Születésnapi meglepetés
Látogatók száma: 55
Biztatja magát Bella, már csupán tíz szelet rántott húst és ugyanannyi karfiolt kell kisütnie a menyének és vejének, ezzel lesz kész az ünnepi vacsora.
Tyúkhúsleves, sok zöldséggel, csigatésztával, a fia kedvence, tejfeles csirkepaprikás a lánya kedvéért, habkönnyű galuskával, sült krumpli, az unokák miatt. Ahhoz már nincs elég ideje és türelme, és mi tagadás, gyakorlata, hogy a dobostortát maga süsse, inkább megrendelte a cukrászdában és délben elhozta.
Elkészül a vacsora, már csak teríteni kell, a nappaliban, a nagy ebédlő asztalon, porcelánnal, kristálypoharakkal, a kicsiknek mesefigurás bögrékkel. A pezsgő a hűtőben, a narancslét kiveszi, jobb, ha kicsit felmelegszik. Tesz-vesz, még legalább egy óra, mire ideérnek. Kiszellőztet, letusol, felveszi a legszebb ruháját. Ma nagy nap lesz. Bejelenti, hogy nem dolgozik tovább, elvégre hatvanöt éves, marad a negyvenötezres nyugdíja, meg az a kicsi megtakarítása. Azt azért nem vallja be, hogy romlik a szeme, nehezére esik a vezetés, a lába miatt is, mert a térde délre rendszerint bucira dagad, márpedig a bt-ben egyedül dolgozik, a gyerekei csak a pénzt teszik zsebre, a menye és a veje csak célozgat, mama, kellene a gyereknek egy új póló, elromlott a hűtő, rossz a kocsi, szinte minden második hétre jut valami vásárolni való. El kellene ültetni a kertben a húszezreseket, szépen locsolgatni, hátha kikel egy pénzfa, melynek gyümölcseiből talán elégedetté lehetne tenni az utódokat. Zolikát így szoktatja le hároméves korában a cumiról. Együtt elültetik a kertben az összes cumiját és naponta locsoltatja a kisfiúval, hogy hadd keljen ki, lesz belőle egy nagy bokor, tele cumival, amelyből annyit szedhet le, amennyit csak akar. Cipeli a gyerek szorgosan a kerti csaptól a kis locsolójával a vizet, megerősödik a nyár végére, s el is felejteti, hogy nem nő ki a cumifa. Helyette megdézsmálja a földiepret, a málnát, a savanykás egrest, a földről nekirugaszkodva felégik a levegőbe, hogy elérje a barackot is az alsó ágakon, és mama megtanítja arra is, milyen élőlényekkel kell megosztoznia a kerten. Giliszta, lepke, kukac, katicabogár, vakond, gerle, fecske, veréb… és gólyát is lát a harmadik szomszédnál.
A terített asztal közepére teszi a nagy csokor gerberát, amelyet régi kedvesétől kap, mert a szerelem múltával megmarad közöttük egy bensőséges baráti kapcsolat, amelyben tíz éve minden hónap második keddjén, elmerülnek, mint kellemes, langyos, simogató fürdőben, önfeledten lubickolva, csapongó beszélgetéssel felelevenítve életük eseményeit, gyerekeiket, unokáikat, a munkát, hiszen nincs érdek közöttük, ami átcsaphatna hamis hangokba. Beülnek a megszokott éttermükbe és hattól éjfélig csevegnek, nevetgélnek, időnként kettecskén hallgatásba burkolóznak. Ezek a napok számukra az éltető oxigént jelentik.
Mosolyogva nézegeti a zöld levelekkel körülvett nap sárga és mély bordó színű kerek virág kompozíciót. Tavalyihoz hasonlít, melyet látván Zolika rákérdez, az ötévesek érdeklődésével, mama, kitől kaptad a virágokat? Alig tud kitérni a válasz alól. Az igaz válasz alól.
Hogyan magyarázhatná el Zolikának, hogy számára csak két ajándék létezik, a virág és a keserű csokoládé. Az ember mindig arra vágyik, amiből a legkevesebb van, vagy amiből a legkevesebb jut. Gyerekeinek apja, Ádám, a válásuk után egy hónappal megnősül és elköltözik az ország másik végébe, nehogy szorosabb kapcsolatban maradjon Bellával, pláne nem a gyerekekkel, mert új családot akar és új életet, azóta már tudja, hogy ez utóbbi lehetetlen, legfeljebb okosabban folytathatja. De azt sem tette, de ez már nem tartozik Bellára. Megállapodnak, hogy a vagyonon nem osztozkodnak, sok mindenük nem is volt, legyen a két gyereké a ház, Belláé a haszonélvezet, az autót meg elviszi a férfi. Ennek már huszonöt éve.
Az asszonynak az óta csak volt férje virágcsokrai hiányoznak, meg a csokoládé, melyre különösebben nem telik, legalább is magának nem vesz, minden fillért a gyerekekre költ, hogy diplomások legyenek, hogy önálló életüket saját másfél szobás lakásban kezdhessék. Igaz, reggeltől estig dolgozik, komoly kapcsolatba nem keveredik, nehogy elterelje bárki férfiember a célja mellől, vagy holmi haszontalanságokra fecsérelje az idejét, pénzkeresés helyett.
Bármelyik percben jöhetnek, nem kell külön meghívás, hiszen minden évben együtt töltik ezt az estét, ha törik, ha szakad, miután minden más ünnepen osztozkodni kell a nászékkal, első vagy második napon, ebédre vagy vacsorára, gyerekkel, gyerek nélkül, ki kihez megy, időre, egy félórára, mert be kell osztani, és egyébként is, a nagyszülők dolga az ajándékozás, egymás túllicitálása.
Hirtelen fáradtnak érzi magát, mindkét térde bucira dagadt. A telefonasztalka melletti szófára telepedik, felteszi mindkét lábát, így könnyebb, talán, ha néhány percet pihenteti, elmúlik a hasogatás. Holnaptól nincs korán kelés, araszolgatás a belvárosba, este tízig megállás nélküli munka, de megtartja a bridzselést, jár továbbra is versenyekre, kell a kikapcsolódás, mert célok nélkül nincs élet, csak vegetálás, sikerélmény is kell, hogy az életkedve megmaradjon, és az értelmiségi társaság, a heves vitákkal, a világmegváltó gondolatokkal, pedig már nem megváltható, ezt tudják is, mégis.
Itthon üldögélni, kapálgatni a kertben, hetente kétszer beülni a kocsiba és a piacon bevásárolni, hát, nem perspektíva. A gyerekeire sem telepedhet rá, nem igénylik, másként látják a világot, másként élik az életüket, olyannyira másként, hogy néha csodálkozik, vajon ki nevelte fel ezeket a felnőtteket, rájuk sem ismer, még Ádám hatása sem lehet akkora, amekkora a távolság a gyerek és a felnőtt énjük között van.
Hétkor eszmél a szunyókálásából, sajnos, ez az utóbbi időben előfordul, hogy szundít egyet, akaratlanul is.
Valaki vadul nyomja a csengőt, szégyenszemre megvárakoztatja a gyerekeket, ugrana is, de nem tud, pedig lelappadtak a térdei, csak most meg az ízületei csikorognak, mintha porszemek kerültek volna közéjük.
A kapuban idegen futár áll, két hatalmas csomaggal, egyik a fiától, kocsikeréknyi virágcsokor, a másik egy ajándékkosár, a lányától.
Szóval, a lényeg, hogy most nem tudnak jönni, majd a hét végén, egyik szombaton, a másik vasárnap, a többi blabla, mármint a kis borítékban lévő kártyán, jókívánság gyanánt, ilyet az ember idegennek küld, nem az anyjának, csak tudná, miért hull a szeméből a könny, nincs mit siratni, fogadd el, hogy elengedték rég a kezed a gyerekeid, nyugtatgatja magamagát, eredménytelenül, miközben udvariasan ezres borravalót ad a futárnak, aki azonnal felköszönti, születésnapján, jó egészséget, hosszú életet kívánva, honnan tudja, hát onnan, hogy ma Pál napja van, így azután névnapja nem lehet.
Egyszerre nevet és sír Bella, menjen csak, fiatalember, örülök, hogy jó humora van, csapja be a kaput, magától záródik.
A fürdőszobában lavórba teszi a hatalmas csokrot, gyorsan átöltözik, dolog van Bella, sok itt az étel, nem eheted hetekig. Előszedi a műanyag étel dobozokat, belepakolja a teljes vacsorát.
Mit is mondott a barátnője? Valahol a dzsumbujban van egy hajléktalan szálló, ahol minden adományt elfogadnak.
Az interneten gyorsan megleli a címüket, három nagy zacskóba rendezi a dobozokat, kiviszi a garázsba, beteszi a kocsi csomagtartójába és visszamegy a tortáért is.
Már lement a csúcsforgalom, alig néhány autó hömpölyög az úton. Fél nyolc, ilyenkor a dolgozók már otthon ülnek a tévé előtt és nézik a sorozatokat, hogy kikapcsolódjanak, mert a valóságban nincsenek olyan történetek, mint amilyeneket a sorozat írók kitalálnak, megríkatva, megnevettetve, felháborítva vagy éppen együttérzést keltve a gyanútlan nézőben.
A hajléktalan szállón akad éhes száj elég, pillanatokon belül elfogy az étel. A dobostortát azonban áhítattal nézik mindahányan, hiszen a tizenhat szeletet negyven egyenlő falatra kell felosztani, hogy jusson mindenkinek.
Bella nem látja a szálló vezetőjében a készséget, hogy bíbelődjék a probléma megoldásával, ezért kér egy kést és maga lát munkához. Otthoni szabadidő ruhájában is elegáns, tiszteletet és figyelmet igénylő jelenség, ahogyan a kenyérvágó késsel szeleteli a tortát. A negyven embersorban feláll és hangtalanul, nem tülekedve megy a részéért, előre engedve a nőket, akik bizony nem sokban különböznek, megjelenésüket tekintve, a férfiaktól. Mire visszaülnek a helyükre, már újra zsibonganak, és el is felejtik a falatnyi tortát.
A szálló vezetője maga is hajléktan, enne a tortából, de neki nem jut. Nyel egyet és jobban szemügyre veszi az asszonyt, akinek a szája mosolyog, ám a szemében mérhetetlen szomorúság bujkál. Rég látott ilyet, pedig az utca árnyékos felén él, immár tíz éve.
Hirtelen sarkon fordul, és eltűnik az irodájában. Mire visszatér, kezében a csomagolópapírba rejtett, titokzatos tárggyal, Bella már indítja a kocsiját a ház előtt. Szedi a lábát, hogy elérje, az asszony észreveszi az integetését és nem indul el.
- Asszonyom, fogadja el ezt a csekélységet, magam készítettem. Ne szabadkozzon, csak egy kis figyelmesség – azzal szinte bedobja a csomagot a lehúzott ablakon át az asszony ölébe, s máris fordul vissza, nem akarja látni, hogy elfogadják, vagy visszadobják azt, amit jó szívvel adott.
Bella azonnal indul, jó lenne mielőbb otthon lenni, elmosogatni, fürödni, és alvás, mert reggel…
Reggel már nem kell bemenni, dolgozni!
Rászakad a tétlenség, negyvenhárom évi munka után, nincs szükség a szakértelmére, más szelek fújnak, ez a kormánypárthoz hű vazallusok ideje, be kell látnia, még anyaként sem ér egy fabatkát sem.
Fél tíz van, mire becsukja maga mögött a kaput, de a garázsba már nem tud beállni, mert villogó rendőrautó áll meg a ház előtt és kiszáll két egyenruhás.
- Jó estét, asszonyom. Ön dr. Jolsvay Bella?
- Igen, én vagyok. Csak nem történt valami baj?
- Meglátjuk, mi történt. Velünk kell jönnie.
- De…
Az alacsonyabb jobban megnézi az asszonyt, súg valamit a társa fülébe.
- No, jól van, húsz percet kap, hogy tisztességesen felöltözzön. De siessen ám! Itt várjuk.
Bella adrenalin szintje a maximumra emelkedik, valahol legbelül, a lelke mélyén érzi, hosszú lesz ez a mai nap.
Tíz perc múlva megjelenik csinos, világoszöld nyári kiskosztümben, melyhez tojáshéj színű, ujjatlan blúzt vett fel, kifogástalan a frizurája és a sminkje is.
A szirénázó rendőrautó a Gellért szálló előtt áll meg, ahol az egyenruhás portás átveszi a rendőröktől és szótlanul a félemeleti különterembe vezeti, ahol pontosan ötvenen várják, hogy díszvendégként megjelenjen.
Mindenki ott van, megünnepelni a születésnapját, aki valaha is számított az életében, a gyerekei szervezték a meglepetés partit, ott volt a férje, a szeretője, a barátai, a régi munkatársai és elkezdődött a hajnalig tartó ünnepség.
Ádámból éjfél körül csak kibújik a kisördög:
- Mondd, Bella, nem ijedtél meg a rendőröktől?
- Látod, szívem, ez a te bajod, hogy nem ismered a női logikát. Miből gondolod, hogy nem ismertem meg a sógorod fiát az egyik rendőrben?
Reggel négykor ér haza vele a taxi, és a fiatalember segít behordani az ajándékait. Amikor kikíséri és bezárja utána a kaput, eszébe jut a hajléktalan szálló vezetőjének ajándéka, kiveszi a kocsiból. Könnyű, bár terjedelmes, olyan hatvanszor negyven centiméteres, lapos csomag.
Hosszan áll a tus alatt, élvezi, ahogyan a kellemesen meleg víz simogatja a testét, s tusfürdőjének illatára teljesen kitisztul a feje. Nem ivott sokat, talán ha öt pohár pezsgőt összesen, inkább beszélgetett, nassolt, élvezte a társaságot.
Megágyaz, kinyitja az ablakokat és rágyújt egy cigarettára.
Hamarosan feljön a nap, új korszakot nyitva az életében.
Ne nosztalgiázz Bella, egyébként sem vizsgáztál valami jól, mert meghatódtál a partin, no, nem a megjelentektől, hanem attól, hogy Zoli unokád küldött neked egy nagy tábla keserű csokoládét az apjával, azzal, hogy mama mindenképpen egye meg még aznap. Amíg a többiek a svédasztalon lévő finomságokat falatozták, addig ő maga kizárólag a kockákra tördelt csokoládét majszolta, hiszen ez az egyik legfontosabb ajándék, amit kapott. A másik meg a hajléktalan szálló vezetőjéé, amit még csak meg sem nézett, ám most eljött a pillanat, hogy kicsomagolja.
Elnyomja a csikket és izgatottan bontogatja a barna csomagolópapírt, amely egy lélegzetelállítóan szép festményt rejt. Nemrég készülhetett el, mert a festék épphogy megszáradt.
Parkban, padon ül egy férfi és attól függően, milyen szemszögből nézed, derűsnek, reménykedőnek látod, mint ki éppen a szerelmét várja, más helyzetből pedig a gondterhelt, aggódó tekintetű férfi, aki menekül, saját maga, az élete, az emlékei elől. Atyaisten! Ki festette? Ma mindenképpen visszamegy, meg kell tudnia. Ekkora tehetség nem kallódhat el!
Öt órakor lefekszik.
A felkelő nap csiklandozza az arcát, mindhiába, mert Bella alszik, kisimult arccal, békésen, mert két férfiembernek szüksége van rá, Zolikának és a festőnek is, hiszen nem élsz hiába, ha jó emberré nevelsz egy gyereket és felfedezel a világnak egy kiváló új tehetséget.
Mindkettővel lesz dolga elég, csak bírja erővel és idővel.
Elvégre jövőre már hatvanhat éves lesz.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
hát én nem köszöntem volna meg a kedves családomnak, hogy egész nap dolgoztam az étellel, tortát vettem, aztán még csak meg se ették.
Ez csak a fantáziám szüelénye, nem valós történet, de elgondolkodtató.
Üdv: Yolla
NAGYON NAGYON SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Az Isten éltessen sokáig!
Maresz
Kedves Yolla!
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT ! A "felkelő nap csiklandozza arcod" még sok-sok boldog évig! :)
Puszi, Ilona
nagyon köszönöm!
Puszi: Yolla
NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT ! A "felkelő nap csiklandozza arcod" még sok-sok boldog évig! :)
Puszi, Ilona
Kedves Yolla!
Ismét egy tőled megszokott nagyon emberi
írásod örvendeztetett meg! Benned nem lehet
csalódni! Gratulálok a Bella kitalálójának, és nagyon
boldog születésnapot kívánok én is Bellának, és az Őt
kitaláló Yollának is tiszta szívemből!
Pusszantalak: emillio
Nagyon köszönöm, mától eggyel több év nyomja a vállam, de elbírom.
Pusszantalak: Yolla
Ismét egy tőled megszokott nagyon emberi
írásod örvendeztetett meg! Benned nem lehet
csalódni! Gratulálok a Bella kitalálójának, és nagyon
boldog születésnapot kívánok én is Bellának, és az Őt
kitaláló Yollának is tiszta szívemből!
Pusszantalak: emillio