Pszichiátria
Látogatók száma: 53
Azt mondod soha többet! Az élet nagy játékos...
Nem jó hely. Nagyon nem jó hely.
Hogy kerülök én ide?
Kérdezte a doktor: öngyilkos akar lenni?
Én? Nem, dehogy.
Csak aludni szeretnék. Aludni addig, amíg a problémák, gondok, amik a vállam nyomják, megoldódnak.
Eldöntjük, kapok ágyat. Jó lesz itt nekem. Kipihenhetem magam.
Fekszem, nincs is erőm felkelni. Próbálom elfoglalni magam olvasással, de nem megy. Figyelem a körülöttem „élőket”. Akik idekerülnek, heteket, hónapokat töltenek el itt az életükből.
A sokszoknyás asszony, aki nyárfa egyenes testtartásával is a szigort sugallja.
Azt beszélik, belebetegedett abba, hogy a fia, az ő ellenkezése ellenére is házasságot akar kötni. Hamarosan meg is érkezik a gyermek. Az anya arca ellágyul, boldogan simul a szeretett ifjú mellére.
Beszélgetésük csendesen meghitt. Amikor elmegy, anyját megáldja. Ő a másik gyermek, a katolikus pap.
Itt van a másik ágy tulajdonosa. Ő naphosszat a kórház vaskerítésének rácsát szorítja. Az út túloldalán van a szovjet laktanya, az őrt álló katonát nézi, néha át is kiabál.
Szeretné, ha hírt vinnének kedvesének, aki magas rangú orosz tiszt.
Írt Ő neki levelet, hogy tudassa vele, közös babájukat elvesztette, mert a szomszédok megmérgezték a veteményeskertjét.
Mentő hoz két beteget, akik már ismerősen mozognak itt, visszatérőek.
Az egyik azonnal előkapja a fonalat, kötőtűt és bőszen munkába kezd. De nem sokáig, elveszik tőle, mert a probléma eredendője, az állandó munka, nappal és éjjel, alvás nélkül.
Egy fiatal beteget ölbe hoz be az ápoló a kórterembe. Kezelésen volt! Visszatérő öngyilkossági kísérleteire nincs magyarázat, csak megtörténnek.
Egy nap ismét eltelt.
Sorba állunk, poharunkba víz. Tartjuk a markunkat az esti gyógyszer adagért. Bevesszük, majd szájat tátunk, hogy biztosan lenyeltük-e.
Hamar eltelt az éjszaka. Még sötét van, amikor felkapcsolják az összes villanyt. Ellentmondást nem tűrő hangon recseg egy férfihang.
- Mozgás, felkelni. Ágynemű áthúzás.
Mondanám, hogy én képtelen vagyok rá, felkelni sincs erőm.
- Ne hagyd el magad! Semmi értelme, csak nyavalyogtok, nincs kedvetek dolgozni. - kiabálja.
- Még, hogy ezek betegek. – toldja meg, egy kedves, keresetlen mondattal, hangjában tele utálattal.
(Mint tudjuk, aki mértéktelenül iszik, az alkohol beteg).
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Na látod! Ezt a "talpra állító kúrát" tudnám értékelni, de nem ám három hónapig, legfeljebb három napig. Nem vagyok én ahhoz szokva, hogy kiszolgáljanak!? Talán bele is betegednék. :-)
Kedves Éva!
Meg se forduljon a fejedbe, ennek a kipróbálása.!
A történet régi - kitűnik az írásból - és kissé összeszedetlen. Javíthattam volna rajta, de akkor már más lenne.
Régen az orvosok, első dolga a nyugtató felírása volt - ma feszültség oldó a sláger - és hidd el sokkal nagyobb baj csináltak, mint amilyen volt.
Egy "talpra állító kúra", kemény három hónap volt.
Bővíthetném az írást, de a betegek akkori állapotát pellengérre tenni, nemcsak ízléstelen, de "pofátlanság" is lenne. Én pedig nem vagyok ilyen.
Miért tettem fel ezt az írást? Te tudni fogod!
Köszönöm az olvasást.
Puszi: Klári
Kedves Klári!
Nem vágyom oda, de érdekes lenne kipróbálni egyszer. Csak úgy pihentetőleg. De hát az nem szanatórium, mondanák. Kevés információval szolgáltál, hogy kedvet kapjak hozzá, meg aztán ott - gondolom én - nem is olyan szívélyes a fogadtatás. Megfordult már az agyamban, hogy miért nincs egy hely, ahol az ember nyugodt szívvel eltölthetne egy-két, három napot, ha úgy rendesen összegyűlik benne a gond és a probléma? Ilyen nem létezik, vagy ha mégis, az is a kiváltságosoké. Mi halandók azt nem tudnánk megfizetni.
Ha mégis lenne egy ilyen, amit én most, amíg nem ismerem, egy álomutazásnak képzelném el, azt hiszem hamar kijózanodnék, mert nincs jobb annál, mint hogy a gondomat, problémámat a magam erejéből oldom meg. Azt hiszem én mégis csak kihagyom. Még képesek lennének beteggé tenni! :-)
Puszi,
Éva
Meg se forduljon a fejedbe, ennek a kipróbálása.!
A történet régi - kitűnik az írásból - és kissé összeszedetlen. Javíthattam volna rajta, de akkor már más lenne.
Régen az orvosok, első dolga a nyugtató felírása volt - ma feszültség oldó a sláger - és hidd el sokkal nagyobb baj csináltak, mint amilyen volt.
Egy "talpra állító kúra", kemény három hónap volt.
Bővíthetném az írást, de a betegek akkori állapotát pellengérre tenni, nemcsak ízléstelen, de "pofátlanság" is lenne. Én pedig nem vagyok ilyen.
Miért tettem fel ezt az írást? Te tudni fogod!
Köszönöm az olvasást.
Puszi: Klári
Nem vágyom oda, de érdekes lenne kipróbálni egyszer. Csak úgy pihentetőleg. De hát az nem szanatórium, mondanák. Kevés információval szolgáltál, hogy kedvet kapjak hozzá, meg aztán ott - gondolom én - nem is olyan szívélyes a fogadtatás. Megfordult már az agyamban, hogy miért nincs egy hely, ahol az ember nyugodt szívvel eltölthetne egy-két, három napot, ha úgy rendesen összegyűlik benne a gond és a probléma? Ilyen nem létezik, vagy ha mégis, az is a kiváltságosoké. Mi halandók azt nem tudnánk megfizetni.
Ha mégis lenne egy ilyen, amit én most, amíg nem ismerem, egy álomutazásnak képzelném el, azt hiszem hamar kijózanodnék, mert nincs jobb annál, mint hogy a gondomat, problémámat a magam erejéből oldom meg. Azt hiszem én mégis csak kihagyom. Még képesek lennének beteggé tenni! :-)
Puszi,
Éva