újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Muszáj úr számüzetése

Látogatók száma: 24

Amiről most szeretnék írni,annak a történetnek az eleje már elmúlt, megkopott, leülepedett. A jelennek pedig még nincs konklúziója, nincs tanulsága. Immár 6 éve boldog kapcsolatban élek, az egyik felemmel nincs is semmi baj, de ez a másik felem, még mindig segítségért kiált. Nagyon aktív gyerekkor után, amiben mindent ki akartam próbálni, egy csomó minden érdekelt és benne is voltam, jött egy sivár, minden tekintetben torzító, elnyomó élet, amelyből, ha néha ösztönösen ki is akartam törni, gyorsan lenyomtak.

Ne hogy már! Nem is értem. Ma már nehezen fogadom el, hogy engem, aki tele voltam élettel, ambícióval, tehetséggel hogy a fészkes fenébe voltak képesek elnyomásban tartani olyan sokáig? Egy nagyon ronda helyzet volt, ami 14 évesen kezdődött és tartott közel 30 évig. Ez pedig a kényszer.

Amikor apu beteg lett és mentő akció gyanánt elköltöztünk szülővárosomból,volt az első muszáj, ami a személyiségem rombolását elindította. Miközben aggódtunk apuért, megszakadt a szívem a barátaimért, a várt középiskolás évekért,a kamasz évek várt szerelmeiért....Féltem, hogy mit hoz a holnap. Küzdöttünk az életért, létezni kellett egy idegen helyen, idegen környezetben, kezdeni mindent elölről, mert muszáj volt. 14 évesen ez egy tragédia, főleg, ha egyedül kell mindennel megbirkóznia az embernek, hiszen a család többi tagja is vívta a maga harcát és aggódott a jövőért. Egy gyerek életében az egyik legfontosabb a biztonság, amely nekem innentől kezdve nem adatott meg. A kényszer ekkor vette el tőlem először az álmaimat.

Amikor anyám előre vitt az új iskolám tanévkezdésére, egy kollégiumba helyeztek el, ahol apáca zárda miliőben elsőként, ki kellett nyitnom a kaput a sok érkező diáknak. Az ajtó kitárult és ott álltak előttem tágra nyitott, csodálkozó szemmel: Hát te, ki vagy?-kérdéssel az ábrázatukon. Egy szempillantás alatt elmúlt ez az érdeklődés és nem kímélve engem, viharzottak be a szálláshelyükre. Egyszer csak ott maradtam a kapuban, egyedül. A lecke fel volt adva, muszáj volt folytatni, az utat, amit kaptunk. Úgy neki indulni, hogy te vagy az a kislány, akinek beteg az apukája, nem könnyű.

Az első személyes sikervillanást Nagy László: .József Attila című versének elszavalása hozta meg. A lecsukott szemek felnyíltak, az addig bedugott fülek kipattantak és először kaptam igazi figyelmet az új helyemen. Visszatekintve nem mondhatom azt, hogy a középiskolás évek annyira rosszak lettek volna, de sokkal jobbak is lehettek volna, ha egy csomó mindent nem a muszáj, a kényszerhelyzet inspirál, hanem az őszinte, igazi vágyak. A család az évek múlásával apu betegségének a bűvkörében élt, ekörül zajlottak a mindennapok. A döntéseket,mindig ez a helyzet határozta meg. A gondolkodás beszűkült és így a lehetőségek is, Bármennyire éreztük ennek a súlyát, már nem tudtunk racionálisan gondolkodni. Mindenki érezte, hogy így nem jó, mindenki próbálta menteni magát, de ez kudarcba, rossz, elhibázott döntésekbe fulladt. A kényszer nagy úr, szokták mondani. Ma, határozottan elutasítok mindent ,ami muszáj, mert fájdalmat, gyötrelmet okoz. Egy beteg emberért szeretetből tenni valamit,hihetetlen felemelő érzés, de csak akkor, ha az nem jár szenvedéssel. Az első amit az eltorzult személyiség pilléreiből kikukázok, az a kényszerből cselekvés. Száműztem Muszáj urat!!!

A cikket írta: herdika

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Anyu

Kedves Herdika!

Jó hogy itt vagy köztünk!Bár a múlt fájdalmáról szólnak az írásaid,ott van a jelen öröme is bennük.Kívánok neked erőt és kitartást,hogy megőrizd ezt a megtalált boldogságot!
Puszi

Ezek az írások azért íródtak, mert fel akarom dolgozni a rosszat, és tovább akarok lépni.
A tovább lépés pedig csak úgy megy,ha szembenézünk a félelmeinkkel és a fájdalmainkkal. Most ezen dolgozom és közben építem a szebb,jobb életemet. :) Lesznek írások,amelyek könnyedebb és élvezhetőbb témákról is szólnak majd. A megtalált boldogság egyszer az enyém volt, aztán eldobtam és amikor felocsúdtam,megkerestem és most már nem engedem el. Nagyon köszönöm, kedves Anyu a biztatást és a jó kívánságokat, Szeretettel: Herdika
Kedves Herdika!

Jó hogy itt vagy köztünk!Bár a múlt fájdalmáról szólnak az írásaid,ott van a jelen öröme is bennük.Kívánok neked erőt és kitartást,hogy megőrizd ezt a megtalált boldogságot!
Puszi

megtekintés Válasz erre: herdika

Kedves Anyu! Őszintén sajnálom a fiad elvesztését, s hogy a betegség ilyen tragédiát okozott. Az én apám is sokszor hangoztatta, hogy miatta nem boldog a családja. Sokszor a bűntudattól szenvedett a betegség mellé ráadásként.Nekünk nagyon nehéz volt ezt látni és valahogy megnyugtatni sem volt könnyű, hiszen valóban az ő életben maradása öröm volt, mégis hordozott fájdalmat és gyötrelmet, melyet soha nem lehet elfelejteni, csak jó mélyre elásni.Az igazi, boldog életért harcoló ma is és amig élek. Köszönöm, hogy megosztottad velem a családi tragédiátokat és kívánom, hogy sikerüljön jó helyre tenni ezt a fájdalmat és tudjatok örülni, boldognak lenni az elkövetkezőkben. Szeretettel: Herdika

Kedves Herdika!

Igen,lassan helyére kerülnek a dolgok,a fájdalmak.Már tudunk örülni is,hisz maradt két gyermekünk még és egy drága unokánk,akit igyekszünk dédelgetni,óvni.Ő úgy néz ki kiheverte a változásokat és sikerül az iskolában jól teljesítenie.Mivel két és fél évig az édesapjával élt,egy önálló emberke lett belőle.Előre nézünk.Megyünk tovább a megmaradtakért,mert muszáj.A kisebbik fiam társra talált,aki lehet hogy a menyem lesz,a lányom még keresi a maga boldogságát,remélem ő is jó társra talál majd.
Örülünk az apró örömöknek és a múltból igyekszünk a szép emlékeket megőrizni.
Szeretettel:Anyu
Kedves Anyu! Őszintén sajnálom a fiad elvesztését, s hogy a betegség ilyen tragédiát okozott. Az én apám is sokszor hangoztatta, hogy miatta nem boldog a családja. Sokszor a bűntudattól szenvedett a betegség mellé ráadásként.Nekünk nagyon nehéz volt ezt látni és valahogy megnyugtatni sem volt könnyű, hiszen valóban az ő életben maradása öröm volt, mégis hordozott fájdalmat és gyötrelmet, melyet soha nem lehet elfelejteni, csak jó mélyre elásni.Az igazi, boldog életért harcoló ma is és amig élek. Köszönöm, hogy megosztottad velem a családi tragédiátokat és kívánom, hogy sikerüljön jó helyre tenni ezt a fájdalmat és tudjatok örülni, boldognak lenni az elkövetkezőkben. Szeretettel: Herdika
Kedves Herdika!

Amit a gyerekkorodról,a nem szeretem kényszerhelyzetekről megosztottál velünk,mélyen megérintett.Általad másként gondolok az én drága fiamra,aki tavaly nyáron itt hagyott bennünket.Agydaganata volt,több is és nem lehetett műteni.Véget vetett az életének.Iszonyú fájdalom volt,de általad most más oldalát ismertem meg a dolgoknak.Ő nem tette ki a családját annak,amit te kénytelen voltál akár akartad akár nem végigcsinálni.Most 11 éves a kisfia,az unokánk,aki úgy emlékezhet az édesapjára,hogy mosolyogva,jókedvűen látta és nem a betegség által megkínzottan.Sok közös szép emlék maradt meg nekünk.A lelkünk is gyógyul lassan.
Köszönöm,hogy általad rálátásom lehet,mi lett volna ha...
Ölellek:Anyu

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

"A muszáj nagy úr!" De sokszor hallottam magam is és próbálom a mai napig elkerülni a vele járó kellemetlenségeket... Sajnos még mindig nem tartok ott, hogy száműzzem, de akinek ez sikerült, csak üdvözölni lehet...

Nagyon kemény munka, de elérhető! Dolgozom rajta erősen!:)
"A muszáj nagy úr!" De sokszor hallottam magam is és próbálom a mai napig elkerülni a vele járó kellemetlenségeket... Sajnos még mindig nem tartok ott, hogy száműzzem, de akinek ez sikerült, csak üdvözölni lehet...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: