Szakállas szűz

Látogatók száma: 50

X

Szakállas szűz

A katolikus egyház szentjei között mindenféle akad, még szakállas nő is. De ezt a hölgyet nem a cirkuszban mutogatták, hanem keresztre feszítették. Még szerencse, hogy a történetnek egyetlen szava sem igaz. Wilgefortis nem az egyetlen a szentek népes gyülekezetében, aki sohasem élt.

A kegyes legendát számos elemből gyúrták össze. A legkorábbi a 11. századból származó szobor vagy arc, a keresztre feszített Jézus, aki hosszú női ruhát visel. Az a Nikodemus készítette, aki a János-evangélium tanúsága szerint 100 font mirhát és áloét vásárolt, amikor arimathiai József a halott testet elhelyezte a sziklasírban. Illetve mégsem Nikodemus volt a szobrász; Nikodemus csak elkezdte, de egy angyal fejezte be a munkát. A szobrot valamikor a toszkániai Lucca-ba vitték, ahol nagy kultusz alakult ki körülötte. Kis márványtemplomot építettek a Santo Volto, a szent arc számára, ez a Duomo di San Martino jobb oldali hajójában áll. Évente egyszer, szeptember 13-án este kihozzák a dómból, és gyertyás menettel viszik körül a városban; ennek az ünnepnek a neve Luminara.

De a hosszú női ruha rejtélye nem hagyta nyugodni az embereket. Addig kérdezősködtek, amíg meg nem tudták: a portugál király lányát feszítették keresztre a 8. században. Wilgefortis a neve, ami rosszul hangzik portugálul; de hiszen nem is név, virgo fortis, és azt jelenti, erős szűz. Az erős lelkű szűz még csak 10 vagy 12 éves volt, amikor az apja, egy ismeretlen, de kegyetlen zsarnokként jellemzett király férjhez akarta adni. Wilgefortis a hetedik lány volt a családban; mire sorra került, elfogytak Európában a nőtlen keresztény királyok, és az apa nem talált jobb vőlegényt, mint Szicília szaracén uralkodóját. Wilgefortis hiába vallotta meg, hogy ő már letette a szüzességi fogadalmat, Jézus menyasszonya szeretne lenni, nem egy szaracén királyé. A zsarnok atyát nem hatotta meg a könyörgés, mire a leányzó Istenhez fordult, imádkozott, tegye olyan csúffá, hogy senki ne akarja elvenni feleségül. Addig könyörgött és böjtölt, amíg Isten megszánta, hosszú szakállat növesztett neki. A szicíliai visszalépett, és a zordon atya keresztre feszítette a szőrös leányzót.

Valószínűleg ez volt a legenda első változata, ami az idők során különféle részletekkel egészült ki. Wilgefortis nemcsak szakállas lett, hanem az egész testében szőrös; apja még a vőlegény jelentkezése előtt el akarta csábítani, Wilgefortisnak ezerrel kellett imádkoznia, hogy megszabaduljon a papa terhes figyelmétől, amelynek terhesség lett volna a következménye; külön imádkozott azért, hogy a nők megszabaduljanak életük minden nyűgétől és átkától, amilyenek a menstruáció, a szülés, rabiátus vagy nem kívánt férjek. Ez utóbbi imák talán már nem Portugáliában hangzottak el, mert Wilgefortist Angliában kezdték Uncumbernek, tehertől megszabadítónak nevezni; Hollandiában Ontkommena, Spanyolországban Librada, Itáliában Liberata, megszabadító vagy megszabadított lett a neve, és az asszonyok, nem egészen keresztényi alázattal, azért könyörögtek hozzá, hogy szabadítsa meg őket a megunt férjeiktől. A férjektől szabadulni vágyó angol hölgyek egy tál zabot ajánlottak a szobra előtt, ami arra mutat, hogy itt egy nagyon régi, mágikus rítus emléke maradt fenn, amit utólag és erőszakoltan kapcsoltak össze a szent tiszteletével.

Német nyelvterületen heilige Vartez (szent arc) vagy Kümmernis a szakállas szűz neve, aggodalom, bánat; és valóban bőven lehetett része mindkettőből. Schwäbisch Gmündből származik a legenda folytatása: egy szegény hegedűsnek nem volt semmije, amit felajánlhatott volna a csodatevő szobor előtt; szívet szaggatóan hegedült, mire a szobor lerúgta a lábáról az egyik arany papucsát. Persze azzal vádolták a szegény hegedűst, hogy az arany papucsot lopta. De még mielőtt felakasztották volna, megengedték neki, hogy még egyszer imádkozzon Wilgefortis szobra előtt. Nagy tömeg gyűlt össze, és a szobor, mindenki szeme láttára, odarúgta a másik papucsát is a hegedűs elé.

Justinus Kerner szép, de sajnos túl hosszú balladát írt a hegedűsről 1816-ban, sajnos ez csak egy vándor anekdota, amit különböző formákban, a világ minden részében ismernek. Mrs. Mir Hasan Ali hasonló történetet mond el a szegény zarándokról, aki elé Allah ugyan nem papucsot, de a mekkai Kaaba arany vízköpőjét dobta le (The Muslims of India, 1832, 9. levél).

A kultusz fénykora a 15-16. századokra esett; azóta az asszonyok más módokon szabadulnak meg a férjnek nevezett problémától. De Wilgefortis története mégsem csak mese, legalább is orvosi szempontból nem az. Wilgefortis nagyon sokat böjtölt, és böjtölnek vagy inkább koplalnak ma az anorexia nervosa nevű divatos betegség áldozatai, a fiatal lányok, akik egyre vékonyabbak akarnak lenni. Az emberi szervezet azonban nem céltalanul alakítja ki a kis zsírpárnákat, az anorexiások halálos ellenségeit. A zsírpárnák a hideg és kisebb sérülések ellen védenek; zsír hiányában a hormonháztartás felborul, és a bőr morbid módon, erős szőrnövekedéssel reagál a koplalásra. A tartósan éhező betegnek bajusza vagy szakálla fejlődhet, és minél soványabb, annál nagyobb az esélye arra, hogy az egész teste szőrös legyen. Amint azt mondani szokták, a szépségért szenvedni kell.

A cikket írta: Müszélia

támogatóink