újabb események régebbi események további események
01:07
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:07
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
01:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:01
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:52
Tündér módosította a naplóbejegyzését
12:51
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
01:35
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:11
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:10
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:54
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:31
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:47
Ilona módosította a naplóbejegyzését
17:42
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
01:41
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Lélektelenek...

2012. december 28. - Látogatók száma: 66

Amiről hallgatunk...

Megláttam az ablakból, miközben alig vártam, hogy megérkezzenek. Kiszállt az autójából, ott tekergődzve, kezében a pórázt tartva a kutyája - és megállt az ütő bennem - amikor egyszer csak belerúgott. Késlekedés nélkül siettem, hogy elejét vegyem az összes továbbinak. Nem akartam, hogy baja essen az állatnak. Abban a papucsban mentem ki eléjük, nem törődve a lefagyott, síkos hóval, ami éppen rajtam volt, hogy kiszabadítsam a kezei közül az ebet. Messze voltam még tőlük. - Mit csinál ez az ember? - Kis híján hanyatt vágódtam, de sikerült megtartanom az egyensúlyomat, lelassítva valahogy átevickéltem a túloldalra és nem érdekelt más, egyedül a kutya, hogy mielőbb biztonságos helyre vonszoljam. Hozzám. Erős egy állat. Alig bírtam szinte irányítani. A bejárati ajtó becsukódott mögöttünk. Akár ott is maradhatott volna felőlem a gazdája, amit akkor éreztem. Milyen ember az ilyen? Milyen viselkedés ez? Bántja azt, akit - állítólag - szeret?

Hogyan jött be nem tudom, de mire a pórázt levettem a kutyájáról, már ott állt az ajtóban. Biztosan valaki beengedte. Méltatlankodva vont felelősségre, miért csuktam be előtte az ajtót?... Időm, kedvem se volt, nem is akartam magyarázkodni. Ezek után még neki állt feljebb? Akár vissza is fordulhatott volna abban a pillanatban, kutya nélkül. Ezt hozta le bennem.

Nem ez volt az első ilyen kirohanása... előző ittlétükkor a szerencsétlen állat nem tudott lépést tartani a spontaneitásával és bereggelizett. Nem bírta a Mecsek lankáit egy órán keresztül és felfordult a gyomra, mire ide értek, bele egyenesen a kocsijába. Akkor is vártam őket. Láttam, amint kikászálódik az autóból és közben hallom a kiabálását, amitől szinte zengett a tér. Mit tehettem volna? Ordítva közölte, hogy mit tett a kutyája? - Na és? - Kitakarítod! - mondtam neki kiszólva az ablakon, ő meg vissza. - Majd te!... - Én ugyan nem bírom! - feleltem és már fordultam is, hogy kiadom az ablakon keresztül a vödör meleg vizet, tisztítóeszközöket. Méltatlankodva, de nekiállt. Szitkozódott. Közben kiszaladtam a kutyáért, hogy megmentsem a dühe elől. Nem időben, mert a nyakörvét megragadva úgy pofozta a szerencsétlen állatot, aki csak tűrte. - Bár marná meg a kezét! - kívántam... és kivettem a kezei közül, az otthon felejtett póráza nélkül, a nyakörvénél fogva valahogy sikerült bevonszolnom a lakásba, otthagyva őt, tegye a dolgát. (Szégyelltem, a jelenetet, amit rendezett tanúk szeme láttára, akiktől a későbbiekben visszahallottam kifejezve felháborodásukat. - Igen. Ő az én barátom - feleltem a kérdésükre nem éppen büszkeséget érezve.)

Az állat eredendően a szívem csücske. Soha nem tudnám bántani, a másét se, nem hogy a sajátomat. Nem tudtam az iménti jelenetet megérteni, de nem volt erre több idő. Túlléptem rajta, mint már annyiszor méltatlankodva. Tovább gondolva...

*
Otthonában sem fogta vissza magát. Szűk volt a hely a számítógépasztala és a tűzhely között. A kutyája türelmetlen jött-ment, mert érezte a vacsora illatát. Én az asztal sarkában ültem. A gazdája is türelmetlen volt, mint általában. A helyére próbálta küldeni. Nem hallgatott rá azonnal. Parancsoló hangját megszokhatta már. Én kevésbé. Kiabált. Bizonyítani akarta előttem a fölényét. Ekkor felkapott valamiféle szíjat és elé állt. A kutya erre leült előtte. Úgy próbálta rendreutasítani, teret sem engedve számára, mert se jobbra, se balra, nem tudott elmenni mellette. Próbálkozott a szerencsétlen állat, de láttam, hogy fél tőle. Abban a pillanatban éreztem, hogy be kell avatkoznom és tennem kell valamit. Határozottan rá szóltam. - Ezt meg ne próbáld! Érezte vagy nem, de akkor túllőtt a célon. Elé álltam. Ekkor a kutya el tudott végre mellette iszkolni, fülét-farkát is behúzva ment a helyére.) Ez a jelenet megmaradt bennem. Gyűlölöm az erőszak minden formáját, de különösen azt, ha egy védekezésre képtelen állattal teszik.

Lassan körvonalazódott előttem a jelleme. Szereti az állatot, néha kifejezésre juttatta, de ellentmondást nem tűrően próbálja érvényesíteni az akaratát. Erejét fitogtatja. Ki előtt? Előttem?... Aki megvetem azt az embert, aki ilyet tesz, vagy megpróbál?

(Mint ahogyan azt a férfit is megvetettem annak idején... Anyám mesélte el. Bár ne tette volna!... - A kutya jobb helyen lesz kint a tanyán, mint itt a panelban! - mondotta az élettársam, miután a lányra, aki az ajándékot kevésbé, vagy csak néha becsülte, de tenni érte nem igazán tudta mit kell, nem lehetett a továbbiakban rábízni... Így hát kivitte magával a tanyára. - Jó lesz ez így... majd megszokja. - gondoltam... És ő igyekezett. Pár hónapos kora ellenére egy igen fejlett, egészséges állat volt. Viszonylag hamar egy szép, erőteljes házőrzővé nőtte ki magát. Sokat játszottam vele ott a diófa alatt. Szabadon engedve, boldog volt...
De akkor, azon a napon valami rossz fát tehetett a tűzre!... - Fiam! - mondta az anyám. Ne siess annyira. Gyere! Igyál egy kis bort... Ment volna már, de anyám még visszatartotta. - Igyál még egyet, fiam!... Amit nem lehetett tovább elodázni, fent mi várta, anyám már tudta. A kutya valahogy elszabadult és a csirke állományát rendesen megtizedelte. Felérve a vér elöntötte az agyát, amikor meglátta a pusztításnak eme nyomait, és a keze ügyébe került eszközzel a szerencsétlen állatot agyba-főbe verte. Tudta-e vagy sem, hogy mit tesz elborult elmével? Már későn érkeztem ki. Engem a legkevésbé az érdekelt akkor, hogy elhullottak a csirkéi... Az állat szeretetről, de inkább a gyűlöletről cselekedetével örök érvényű tanúbizonyságot tett!)

Nagy az Isten állatkertje!

A cikket írta: zsoltne.eva

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. december 30. 22:18

megtekintés Válasz erre: - 2012. december 30. 21:06

Utálom az állatbántalmazókat. Azok gyakran verik a családjukat is.

Szerencsére idáig nem jutottunk el, de vannak elképzeléseim és sejtéseim, nem véletlen, hogy magára marad öregségére. Eltékozolt életeket nem lehet újraépíteni, ugyanúgy folytatni, mintha mi sem történt volna. Lemaradásokat pótolni. Legfeljebb ideig-óráig enyhíteni lehet a hiányt, amit valaha "jobb" időkben jelenthetett egy család a számára, főleg, ha ő maga is ludas abban, hogy szétváltak útjaik.
A kutya a lányáé volt.
 
2012. december 30. 21:06
Utálom az állatbántalmazókat. Azok gyakran verik a családjukat is.
2012. december 28. 18:26

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. december 28. 17:49

Kint a határban... végig egy kerítésen belül - nem számoltam - hány kutya kíséri az utam, de sokan vannak. Ugattak veszettül, kórusban. Először, többször haragudtam rájuk, ahány, annyi féle, fajta... aztán gondoltam egyet. Valahányszor vittem a cicáimnak kaját, rájuk is gondolva külön zacskóban gyűjtögetni kezdtem a csontot. Ettől kezdve ott megálltam. Már attól elhallgattak, hogy kotorászni kezdtem a hátizsákomban. Mindegyiknek dobtam egy-egy darabot, nehogy már egy is kimaradjon. Attól kezdve kísérnek végig csendben, és várják, mikor állok meg. Azóta mindig megállok. :-)
Már kedvencem is van közöttük, különösen egy. Olyan mint egy kis róka. Vörös is, égnek álló, merev fülekkel. Aranyos.

Elképzeltem, nagyon aranyos lehet! :)

Pussz,

Tündér
2012. december 28. 18:11

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2012. december 28. 16:42

Igen, nagy az Isten állatkertje és túl alacsony a kerités..Minek az ilyen embernek kutya? Azt mondod, szereti!? Vannak emberek, akik gyávák, nemlétező erejüket egy szerencsétlen állat verésével, bántásával fitogtatják! Egy ilyen ember mindenre képes a neki kiszolgáltatott helyzetben lévő teremtménnyel szemben..Nem kötelező kutyát tartani, de ha tart, akkor felelős érte..Ennek az embernek a helye egy zárt osztályon lenne..Ha lenne..:(

Kedves Ilona!

Minek az ilyen embereknek kutya? Talán éppen azért, amit írtál!!!

Pussz,

Éva
2012. december 28. 17:49

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. december 28. 17:16

Sajnos igazad van... ahogy a cikknek is. De tudom, hogy szerencsére nem mindenki ilyen az általa szeretett állattal.

Pussz,

Tündér

Kint a határban... végig egy kerítésen belül - nem számoltam - hány kutya kíséri az utam, de sokan vannak. Ugattak veszettül, kórusban. Először, többször haragudtam rájuk, ahány, annyi féle, fajta... aztán gondoltam egyet. Valahányszor vittem a cicáimnak kaját, rájuk is gondolva külön zacskóban gyűjtögetni kezdtem a csontot. Ettől kezdve ott megálltam. Már attól elhallgattak, hogy kotorászni kezdtem a hátizsákomban. Mindegyiknek dobtam egy-egy darabot, nehogy már egy is kimaradjon. Attól kezdve kísérnek végig csendben, és várják, mikor állok meg. Azóta mindig megállok. :-)
Már kedvencem is van közöttük, különösen egy. Olyan mint egy kis róka. Vörös is, égnek álló, merev fülekkel. Aranyos.
2012. december 28. 17:40

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2012. december 28. 14:57

Az mondják, hogy az állat idomul a gazdájához. Ám a kivétel erősíti a szabályt.
Aki a saját kutyáját bántja, az más rosszaságra is képes.

Kedves Yolla!

Szerencsére ez a kutya, akiről írtam igen jámbor fajta és okos, tudja, ha jót akar, hol a helye. Hogy ez milyen bánásmód eredménye, azt nem tudhatom, de sejtéseim vannak. Bőven elég volt az, amit megtapasztaltam.

"Aki a saját kutyáját bántja"?... Enyhe kifejezést alkalmaztál, mire képes.

Pussz,

Éva
2012. december 28. 17:16

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. december 28. 12:44

Ez bizony igaz.

"Az állatokkal szemben elkövetett erőszakot már jó ideje veszélyes pszichopata viselkedésformaként definiálják a szakértők. A tapasztalat az, hogy az erőszaktevés nem áll meg az állatoknál. Különböző tanulmányok készültek arra vonatkozóan, hogy milyen ember az, aki állatot képes erőszakkal megütni és ez az ember mi mindenre képes lehet még."

A legkevesebb, ami az ilyen ember viselkedését kíséri, amilyen címet adtam ennek a cikkemnek. Lélektelenek!

Sajnos igazad van... ahogy a cikknek is. De tudom, hogy szerencsére nem mindenki ilyen az általa szeretett állattal.

Pussz,

Tündér
2012. december 28. 16:42
Igen, nagy az Isten állatkertje és túl alacsony a kerités..Minek az ilyen embernek kutya? Azt mondod, szereti!? Vannak emberek, akik gyávák, nemlétező erejüket egy szerencsétlen állat verésével, bántásával fitogtatják! Egy ilyen ember mindenre képes a neki kiszolgáltatott helyzetben lévő teremtménnyel szemben..Nem kötelező kutyát tartani, de ha tart, akkor felelős érte..Ennek az embernek a helye egy zárt osztályon lenne..Ha lenne..:(
2012. december 28. 14:57
Az mondják, hogy az állat idomul a gazdájához. Ám a kivétel erősíti a szabályt.
Aki a saját kutyáját bántja, az más rosszaságra is képes.
2012. december 28. 12:44

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. december 28. 12:35

http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=4843

Sajnálom...

Pussz,

Tündér

Ez bizony igaz.

"Az állatokkal szemben elkövetett erőszakot már jó ideje veszélyes pszichopata viselkedésformaként definiálják a szakértők. A tapasztalat az, hogy az erőszaktevés nem áll meg az állatoknál. Különböző tanulmányok készültek arra vonatkozóan, hogy milyen ember az, aki állatot képes erőszakkal megütni és ez az ember mi mindenre képes lehet még."

A legkevesebb, ami az ilyen ember viselkedését kíséri, amilyen címet adtam ennek a cikkemnek. Lélektelenek!
2012. december 28. 12:35
http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=4843

Sajnálom...

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: