Vágy és vezeklés
Látogatók száma: 57
Vágy és vezeklés írta: Yasmine Korhatár: 14 Párosítás: Remus Lupin/Hermione Granger és Perselus Piton/Hermione Granger Nyilatkozat: minden jog J. K. Rowlingot illeti. Készült a Lumossolen oldal 3. pályázatára. Tartalom: Hermione két férfi között őrlő
Vágy és vezeklés
Címszavak
Két férfi.
Egy nő.
Szerelem.
Szenvedély.
Vágy.
Titkok.
Hazugságok.
Hűtlenség.
***
Bevezetés
Én megtaláltam azt a férfit, Remus Lupint.
Remus... Istenem, milyen nehéz is volt meggyőzni őt arról, hogy nekem nem számít az, hogy vérfarkas!
Túlságosan féltett engem. Óvni akart az emberek támadásától és saját magától is. Nem vette észre, hogy ezzel bánt igazán. Végül szép lassan megtört a jég, most pedig lassan már három éve lesz annak, hogy együtt vagyunk.
Bonyodalom
Ő jelenti számomra a szerelmet, boldog vagyok vele, és biztonságban érzem magam mellette. Mégis elkövettem életem talán legnagyobb hibáját.
Viszonyt kezdtem egy másik férfival.
Hogy miért? Mert úgy éreztem, hiányzik valami a kapcsolatunkból.
A cselekmény kibontakozása
[b]A tükör előtt ülök, a hálószobánkban. Az utolsó simításokat végzem a sminkemen – ma ismét elmegyek itthonról. Felveszem az asztalról a hajkefét, majd lassan fésülni kezdem a hajam, de abbahagyom, mikor megpillantalak a tükörben. Az ágyon fekszel, és egy könyvet olvasol.
Felnézel.
Tekintetünk találkozik a tükörben.
Leteszed a könyvet, majd az ágyról felkelve egyenesen mögém sétálsz. Egyik kezeddel végigsimítasz hajamon, majd lehajolsz, és a fülembe suttogsz.
- Gyönyörű vagy!
- Köszönöm - felelem elpirulva.
A feszültség szinte tapintható. Látom rajtad, hogy ideges vagy.
- Megint elmész? - kérdezed sóhajtva.
- Igen, de ígérem, nem maradok sokáig. Egy régi barátnőmmel találkozom.
Hazugság.
Mindketten tudjuk, hova megyek. Nagyon jól tudjuk.
Tudom, hogy tudod, hűtlen vagyok, és ez felemészt téged.
Látom, ahogyan szenvedsz... látom a szemedben.
Valahányszor kilépek az ajtón, újra és újra megtörik benned valami.
Fáj szenvedni látni Téged.
Gyűlölöm magam, amiért ezt teszem veled.
Mégsem bírok ellenállni a csábításnak. A vágy olyan erős, hogy nem tudok nemet mondani Neki.
***
Fázósan húzom össze magamon a kabátot. Egyszerűbb lett volna egyenesen a házad elé hoppanálni, de a történtek után, úgy gondoltam, kell egy kis friss levegő. Az utolsó pár métert már sietve teszem meg a kihalt, sötét utcán.
Lassan felemelem a kezem, és bekopogok. Nem sokkal később kattan a zár, majd résnyire kinyílik az ajtó.
Elmosolyodom.
Óvatosan belépek a lakásba, becsukom az ajtót, majd háttal nekidőlök. A nappaliban sötét van, csak néhány gyertya világít. Ellököm magam az ajtótól bejárattól, majd teszek pár lépést, végül megállok. Leveszem magamról a kabátot, és felakasztom a fogasra. Hallom, ahogyan ismét kattan a zár, ezután pedig mögém sétálsz - egészen közel.
- Perselus... - suttogom halkan.
- Sss... fogd be!
Megérzem a kezedet a derekamnál. Nem sokkal utána a szoknyám a földre esik, majd a blúzom gombjait kezded kigombolni, miközben a nyakamat csókolgatod. Amint végeztél az utolsó gombbal, magad felé fordítasz. A blúzt szinte lesimítod a vállamról, így az is a földön landol a szoknya mellett.
Egy kicsit távolabb lépsz tőlem, majd végignézel rajtam. Kislányos zavaromban lehajtom a fejem, de te az állam alá nyúlsz, majd felemeled. A következő pillanatban mohón lecsapsz ajkaimra, végül felkapsz az öledbe és beviszel a hálószobába, aminek az ajtaja hangosan csapódik be mögöttünk....
Három órával később hazafelé tartok. Mikor megérkezem, amilyen halkan csak tudok, belépek a házba, ahol teljes sötétség honol - tehát remélem Remus már alszik. Ezen az éjszakán ismét a vendégszobában alszom. Azt hiszem, jobb is így, hogy nem találkozunk. Most sem tudnék a szemébe nézni!
***
Kopp. Kopp. Kopp.
- Szabad! - szólalok meg fáradtan.
- Jó napot! Ön Miss Hermione Granger?
- Igen – felelem.
- Ezt önnek küldték – mondja a futár, és átnyújt egy nagy csokor vörös rózsát. -
Itt írja alá, kérem.
Miután odafirkantom a nevemet, még átad egy borítékot, azután elmegy.
A rózsákat gyorsan vázába teszem, majd leülök a székre és kibontom a levet.
Drága Hermione!
Szeretném, ha ma este velem vacsoráznál.
Remus
Elmosolyodom, mégis vegyes érzelmekkel várom a mai estét. Egyrészt izgatott vagyok, másrészt félek is egy kicsit. Nem tudom, hogy mi, de valami fontos fog történni ma este. Érzem....
- Remus, hazajöttem – kiáltom.
- A konyhában vagyok – érkezik a válasz.
Hm... isteni illatok terjengnek a lakásban.
Felsietek a hálószobába, hogy átöltözzek, és hogy egy kicsit felfrissítsem magam. Miután végzek, lesétálok a konyhába, ahol az asztal gyönyörűen meg van terítve. Igazán kitettél magáért.
- Gyere, foglalj helyet – invitálsz mosolyogva.
Úgy teszek, ahogy mondod, majd te is leülsz az asztal másik oldalán, velem szemben.
- Jó étvágyat!
- Neked is – felelem.
A vacsora nagyon finom, de miután a desszertet is elfogyasztottuk, kicsit furcsán kezdesz viselkedni.
- Hermione... szeretnék kérdezni tőled valamit – kezded bizonytalanul.
Felállsz, majd odajössz mellém és letérdelsz. A zsebedből előveszel egy apró dobozt, és miután kinyitod, felém nyújtod.
- Hermione Granger, hozzám jönnél feleségül? - kérdezed félszegen.
Egy pillanatra még a lélegzetem is eláll. Alig akarom elhinni, hogy az előbb tényleg megkérted a kezemet!
Gyerünk Hermione, mondj neki igent!
Itt a lehetőség, hogy befejezzem a kapcsolatot Perselusszal.
- Remus, én... - Képtelen vagyok befejezni a mondatot.
Észreveszed a bizonytalanságomat.
- Sajnálom, Hermione, nem akartalak megbántani.
Azt mondja, nem akar megbántani, pedig mindketten tudjuk, hogy én vagyok az, aki folyamatosan bántja.
Hogy szerethet még mindig? Egy ilyen embert, mint én?
Lassan felállsz mellőlem. Felkapom a fejem, majd megfogom a kezedet.
- Remus, kérlek, ne haragudj rám. Csak váratlanul ért, én...
Felhúzol magad mellé, és az államnál fogva finoman kényszerítesz, hogy a szemedbe nézzek.
- Nem kell azonnal válaszolnod, tudok várni – mondod mosolyogva, mégis szomorúan. -
Szeretlek, Hermione.
Szeretsz.
És én, szeretlek téged? Igen, tiszta szívemből!
Akkor mégis miért csallak meg? Már magam sem tudom.
Megfogod a kezem, majd magad után húzol, fel, egészen a hálószobánkba. Halkan becsukod az ajtót, majd felém fordulsz.
- Szeretni akarlak, Hermione, kérlek, hagyd, hogy szeresselek – suttogod rekedten, majd szenvedélyesen megcsókolsz.
Finoman az ágyra döntesz, majd apró csókokkal kényeztetsz.
Ezen az éjszakán egészen a tiéd vagyok. Csak a tiéd.
***
Egy újabb este. Egy újabb találka. Egy újabb hazugság.
- Megint elmész? - kérdezed idegesen.
- Igen, de...
Nem tudom befejezni, mert félbeszakítasz.
- Elég legyen a hazugságokból!
Látom a szemedben a szomorúságot, a kétségbeesést, és még valamit: dühöt.
- Kérlek, Hermione, ne menj!
Rád nézek. Válaszolnék, de nem jönnek a szavak, így néma maradok.
Nem akarom ezt csinálni többet!
Nem akarom látni, ahogyan szenvedsz!
Mégis újra és újra megteszem.
Nem akarom tönkretenni az életedet.
Te nem ezt érdemled!
- Remus, sajnálom, mennem kell – suttogom halkan.
Mielőtt kilépek a házból, a hangod még megállít.
- Hermione, azt hiszem, ideje lenne végre döntened!
Miért nem kéred egyszerűen, hogy maradjak? Miért nem harcolsz értem? Miért hagyod, hogy ezt tegyem veled? Miért nem hagysz el?
Hiszen igazából ezt érdemelném. Gyűlölnöd kellene, amiért ezt teszem veled.
Igazad van.
Döntenem kell, mert ezt így nem folytathatom tovább
Nem akarom tönkretenni az életedet.
***
Alig lépek be Perselus lakásába, máris a falnak szorítva találom magam.
- Késtél!
Nem válaszolok.
- Perselus... beszélnünk kell – nyögöm halkan.
- Most? - kérdezed gúnyosan.
- Igen, fontos – felelem két csók között. - Remus tegnap megkérte a kezem.
Még mindig csókokkal kényeztetsz, úgy válaszolsz
- Tudom.
Erre a válaszra egyáltalán nem számítottam.
Mégis honnan a fenéből tudod? Elönt a méreg, és elszakítom magam tőled.
- Honnan? – kérdezem dühösen.
- Remus mondta – feleled lezseren.
Mi?
Nem, az nem lehet! Mégis mikor?
Az asztalhoz sétálsz, majd töltesz magadnak egy pohár italt.
- Mikor? - kérdezem idegesen.
- Számít ez? Hiszen úgyis nemet mondtál, nem? Ha meg annyira tudni akarod, akkor mondta el, amikor elvittem neki a bájitalt.[/b]
Tetőpont
Elsápadok.
Miért tűri Remus, hogy megcsalom? A bájitalért cserébe, amit Perselus minden hónapban elkészít neki? Talán azt hiszi, hogy tartozik neki ezért cserébe, hiszen Perselus soha nem kért érte fizetséget?
Arra eszmélek, hogy szorosan magadhoz húzol és megcsókolsz. Érzem a whisky ízét a számban.
- Miért nem hagyod végre el azt a korcsot? Gyere hozzám – suttogod rekedten.
- Eressz el – rivallok rád, de közben meglepődve nézek. Vajon komolyan gondoltad?
- Csak egyetlen egy kérdésemre válaszolj, Perselus, de őszintén. Érzel egyáltalán valamit irántam?
Nem szólsz semmit, csak gúnyosan elmosolyodsz.
Nem is kell válaszolnod, hiszen eddig is tudtam a választ.
Mosolyod olyan, mintha kést forgatnál a szívemben. És ez jobban fáj minden szónál.
Most értem meg: csupán testi vágyból nem lesz kötelék.
Valahol a szívem mélyén hittem benne, hogy idővel többet fogsz érezni irántam.
Tévedtem.
Odalépek hozzád, lábujjhegyre emelkedem, majd még egyszer utoljára megcsókollak.
- Ég veled, Perselus – suttogom ajkadra, majd örökre kilépek az ajtón.
...
A házunktól nem messze hoppanálok. Az utolsó pár métert szinte futva teszem meg.
Remélem, még nem késő. Nagyon remélem!
- Remus – kiáltom, de nem érkezik válasz.
Felrohanok a hálószobába, de nem vagy ott. Az ágy érintetlen.
Nem, az nem lehet!
- Remus – roskadok zokogva a földre.
- Hermione, mi a baj? – lépsz oda hozzám.
- Remus? - nézek fel könnyes arccal rád.
- Igen, én vagyok.
Szorosan átölellek, majd magamhoz szorítalak.
- Én azt hittem, hogy elmentél... örökre... és...
- Sss... itt vagyok – feleled csendesen.
Elhúzódom tőled, hogy a szemedbe nézhessek.
- Remus, kérlek, bocsáss meg nekem – könyörgök kétségbeesetten.
Lassan felemeled a kezed, lágyan végigsimítasz arcomon, végül a két tenyeredbe fogod.
- Szeretlek, Hermione – suttogod rekedten, majd gyengéden megcsókolsz. - A történtek ellenére, még mindig szeretlek. Azt kérheted, hogy megbocsássak, de tudd, soha nem fogom elfelejteni azt, amit velem tettél.
- Tudom és megértelek. Remus? - kezdem bizonytalanul. - Ha még mindig el akarsz venni, a válaszom igen – fejezem be leszegett, könnyekkel maszatos arccal.
Megoldás
Pár percig feszült csend telepszik ránk. Idegesen várom a válaszod. Bármi is lesz a döntésed, az biztos, hogy egyikünk számára sem lesz könnyű az elkövetkező időszak.
Óvatosan az állam alá nyúlsz, majd finoman felemeled a fejem, hogy a szemembe nézhess.
- Boldoggá tennél – feleled mosolyogva. Csak egyetlen dolgot szeretnék kérni Tőled. Ígérd meg, hogy többé nem találkozol vele.
- Ígérem Remus, soha többé nem keresem őt!
vége
forrás:
http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=43117
A cikket írta: Szabó Katalin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ez egy forgatókönyv, kedves Katalin? Vagy esetleg egy dráma? Segíts, kérlek! Te írtad, vagy J.K. Rowling?
Ne haragudj, nem vagyok otthon a Harry Potter-ben.
Ne haragudj, nem vagyok otthon a Harry Potter-ben.