Mintha a szájából köpte volna ki...
Látogatók száma: 66
Hallottam már ezt a hasonlatot, amikor a gyerek nagyon hasonlít a szülőjére.
Bátyám és köztem 16 év volt a korkülönbség. Addig, amíg kislány voltam szeretettel néztem fel bátyámra, jó volt köztünk a testvéri kapcsolat. Nekem ő bátyja volt, és én neki húgi.
Ahogy kezdtünk felnőtté válni, valahogy megváltozott köztünk minden. Bátyám esendőbb volt, - édesanyánk szerint -, míg én a jéghátán is megéltem a gyerekkel. Ő hamar meghátrált, én küzdő típus voltam és vagyok is. Sokat veszekedtünk, illetve én sok mindent nem tudtam megállni szó nélkül. Nem voltak ezek vérre menő viták, de jó lenne, ha nem történtek volna meg.
Örültem, amikor megnősült, bár nem értettem, hogy ezután miért nem lakik velünk. Felesége igen furcsa, de dolgos menyecske volt. Hamarosan terhes lett, így már a tanyán nem élhettek, ezért beköltöztek a városba, majd hozzánk. Unokaöcsém gyönyörű, okos kisbaba volt. Pláne nekem a nagynéninek, lehettem 10-11 éves. A '60-as években csak szülési szabadság volt, utána menni kellett az anyának dolgozni. Amikor elköltöztek bátyámék tőlünk, nem emlékszem rá, hány éves is lehetett unokaöcsém. Kicsi volt, az biztos, de már ment. Reggelente iskolába indulás előtt az én feladatom volt, hogy el kellett menni érte és elhoztam hozzánk. Napközben az anyu vigyázott rá, másik két-három gyerek mellett. Sosem felejtem el, tél volt és a lábára képtelen voltam felhúzni a cipőt. Együtt sírtunk, kértem segítsen, mert nekem iskolába kell mennem. Nehezek voltak azok a reggelek, amit ennyi év távlatában sem felejtettem el: kaptam érte "fizetséget", 50 Ft-ot, amin vennem kellett egy "darázsfészkes törölközőt", ami majd jó lesz a stafírungba.
Eljött a nyár, mintha csak tegnap történt volna, olyan tisztán emlékszem vissza. Unokaöcsém, kis piros fürdőnadrágjába jött hozzánk. - Mama, anyukám kéri, tessék nekem adni egy hagymát.
Sajnos hamarosan a házasságnak vége lett. A bíróság döntése alapján, a gyerek az anyánál lett elhelyezve. Sokan úgy gondolták nem volt alapos döntés.
Attól az időtől kezdve a gyerek megváltozott, kezelhetetlenné vált. Nem tisztelte a más tulajdonát, hogy finoman fogalmazzak.
Bátyám és volt sógornőm is új párkapcsolatban éltek. Bátyám és felesége megpróbálták a gyereket magukhoz venni, mert testvére megszületése után még kezelhetetlenebbé vált.
Bátyám új házassága is tönkre ment, ekkor apa és fia "egymásra" talált. Éltek és dolgoztak is együtt, de nem működött a szülő-gyerek kapcsolat. Szinte végérvényesen eltűnt az életünkből. Időnként elvonult, időnként feltűnt. Ha találkoztunk, - nagy ritkán - mindig illendően köszöntött. - Szia nénye.
Közben bátyám és az én kapcsolatom rendeződött. Sajnos megbetegedett és kérte legyek a segítségére. Kérés nélkül is megtettem volna. Örültem, hogy szüleink halála után békességben együtt megöregszünk. A sors közbe szólt. Öt éve, hogy elment. Halála váratlan volt.
Felkutattam a fiát, hogy az utolsó útján, legyen lehetősége apját elkísérni.
Talán két éve láttam, - Isten ne vegye bűnömül -, elfordultam, mert iszonyatos volt a látvány. Egyrészt "megöregedett", másrészt, mintha a bátyám láttam volna.
A rászorulóknak ételosztás volt a városban. Nem tudtam róla, csak itt az interneten láttam a cikket.
Borzalmas, hogy ide jutott a nép - fogalmazódott meg bennem. Fotók is voltak, melyeket közben nézegettem.
Hirtelen kitört belőlem a zokogás.
A bátyámat láttam a fotón. Nem a bátyámat, a fiát.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Megható történeted, érzem, hogy még mindig bánt téged a sors ilyetén fordulata, de hidd el, Te megtettél mindent, amit tehettél.
Puszi: Yolla
Kedves Klári!
Megható történeted, érzem, hogy még mindig bánt téged a sors ilyetén fordulata, de hidd el, Te megtettél mindent, amit tehettél.
Puszi: Yolla
Köszönöm, jól érzed a vívódásom.
Nem tudom, valóban mindent megtettem? Egyáltalán volt-e valami, amit tehettem volna ...
puszi:Klári
Én is azt mondom, mint Yolla. Ne emészd magad. Te megtettél mindent, amit lehetett. Nekem is gyakran eszembe jutnak a tesóim, mindketten dolgos, kemény emberek voltak, család mellettük, volt választásuk, mégis milyen hamar elmentek... A sorsunkért magunk vagyunk a felelősek... A másik élete is az övé...
Puszi,
Éva
Klárikám!
Én is azt mondom, mint Yolla. Ne emészd magad. Te megtettél mindent, amit lehetett. Nekem is gyakran eszembe jutnak a tesóim, mindketten dolgos, kemény emberek voltak, család mellettük, volt választásuk, mégis milyen hamar elmentek... A sorsunkért magunk vagyunk a felelősek... A másik élete is az övé...
Puszi,
Éva
Köszönöm Neked biztatásod ... :)
Azt hiszem, most valahogy minden összejött. Amikor az anyu meghalt, elmaradt a Karácsony. Nehezen engedtem el szeretteimet. Ebben az évben sikerült. Elhatároztam ismét lesz Karácsony ... :)
A tegnapi történés megingatott. Én tudom mindent megtettem, akkor, annak idején ... és mégis fáj.
puszi:Klári