudom, mi bajod van vele, szerintem aranyos.. - vigyorgott a vonal másik végén. Elmosolyodtam és leültem a fotelbe.
-Drágám, nem akarom elrontani a kedved, de sok mindennel próbálkozott már, hogy a közelembe kerülhessen. Nem mondom, hogy nem érdekled, de légy óvatos. Nem szeretném, ha megbántana miattam.
-Meg sem említett.
-Tényleg? Üdítő változatosság.. - nevettem.
-És.. ma este randizunk.
-És? - kíváncsiskodtam mosolyogva. Közben bekapcsoltam a laptopot, mert volt még pár dolgom otthon.
-Szerinted mi a legtöbb, amit engedhetek neki? - harapott az ajkába szemérmesen. Felnevettem.
-Micsoda?
-Olyan.. édes és teljesen beindulok tőle.
Chester közben hazaért, de nem hallottam meg.
-Hát nézd. Pete egy kedves, érzékeny pasi. Dögös és jófej, de néha elég idegesítő. Mármint.. nekem már az agyamra megy. Veled biztos más. Szóval nem tudom. Majd érzed, mikor engedd közelebb magadhoz. Csak maradj észnél.
-Felnőtt kislány vagyok - nevetett.
-Tudom, csak nem szeretném, ha koppannál. A neve ne tévesszen meg. Úgy bánj vele, ahogy bárki mással. Azt amúgy is értékeli.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Mi van köztetek?
-Ez egy hosszú, bonyolult történet. Gondolom sokat hallottál róla.. - sóhajtottam. - Hogy most mi van köztünk, az más. Barátok vagyunk, legalábbis én úgy akarnám kezelni. De mivel ez nem nagyon megy, inkább sehogy nem kezelem és nem is beszélünk.
-Akkor nem szereted?
-De.. szerettem.. - sóhajtottam. - De sosem hagyta, hogy barátok legyünk és én Chester miatt nem akartam többet. Így is bőven sok vitánk volt miatta, gondjaink.. és őszintén szólva rohadtul elegem lett ebből. Talán, ha ellenséges vagyok vele, akkor meg fogja végre érteni, amiről évekig beszéltem.
-Ne mondd, hogy kicsit sem érdekel.
-Érdekelni érdekel, csak jelenleg a hátam közepére sem kívánom.
-Akkor nem haragszol, ha találkozunk?
-Miért haragudnék? Nem érdekel, kivel randizik. Csak az érdekel, hogy jól bánjon veled.
-Nagyon jól kijövünk.
-Tényleg?
-Nagyon kedves velem és imádom a humorát.
-Hajaj, Daniela Monteiro, kezdesz belezúgni? - kérdeztem mosolyogva. Nagyot sóhajtott.
-Talán. De most mennem kell. Pár óra és randizunk, és még azt sem tudom, mit vegyek fel.
-El ne késs.
-Köszi mindent, majd beszélünk.
-Érezd jól magad, jó éjt.
-Szia!
Miután letettük, pár másodpercig magam elé bámultam, majd Chester elmosolyodott és úgy tett, mintha épp akkor érne haza. Mikor meghallottam, mély levegőt vettem. Adott egy csókot a nyakamra.
-Szia.
-Szia Drágám.
Megfordultam és megcsókoltam. Vetkőzni kezdett.
-Mi a helyzet?
-Nem sok.
-Nincs kedved elmenni este valamerre? Rég hagytuk el a házat kettesben.
-Jól hangzik.
Leguggolt elém és megcsókolt, aztán megint és megint.
-Megvacsorázunk, aztán sétálunk egyet.
-Rendben.
-Most mennem kell, de 7-re itthon vagyok. Addig készülj össze.
-Jól van.
-Szeretlek Cicám.
-Szeretlek - mosolyodtam el. Felvett egy pólót, adott mégegy csókot és elment otthonról. Dolgoztam egy kicsit, aztán negyed 7-kor készülődni kezdtem. Chester pontban hétkor haza is ért. Elmentünk az étterembe. Már a vacsoránk felénél jártam, mikor megláttam Danielát. Próbáltam nem feltűnően reagálni, de egy sóhaj kicsúszott.
-Kicsim? - szólított meg Chester, mikor észrevette, hogy a válla fölött kicsit gyakrabban átnézek.
-Mi az?
-Én is azt kérdezem.
Őt néztem már, de a szemem sarkából őket is láttam.
-Semmi.. nem fontos. Csak valami átfutott az agyamon.
-Vagy valaki?
Megsimítottam a kezét és elmosolyodtam.
-Ne most, jó?
-Jól van.. - megpuszilta a kezem és folytattuk a vacsorát. Mikor belekortyoltam az italomba, megláttam, ahogy Pete megcsókolja Danielát. Emlékek. Nem tudtam levenni róluk a szemem. Chester meg is fordult. - Már értem.
-Én csak nem akarom, hogy bántsa.
-Vagy hogy szeresse?
-Kérlek, Édesem..
-És én hányszor kértelek már?
-Tudod, hogy mennyire odáig van értem. Nem akarom, hogy Daniela csak egy kaland legyen. Fontos nekem. Kérlek, ne rontsuk el ezt az estét, jó?
Sóhajtott és elmosolyodott.
-Menjünk?
Én is elmosolyodtam.
-Menjünk.
Pete csak akkor vett észre, mikor felálltunk az asztaltól. Egy pillanatra egymást néztük, aztán mintha mi sem történt volna, elmentem sétálni Chesterrel.
-Mi történt? - nézett felénk Daniela is.
-Semmi.. Azt hittem, láttam valakit. De más volt az.
-Reenzy-t? Kérdezhetlek róla?
-Ha tényleg muszáj. Nem a kedvenc témám a randikon - mosolyodott el szomorkásan. Daniela is elmosolyodott.
-Még szereted őt?
-Nem tudom. Talán. Több, mint fél évig nem is láttuk egymást. És mikor már elfelejthettem volna, megint összefutottunk. Kicsit összezavar.
-Mi történt köztetek?
-Nos.. évekig próbálkoztam nála, aztán egy időre szakítottak és beköltözött hozzám. Barátok voltunk, vigyázni akartam rá. Igaz, voltak már érzéseink egymás iránt és akkoriban fel is erősödtek, közelebb is kerültünk, de ez maradjon köztünk. Nem akarok pletykákat. Szeretném megvédeni a magánéletét.
-Persze, senkinek nem mondom el. És ő szeret még téged?
Pete nem tudta, mit válaszoljon, bár biztos volt benne, hogy így van.
-Nem. Nem szeret engem, de még közel állunk egymáshoz. De inkább rólad beszéljünk.
-Ó, én nem vagyok olyan érdekes.. - nevetett.
-Jaj, nemár! - mosolyodott el Pete. - Honnan jöttél?
-Portugáliából.
-Hűha, és mit keresel Los Angelesben?
-Állást. Munka miatt költöztem ide. El sem hiszem, hogy ilyen sokáig tartott munkát találni a kedvenc városomban.
-Jobb későn, mint soha. Isten hozott.
-Köszi.
-Idegesnek tűnsz. Valami baj van?
-Nem, dehogy, csak kicsit furán érzem magam. Te vagy az első híres pasi, akivel randizok.
-Remélem az utolsó is.. - Ivott egy kortyot a borból, de közben nem vette le róla a szemeit. Daniela izgatottan elmosolyodott és sóhajtott. Pete megfogta a kezét. - Hé, nem eszlek meg, nyugi.
-Igyekszem. De ő itt az egyetlen barátom, veled ez az első randim, híres is vagy.. én meg csak egy lány vagyok..
-Már két barátod is van. És nem kéne ennyire lebecsülnöd magad. Bűbájos vagy, higgy nekem.
-Dehogy vagyok.. - nevetett. Pete megcsókolta. Hosszan, forrón. Teljesen zavarbahozva őt.
-De az vagy.
Daniela elvigyorodott és befejezték a vacsorát. Sokat beszélgettek, szinte mindenről, ami eszükbe jutott. Aztán Pete illedelmesen hazavitte és egy csókkal búcsúzott.
Másnap délben felhívott. Hezitáltam, felvegyem-e, de egy sóhaj után úgy döntöttem, nem hagyom, hogy azt gondolja, érdekel, mit csinál. Ezzel csak Daniela esélyeit rontottam volna. Szóval próbáltam vidámnak és közömbösnek hatni.
-Szia.
-Szia, zavarlak?
-Nem igazán. Épp dolgozom, de beszélhetünk. Mi újság?
-Lent vagyok a parkolóban. Gondoltam, lejöhetnél.. - mondta. Mély levegőt vettem és lenyeltem a véleményem. - Reenz?
-Igen, itt vagyok. Bocs, nem figyeltem.
-Hívjalak később?
-Nem tudom.
-Lejössz?
-Minek? - kérdeztem nevetve. Sóhajtott.
-Beszélnünk kéne.
-Miről?
-A múlt éjjelről.
-Miért?
-Mindig rákérdezel arra, amit tudsz?
-Újságíró vagyok, ez a dolgom.
-Pszichológus vagy - javított ki egy mosollyal. Elmosolyodtam, aztán sóhajtottam.
-Mindegy.
-A tanácsodra lenne szükségem.
-Tényleg? Akkor figyelek.
-Csak nyiss ajtót. - Letette a telefont és kopogtak. Kinyitottam az ajtót. - Szia, bejöhetek?
Elléptem és beengedtem.
-Miért jöttél? - sóhajtottam az asztal felé indulva. Megvárta, hogy leüljek, aztán ő is helyet foglalt.
-Mondtam. Szükségem van a tanácsodra.
-Hallgatlak.
-Mi történt az étteremben?
-Ez egy kérdés. Tanácsról volt szó.
-Nem számít. Mi történt?
-Hogy mi történt? A férjemmel vacsoráztam. Mi ebben olyan szokatlan?
-Tudod, hogy miről beszélek - mosolyodott el. - Láttam az arcod.
-Nos.. mikor az emberek más emberekre néznek, általában látják azok arcát. Kivéve, ha vakok. De miért nézne rád egy vak ember?
-Pörögsz?
-Nem, csak nem szórakoztat a hülyeséged. Szóval mondd, mit akarsz, és hagyj dolgozni.
-Szerintem zavart, hogy együtt láttál minket.
Kérdőn néztem rá egy "ugye most csak viccelsz?" mosollyal, de azért elgondolkodtam. Tényleg azért zavart, amiért ő gondolja?
-Nem tudom, miről beszélsz.
-Jaj, nemár! Mindketten tudjuk, mit éreztél.
Kíváncsian megtámasztottam az állam az asztalon.
-Szerinted mit éreztem?
Közelebb jött és megfogta a másik kezem. Figyeltem, ahogy cirógatja az ujjaimat.
-Féltékeny voltál, nem?
Nevetni kezdtem és sóhajtottam.
-Már miért lennék féltékeny?
-Azért, amiért még nem vetted el a kezed.. - súgta mosolyogva. Elvettem a kezem, de újra megfogta. - Tudom, hogy még érdekellek.
-Rosszul tudod.
Megint elvettem a kezem és hátradőltem a székben.
-Haragszol, amiért randizok vele? - kérdezte kicsit kevésbé magabiztosan. Elmosolyodtam.
-Miért haragudnék?
-Nem tudom, mondd el.
-Figyelj. Nem tudom, miért hiszed, hogy érdekel, mit csinálsz, hol, mikor és kivel. Férjnél vagyok, boldog vagyok, legkevésbé sem zavarnak a kapcsolataid.
-Akkor miért vagy féltékeny?
-Te beszéled be magadnak.
-Szóval akkor nem érdekellek.
-Nem.
-Tegnap úgy tűnt. Ahogy néztél..
-Nem akarom, hogy bántsd Danielát. Ez minden. Szeretem őt, mintha a húgom lenne. Ígérd meg, hogy nem okozol neki csalódást.
-Biztos, hogy csak ezért zavart?
-Teljesen. Nem akarom, hogy kihasználd.
-Miért tenném?
-Nem tudom. Hogy elfelejts?
-Sosem felejtelek el, ha boldog vagyok sem. És te? Nézz a szemembe és mondd, hogy már nem szeretsz.
Elmosolyodtam és a szemeibe néztem. Felidéztem pár emléket. Köztük az első éjszakát. Nem mondhattam, hogy nem érdekel, mert érdekelt, ahogy az is igaz volt, hogy még szerettem.
-Csak barátként.
-Barátként.. - ismételte. Köhintett és elmosolyodott. - Akkor gondolom érdekel a boldogságom Danielával, mert ő is a barátod.
-Pete, miről beszélsz? - sóhajtottam türelmetlenül. Nem tetszett a hangsúlyozás.
-A barátok gyakran mesélik el egymásnak, hogy milyen boldogok, nem?
-Tényleg? Ezesetben hadd meséljem el, hogy mennyire élvezem a szexet a férjemmel. És boldogabbá tesz, mint bárki valaha.
-Nem kell ezt, Reenz.. - mosolygott megint. Meglepettséget ültettem az arcomra.
-Miért nem? Azt hittem, a barátok gyakran elmesélik egymásnak, hogy milyen boldogok. Nem?
-De. Ezesetben tudd, hogy talán feleségül veszem.
-Mi?
-Hallottad.
-Ezt nem teheted. Alig ismered. Azért veszed el, mert féltékennyé akarsz tenni?
-Sikerülne?
-Nem ez számít. Elment az eszed?
-Eddig minden rendben megy.
-A házasság nem így működik.
-Féltékeny vagy.. - vigyorgott elégedetten.
-Hagyd ezt a baromságot, Pete, ez nem játék. Össze fogod törni a szívét.
-Nem inkább a tiédet?
-Mi? Az én szívem rendben van, köszönöm szépen.
Nem tudtam, igaza van-e, de akkor nem is érdekelt. Daniela miatt aggódtam. Nem akartam, hogy miattam használják ki. Főleg nem Pete.
-Akkor nyugi. Az övé is rendben lesz. Na szia - állt fel a székből. - Majd látjuk egymást. Legkésőbb az esküvőn.
Adott egy puszit az arcomra és elindult az ajtó felé. Mély levegőt vettem.
-Tényleg el akarod venni?
Elmosolyodott és visszafordult.
-Ne tegyem?
-Csak akkor, ha szereted.
Egy pillanatra kinézett az ablakon, aztán vissza rám.
-Aranyos csaj.
-Ennyi? Aranyos csaj? Ezért akarod elvenni?
-Én nem mondtam, hogy el akarom venni. Azt mondtam, hogy talán feleségül veszem. Mondjuk öt év múlva.
-Nagyon úgy hangzott, mintha már biztos lennél benne.
-Csak látni akartam a reakciódat.
-És? Örülsz?
-Fogjuk rá.
-Mit akartál hallani? Jaj, Pete, szeretlek, ne vedd el és szökjünk el Vegasba? - gúnyolódtam. Halkan nevetni kezdett.
-Pontosan azt kaptam, amit akartam.
-Mit?
-Hogy a barátaid fontosabbak, mint a saját érzéseid. - Igaza volt. Nem az érdekelt, hogy én mit érzek, hanem hogy megvédjem azokat, akiket szeretek. Emiatt már azt sem tudtam, mit is érzek pontosan. Ő elég biztosnak tűnt.
-Az érzéseim.. És mit érzek, Okoska?
Visszasétált hozzám és hosszan megcsókolt. Gyengéden égtek az ajkai az enyéimre. Nem akartam visszacsókolni, de nem tehettem mást. Mikor a nyelvével simogatni kezdte az ajkaimat, akaratlanul is szétnyíltak és viszonoztam a csókot. Csak pár másodpercig tartott, de mintha órák teltek volna el. Egészen beleszédültem.
-Szeretsz.. - súgta az ajkaimra. Sóhajtottam és eltoltam magamtól.
-Menj haza.
-Miért?
-Csak menj, kérlek.
Egy ideig a szemeimet figyelte, aztán sóhajtott és hazament. Egyedül maradtam a gondolataimmal és a zavaros érzéseimmel. Vajon tényleg féltékeny voltam?
-Jól vagy? - kérdezte Julie, ahogy bedugta a fejét az ajtón. Mikor ránéztem, bejött hozzám.
-Persze, minden rendben.
-Összefutottam vele a folyosón. Mit akart? Egészen leblokkoltál, mióta elment. Felzaklatott?
-Csak randizik egy barátnőmmel. Aggódom, hogy összetöri a szívét.
-Biztos ezért aggódsz?
-Mire gondolsz? - sóhajtottam.
-Ree, tudom, hogy nem könnyű beismerned, hogy még mindig érdekel, de mindenki látja rajtad. Az is, aki nem ismer. Tudom, hogy nem tudod elfelejteni, de ne hagyd, hogy ez tönkretegyen.
-Nehéz, Julie. Szeretem, hogy ne szeretném, de annyira utálom, hogy valaki más iránt is ezt érzem, miközben Chester a férjem. Gőzöm sincs, mit tegyek ellene. Ráadásul itt van Daniela. Félek, hogy megbántja miattam.
-Nem lehet, hogy attól félsz, hogy rájössz, mennyire fontos még neked?
Ahogy rám nézett, az leírhatatlan. Akkor is igazat adtam volna neki, ha nem így van. De így volt, és nem tehettem semmit. Csak próbálkoztam. Akkor éppen a könnyeim elfojtásával. Nem sikerült. Ezúttal nem Pete kavart fel, hanem Julie. Pete-nek tudtam színlelni, de Julz úgy olvasott bennem, akár egy nyitott könyvben. Egy kemény fedeles könyvben belül puha, sérülékeny lapokkal.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. február 17. 22:47

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. február 17. 21:09

Mondtam már, hogy szeretlek? ;-)))

Így konkréten még nem, de éreztem.. :D
2012. február 17. 21:09

megtekintés Válasz erre: Reenzy - 2012. február 17. 12:59

Még szép :D :)

Mondtam már, hogy szeretlek? ;-)))
2012. február 17. 12:59

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. február 17. 00:17

Tönkreteszel... :-))

Még szép :D :)
2012. február 17. 00:17
Tönkreteszel... :-))
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: