Maxi az egészséges boldog beteg... 1.
Látogatók száma: 114
Ez a kis történet hét éve, 2005 márciusában, éppen húsvét előtt, nagypéntekre esett.
Maxi, ő egy osztrák barátom, akinek a kedves kishúgával a Máriával együtt éltem nyolc hónapig. Maxi megkért, hogy menjek ki hozzájuk húsvétra. Ő itt volt Magyarországon, és készült hazamenni. Mondotta, hogy elég ha az ő mikrobuszával megyünk, mert ő úgyis jön majd vissza. Igazat adva neki, miért is menjünk két kocsival... Mielőtt Sopronnál átléptünk volna a határon, bevásároltunk minden földi jót. Kaját, piát, ja... nem beszélve a hazai finom házi pálinkáról.
Oda érvén a Mária nagyon örült, csak akkor görbült lefelé a szájacskája, amikor közöltem vele, hogy nem nála fogok lakni, de túlrakva magát ezen a sokkon, mondotta, úgyis át fogsz jönni Stefán. Hát, igaza is lett, mert még aznap este a nagyböjti napon bűnbe estünk, és nem csak húst ettünk. Gondolom, hogy a szexre nincs böjt a keresztény vallásban?
Ámde jött a szombat. Maxi már korán reggel jött és kért, hogy menjek vele bevásárolni, mert nincs itthon sör, azt itt magyarban nem vettünk.
A bevásárlást megelőzően elmentünk a gyerekeihez, akik kb. két kilométerre laktak onnan.
Amint odaértünk a házhoz Maxi becsöngetett. Hamar nyílt is az ajtó. Na és ki nyitott ajtót, az ex feleség. Aki nem lakott a gyerekivel. Ebben a pillanatban Maxi két akkora sallert lezavart a volt asszonyának, hogy szinte visszhangzott tőle az utca. Na de a válasz sem váratott sokáig magára, mert ott volt az asszony új pasija, és olyat bevert neki, hogy azt az öt, vagy hat lépcsőt átröppente. Szinte csak úgy huppant a betonon. Ugyanis én a lépcső alján álltam. Említenem sem kell, hogy a szája percek alatt olyanra duzzadt, mint a búrkifli. Mondottam is neki röhögve, na szépen nézel ki! Akár egy bantu néger.
Ezután a nem kis incidens után megejtettük a vásárlást, és hazamentünk.
Amint a Mária, a húga meglátta, nem kapott levegőt a röhögéstől. Erre a Maxi agya bedurrant, szitkozódva beült a kocsiba, és elhúzott. Alig, hogy elment, jött a volt feleség, és annak a pasija. Üdvözölték a Máriát, és nekem szegezték a kérdést, hogy én ugye mindent láttam, és tanúskodni fogok mellettük?
Ekkor én körbenéztem, hogy van-e még rajtam kívül ott valaki, és ostobán visszakérdeztem. Ti mégis minek néztek engem? Akkor a pasija odalépett elém, és közölte velem, hogy ha nem akarok én is olyan szép csókos szájat magamnak, akkor hallgatok rájuk. Na ekkor megvakartam a fejem, és válaszoltam:
- Én csak azt láttam, hogy a Maxi leesik a lépcsőn, és ha nem akarod, hogy kigyomláljam azt a szőrös pofádat, és a gazt megetessem veled, akkor pik-pakk eltepertek innen a fenébe.
Hát a csávó nem igazán akart komolyan venni, de biztos valami, vagy valaki sugallhatta neki, hogy jobban teszi, ha üresbe rakja magát. Néztek is rám úgy mint az autisták. Gondolkodtak egy keveset, beültek a kocsiba, és elhajtottak.
Mondanom sem kell Maxi egész nap nem került elő. Valamikor estefelé úgy hét óra lehetett, jött a lánya, hogy hol van az apja? - Nem tudom - feleltem, és kérdeztem is, hogy netán valami gond van?
- Nagyon nagy - felelte, de nem mondott többet, és elment.
Azon az estén a Maxi nem került elő. Vasárnap reggel átmentem a Máriától a Max házába, és amikor bementem ő kijött a szobájából. Neki szegezve a kérdést: - Hol voltál tegnap egész nap? Ő csak mosolygott azzal a pulmann szájával, mindjárt mondta, hogy lehetséges egyedül maradok a Somával, mert ő is ott volt velem. (Ő a kutyusom.)
Hát nem igazán értettem, hogy miért is mondja ezt? Hát a vasárnap, és a hétfő úgy telt, hogy elmentünk Linzbe, és onnan Csehországba mind a hárman, ill. a kutyával együtt négyen. Valamikor hétfőn éjjel kevertünk haza.
A keddi nap kezdtem furcsállni, hogy miért nem vagyunk otthon, mert akkor is korán elhúztunk. Kezdtem azt érezni mintha menekülnénk valami elől. Még akkor délelőtt bementünk egy autó zúzdába ahol ő valamikor dolgozott. A Maxi el volt foglalva a főnökkel, én közben beszélgettem a Mária volt pasijával. Aki elég szúrós szemmel nézett a Maxira. Kérdeztem is az Ottót, mi a bajod vele? Stefán kapaszkodj meg! Tudod mit csinált ez az örült szombaton délután?
Bement a Szentflóriáni székesegyházba a nagymise kellős közepén az egyik kezében egy szekercével, a másikban egy vasvillával, és azt ordítozta, hogy én vagyok Jézus, én vagyok Lucifer!
Folyt. köv.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szeretnélek ismételten megkérni, hogy itt is, és a másik cikkben a hasonlatot is távolítsd el, ami az autistákkal kapcsolatos iróniát illeti.
Helyettesítsd birkákkal, vagy más kifejezéssel az értelmes tekintetet, csak ne velük!
Előre is megköszönöm.
"Az autizmus vagyok. Amikor jövök, azért jövök, hogy végleg ott maradjak. Elveszem a családok álmait és reményeit, és élvezettel taposom le őket. Látom a félelmet és zavarodottságot áldozataim szemében, és látom formálódni a félelem és szenvedés ráncait a szüleik arcán. Látom, ahogy szégyenlik miattam a gyermeküket, és látom sikertelen kísérleteiket, hogy elrejtsék őt és engem a világ elől. Látom a könnyeket, amiket a szülők sírnak, és érzem gyermekeik könnyeit. Az autizmus vagyok. Bánat jár nyomomban.
Az autizmus vagyok. Mindent elveszek, és cserébe semmi mást nem adok, csak zavarodottságot, és iszonyt. Elveszem a beszédet és a tanulást. Elveszem a szocializációt és a megértést. Elveszem a "hétköznapi értelmet", és, ha lehetőségem van rá, hogy viruljak, mindent elveszek a fizikai léten kívül. Amit meghagyok, gyakran rosszabb a halálnál."
Autizmusnak hívnak
Írta: Omri Fiman/Marty Murphy
Hello. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Autizmusnak hívnak.
Talán már ismer engem, vagy hallott rólam. Egy körülmény vagyok, egy "rendellenesség",
ami igen sok embert érint. Ott és akkor támadok, ahol, és amikor csak nekem tetszik. Nem úgy, mint a Down Szindróma, vagy más születési "rendellenességek", én nem hagyok semmilyen jelet azokon, akiket megtámadok. Igazából büszke is vagyok arra a képességemre, hogy úgy vagyok képes behatolni egy gyermek életébe, hogy megejtően szépnek hagyom meg. Sokan még csak észre sem veszik, hogy ott vagyok. A gyermeküket hibáztatják azért, amit én csináltatok vele. Az autizmus vagyok, és azt teszem, ami nekem tetszik.
Az autizmus vagyok. Megtámadok fiúkat és lányokat is. Megtámadok csecsemőket és kisgyermekeket, Legjobb áldozataimat a 2 éves körüli korúak között találom, de bármilyen gyermek megfelel. Szeretem e gyerekeket, és ők mindig az igazi áldozatok, bár a gyerekek családjaiból más áldozatokat is szedek. Ez olyan, mint amikor egyet fizet, kettőt kap. Egy gyermekre hatok, és "megfertőzöm" az egész családot.
Az autizmus vagyok. Megtámadok szegényt és gazdagot egyaránt. A gazdagok taníttatással és terápiákkal küzdenek ellenem. A szegények elzárják a gyermekeiket, és nem tesznek ellenem erőfeszítéseket. Könnyebben vagyok képes legyőzni a szegény gyerekeket, mint a gazdagokat, de bárhol gyökeret tudok verni.
Az autizmus vagyok. Az a rendellenesség vagyok, ami az egyenlő lehetőségeket teszi tönkre. Egyformán megtámadok fehéreket, feketéket, mexikóiakat és ukránokat, oroszokat, lengyeleket, szlávokat japánokat, koreaiakat és finneket. Valójában bárhol a Földön lecsaphatok. Számomra nincsenek földrajzi korlátok.
Az autizmus vagyok. Nem teszek különbséget vallási alapon sem. Megtámadok zsidót és keresztényt, muszlimot, buddhistát, ateistát és agnosztikust egyformán. Nem törődöm egy ember vallásával, vagy hogy miben hisz. Amikor lecsapok, minderre úgyis elég kevés ideje marad. Amikor rám találnak, mindent megkérdőjeleznek, amiben addig hittek, úgyhogy miért kellene csak egy csoporttal foglalkoznom? A bolygó minden vallása követői között vannak, akik hatásom alatt állnak.
Én vagyok az autizmus, és erős vagyok, és minden évvel, minden hónappal és nappal, minden perccel és másodperccel egyre erősebb leszek. Izgat ugyan az a pénz, amit az ellenem folytatott küzdelembe, valamint a hatalmamba kerített gyermekek megsegítésébe be lehetne fektetni, de eddig kevés félnivalóm akadt. Egy-két ország, mint Kuvait egész szép összeget költenek arra, hogy segítsék azokat, akiket célba vettem, mások, mint az Egyesült Államok, inkább olyan nevetséges dolgokra költenek pénzt, mint hogy megszámolják, hány amerikai indián gyakorolja a voodoo*t, ahelyett, hogy ellenem harcolnának. Ilyen légkörben, ami most itt van, virulok, és olyan pusztítást és roncsolást végzet, amilyet csak akarok. Ilyen helyeken jókedvűen dörzsölöm a tenyeremet azoknak a gondoknak a láttán, amiket a gyerekeknek, családjuknak és végső soron az egész társadalomnak okozok.
Az autizmus vagyok. Amikor jövök, azért jövök, hogy végleg ott maradjak. Elveszem a családok álmait és reményeit, és élvezettel taposom le őket. Látom a félelmet és zavarodottságot áldozataim szemében, és látom formálódni a félelem és szenvedés ráncait a szüleik arcán. Látom, ahogy szégyenlik miattam a gyermeküket, és látom sikertelen kísérleteiket, hogy elrejtsék őt és engem a világ elől. Látom a könnyeket, amiket a szülők sírnak, és érzem gyermekeik könnyeit. Az autizmus vagyok. Bánat jár nyomomban.
Az autizmus vagyok. Mindent elveszek, és cserébe semmi mást nem adok, csak zavarodottságot, és iszonyt. Elveszem a beszédet és a tanulást. Elveszem a szocializációt és a megértést. Elveszem a "hétköznapi értelmet", és, ha lehetőségem van rá, hogy viruljak, mindent elveszek a fizikai léten kívül. Amit meghagyok, gyakran rosszabb a halálnál.
Az autizmus vagyok. Semmitől sem félek, csak a bátorságtól, amiből, szerencsémre, igen kevéssel találkozom. Azoktól félek, akik ellenállnak nekem, és küzdeni próbálnak ellenem, és harcukba másokat is bevonnak. Azoktól félek, akik biztonságosabbá és könnyebbé próbálják tenni áldozataim és családjuk életét. Azoktól félek, akik előre próbálnak menni, függetlenül az én jelenlétemtől. Félek attól a naptól, amikor eltűnök a Földről. Bár mostanság nincs túl sok félnivalóm. Nincs félelemre okom. Az autizmus vagyok, és fogadok, hogy ismersz engem, vagy tudsz rólam. Ha mégsem, akkor esetleg hamarosan találkozunk. Egyre gyorsabban haladok előre, sokkal gyorsabban, mint valaha is tettem. Új és új gyerekeket keresek állandóan. Újabb gyerekeket keresek, akiket elfogyaszthatok, és új életeket, amiket lerombolhatok. Rettegek attól a naptól, amikor fitymálóan, vagy még rosszabb: megértően fognak rám nézni. Attól a naptól kezdve fogok haldokolni. De addig is biztonságban vagyok, szabadon portyázhatok tovább. Szabadon okozhatok kínt és szenvedést, amit olyan jól csinálok! Küldetésben vagyok, és sok tennivalóm van még, és szerencsémre, még senki sem állított meg.
Hello. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem: autizmus. Talán már ismer, vagy talán már hallott rólam, vagy ha nem, hát hamarosan találkozhatunk...
nekem is egy súlyosan autista gyermekem van, de sokkal értelmesebb a tekintete, mint az ilyen esetben bárgyú tekinteteknek..
Nagyon szépen kérlek, fogyatékosokat ne hasonlíts másokhoz.. nem szép dolog.. és nem is illendő.. és kérlek, ne haragudj ezért, hogy ezt kérem.
Nagyon nem szép dolog az iróniába fogyatékosokat is bele vinni... főleg nem autistákat..
Az autistás családok szenvednek anélkül is sokan, az irónia már nem fér bele, ugyanis, ha megismernéd az ilyen családok életét, nem biztos, hogy ironizálnál velük..
Jómagam is megjártam az igazi poklot a régen dühöngő, őrjöngő, tomboló autista gyerekemmel..
Ma már szelíd autista, de ha valamiben nem szeretem a tréfát még én sem, az ez a dolog..
Kérlek, ne haragudj meg rám ezért... nem bántásnak szántam, hanem tanácsnak..
Viccet félretéve, hogy te hová keveredtél? ... Én nem vagyok ebben járatos, de már akkor rá kellett volna jönnöd, itt valami nem stimmel ezzel a Maxival..., amikor lezavart két fülest a volt feleségének. Nekem ez már gyanús lett volna. Ilyet normális ember nem tesz...
Na, majd kiderül a végére... :-)