Végzet
2010. július 3. - Látogatók száma: 10
A bokor tűzben égett, az alkony mosolyogva, mint egy jó fotós, ha remek képet remél, lángra gyúlt arccal figyelte a vérvörössé vált leveleket.
A csend mélyen bevésődött a tájba.
A kis takaros házikó belesimult a környezetbe, tornácán a hajnalkavirágok kékje ontotta a finom illatot. Olyan békés volt minden, a küszöb előtti lábtörlőn egy tarka kandúr aludt, s álmában, kissé mozgatta bajuszkáját.
Nyílt az ajtó, egy csinos nő lépett ki rajta, formás lábain körömcipő és hullámos barna haja, mint a tenger úgy terült el az arca körül.
Talán az angyalokat festik ilyen szépre. A szeme oly zöld volt, hogy bele lehetett szédülni, mint a haragos Balatonba.
Alakján feszült a nadrág és a blúz kidomborodott kerek melleitől, különös hatást keltve az őt szemlélő idősebb férfiben.
Amikor odaért mellé, mély meghajlással köszöntötte.
-Kezét csókolom!
-Üdvözlöm,-mondta a nő, és mint aki tisztába van vonzó alakjával ellibegett a férfi előtt.
Ő, meg mint aki angyalt látott, nézett sokáig utána.
Telt múlt az idő a férfi nem tudta felejteni, naponta arra sétált, s leste a kis házat, mikor látja
újra azt a nőt, aki egyszeri látásra megbabonázta. De csak a virágok bódító illata szállt feléje, az ajtó nem nyílott.
Már-már feladta, amikor egy csillagfényes este sétált a folyóparton nézte a víz hullámzását, s meglátott egy parton ülő alakot. Ahogy közelebb ment megismerte a nőt, aki elmélázva a víz csillogásában gyönyörködött.
-Kezét csókolom!
A nő felnézett, felállt és a kezét nyújtotta.
-Jó estét!
A férfi kezébe fogta a kis kezet és heves szívdobogás közepette megcsókolta.
-Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Török Miklós a nevem
-Báthory Melinda -mosolygott rá a nő.
Leültek egymás mellé és nézték a folyó sodrását.
S a férfi halkan beszélni kezdett...
A nő hallgatta, és közben nézte a vízben a villódzó csillagokat és arra gondolt, hogy milyen magányosan élte eddig életét, csak a munkája töltötte ki napjait.
Író volt és a szépség mindig lenyűgözte, azért is vette meg ezt a kis házat tele virágokkal
Ha kinézett az ablakon a hajnalka finom, fűszeres illata pezsdítette a vérét. Ritkán mozdult ki, csak ha már nagyon, muszáj volt.
Most zsongott a feje a gondolatoktól és egyre nagyobb figyelemmel hallgatta a férfit. Kellemes hangja elringatta, és apját idézte, mikor kislány korában leültette és mesélt neki
.
Úgy érezte, hogy már régóta ismeri.
Most elhallgatott és a békés csend közéjük telepedett. Csak nézték a vizet, és mindketten elmerültek gondolataikban.
A férfinek egyre hevesebben dobogott a szíve, mert felidézte a nő karcsú alakját, gyönyörű lábait és attól félt meghallja, hogy szíve hangosan zakatol.
A nő törte meg a csendet.
-Haza kell mennem, mert holnap sok dolgom lesz.
A férfi is egyetértően bólintott és felsegítette.
-Elkísérhetem?- kérdezte és a nő beleegyezett.
Nagyon szerette volna magához szorítani és soha el nem engedni a kezét, de nem merte, csak a szíve zakatolt folyamatosan.
Odaértek a kis házhoz az utcáról beszűrődő fénynél megnézte a nő a lovagját. Ősz haj, kedves borostás arc és a szeme, mint egy ifjú titáné úgy ragyogott az utcai lámpa fényénél.
-Jó éjszakát! -szólt a férfi és kézcsókkal búcsúzott.
-Jó éjt! -válaszolta a nő és eltűnt az ajtó mögött.
Sokáig nézett a becsukódott ajtó után, aztán hazaindult ő is.
Napok- hetek teltek el és nem látta mégsem, pedig elment a folyópartjára is, hátha találkozik vele.
Egyre szomorúbb és mogorvább lett, csak a nő kötötte le minden gondolatát.
Ott ténfergett a kis ház körül, de csak a virágok buja illata részegítette, amúgy is szerelmes szívét.
Már nem foglalkozott semmivel, nem törődött külsejével sem, csak várta, hogy egyszer felbukkan a nő.
Nem is evett, teljesen lefogyott, csak a szeme volt a régi, a tűz parázslott benne, amely megbéklyózta a mindennapjait.
Két hónap elteltével, ahogy őgyelgett az utcán, meglátta a nőt. Már nem is, mert a közelébe menni, csak egy virágbokor mögül leste, ahogy végig libeg előtte, karcsú alakjával és finom illatával.
A szíve, mint egy hatalmas fújtató elkezdett kalapálni. Egyre rosszabbul érezte magát, csak az imádott nőt látta és a szívét valami szorító érzés, fojtogatta, majd a bokor oltalmazó árnyékában eldőlt.
Így találtak rá az arra sétálók napok múlva, arcán boldog mosollyal.
A cikket írta: Lyza
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.