újabb események régebbi események további események
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:32
Portablexnu regisztrált a weboldalra
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel
01:56
Charlesgal regisztrált a weboldalra

Csúcsnevelde

2011. november 22. - Látogatók száma: 46

- Pá, kedves szomszédasszony, már megint olyan gondterhelt az arca. Eddig magáról vettem példát, a nyugalom mintaképe volt, mi történt, hogy így összeroppant?

- Ne is mondja, szomszédasszony! Nagyon elkanászosodott a lányunk. Szereztem neki iskola utánra munkát, könnyűt és jól fizetőt. Ládákat kell le és felrakodnia. Képzelje mit csinált? Vett egy kutyát!

- Mit!? Egy kutyát? A maguk engedélye nélkül?

- Nem jól fogalmaz, a mi tiltásunk ellenére! Szóba sem jöhet, hogy lakásunkba kutya kerüljön, még az udvarba sem! Ezt tisztáztuk vele. Erre ő mit csinál? Vásárol magának egy kutyát - sziszegte magából kikelve a vaskosabbik. - Nem tudom, mit akarnak ezek a mai fiatalok. A mi ifjúkorunkban dúlt a hippi éra, akartuk, vagy nem, nyomtuk magunkba a kábítószert és hetente elszöktünk otthonról. Felelőtlen szüleink, mint a vadidegenek, meg sem próbálkoztak a nevelésünkkel.

Azon magában sem gondolkodott el, ha próbálkoztak volna, sem lett volna kit, úgy meg volt győződve igazáról, hogy zavartalanul folytatta.

- Ilyen felelőtlen szülői magatartással mögöttünk, emberek lettünk, nem is akármilyenek! Maguk is, mi is szépen élünk, karriert csináltunk. Gyerekeinket tisztességre és az élet nehézségeinek leküzdésére neveljük, legelső sorban szófogadásra. Mit kezdjek ezzel a lánnyal?

- Megtenné, hogy átnéz a vállam felett az udvarunkba! - suttogja csendesen a beesett arcú, barna hajú nő.

- Fantasztikus, a maguk izgő-mozgó fia úgy áll ott, mint egy szobor! Tényleg hol volt? Fél éve nem láttam?

- A nagyapám mesélte, hogy az ő korában az ifjakat, akiknek valamirevaló neveltetést szántak, intézetbe adták. Mi is kerestünk egy intézetet és látja milyen szófogadó ember lett?

- Miért küldték intézetbe?

- Már tizenhárom éves a fiúnk és kisgyerek kora óta nem tud leszokni arról, hogy anyunak és apunak nevezzen bennünket, sőt bőgve akarja átölelni az apját, pedig ha valami, akkor a homoszexualitás igen messze áll a férjemtől. Három éves korában tisztáztuk, hogy az apját uramnak, engem asszonyomnak hív, és ha valamit utasítunk, arra "igen uram", "igen asszonyom" a válasz, semmi esetre sem "jó anyu", "rendben apu". Azt is elmagyaráztuk, hogy olyan dolog a világon, amiért sírva lehet fakadni, nem létezik, ugyanis férfi, már 13 éves! A férjem megparancsolta neki, keressen munkát iskola utánra. Lusta ember! Ehhez méltón talált is egy három órás, lötyögő - inkább szórakozást, mint valódi, férfihez illő - tevékenységet. Az apja megparancsolta, keressen tisztességes munkát, ami - az iskolai és tanulási időt leszámítva, az alváson kívül - az egész napját kitölti, úgy ahogy egy férfihez illik. Képzelje, elkezdett zokogni és átölelte a... - nem is szeretem mondani olyan gusztustalan -, az apja derekát, hogy „apu, apu”. A papa alig tudta, két kezével lefejteni magáról és annyit mondott, ha még egyszer ilyet csinál, feljelenti szexuális zaklatásért! Néhány napig bírta csak és - valami korábban elfojtott, előlünk eltitkolt gonoszsággal -, az apja parancsa ellenére, nem állt vigyázzállásba, nem mondta, hogy "igen uram", hanem letérdelt elé, átölelte a lábát és elkezdte puszilgatni, hogy „apu, apu”. Tudja, a távol keletiekről mesélik, hogy ilyen undorító dolgot csinálnak a beosztottak főnökeikkel. Ekkor nyúlt a férjem a kagylóért, felhívta a nevelőotthont, rövid tanácskozás után a rehabilitáció idejét hat hónapban állapították meg. Három napja jött haza. Most azt mondta neki, hogy nekünk, hazájának és a nevelőotthonnak, egy-egy órányi mozdulatlan vigyázzállással tisztelegjen, megköszönve, a számára felmérhetetlen lehetőségeket, a rengeteg jót, amit kap! Csak azért, mert a fiúnk, még öt évig megengedjük, hogy itt lakjon velünk!

- Hát szomszédasszony, nagyon elgondolkodtatott, ezzel a kutyás dologgal a lányom betette az ajtót! Előfordult azelőtt is, hogy akár öt percet is késett! Gondolja el, egy olyan világban, amikor bármi megtörténhet! Nem ez a lényeg, ha a szülő azt mondja, ekkorra hazajössz, hamarabb lehet, de később nem! Már nagyon idegesített! Amit elmesélt, igencsak gondolkodóba ejtett. Ha hazajön a férjem, megbeszéljük, valószínűleg követni fogjuk példájukat. Addig kell meglépni egy lépést, amíg nem késő és nem lesz még gonoszabb! Elvárásunk, hogy ember legyen belőle! Tizennégy évesen ezt már felfoghatná. Négy év múlva kezdődik az élet, addig mi is helyet biztosítunk neki. A minimális elvárásunk a hála és parancsaink teljesítése. Olyan gonosz dolognak tekintik ezt a mai gyerekek, pedig a szülő parancsának teljesítése, az életre készít fel, ráadásul a szülő soha nem rosszindulatból adja a parancsokat!

Itt a kövér szomszédasszony, átmeneti amnéziát indukált magának, mintegy törölve az összes agysejtjéből, hogy ebben az életkorban, az egyedüli életcélja, szülei jobbító tanácsainak semmibe vétele volt és elemi energiákat szabadított fel annak érdekében, hogy lilára színezze, bosszankodó szüleinek, kidagadt homlokerekkel domborított, gutaütés közeli fejét.

A férje megérkezett, a határozathozatalig talán negyed óra múlhatott el. A férfi, fekete színű telefonkagylója után nyúlt és tárcsázott.

- Igen kérem, mi vagyunk a "Neveljünk gyermekünkből embert" alapítvány.

- Nézze, az a helyzet, hogy a lányunk, egyszerűen nem azt csinálja, amit mondunk, képes perceket késni és vett magának egy kutyát.

- Átérezve fájdalmukat, fél évet tudnék javasolni, ha gondolják, lehet egy év is. Garantáljuk, hogy utána soha többé nem vonja kétségbe a szülői autoritást, sőt semmi egyéb hatalmi tényező parancsát sem. Nagyon, nagyon ritkán, úgy tízezerből egy eset lehetséges. Ilyenkor, ingyenesen biztosítunk még fél, vagy egy év további tisztességre nevelést. Száz százalék a megjavulás!

- Sokba kerül ez uram?

- Asszonyomnak szólítson, kérem! - válaszolta az öblös hangú, kiképző őrmesteres szófordulatokat használó személy. - Nem kerül sokba! Az összeget, ha megadja az e-mail címét, egy percen belül olvashatja is. Döntésük után, akár holnap hozhatják is a kis nyavalyást.

- Szerintem ne halogassuk a dolgot, kiveszek néhány szabad órát, és reggel viszem is a lányt.

- Rendben van, legalább nyugton leszünk, ő meg tisztességet tanul - felelte a terebélyes feleség. - Majd beszéld meg a nevelőkkel, hogy a helyzet nagyon súlyos, olyan is előfordult már, hogy kértem egy pohár vizet és úgy tett, mintha nem hallaná!

Reggel indultak. A lány, mikor meglátta a - semmi közepén, a filmekből börtönre, vagy fegyenctelepre emlékeztető -, szögesdróttal és fegyveres őrtornyokkal körülvett területet, már mukkanni sem mert. Kiszálltak a kocsiból. Egy meghatározhatatlan nemű egyenruhás átvette, mint egy leltári tárgyat.

- Uram fél év múlva jöhet a lányáért. Ha megérdemli, kéthavonta meglátogathatják, ám ha a viselkedése nem teszi lehetővé, akkor nem zavarjuk magukat.

Még hatan érkeztek ugyanabban az időpontban. Mindenkire jutott, egy-egy egyenruhás férfi, vagy nő és a dobhártyáikba, zéro milliméter távolságból ordították, hogy mocskos disznók, akik a társadalom rémei és tönkre fogják tenni az emberiséget.

Egy satnya tíz éves fiú sírva fakadt.

- Feküdj! Ötven fekvőtámasz!

- Elnézést kérek, én nem tudok ötven fekvőtámaszt lenyomni!

- Akkor beszélsz, mikor kérdezünk! - üvöltötte a smasszer. - Ez mindenkire vonatkozik, egymással sem társaloghattok soha! – nyomatékosította. - Hetvenöt lesz a fekvőtámasz!

A fiúval, majdnem a belehalás határáig kényszerítve, végigcsináltatták. Zokogott!

Azon túl, hogy legszívesebben ott helyben öngyilkosak lettek volna, máson senki nem gondolkodott.

Beterelték őket egy terembe, már nem szólalt meg senki. A futólépésben elől haladó, csak attól rettegett, nehogy valami hibát kövessen el, hiszen itt elvárás, hogy az első másodperctől, mindenki pontosan ismerje, mi a teendő.

- Leülni! - üvöltötte egy nevelőművész. - Kiosztom a házirendet, három órát adok, hogy mindenki megtanulja!

Tiszta erőből kezdtek el olvasni, közben a nevelést magas szinten űzők, egymás között nevetgéltek. Két perc után, valamelyikük visszafordult és odavetette.

- Másfél óra eltelt.

Ettől a pillanattól, csak a címeket és alcímeket olvasták. Jó húsz perc után odaszóltak.

- Könyveket letenni, a három óra eltelt!

Valakire rámutatott, aki abban a pillanatban vigyázzba vágta magát.

- Hánykor van a takarodó?

- Jelentem, nyolckor uram!

- Te! Hánykor van az ébresztő?

Ennek a gyereknek eltörött a szemüvege, nevelőművelés közben. Ha nyolckor van a takarodó, gondolta, hajnali négykor lehet az ébresztő.

- Négykor uram!

- Ötven fekvőtámasz!

- Hánykor van az ébresztő?

Itt valami nagyon irreálisat kell mondani, gondolta.

- Éjféli tizenkettőkor!

- Helyes! A nap egyetlen pontjában sem társaloghattok, soha! Arról teszünk, hogy egész nap legyen teendőtök! Takarodó után megmozdulni tilos! "Ébresztő" kiáltástól számított, három másodpercen belül, a beágyazás és a felöltözés meglegyen! Érthető?

- Igen uram! - mondták kórusban.

S ebben a magasztos szellemű nevelésben fél éven át, megtört, összezúzott lelkületű idegi sérülteket és a társadalomra veszélyes, eltorzított értékrendű embereket küldtek haza, akik hogy alhassanak és ehessenek valamint - nem utolsó sorban -, a büntetést is elkerüljék, bármikor, bármire hajlandóak voltak. Véletlenül sem akartak visszakerülni, egy ilyen “csúcsneveldébe”.

A kutyavásárlós "bűnöző" leány fülébe egy életen át csengett a - cseppet sem dallamos -, kulturálisan ordító, “jó szándékból” aljas, nevelők hangja. "Egy szebb jövő érdekében tapossuk ki beleiteket és zúzzuk apróra akaratotok lázadó morzsáját, hogy megmentsük a társadalmat tőletek és titeket a társadalomtól."

Nem sikerült az akaratát porrá zúzni, mindösszesen a személyiségéből csináltak Quasimodót.

A cikket írta:

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. november 26. 18:52

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. november 23. 12:38

Kedves Péter!

A felnőtt kiképzőtábort juttatja eszembe, ahol katonákat képeztek ki ilyen módszerrel, film is készült róla.
Az "intézetről" valami hasonlót juttat az eszembe, ezért hallani se akartam erről soha. A nevelők "jó szándéka" mögött mindig meghúzódik valami. Én ezt véltem kiolvasni azokból a "beszámolókból", amit egy nappali tagozatos intézményben voltak képesek nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik ezért vagy azért, de oda kényszerültek.
Nem irigylem azt a szülőt, aki egy életen át kénytelen elviselni a "rossz" magaviseletű gyermekét, de azt a gyereket se, akinek olyan szülei vannak, mint amit ez a történet bemutat.

Üdvözlöm,
Éva

Kedves Éva!

Ez épp olyan, mint a felnőtt kiképzőtáborok.... ronda "intézet"... Értéktorzió.


Üdvözletem,
Péter
 
2011. november 26. 18:48
Köszönöm, Ailet! Igazad van! :)
2011. november 23. 12:38
Kedves Péter!

A felnőtt kiképzőtábort juttatja eszembe, ahol katonákat képeztek ki ilyen módszerrel, film is készült róla.
Az "intézetről" valami hasonlót juttat az eszembe, ezért hallani se akartam erről soha. A nevelők "jó szándéka" mögött mindig meghúzódik valami. Én ezt véltem kiolvasni azokból a "beszámolókból", amit egy nappali tagozatos intézményben voltak képesek nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik ezért vagy azért, de oda kényszerültek.
Nem irigylem azt a szülőt, aki egy életen át kénytelen elviselni a "rossz" magaviseletű gyermekét, de azt a gyereket se, akinek olyan szülei vannak, mint amit ez a történet bemutat.

Üdvözlöm,
Éva
2011. november 23. 11:29
Kedves Péter!

Sanszos, hogy bármelyik végletbe esünk is mi szülők, ebbe, avagy az ellenkezőbe, kis-nagy Quasimodokat gyártunk. Én mindig azt mondom, keressük az arany középutat. Nekem ez jutott eszembe erről az írásról.

Köszönöm: Ailet
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: