újabb események régebbi események további események
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel
20:34
Yolla új cikket töltött fel
16:13
Anyu új cikket töltött fel
15:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:08
L. Alexa módosította a cikkét
23:07
L. Alexa új cikket töltött fel
22:38
Új cikk került fel a weboldalra
22:36
Új cikk került fel a weboldalra
22:03
Ilona módosította a cikkét
21:53
Ilona új cikket töltött fel
21:34
Yolla új cikket töltött fel
19:59
L. Alexa új cikket töltött fel
16:09
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:26
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
10:37
Yolla új cikket töltött fel
21:33
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába

88 - Végső búcsú 2/1

2012. március 1. - Látogatók száma: 55

Az életben néha választanunk kell a vágyaink között. Bárhogy is döntünk, valamiről le kell mondanunk érte. Ezért aztán mindig lesz egyfajta hiányérzet a szívünkben. De ha jól döntünk, akkor megéri ezt éreznünk és amit választunk, bőven kárpótolhat érte..

Már két nap telt el, mióta összevesztünk Chesterrel, és nem is tudom, igazából miért mentem el otthonról. Chester csak segíteni akart, de ez még nem lett volna baj. Csak sosem szerettem, ha a hátam mögött beleavatkoznak abba, amit már épp intézek. Arról nem is beszélve, hogy Julie távozásával rengeteg munka szakadt a nyakamba. Sok volt a stressz, legkevésbé egy átveszekedett hétvégére volt szükségem. Igen, ezért jöttem el.. - gondoltam magamban, mikor beléptem az ajtón. Ennek ellenére nem értettem magamat. Örülnöm kellett volna, hiszen Chester csak nyomatékosította, amit én is mondtam Pete-nek. Hülye helyzet volt, de szükségem volt pár nap magányra, hogy a munkámmal foglalkozhassak és ne kelljen erről beszélnem Chesterrel. Gyakorlatilag őt védtem, de önzésből is. Bármennyire is nem tetszett, önző voltam. Én akartam irányítani a dolgaimat, én akartam lezárni. Már-már meg is nyugodtam, mikor valaki sürgető kopogásba kezdett. Sóhajtva nyitottam ajtót. Nem kellett volna.
-Bejöhetek?
-Pete, mit keresel te itt? - kérdeztem az ajtónak támaszkodva. Legszebben szólva is a Pokolba kívántam éppen. Hosszú napom volt, semmi nem jött össze..
-Hallottam, mi történt.
-Hát.. csak idő kérdése volt, hogy előbb-utóbb elege legyen az egészből. Hát most beleszólt. Én meg nem úgy reagáltam, ahogy kellett volna. Összevesztünk és eljöttem. Ne törődj ezzel, igazán nem kellett volna fáradnod.. és ha most nem haragszol, szeretnék aludni egyet.. Jó éjt.
Be akartam csukni az ajtót, de nem engedte.
-Miért hagytad el őt?
-Időre volt szükségem.
-Miért?
-Pete, hogy találtál meg? Travis adta meg a címem?
-Travis? Nem. Követtelek. Beszélnünk kell.
-Nem kell. Kérlek, menj.. - sóhajtottam, majd újra megpróbáltam becsukni az ajtót, de megint nem hagyta. - Ha valaki rádcsukja az ajtót, annak nyomós oka van.
-Nyomós oka van annak is, hogy itt vagyok. Adj tíz percet, kérlek.
-Ötöt kapsz, eggyel sem többet. Mit akarsz?
-Nem, nem, nem. Rossz a kérdés. TE mit akarsz?
-Ezt mégis mire érted? Nem tudom, miről beszélsz.
-Dehogynem. Pontosan tudjuk mindketten, hogy mit akarsz. Mindketten tudjuk, miért vagyok most itt.
-Részeg vagy. Hagyj engem békén.
-Lehet, hogy részeg vagyok, de neked mi a mentséged? Hazudsz magadnak, hogy elhitesd másokkal, hogy nem hazudsz nekik.
-Nem hazudok senkinek..
-De igen, folyamatosan!
-Ne olyan hangosan, mindenkit felébresztesz.
-Nem érdekel! - kiáltott a folyosóra. Megfogtam a pulcsiját és behúztam a szobába. Bezártam az ajtót és keresztbe tettem a karjaimat.
-Mi ez az egész? Mit akarsz?
-Hogy mondd meg az igazat. Miért hagytad ott? Azért, mert beleszólt, vagy azért, mert nem tudtál a szemébe nézni, miközben még mindig engem szeretsz?
-Mondtam. Idő kell. Nem akarok vele erről beszélni, és rengeteg munkám van.
-Nem kell a blabla, légy velem őszinte.
-Mindig őszinte vagyok veled.
-Kivéve, mikor rólunk van szó.
-Menj haza. Egyedül szeretnék lenni. Rendezni akarom a gondolataimat.
-Én is az enyémeket.
-Mit kell rendezned? Megnősülsz. Már több, mint biztosnak kéne lenned mindenben.
-Nem hiszem el, hogy miattam hagytad el..
-Nem miattad hagytam el. Honnan veszed ezt? Nagy volt rajtam a nyomás, így kíméltem meg mindkettőnket.
-Elég időt adott neked, hogy elfelejts engem. Hálásnak kéne lenned a szerelméért ahelyett, hogy mindig menekülsz.
-Ő küldött ide?
-Nem. Csak nem tudom nézni, ahogy szenvedsz.
-Nem szenvedek.
-Ne hazudj magadnak.
-Nem hazudok magamnak.. - sóhajtottam. Kezdett bosszantani, hogy belém akarja beszélni, amit szerinte érzek.
-De igen. Figyelj.. nem akarod beismerni, főleg, ha egyedül vagy velem, de még mindig szeretsz. Zavar a kapcsolatom Danielával, nem igaz?
-Nem zavar, csak hagyj már engem ezzel.
Közelebb jött hozzám és megfogta a kezem.
-Én mindig szeretni foglak és kezd bűntudatom lenni, amiért eljegyeztem. Nem tudom, hogyan vehetném el, miközben csak abban vagyok biztos, hogy ő nem te vagy - nagyot nyelt és a szívére tette a kezem. - Mondd, hogy ne vegyem el. Állíts le.
-Ne.. vedd el.
-Ne vegyem el?
-Ne akard, hogy leállítsalak. Vedd el.
-Nem lehet. Bármivel is takarózol, azért hagytad el, mert még érzel irántam valamit. Nem tudok mást feleségül venni. Szeretlek és vissza akarlak kapni. Ez a házasság nem lenne őszinte vele. Nem tudok neked ellenállni, mikor a közeledben vagyok.
-Hát.. senki nem kérte, hogy gyere ide.
-Látni akartalak. Utoljára. Mielőtt elveszem. Annyira.. össze vagyok zavarodva, Reenz. Szeretem, tényleg, de miért nem tudlak elfelejteni végre? Mondd meg, hogyan, és megteszem.
-Pete, fogalmam sincs, hogy segítsek rajtad. Még magamon sem tudok. Igen, bevallom, kicsit zavar, hogy együtt vagy Danielával, de nem vagyok féltékeny. Azért vagyok itt, mert nem akarok veszekedni Chesterrel miattad. Hagyom lenyugodni a kedélyeket. Feleségül veszed és én élhetem tovább az életem. Minden olyan, mint mielőtt találkoztunk. Eszemben sincs kockáztatni.
-Akkor hát ezt érzed? Hogy mindent tönkreteszek? Utálsz, igaz?
-Nem, nem utállak.. Vegyesek az érzéseim irántad.
-Most épp mit érzel?
-Sajnállak.. de megértelek.
-Cseszd meg.
-Mi?
-Nem kell a szánalmad. A szerelmed kell és hogy megakadályozd.
-Mit akadályozzak meg?
-Hogy hibát kövessek el azzal, hogy elveszem őt.
-Akkor mi a fenéért jegyezted el?
-Azt hittem, hogy rá van szükségem, hogy pótolhat téged, de én veled akarok lenni. Mindig csak veled.
Mély levegőt vettem és kinyitottam az ajtót.
-Menj haza a menyasszonyodhoz, már biztos aggódik. Kérlek.. komolyan.
Úgy nézett rám, mintha a mészárszékre küldeném, végül adott egy puszit az arcomra és bátortalan lépésekkel ugyan, de elhagyta a szobát. Sóhajtottam. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd megfordult, becsapta az ajtót és megcsókolt. Vad, édes, szerelmes csók volt.
-Egyetlen szóval visszatarthatsz.
-Pete.. - sóhajtottam kicsit talán reszketve. Úgy éreztem, mintha egy szélcsengő lennék, amit egy játékos, hűvös fuvallat megzavart a gondtalanságban. - Ne vedd el, ha összetöröd a szívét. Nem ezt érdemli. Felejts el és légy vele boldog.
-Úgy érzem.. nélküled már nem lehetek boldog.
Halkan felnevettem és az ajtóhoz mentem.
-Menj haza és próbálkozz. Menni fog.
Megrázta a fejét, elindult felém és újra megcsókolt, az ajtónak döntve.Mikor a vállainál fogva el akartam tolni, megfogta a csuklóimat és a falnak szorította őket. Nem fájdalmasan, de elég erősen, hogy ne tudjak ellenkezni. Mikor éreztem, hogy elönt a régi szenvedély forrósága, visszacsókoltam. Mikor elengedte a csuklóimat, átöleltem a nyakát. Kigombolta a nadrágomat és lecsúsztatta a bokámra. Aztán a felsőm alá nyúlt és simogatni kezdte a melleimet, a hátamat.. Végigcsúsztatta a kezét az oldalamon és a dereka köré fonta a lábaimat. Ezután levette a saját nadrágját is és magához ölelt, hogy az ágyhoz vihessen. Óvatosan fektetett le és mászott fölém, míg csókolóztunk. Levettem a pulcsiját és a pólóját, és újra megcsókoltuk egymást. Éheztünk egymás csókjára, mintha a szobában nem lenne oxigén. Őrületes érzés volt, hogy a hiányom mennyire felfokozta a vágyait. Szinte erőszakos volt, mégis figyelt rám. Újra magához ölelt és a hátára fordult velem. Felült alattam és az ölébe húzott. Még volt rajtunk ruha, de mintha már eggyé váltunk volna. Levette a felsőmet és csókolni kezdte a mellem, aztán a melltartóm kapcsához nyúlt. Végigfutott a gerincemen a hideg, és mintha minden porcikám összerezzent volna tőle. Eltoltam magamtól.
-Ezt nem lehet.. - sóhajtottam zihálva. Nagyot nyeltem és megnyaltam a számat. Mintha ezer éve nem ittam volna. Lemásztam az öléből és próbáltam lehiggadni. - Pete.. ezt nem.. ezt soha többé.. érted?
-Nem.. - állt fel ő is az ágyról. - Nem értem. Nem értem, hogy ha kellek, akkor miért hezitálsz. Itt vagyok és mindenem a tiéd, akkor mi kell még?!
-Ne kiabálj, kérlek.
-Akkor mit tegyek?
Összeszedtem a ruháit és a kezébe nyomtam.
-Öltözz fel és menj haza. Daniela biztos aggódik.
-Velünk mi lesz?
-Pete, már régóta nincs olyan, hogy mi. És ha ezt nem vagy képes elfogadni, akkor soha többé nem látjuk egymást.
-Hogy fogadhatnám el, mikor az előbb.. Én.. Reenzy, a fenébe is, szeretlek.
-Én is szeretlek. De ez semmin nem változtat. Hiba volt egymásba szeretnünk. Hiba volt, hogy annyiszor majdnem megtettük, ahogy most is. Hiba volt, hogy párszor tényleg megtörtént. Pete.. minden, ami köztünk volt, hatalmas hiba volt. Ezt te is tudod, bármilyen nehéz is elismerned. Nem csak rólunk szól ez az egész, hanem mindenkiről, akihez közünk van. Visszakaptam az életem.
-Mert én visszaadtam. Azóta is bánom. Ha tudtam volna, mennyire szeretsz, nem engedlek vissza hozzá.
-Már késő ezen változtatni.
-Megtenném, ha lehetne.
-Tudom, de nem helyes.
-Annyira szeretlek.. - emelte a tenyereibe az arcom. - Úgy félek, hogy összetöröm a szívét emiatt. Úgy félek, hogy hülyeséget csinálok, ha elveszem. Nem olyan, mint te. Mi van, ha sosem leszek mással boldog?
-Ne dramatizálj ennyit, árt az egészségnek.. - mosolyodtam el. Ez viszont olyan izmokat mozgatott meg az arcomon, amelyek kipréseltek pár könnycseppet a szememből.
-Kérlek, ne sírj.. csak mondd, hogy mit tegyek. Teljesen elvetted az eszem. Ez még soha nem történt meg.
-Nem lett volna szabad találkoznunk.. - Elvettem a kezét az arcomról és magamra vettem a köntösömet. Megtöröltem az arcomat és sóhajtottam. - Kérlek, öltözz.
Felöltözött és magához ölelt.
-Szeretlek.
Elmosolyodtam és megsimítottam a hátát.
-Tudom.. Most menj.
Még egyszer megcsókolt és hazament. Bezártam az ajtót és nekidőltem. A plafont bámulva gondolkodtam azon, hogy mi lesz ezután. Még mindig hatással volt rám, de erősebben ellenálltam. Bármennyire is szerettem, hiányzott, kívántam, már sokkal több akadályozott benne. Szerencsére. Egy kérdés kavargott a gondolataim között: végre elfelejthetem? Felöltöztem és lementem a bárba inni. Nem volt szándékomban lerészegedni, csak kellett egy ital. Közben a telefonomat néztem. Valakivel beszélnem kellett. Julie-t nem akartam zavarni, Chestert valószínűleg nem érdekelném, Monától eltávolodtam.. csak egy valaki volt, aki ha kell, akár fel is pofoz, hogy észhez térjek. Dyna. Mindig mellettem állt. Akkor is, ha nem értett velem egyet. És őszintén megmondta, ha hülye voltam. Pár percig még gondolkodtam, zavarjam-e, aztán végül felmentem a szobámba és felhívtam az ágyon fekve.
-Szia - szólt a telefonba ásítva. Az órára néztem. Még nem volt, csak 6 óra. - Bocsi.
-Szia. Felébresztettelek?
-Nem.. sőt. Ébren tartasz. Ami jó. Épp vezetek.
-Akkor leteszlek, majd visszahívlak. Vagy nem is. Menj haza, aludj egyet, majd beszélünk.
-Oké, oké.. lassíts. Mi történt? Miért vagy ideges?
-Akassz fel, könyörgöm. Olyan elcseszettül hülye vagyok.
-Otthon vagy?
-Chester nem mondta..?
-Mit kellett volna mondania?
-Nem fontos. Nincs kedved inni egyet?
-Ha így kérded, akkor van.
Egyeztettünk egy randit és pár óra múlva találkoztam vele. Úton odafelé eszembe jutott egy régi kapcsolatom. Minden tökéletesen működött, szinte össze is házasodtunk, de egy nap megcsalt és addig nem is tudtam róla, míg pár hónap múlva ki nem derült, hogy terhes a lány. Azon tűnődtem, vajon Chester elmondta volna, hogy lefeküdt Talindával, ha akkor nem érek haza? Dyna nagyot sóhajtott, mikor meglátott.
-Rémesen nézel ki.. Mi a fene történt veled?
-Üss meg.. kérlek.. lőjj agyon. Vagy valami.
-Persze, és csukjanak le. Emlékszel, mikor egyik Halloweenkor prostinak öltöztem és volt pár dögös zsaru az utcán? Azt hittem, csak jelmez, aztán szépen beflörtöltem magam egy kis cellába a sitten.
-Elhagytam Chestert.. - vágtam közbe sóhajtva. - Csak pár napra ugyan, de mégis megtörtént. Beszélt Pete-tel és én.. kiborultam. Tudod, hogy utálom, ha beleszólnak abba, amit már csinálok. Eleinte nyugodtan beszéltünk, aztán összevesztünk. Kiabáltunk egymással, összecuccoltam és eljöttem.. Hallanod kellett volna, miket mondtunk egymásnak. Annyira.. Istenem.. Azt is megkérdezte, hogy Adie az ő lánya-e.
-És az?
-Mi? Persze, hogy az. Sosem csaltam meg.
-Fizikailag nem. Amíg nem volt rá kifogásod. Bár úgy is baromi közel jártál hozzá.
-Tudod, hogy azok a hónapok teljesen mások voltak.
-Nem voltak azok. Ott maradtál hat teljes hónapig. Mert ott akartál maradni. Hazajöhettél volna, megoldhattátok volna, de nem tetted. Ott akartál lenni. Vele akartál lenni és hadd ne soroljam. Nem akartad elengedni, de hála az égnek ő tudta, mi a helyes. És ha őszinte lehetek veled, akkor jelen pillanatban te vagy a legkétszínűbb, legönzőbb és leglabilisabb ember a világon.
-Mi? Mitől lennék kétszínű?
-Van fogalmad róla, hogy mit csinálsz éppen? Sajnáltatod magad, pedig mindened megvan. Előadod az összetört, meg nem értett, magányos nőt. Ne érts félre, ismerlek, tudom, hogy így is érzed magad, de akkor is. Lehet, hogy pszichológus vagy, de semmit nem veszel észre abból, ami körülötted történik. A munkádban ász vagy, az életben meg..
-Tudom, mi történik körülöttem.
-Tényleg? Mikor beszéltünk utoljára?
-Múlt héten.
-És mikor beszéltünk utoljára másról? Mert állandóan Pete-ről beszélünk, rólad, meg erről a rohadt szerelmi háromszögről. Az ostoba problémákról, amiket egy perc alatt megoldhatnál, ha akarnád. Mikor találkoztál utoljára Monával a saját érdeked nélkül? Mikor töltöttünk együtt egy napot, hármasban?
-Dyna, én.. úgy sajnálom.. - suttogtam a könnyeimet visszafojtva. Nem tudtam hangosabban beszélni, teljesen elment a hangom. Annyira igaza volt és újra rá kellett jönnöm, hogy mennyit változtam.
-Nézd.. Szeretlek. Ahogy régen is. Támogatlak és segítek, ha kell, de erősebb voltál te ennél. Okosabb. Sokkal több volt az önkritikád, jobban átláttál mindent és felelősségteljes voltál. Felnőttebb. Soroljam még? Tudom, hogy mindkettejüket szereted, de nyisd ki a szemed és hozd rendbe, amit elrontottál. Annyi mindenen mentél már keresztül. Ne hagyd, hogy egy olyan dolog tegyen tönkre, ami régen soha meg sem történhetett volna.
-Nem tudom, hogyan csináljam. Teljesen igazad van, tudom én is, és hidd el, én.. úgy szeretnék megint önmagam lenni. De bármilyen gyenge is vagyok, ne mondd, hogy önző is..
-Pedig az vagy. Nem egy önimádó, aki mindent meg akar kapni, de gyakran teszel úgy, mintha a gondjaid mindenki másénál nagyobbak lennének. Nagyon régóta ismerlek. Mindig önzetlen voltál, segítőkész, gondoskodó és megbízható.. és most nézz magadra. Tényleg össze vagy törve. Pedig hozzámentél ahhoz a pasihoz, akiért az életedet adtad volna. Akkor miért rontod most el? Tényleg annyit jelent, hogy Pete teper érted?
-Szeretem őt.. - válaszoltam elcsukló hangon. Mély levegőt vett és átölelt. Szorosan öleltem. Nem akartam őt elengedni, hogy a szemeiben lássam a gondolatait, amiket nem akar kimondani, hogy ne bántson meg jobban. Aztán úgy döntöttem, megteszem. Meghallgatom, bármit is akar az arcomba vágni. A könnyes szemei váratlanul értek. Minden hibám ellenére a legjobb barátom volt és aggódott értem.
-Hát kislány.. nagy bajban vagy.
-Tudom.
-Nagyon erősnek kell lenned, ha meg akarod menteni, ami maradt.
-Azt sem tudom, hol kezdjem.. - sóhajtottam kétségbeesetten.
-Be kell bizonyítanod Chesternek, mennyire sajnálod. És talán Danielát is meg kéne békítened.
-Hogyan?
-Segíts neki az esküvőben.. - tanácsolta könnyedén.
-De én..
-Nézd.. ez talán életed legnehezebb döntése: maradsz a motelben és semmit nem csinálsz az önsajnáltatáson kívül, vagy elmész Hawaii-ra, segítesz egy barátodnak, elbúcsúzol a múltadtól és rendbehozod a házasságod Chesterrel?
-Gúnyolódsz?
-Csak egy picit - mosolyodott el. - De komolyan.. csak így teheted jóvá.
-Igen, de.. nem tudom. Az utolsó, amire vágyom, az az esküvőjük.
-És ha nem tévedek, az első pedig Chester. Ha segítesz és látod, mennyire boldogok, könnyebben elengeded majd Pete-et.
-Nem tudok csak így továbblépni.
-Nem kell továbblépned, hogy el tudd engedni. Majd utána sikerül.
Teljesen igaza volt. Árnyéka voltam annak a lánynak, aki régen voltam. Erős voltam, önzetlen, feláldoztam az álmaimat, hogy valaki másét megvalósítsam. Most romokban hevertem és az egyetlen, aki újra fel tudott építeni, az én magam voltam. És Daniela túl sokat jelentett, hogy megbántsam. Ahogy Chester is. A gyerekek is. Mindenki. Csak egy dolgot tehettem: mély levegőt vettem, mosolyt erőltettem az arcomra és színleltem, hogy rendben vagyok.
-Megteszem.
-Mit?
-Megteszem. Odamegyek. Segítek neki és.. elengedem.
-Biztos?
-Teljesen.
-Nem gondolhatod meg magad, ugye tudod? Ígérd meg, hogy nem teszed.
-Ígérem.
Nem adtam fel. Még aznap foglaltam helyet a repülőre, aztán egy hotelszobát Hawaiin, majd hagytam üzenetet Chesternek a rögzítőn. Természetesen nem hívott vissza, de nem is számítottam másra. Csak pár órás volt az út, mégis mintha egy évig ültem volna a gépen. Megszakadt a szívem, mire odaértünk. Daniela nagyon izgatottan várta az esküvője napját, mindent teleírt vele a neten. Reméltem, hogy nem rontom el az örömét. Már nem fordulhattam vissza. Hawaii gyönyörű volt, mindig szerettem. Daniela is sokat álmodozott róla, hogy egyszer majd itt megy férjhez. Hát most megkapta és én úton voltam, hogy segítsek benne. Hajnalban értem oda, így csak délután kerestem meg őket. Először Travist találtam meg a parton.
-Reenzy? - nézett rám meglepetten. - Te mit keresel itt?
-Szia Travie - mosolyodtam el, mikor két puszival üdvözöltük egymást és leültem hozzá.
-Mosolyogsz. Miért mosolyogsz?
-Nem szabad? - kérdeztem nevetve. Kértem egy koktélt és beszélgetni kezdtünk.
-De, hogyne. Csak meglepődtem. Rég láttalak ilyen vidámnak, most meg.. elképesztően jól nézel ki.
-Köszi - mosolyodtam el megint, a koktélomba szürcsölve. Továbbra is döbbenten bámult.
-De.. tényleg. Mit keresel itt?
-Az esküvőre jöttem.
-Hogy mi?
-Tudom, mire gondolsz. Nem fogom elszúrni az esküvőjüket. Csak tartozom egy barátnak, ez minden. Daniela egyszer megmentett a depressziótól és mivel megkért, hogy segítsek neki, hát eljöttem.
-Olyan más vagy.
-Sokat gondolkodtam az elmúlt pár napban.. és szerencsére még nem veszítettem el minden barátomat. Dyna alaposan helyrehozott.. legalábbis remélem. Nem fogom elrontani a kapcsolatukat azzal, hogy féltékeny vagyok. A házasságom is a végét járja. Azért jöttem, hogy segítsek.
-És tudják már, hogy itt vagy?
-Még nem.
-És hogy kezdesz hozzá? Mi lesz, ha Daniela elküld a fenébe?
-Nem fog. Ismerem. Elmondok neki mindent, amit kell. Meg fogja érteni.
-De Pete-tel szeretitek egymást.. majdnem le is feküdtetek..
-Igen, tudom. Hatalmas hiba volt, de megoldom. Mindent megteszek, bármit, hogy összeházasodjanak.
-Valakinek fájni fog.
-Nem, Travis. Szeretik egymást. Boldogok lesznek.
-Én rád gondoltam.
-Az nem számít. Jól leszek, csak mindent rendbe kell hoznom, amit elcsesztem. A saját életemet is. Hülyén viselkedtem már évek óta és.. ez nem én vagyok. Nem élhetek így tovább. Túl sokat változtam az utóbbi időben. Megint önmagam akarok lenni.
-Ejha, őszintén le vagyok nyűgözve. Nagyon remélem, hogy sikerül.
-Én is. És.. nagyon örülök, hogy itt vagy, mert segíthetnél nekem egy kicsit.
-Miért nem vagyok meglepve, hogy nem maradok ki ebből? - kérdezte mosolyogva.
-Az egyetlen, amit tenned kell, hogy elárulod, hol vannak.. - mosolyogtam vissza. Sóhajtott, végül meg tudtam győzni. Elkísért az ajtóig, aztán adott egy puszit és elindult.
-Nem akarok belekeveredni. Sok sikert.
Sóhajtottam és bekopogtam az ajtón. Próbáltam elképzelni a jelenetet, a repülőn már azon is gondolkodtam, mit mondok majd. Aztán Pete ajtót nyitott. Még akkor is erős voltam, magabiztos és elszánt, mikor megláttam az arcát. Teljesen elsápadt meglepetésében, de ez teljesen érthető volt. Kijött a folyosóra.
-Szia, te meg hogy kerülsz ide?
-Szia.. - köszöntem egy puszival. - Daniela itt van?
-Öhm, igen, épp.. zuhanyozik, de TE mit keresel itt?
-Helyrehozom, amit elcsesztem.
-Szerinted jó ötlet?
-A lehető legjobb.. - mondtam mosolyogva. Ahogy a szemeimbe nézett, kicsit elbizonytalanított. Vajon tényleg ezt akartam? Bármit is gondoltam, ő nem tudhatta meg.
-Jól van.
-Travis téged keres.. megígértem neki, hogy leküldelek, ha itt vagy, szóval..
-Oké, értem. Kettesben akarsz vele maradni. Rendben. Nem tudom, mit akarsz mondani vagy tenni, de kérlek senki ne sérüljön meg. Macerás és drága lenne kitisztíttatni a szőnyeget.
-Óvatos leszek.. - nevettem. A humora mindig mosolyra derített, még a legapróbb viccek is. Bármennyire is aranyosnak találtam, nem tudott kizökkenteni. Akkor sem, ha felidéztem egy-két, a mosolyánál is édesebb emléket. Sóhajtva ment vissza a szobába, hogy bekopogjon a fürdőszoba ajtaján.
-Édesem, Travis lehívott egy italra. Mindjárt jövök, rendben?
-Jól van, szeretlek! - válaszolt a zuhany alól.
-Nagyon remélem, hogy tudod, mit csinálsz.
-Tudom, ne aggódj.
Adott egy puszit, aztán kiment a szobából. Míg Danielát vártam, körülnéztem a szobában. A nászutunkra és San Diegora emlékeztetett. Mély levegőt vettem és leültem. Még mindig fogalmaztam a fejemben, aztán Daniela kijött a fürdőszobából. Egy pillanatra megtorpant. Felálltam és elmosolyodtam. Nem akartam, hogy azt gondolja, teljesen jól vagyok, mert akkor nem hinné egy szavamat sem, de azt sem akartam, hogy az ellenkezőjét higgye, mert abból talán arra következtetne, hogy meg akarom akadályozni az esküvőt.
-Szia.. - köszöntem, mikor sóhajtva letette a ruháit egy székre.
-Hogy kerülsz ide?
-Pete engedett be.. Azért jöttem, mert beszélnem kell veled. Szeretném, ha meghallgatnál..
Elmosolyodott és karba tette a kezét. Testbeszéd: nem érdekelsz és nem bocsátok meg, amíg csak élek. Nem tudom, hogy gondoltad, hogy még van esélyed nálam.
Ennek ellenére sóhajtottam és visszaültem a helyemre. Átjött a szobán és leült mellém. Természetesen tartotta a távolságot. Mintha legalább bántani akarnám és félne.
-Szóval? Mit akarsz tőlem?
-Szeretnék az a barát lenni, akit megérdemelsz. Reméltem, hogy adsz egy esélyt, hogy mindent rendbehozzak.
Hitetlen, makacs pillantásokat vetett rám, aztán sóhajtott.
-Hallgatlak.
A hideg, közömbös hanghordozás mindig elbátortalanított. Vele is ez történt; megfagyott az önbizalmam. Úgy bánt velem, ahogy megérdemeltem. Ahogy szerinte megérdemeltem. Mély levegőt vettem és elkezdtem beszélni. Csak abban bíztam, hogy nem rontom el.
-Daniela, én.. tudom, hogy talán most én vagyok az utolsó, akit látni akarsz, és meg is értem teljesen. Van okod utálni engem, de szeretném, ha tudnád, mennyire sajnálom. Rengeteget hibáztam és olyan embereket bántottam, akik soha nem adtak rá okot. Régóta ismersz már, tudod, hogy szándékosan senkinek nem ártanék. Sokat gondolkodtam a liftes eset óta és rájöttem, hogy talán életed legrosszabb barátjaként viselkedtem. Már kezdettől fogva nehezen utasítottam el, de igyekeztem. És mikor járni kezdtetek, sokkal erősebbnek kellett volna lennem.
-És mikor eljegyzett..
-És mikor eljegyzett. Igen. Sajnálom azt a csókot.. hidd el, semmit nem jelentett. Nagyon össze volt zavarodva és úgy érezte, megbántott engem, de én csak azon idegeskedtem, nehogy téged bántson meg. Nem tagadom, féltékeny is voltam, és nehéz volt őt elengedni, de nem akartam neked rosszat.
-És Chesterrel mi a helyzet? Mert én.. őszintén megértem, hogy vonzódtál Pete-hez, de azt sosem fogom megérteni, miért kockáztattál érte mindent. Mindened megvolt, amiről álmodtál. Hogy törhetted össze pont Chester szívét?
-Minden tőlem telhetőt megtettem, Daniela. Esküszöm neked. De amikor Chester ráébresztett, hogy köztünk talán már mindennek vége, akkor bele is szerettem. És te mindenkinél jobban megértesz engem. Tudod, milyen nehéz őt elutasítani. Mindent elrontottam vele akkor is, ha nem volt rendszeres a próbálkozása.. De nem ezért vagyok itt.. Nem rólam van szó. Csak szeretném, ha tudnád, hogy szörnyen sajnálom, hogy neked is csalódást okoztam.
-Én meg azt sajnálom szörnyen, hogy ez egyáltalán nem érdekel. Ez közted és köztem semmin nem változtat.
-El sem hiszed, milyen rémesen érzem magam Pete miatt. Nem azért, mert feleségül vesz, annak örülök.. Azt sajnálom nagyon, hogy ilyen fontos lett és hogy ennyire elvesztettem az eszemet miatta. Azt reméltem, hogy adsz esélyt bebizonyítani, mennyire szeretlek és ezzel talán a saját házasságomat is megmenthetem. Rendbe akarom hozni.
-Tényleg nagyon rémesen érezheted magad, ha ilyen sokat utaztál ezért..
-Sosem éreztem magam rosszabbul.
-Sosem, mi? Mondd meg nekem, akkor mit éreztél, mikor majdnem lefeküdtél a vőlegényemmel? Mert arról is tudok és nem te mondtad el. Alig hiszem, hogy volt pofád idejönni, elrontani a napomat, a bocsánatomért könyörögni, sorolgatni, hogy mennyire sajnálod és még mindig hazudsz. Egy percig azt reméltem, hogy elmondod, mi történt, de nem tetted.
-Nem tudtam, hogy mondjam el. Részeg volt, össze volt zavarodva, bántotta a lelkiismerete és én sem voltam jól.. Nem akartam több fájdalmat okozni vele. Megmondtam neki is akkor, hogy soha többé nem történhet meg és amíg nem tudjuk egymást barátként kezelni, biztos nem találkozhatunk.
-Tudom. Elmondta.
-El sem hiszed, mennyire bánom. De ha utálsz, megértelek.
Sóhajtott.
-Nem utállak. Irigyellek. Találkoztál Chesterrel.. egyetlen egyszer.. és igazad volt. Egymáshoz illetek. Van családotok, minden álmod valóra vált. Nem sajnálom tőled, mert megérdemled, de hogy még az is beléd szerelmes, aki holnap feleségül vesz.. az már sok. Ne vedd el az esélyt, hogy én is boldog lehessek. Sokáig féltékeny is voltam, de van valami, amitől jobban érezhetem magam.. Engem választott. Eljegyzett. Nem számít, hogy mit érzek veled kapcsolatban, már nem veheted el tőlem.
-Nem is akarom.
-Akár megbocsátok, akár nem, én nyertem. De látom, hogy tényleg nagyon sajnálod. Sosem fogom elfelejteni, hogy mi történt. De jó barátodként, jobb barátodként, mint te voltál nekem, nem állok az utadba. Adok neked egy esélyt és remélem, hogy megbízhatok benned.
-Sosem akartam neked ártani. Olyan, mintha a húgom lennél és tényleg nagyon sajnálok mindent. Szeretném rendbehozni. Nem csak veled, hanem Chesterrel is. De előbb a Pete dolgot kell lezárnom. Végleg.
-Rendben van.. Lenne itt valami, amiben a segítséged kéne.
-Azért jöttem, hogy szolgáljam, Mrs. Wentz - mosolyodtam el megkönnyebbülten. Ő is elmosolyodott, aztán mély levegőt vett.
-Ments meg.
-Mi?
-Nem bírom ezt az egészet. Komolyan. Annyi mindent el kell még intéznem ma és olyan rohadtul elegem van már a szalvétákból is.. a virágokról meg a székekről ne is beszéljünk. Minden az agyamra megy, nagyon ideges vagyok.
-Komolyan? - kérdeztem nevetve.
-Teljesen. Sosem a türelmemről voltam híres. Érted már, hogy miért kértem a segítséged?
-Persze.. - mondtam megint mosolyogva. Ő is mosolygott, de a szemei kételkedtek. - Nem hiszel nekem, ugye?
-Hinni hiszek, de nem tudok olyan könnyen túllépni rajta.
-Tudom.. de remélem, hogy menni fog és megbocsátasz. Ahogy Pete-nek is.
-Légy velem őszinte. Miért vagy itt? Mert megbántad a bűneidet és most várod a megváltást, vagy azért, mert egyedül maradsz, ha nem adok neked esélyt?
-Mindkettő.. - sóhajtottam. Egy ideig nézett, aztán egy pillanatra átölelt.
-Olyan egy ostoba liba vagy. Chester sosem hagyna el.
-Remélem..
-Tudod, mi kell neked? Egy hawaii ütős koktél.
-Délután kettőkor?
-Bármikor. Egész nap velem kell lenned. Ahhoz meg idegek kellenek.
Így is volt. Felöltözött, lementünk a partra és ittunk egyet, kettesben. Sokat beszélgettünk, mintha mi sem történt volna. Mindketten tudtuk, hogy azért ez nem így megy, feszültek voltunk kicsit, de a gyűrűje megnyugtatta. Ahogy engem is az enyém. Ott ültünk a napernyő árnyékában, Pete Wentz két szerelme. Fura érzés volt. Ahogy az is, hogy egész nap vele voltam. Rengeteget mesélt a terveikről, az álmairól, a nászútról. Már azt is tudta, Pete melyik bútorát fogja száműzni a házból.. Pete Travisszel lógott aznap. Együtt értünk vissza a hotelbe. Vidáman csevegtem a lánnyal, akinek gyakorlatilag szerettem a vőlegényét, és a vőlegény, aki viszont szeretett, azzal nevetett éppen, aki érdeklődött irántam. Olyanok voltunk, mint egy nagy, boldog család. Bájologtunk még egy kicsit, aztán Daniela elköszönt és Pete-tel kézenfogva felmentek a szobájukba. Pete visszanézett egy keserédes mosollyal. Én is elmosolyodtam. Aztán mélyet sóhajtottam, mikor már nem láttuk őket. Travis megsimította a karomat.
-Jól vagy?
-Persze. Ezt akartam. Megbocsátott és segíthetek az esküvőben.
-És te mit kapsz cserébe?
-Remélem a régi életemet. Jól van ez így.. - mosolyodtam el megint.
-Visszakísérjelek a hotelbe?
-Nem kell, maradj csak. Még sétálok egyet.. - adtam neki egy puszit és átöleltem. - Jó éjt, Trav. Holnap találkozunk.
-Aludj jól, Bébi.
Adott egy puszit a vállamra és elengedett. Elindultam a másik hotelbe, ahol én szálltam meg, de a friss levegő nagyon jól esett. Bár Daniela megbocsátott és újra megbízott bennem, nem tagadhattam, mit érzek Pete iránt. Próbáltam elrejteni, nem törődni vele, és tenni, amit helyesnek gondoltam, de az az ellenkezője volt annak, amit éreztem. Akárhogy is, ez volt a legjobb mindenkinek. Lementem a partra. Reméltem, hogy a hullámok majd elmossák a kételyeimet. Egy ideig csak a sirályokat bámultam, ahogy az óceán fölött köröztek. Aztán azt néztem, ahogy a hullámok megpróbálnak áttörni a sziklákon, de túl gyengék voltak. Én is valahogy így éreztem magam. Átöleltem a térdeimet és arra gondoltam, ami az elmúlt évek során történt. A berlini koncerttől kezdve az utolsó, Pete-tel töltött szenvedélyes percekig. Sorban idéződtek fel a közös emlékeink. Túl sok ilyen volt. És most itt ültem, egy hawaii tengerparton, rá gondoltam és a kapcsolatunkra, az esküvője előtti utolsó éjszakán. Vége volt. Ezúttal tényleg. Nem voltam szomorú. Sőt. Jobban éreztem magam, mint amire számítottam. Talán az a pár koktél, amit Danielával ittam, talán a fokozatosan tisztuló lelkiismeretem, vagy csak a friss levegő volt az, ami kitisztította a fejemet.
-Szerinted jó ötlet? - hallottam Pete hangját, mikor megállt tőlem pár méterre. Felnéztem rá. Közelebb lépegetett és sóhajtott. - Lassan negyed órája nézlek és azon gondolkodom, hogy mi járhat a fejedben. Beavatsz?
-Mit keresel itt?
-Nem tudok aludni. Hát te?
Leült mellém és együtt néztük tovább a madarakat. Visszatettem a fejem a térdeimre és sóhajtottam.
-Nem tudok aludni.
-Izgulsz a holnap miatt?
-Én? - néztem rá mosolyogva. - Ezt nekem kéne kérdeznem tőled.
-Én csak álmatlanságban szenvedek. Mint mindig, hisz' tudod.
-Értem.
Pár percig csendben ültünk egymás mellett, aztán mély levegőt vett.
-Félek.
-Mitől?
-Mi van, ha hibát követek el?
-Pete.. - sóhajtottam ismét. - Ne kezdd előről, jó? Ő a jó választás. Megérdemlitek egymást. Boldog leszel vele.
-Biztos?
-Kicsit késő már ezen gondolkodnod.
-Lehet.. - sóhajtott. Megfogott egy kavicsot és a vízbe dobta. - Bárcsak téged is így el tudnálak engedni.
-De nem tudsz. És nem is kell. Találtál valakit, aki végre boldoggá tesz majd helyettem. Alig 20 óra múlva feleségül is veszed.
-Igen, tudom. És örülök neki, de nem érzem magam boldognak és aggódom emiatt. Nem akarom becsapni.
-Ugye nem azóta kételkedsz, hogy felbukkantam a hotelben?
-Nem, dehogy. Ez nem a te hibád. Örülök, hogy jobban vagy és hála neked, most már ő is. Nagyon ideges volt. Csak aggódom, tudod? Mi van, ha mégsem ő kell nekem?
-Ő kell, ebben biztos lehetsz - mosolyodtam el. Ő is így tett és átölelte a derekam egy pillanatra.
-Olyan rohadt bonyolult ez az egész. Tudom, hogy boldog leszek és tényleg el akarom venni, csak én olyan..
-Izgatott és hisztérikus vagy?
-Azt akartam mondani, hogy seggfejnek érzem magam, amiért ezeken gondolkodom az esküvő előtt, de igen, izgatott vagyok..
-És hisztérikus.
-Az.. - sóhajtott. - Miért engedtelek el?
-Késő bánat, Pete. Így kellett lennie. Tudtad akkor is és tudod most is.
-Jah..
-Ugye nem mondod le?
-Nem.
-Helyes.
-Köszönettel tartozom azért, amit most teszel. Tudom, hogy nem olyan könnyű neked sem, mint amilyennek látszik. Különben miért ülnél egyedül a parton az éjszaka közepén?
-Tényleg nem könnyű. Danielának is csalódást okoztam és Chesternek is. Daniela megbocsátott, de a férjemet talán örökre elvesztettem.
-Ne mondd ezt. Imád téged, meg fog bocsátani.
-Már így is túl sokáig húztuk ezt. Az összes türelmét elhasználtam. Nem enged vissza, érzem.
-Be vagy csípve és kimerültél. Ezt érzed. Kössünk alkut.
-Alkut?
-Aha. Én elfelejtem a kétségeimet és te is a tieidet. Mindent megteszek, hogy Daniela boldog legyen, te pedig azért, hogy visszakapd Chestert.
-Ez két alku, ami azt illeti.
-Minél több alku, annál több kézfogás. Vagy csók. Vagy kézfogás.
Elmosolyodtam és felé nyújtottam a kezem.
-Alku.. - Megfogta a kezem és adott rá egy puszit. - Olyan nehéz elhinni, hogy ma éjjel vége ennek a furcsa barátságnak köztünk. Holnaptól már tényleg csak egy jó barátod leszek. Kár, hogy elengedtél.. te barom.
-Nem vagyok barom - nevetett. Sóhajtva mosolyodtam el a tengert nézve megint. - De tényleg nem kellett volna elengedjelek.
-De így történt.. - álltam fel a helyemről mély levegőt véve. Ő is felállt. Ideje volt jó éjt kívánni. - És köszönöm, hogy úgy döntöttél akkor.
-Nem kell megköszönnöd. Szerettelek. A legjobbat akartam neked.
-Én is ezért vagyok most itt. Azt szeretném, ha boldog lennél és sosem néznél vissza. Megteszed érte?
-Leginkább érted teszem.
-Jó ideje nem kéne az elsőnek lennem.
-De az vagy. Amíg el nem köszönünk. Holnaptól vagy jó barátom, emlékszel? A napnak addig nincs vége, amíg ébren vagy.
-Igaz.
Közelebb lépett hozzám. Megfogta a kezem. Elmosolyodtam, aztán gyengéden hozzáért az államhoz és megsimította az ajkaimat. Szomorú mosoly futott át az arcán, aztán lágyan megcsókolt. Viszonoztam. Pár perc múlva elengedett és a szemeimbe nézett.
-Jó éjt.
-Jó éjt.
A második alkut is megkötöttük ezzel. Ő boldoggá teszi Danielát, én visszaszerzem Chestert. Magamra hagyott és visszament a szobájukba. Én még néztem kicsit a Holdat, aztán megfogtam egy kavicsot, adtam rá egy puszit és a vízbe hajítottam. Könnyes szemekkel mosolyogtam utána, majd én is visszamentem a hotelbe. Lezuhanyoztam, bebújtam az ágyba, és mikor elaludtam, végleg szakítottam Pete Wentz-cel.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. március 2. 10:08

megtekintés Válasz erre: Reenzy - 2012. március 1. 20:45

Hajaj, kezdek megijedni :D Nyugi, jó kislány leszek.

XDXD
2012. március 1. 20:45

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. március 1. 20:32

A hosszáért nem, de ha még egyszer összehozod őket, akár csak egy csókra is...na neked véged!!

Hajaj, kezdek megijedni :D Nyugi, jó kislány leszek.
2012. március 1. 20:32
A hosszáért nem, de ha még egyszer összehozod őket, akár csak egy csókra is...na neked véged!!
2012. március 1. 17:05
Ez megint jó hosszú lett, de talán senki nem haragszik meg érte :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: