Csufi
Látogatók száma: 43
(önsanyargató olvasóimnak, szeretettel)
Helgának minden nap ünnep, amit az unokájával tölthet, az ötéves Petronellával, akiben annyi az energia, mintha kétszer állt volna sorban, amikor azt osztogatták.
- Anya, nálatok maradhat Petronella három napig? – kérdi a lánya, azzal a hangsúllyal, amelyre csak igenlő választ lehet adni. – Elkísérem Marcit a soproni kiküldetésén, és átmegyünk Bécsbe is, egy kis karácsonyi bevásárlásra.
- Tudod, Enna, hogy bármikor kész vagyok az unokámmal múlatni az időt!
- Anya, apának ott dolgoznia kell? – kérdezi a kislány, bár maga is tudja a választ, hiszen részletesen megbeszélték vele a szülei, miért kell a nagyiékhoz mennie.
- Már nagylány vagy, Petronella, tudod, tegnap már megbeszéltük.
- Igen, tudom. Akkor most nagyival sütünk süteményt?
- Jaj, de jó, hogy mondod, majdnem elfelejtettem. Anya, holnap vinni kell az óvodába süteményt, amit a gyerekekkel közösen sütöttünk, de ne csinálj belőle nagy gondot, majd veszel útközben a közértben.
Petronella alig várja, hogy elmenjen az édesanyja, máris megy a szobájába, átöltözni, mert ha hazaér papa, akkor vacsora előtt biztosan társasjátékoznak egyet a nappali közepén, a szép nagy puha szőnyegen. Onnan nem esik le a dobókocka, és nem lehet csalni, annyira. Csak egy kicsit, ha a papa nem figyel.
- Átöltöztél, kislányom, vagy segítsek neked?
- Nem nagyikám, már készen vagyok.
- Azt látom, csak fordítva vetted fel a pulóvered.
- Akkor levetem és megfordítom, jó?
- Jó bizony. Milyen süteményt kell vinni az oviba?
- Amilyet sütünk. De nem kell sok, mert mindenki hoz.
- Gyere, kicsim, menjünk a konyhába, nézzünk körül, milyen alapanyag van itthon.
- Mit jelent az alapanyag, nagyi? Az olyan, mint a ruhaanyag?
Miközben magyaráz az unokájának, komolyan fontolóra veszi, hogy hallgat a lányára és másnap reggel vesz kész süteményt a közértben. Hiába kiváló szakácsnő, és az édességei is finomak, ám a külsejükkel el sem indulhatnának egy süteménynek kiírt szépségversenyen. A bejglije rendszerint megreped, a piskótájának pedig az egyik széle alig két centis, a szemben lévő oldala meg annak az ötszöröse, a linzerek meg sütés közben elveszítik szabályos formájukat, egyszóval kész katasztrófa!
- Tudod, mit sütünk, kislányom? Csufit!
- Mi az a csufi?
- Csúnya, de finom süteményt! Milyen legyen? Csokis, lekváros, mákos?
- Én mindegyiket szeretem!
- Akkor jó! Gyere, mossunk kezet és közösen készítjük. Jó lesz?
Ennél nagyobb játék nincs a világon, hiszen édesanyja sohasem engedi még a konyha közelébe sem.
Helga egy pillanatra ránéz a szakácskönyveire, amelyek ott sorakoznak a konyhaszekrény nyitott polcain, majd úgy dönt, hogy nem kísérletezget. Készít egy sima kelt kalácstésztát, abból lesz egy kakaós hajtott, meg lekváros és mákos kifli.
- Mi kell a csufihoz? – érdeklődik Petronella, és Helga szépen sorolja, abban a sorrendben, ahogyan kikészíti azokat a munkaasztalra.
A tésztával gyorsan elkészül, és amíg kel, addig előkészíti a kakaós cukrot, és cukros tejjel leforrázza a mákot.
Petronella feladata a tepsik vajjal való kikenése, meg a sütemények tojással való megkenése. Nagy igyekezetében még a nyelvét is kidugja. Helgának nagyon tetszik Petronella lelkesedése, ám a tényleges sütés idejére már jobb szeretné a konyhából kinn tudni a gyereket, akinek pofiján ott a teljes étlap. Egy kis csík lekvár, egy kis cukrozott mák és a homlokán is csokivá olvadt a cukros kakaó. A pulóverén kisebb-nagyobb lisztfoltok tanúskodnak arról, hogy a nyújtódeszkára ő szórta a lisztet, szükség szerint.
- Nagyikám, ezek a kiflik akkor is kelnek, ha a tepsiben fekszenek?
Hajaj, de még mennyire!
Végre fordul a bejárati ajtóban a kulcs, megérkezik papa, akinek ideje sincs levetni a kabátját, Petronella azonnal a nyakába ugrik:
- Szia, papa! Képzeld, csufit sütünk a nagyival? Jössz társasjátékozni?
- Szervusz, kicsim! Öt perc múlva játszunk! Mindjárt jövök és játszunk!
A kislány visszaszalad a konyhába, megáll az ajtóban, és ráncolja a homlokát:
- Nagyikám, nem baj, ha itt hagylak? Megyek játszani a papával!
Dehogy bánja Helga, inkább fellélegzik, ám kissé szomorúnak mutatja magát, mert a sütemény készítés lényeges részével, magával a sütéssel, egyedül kell megbirkóznia.
- Szólj, nagyi, ha segíteni kell! – szólítja fel a nagyanyját, hiszen neki is mindig ezt mondják a szülei, amikor egyedül akar megbirkózni a komoly feladatokkal, mint például az öltözködés.
Oszkár papa pontosan tudja a dolgát: lemosdatni unokáját, és legalább másfél óráig elterelni figyelmét a konyhában folyó tevékenységtől.
Miközben sül a sütemény, Helga összedob egy meleg vacsorát, sóskát tört krumplival és rántott párizsival. Könnyű is, laktató is.
Vacsora után Petronella megnézi a három tepsi, még forró süteményt, és őszintén felkiált:
- Nagyikám, ez nem is csufi! Ezek szép mosolygós kiflik!
Kicsit nehéz lebeszélni arról, hogy elalvás előtt megkóstolja, csak akkor nyugszik meg, amikor nagyapja megígéri, hogy ők ketten lekváros kiflit reggeliznek.
Másnap reggel Petronella és Oszkár nagy egyetértésben reggeliznek. Miközben jóízűen falatozzák a lekváros kiflit és kortyolgatják hozzá a citromos teát, Helga a konyhában fóliába csomagolja a süteményeket. Egy pillanatig hezitál, vajon hagyjon-e itthon a kiflikből, s végül úgy dönt, hogy kettőt, kettőt eltesz tartalékba, hátha a reggelizők uzsonnára vagy vacsorára még kérnének belőle.
Oszkár viszi Petronellát az óvodába.
Az ebéd utáni alvást követően, zaklatott fiatal női hang keresi Helgát:
- Asszonyom, azonnal jöjjön az unokájáért, mert annyira sír Petronella, hogy nem tudjuk megvigasztalni.
Az óvodában mind az ötven nagycsoportos kisgyerek tömi magába a süteményeket. Van itt minden, ami szenek, szájnak ingere. Csak egy nincs ott: a csufi. Pedig az óvónők és a dadusok esküdöznek, hogy valamennyi sütemény kitették a nagy közös asztalra, nem maradt ki egyetlen csomag sem.
Hiába kínálják Petronellát tortával, tiramisuval, krémessel, pogácsával, sós rúddal, még kaviáros kosárkával is, a kislány csak zokog, hogy csufit akar enni.
Helga sem látja sehol a süteményüket.
- Tessék már megmondani – súgja neki a fiatal óvónő- , milyen az a csufi sütemény? Azt mondta Petronella, hogy együtt sütötték.
- Ó, az csak sima kelt tészta, mákos és lekváros kifliket és kakaós kalácsot sütöttünk belőle.
Elsápad az óvónő, majd elpirul.
- Már tudom, mi történt vele. Megette a személyzet, azt hittük, Olga néni küldte. Tetszik tudni, mindig süt nekünk mikulásra valamit. De nagyon finom volt!
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia, Éva!
Amikor a keresztlányom . már egyetemistaként - úgy döntött, hogy aktuális szerelmének süteményt süt, elővette a szakácskönyveim egyikét és kinézett belőle egy csokoládés kiflit, majd beparancsolt a szobába, hogy nézzem a tv-t, amíg elkészíti. A süteményes könyvben leírtakat követte, grammra lemért mindent, mégis a töltelék sokkal több lett, mint a kifli tésztája, és mégis beleszuszakolta, mer nem akarta, hogy megmaradjon a krém.
Persze, kidurrantak a kiflik a sok tölteléktől és elment a kedve az egésztől, pedig nagyon finom volt az íze.
Panaszkodott, hogy mégsem kínálhatja meg belőle a legényt, mire mondtam neki, hogy kenje rám, én sütöttem és nem jól sikerült.
Ha láttad volna, milyen lelkesen pakolta el valamennyit, még az unokáimnak sem hagyott egyetlen darabot sem a csúnya, ám finom sütiből.
Üdv: Yolla
Az én anyám okosabb volt, mert hagyta, hogy ott kotnyeleskedjünk, és a maradékot is kinyaltuk a tálból, ha édes tésztát gyúrt. Kevert,... tudod, kakaós, vajas, vaníliás, tojásos lisztes... mennyei. Az, hogy nyers volt, nem számított. A mi arcunkra is ráragadt. :-)
Versenyeztünk ki tudja előbb kinyalni, az édesszájú tesómmal. Érdekes. A sütés idejére szó nélkül eltűntünk. Mondani sem kellett. Csak arra emlékszem, hogy a kelt kiflijei csodásak voltak, úgy etették magukat. Sose néztem a formáját! :-)
Puszi,
Éva
Szia Yolla!
Te aztán tudod hogyan is kéne hozzáállni dolgokhoz. Sokaknak példát mutathat Helga igyekezete és törődése, ráérzése a dolgokra a bemutatásod alapján. Rápirítva - önkéntelen - azokra, köztük rám is talán, akik nem így cselekszenek, vagy cselekedtek a múltban. Nagy hiba volt!
Akik nem ezt tették - nem tudják még - de szembesülnek előbb-utóbb ennek hiányával, amíg még tehették volna, soha vissza nem térő alkalmakkor, de valamiért elmulasztották, mert sürgetett az idő... egyebek.
Egy gyereket (unokát) bevonni egy ilyen fontos eseménybe soha nem lehet elég korán kezdeni. Legyen az bárminemű, a hétköznapok apró-cseprő dolgaiba.
Összességében tetszik a rálátásod, a lényeget kiragadva mindenből írásodban.
Pussz,
Éva
Amikor a keresztlányom . már egyetemistaként - úgy döntött, hogy aktuális szerelmének süteményt süt, elővette a szakácskönyveim egyikét és kinézett belőle egy csokoládés kiflit, majd beparancsolt a szobába, hogy nézzem a tv-t, amíg elkészíti. A süteményes könyvben leírtakat követte, grammra lemért mindent, mégis a töltelék sokkal több lett, mint a kifli tésztája, és mégis beleszuszakolta, mer nem akarta, hogy megmaradjon a krém.
Persze, kidurrantak a kiflik a sok tölteléktől és elment a kedve az egésztől, pedig nagyon finom volt az íze.
Panaszkodott, hogy mégsem kínálhatja meg belőle a legényt, mire mondtam neki, hogy kenje rám, én sütöttem és nem jól sikerült.
Ha láttad volna, milyen lelkesen pakolta el valamennyit, még az unokáimnak sem hagyott egyetlen darabot sem a csúnya, ám finom sütiből.
Üdv: Yolla
Te aztán tudod hogyan is kéne hozzáállni dolgokhoz. Sokaknak példát mutathat Helga igyekezete és törődése, ráérzése a dolgokra a bemutatásod alapján. Rápirítva - önkéntelen - azokra, köztük rám is talán, akik nem így cselekszenek, vagy cselekedtek a múltban. Nagy hiba volt!
Akik nem ezt tették - nem tudják még - de szembesülnek előbb-utóbb ennek hiányával, amíg még tehették volna, soha vissza nem térő alkalmakkor, de valamiért elmulasztották, mert sürgetett az idő... egyebek.
Egy gyereket (unokát) bevonni egy ilyen fontos eseménybe soha nem lehet elég korán kezdeni. Legyen az bárminemű, a hétköznapok apró-cseprő dolgaiba.
Összességében tetszik a rálátásod, a lényeget kiragadva mindenből írásodban.
Pussz,
Éva