újabb események régebbi események további események
00:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
22:52
Fifi22 regisztrált a weboldalra
10:45
A kérdező hozzászólt a Kérdezd a férfit menüpontban levő kérdéséhez
05:56
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:55
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:55
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:54
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:54
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:50
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:00
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
13:58
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
09:39
Kőnig válaszolt egy szavazásra
15:10
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
10:58
Kőnig új cikket töltött fel
08:19
Új cikk került fel a weboldalra
00:04
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
22:30
Ilona új cikket töltött fel
15:04
Black Ice módosította a cikkét
14:44
Black Ice új cikket töltött fel

Nyomorultul 17.

2012. január 30. - Látogatók száma: 68

Tekintetét, a tekintetét a lelkészre emelte, s már ő is érzékelte, hogy időt kell még adnia neki. Pár körmondat után azonban Kata felé is jött az esketés szövege. Persze összeszedte magát, nagyon igyekezve, hogy hangja ne csuklódjon össze, mondta, fogadta az örök hűséget.

Bámultam őket, ahogy ott állnak, lelkükkel az Úr előtt. Én is odaterítettem az enyémet, és közben tisztán kivehetően láttam körülöttünk a láthatatlan burkot, ami halványlila fényével, csakis az eljövendőnek gondolt Szentlélek lehetett. Hálát adtam az Istennek ezért a jelzésért, és megnyugodva, lelkemben teljes békével gondoltam Katára.

Isten szolgája kikísérte a templomból az új házaspárt, és ahogy átölelte őket, Kata még hátrapillantva küldött felém egy sugárzó mosolyt. Hatalmas gratuláció sorozat indult az épület előtt, de Katát mintha nem érdekelte volna, hozzám sietett. Búcsúztunk, mert indulnom kellett vissza, a szürke és kopár életembe, ahová Éva segített visszatalálnom.

Az esküvő, hónapokra felfényezte a lelkem, ahányszor csak eszembe jutott. A kép, ahogy Kata szalad felém, ahogy suhogó szoknyáját emelve, lobogó hajjal és ajkán mosollyal szökell felém, álmaim örök témája lett.

Katát még fel kell hívnom, tovább nem halogatom. Már többször előfordult, hogy írás közben vesztettem el az eszméletem, s mire magamhoz tértem, valakik lefektettek és eszközeimet elrakták mellőlem. Külön harcot kellett vívnom a személyzettel, hogy felhúzzanak újra és mindent körém téve biztosítsák azt, amit akarok.
Azt hiszem, ha előbb kezdem kikövetelni magamnak a mobilitást, talán a körülményeimet is szerencsésebbé tehettem volna. De ezek a harcok a legnehezebbek és még így is jó most, megtettem, amit lehetett.

Sietnem kell. Két napja leállt a vesém. Ha ezt Kata meghallja, azon kívül, hogy megijed, azonnal tudni fogja mi a helyzet. Tudni fogja, és mégse fogja majd fel, mert nem akarja elhinni. Mint én Dodót, akiről mindent megtudtam, és mégse éreztem át igazán mit is jelent ez, amíg nem láttam. S Kata látni sem fog már semmit, csak az emlékeiben, a közösen megélt pillanatainkat idézheti. Mire valóban felfogja, amit tud, hiába csörög a telefonom. Tudom előre, hogy így lesz, és most ez, ez a nap a legfájdalmasabb számomra. Az a nap, amikor Kata majd keresni fog.

Mindamellett hálás vagyok Istennek, mert lehetővé tette, hogy megtudjam a célt, amiért létrehozott, megtudjam az értelmét az egész küzdelemnek, ami végigkísérte az életemet. Hálás vagyok a barátoknak, az irgalom nélküli nővéreknek, a sorsnak. Mindtől kaptam valamit. Valamit, ami jó volt arra, hogy viszonyítani tudjak. Mihez képest való igazodás, mint ez a perc is. Mert vágyom a tudattalan pillanatot, amikor újra megélhetem az álmaimat. Katával, aki az oldalamon áll, keze az enyémben pihen és mosolyogva mond igent a papnak. Velem szalad ki a templomból a szentségi fogadalom után és keringőt táncolva nevet, ahogy pörgetem őt egy mezőn, ahol nyár van, sok virág és Dodó szalad előttünk. Táncolok vele én is, hajam fekete, arcomon boldog selyemfény ragyog, ahogy Katával táncolok.
S most lezárom a gépet, pipámmal bekapcsolom a telefont, és hívom Katát. Hívom, hogy elvigyem magammal a hangját a tánchoz, s hogy úgy köszönjek el tőle, ahogy eddig még soha.
- Isten áldjon, Kata! Isten legyen veled! Isten veled!

Vége

A cikket írta: Zsomwin

7 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. augusztus 9. 23:40

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. augusztus 9. 23:21

Most szakítottam azzal a gyakorlattal, miszerint nem olvasok el előre hozzászólásokat. Tettem ezt azért is, mert először ezt a részt kezdtem el , de nem olvastam végig, mert érzékeltem hogy több része kell, hogy legyen. A hozzászólásokból próbáltam megtudni , hol lehetnek... Nem találtam a nevednél a többi fejezetet, ezért keresgélni kezdtem. Így , végül is tudtam az író nevét, ami tulajdonképpen csak azért volt fontos, mert kifejezetten (Pipe után ) Zsomwint akartam olvasni.

Nem szeretném ismételni önmagam, s másokat sem, akik már kifejtették a véleményüket. Idéznék az utolsó részből egy gondolatsort"
... "hálás vagyok Istennek, mert lehetővé tette, hogy megtudjam a célt, amiért létrehozott, megtudjam az értelmét az egész küzdelemnek, ami végigkísérte az életemet..."

Ez a történet fókuszpontja , többek között - a számomra! Megtalálni, hogy miért van minden , ami történik, és hálásnak lenni azokért a szeretetmorzsákért is. Sok tekintetben azonosultam Attila érzéseivel. Időnként Katáéval is...


Katartikus élmény volt olvasni. Köszönöm.

Különleges élmény távolról végigkísérni valakit egy történetben, amit én követtem el. Reszketni "mellette", hogy mikor adja fel, mikor kezd el keresni hibákat, lovagolni szóismétléseken, vagy mit tudom én milyen kritikával szembesülni. Természetesen az ember rákészül erre is, ha valamit ír és nyilvánossá teszi. Mint ahogy arra is, hogy szereplőkkel azonosítják, esetleg belekényszerítik ilyen-olyan szerepekbe, vagy ivartartományba. :)
Nálad azt éreztem végig, hogy teljes lélekkel éled meg a történetet és figyelmed nem csak arra fókuszál, amit olvasol, hanem arra is, ami mögötte lehet. Ez is egy képesség, ami sokakból hiányzik. A szavak és fogalmak mögé látás képessége, empátia. Ez mélyen érző, érzékeny, és tiszta lelkületű személyiséget rejt. Ez a tisztaság az, ami utolsó mondatodat generálta. Én tartozom köszönettel. A szavaidért, a figyelmedért és az olvasásért. Köszönöm szépen!
Zsomwin
2012. augusztus 9. 23:21
Most szakítottam azzal a gyakorlattal, miszerint nem olvasok el előre hozzászólásokat. Tettem ezt azért is, mert először ezt a részt kezdtem el , de nem olvastam végig, mert érzékeltem hogy több része kell, hogy legyen. A hozzászólásokból próbáltam megtudni , hol lehetnek... Nem találtam a nevednél a többi fejezetet, ezért keresgélni kezdtem. Így , végül is tudtam az író nevét, ami tulajdonképpen csak azért volt fontos, mert kifejezetten (Pipe után ) Zsomwint akartam olvasni.

Nem szeretném ismételni önmagam, s másokat sem, akik már kifejtették a véleményüket. Idéznék az utolsó részből egy gondolatsort"
... "hálás vagyok Istennek, mert lehetővé tette, hogy megtudjam a célt, amiért létrehozott, megtudjam az értelmét az egész küzdelemnek, ami végigkísérte az életemet..."

Ez a történet fókuszpontja , többek között - a számomra! Megtalálni, hogy miért van minden , ami történik, és hálásnak lenni azokért a szeretetmorzsákért is. Sok tekintetben azonosultam Attila érzéseivel. Időnként Katáéval is...


Katartikus élmény volt olvasni. Köszönöm.
2012. február 2. 08:29

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. február 1. 21:27

Elolvastam egy szuszra, elejétől a végéig. Én Téged érezlek Katának, de lehet tévedek. Nagyon megható történet, a Hoppárézimi c. könyvet juttatta eszembe. Nincs annál borzalmasabb, mint amikor a tudat ép, de a test nem szolgálja a tudatot. A kiszolgáltatottság, megalázottság érzés. Mindemellett a megélt boldogságot olvasva ezek a másnak talán apró örömök hatalmas boldogsággá nőnek. A küzdelem, amiken Attila átment és soha nem adta fel, mindennél többre becsülendő. Sorai erőt adnak a csüggedőknek és bátorságot a betegeknek.
Köszönjük, hogy megosztottad velünk naplóját.

Nem olvastam a Hoppárézimi című könyvet.
Az apró örömöket, amikről említést teszel, mi, egészségesek nem is mindig ismerjük fel. Természetesnek vesszük, hogy mindent elérhetünk, akár fizikailag, akár lelkileg. A szellemiség, ami tulajdonképp meghatározza a jellemet, leginkább azokban lobog, akik szinte folyamatosan, tőlük független kudarcokba ütköznek.
Hogy a történetben ki, kicsoda... Mikor ír valaki, minden szereplő ő maga. Különben hiteltelen. :)
Örültem neked, köszönlek!
Szeretettel
Zsomwin
2012. február 1. 21:27
Elolvastam egy szuszra, elejétől a végéig. Én Téged érezlek Katának, de lehet tévedek. Nagyon megható történet, a Hoppárézimi c. könyvet juttatta eszembe. Nincs annál borzalmasabb, mint amikor a tudat ép, de a test nem szolgálja a tudatot. A kiszolgáltatottság, megalázottság érzés. Mindemellett a megélt boldogságot olvasva ezek a másnak talán apró örömök hatalmas boldogsággá nőnek. A küzdelem, amiken Attila átment és soha nem adta fel, mindennél többre becsülendő. Sorai erőt adnak a csüggedőknek és bátorságot a betegeknek.
Köszönjük, hogy megosztottad velünk naplóját.
2012. január 30. 20:53

megtekintés Válasz erre: maresz058 - 2012. január 30. 20:04

Szia Zsomwin!

Sajnálattal látom, hogy tényleg valós a történet. Hiszem, hogy az élet a legnagyobb történet. A véleményem viszont nem változott. Igy már jár a valóság pont is.


Maresz

Nem tudom honnan látod, de se cáfolni, se megerősíteni nem akarom.
Természetesen minden fikció csak akkor hiteles, ha úgy van megalkotva.
Vannak nekem olyan írásaim, nem is kevés, amiknek a legkisebb valóságtartalma sincsen, mégis annak tűnik. A legkedvesebbet Bokorúrnak ajánlottam, remélem valóban örül neki. :)
Ez a mélylélektani életút viszont nem volt szórakoztató amíg írtam, mégis úgy éreztem, hogy muszáj megírni. Ami valóság benne, az a főhős, Attila. A többi szereplő nevét megváltoztattam, vagy kitaláltam.
No, mindegy, ha már ennyit elmondtam, hát legyen ez mementó Rácz Attila emlékére.
2012. január 30. 20:04
Szia Zsomwin!

Sajnálattal látom, hogy tényleg valós a történet. Hiszem, hogy az élet a legnagyobb történet. A véleményem viszont nem változott. Igy már jár a valóság pont is.


Maresz
2012. január 30. 15:12

megtekintés Válasz erre: Gaya - 2012. január 30. 14:30

Kedves Zsomwin!


Hiszem!
Mert Embernek lenni, nehéz, és Te azt írtad meg!
Egy tolókocsiban, vagy vakon ..., nekünk meg akik szerencsésebbek, bele kellene ülnünk egy tolószékbe , mozdíthatatlan testrészeket érezve, vagy bekötni szemünket ... hogy megtanuljunk sok mindent.
Te arra is felhívtad a figyelmünket, nézzünk magunkba.

Még egyszer köszönöm hogy olvashattam!

Zita

Kedves Zita! Tényleg, csak örülni tudok, hogy ezt mondod. Az öröm pedig felemelő és energiákat felszabadító érzés. Most megosztanám Veled!
Szeretettel
Zsomwin
2012. január 30. 15:08

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. január 30. 12:59

Erre gondoltam:
http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/valas-utan/elvaltak-riport-egy-apaval_7058

Keresd a Cavintont :)))
A.

Ja, vagy úgy! Ezek sajna nem sztorik, hanem a valóság. :)
De köszi! Már el is feledtem, nem mai történetek.
Ölellek.
Zs.
2012. január 30. 14:30

megtekintés Válasz erre: Zsomwin - 2012. január 30. 09:10

Talán nem hiszed, de ezt az írást roppant nehéz volt megalkotni. Végig "ott ültem " közben a tolókocsiban. Rendkívül sok lelki vívódás eredménye.
Köszönöm a soraidat!

Kedves Zsomwin!


Hiszem!
Mert Embernek lenni, nehéz, és Te azt írtad meg!
Egy tolókocsiban, vagy vakon ..., nekünk meg akik szerencsésebbek, bele kellene ülnünk egy tolószékbe , mozdíthatatlan testrészeket érezve, vagy bekötni szemünket ... hogy megtanuljunk sok mindent.
Te arra is felhívtad a figyelmünket, nézzünk magunkba.

Még egyszer köszönöm hogy olvashattam!

Zita
2012. január 30. 12:59

megtekintés Válasz erre: Zsomwin - 2012. január 30. 11:42

Szia! Válásos sztorik? :O Keresem a Cavinton fortémat. :)
Örülök, hogy itt voltál velem és kitartóan olvastál! Köszönöm! Nekem van mit.
Szeretettel
Zs.

Erre gondoltam:
http://www.felesegek.hu/cikkek/belbecs-avagy-a-noi-lelek/valas-utan/elvaltak-riport-egy-apaval_7058

Keresd a Cavintont :)))
A.
2012. január 30. 11:42

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2012. január 30. 11:16

Szia Zs!

Ki gondolta volna! Mondjuk a válásos sztorijaidból rájöhettem volna! Mélylélektan és tartás, mindenek ellenére. A helyes úton menni sem egyszerű.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv:A

Szia! Válásos sztorik? :O Keresem a Cavinton fortémat. :)
Örülök, hogy itt voltál velem és kitartóan olvastál! Köszönöm! Nekem van mit.
Szeretettel
Zs.
2012. január 30. 11:16
Szia Zs!

Ki gondolta volna! Mondjuk a válásos sztorijaidból rájöhettem volna! Mélylélektan és tartás, mindenek ellenére. A helyes úton menni sem egyszerű.

Köszönöm, hogy olvashattam!

Üdv:A
2012. január 30. 10:01

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. január 30. 09:47

Kedves Zsomwin!

Senki sem születik hiába, sem egészséges, sem beteg, egyikünk sem. Feladattal érkezünk és itt, a cikksorozatodban pontosan érezhető volt a könnyek és mosolyok között a szál, amin fut Attila sorsa. Történnek néha tragédiák, megharcoljuk a csatáinkat, de az álmok, melyeket ringatunk erőt adnak. A szeretet, amivel támogatjuk a másikat, az mindennél többet ér. Köszönjük a gondolatokat!

Pussz Tündér

Én köszönöm a figyelmet és az értő olvasást! Nem magamnak és a fióknak írtam, pontosan azt akartam sugallni vele, amit (úgy látom) sikerült mindazoknak, akik lélekkel képesek olvasni. Ez nem "bulvár téma", ami mindenki érdeklődésére számot tart. Nehéz olvasmány és feltétlen új értékrendre, gondolatokra inspirál.
A külső és a fizikai adottság messze nem jelent annyit, mint hisszük.
Köszönöm Tündér!
Szeretettel:
Zsomwin
2012. január 30. 09:47
Kedves Zsomwin!

Senki sem születik hiába, sem egészséges, sem beteg, egyikünk sem. Feladattal érkezünk és itt, a cikksorozatodban pontosan érezhető volt a könnyek és mosolyok között a szál, amin fut Attila sorsa. Történnek néha tragédiák, megharcoljuk a csatáinkat, de az álmok, melyeket ringatunk erőt adnak. A szeretet, amivel támogatjuk a másikat, az mindennél többet ér. Köszönjük a gondolatokat!

Pussz Tündér
2012. január 30. 09:12

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. január 30. 06:53

Kedves Zsomwin!

Amikor egy ilyen sorozatot olvasok, ahol egy ember normális életét a betegség kettétöri és bepillantást nyerek - most általad - a mindennapjaiba, hogyan éli meg ő azt az állapotot, amibe kerül, akaratán kívül, épp ésszel felfogva, látva a környezetét, a helyzete súlyát....
Baromi nehéz még egy egészséges embernek is elviselni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt szeretné, ahogy elképzeli. Kín-keserves tud lenni az élet, szinte kilátástalanná válhat - érzi sokszor. De mindig van valami, ami talpra állítja, mert az akarata győzedelmeskedik a problémák felett. (Segítséget is kap hozzá, ami nem mindenkinek adatik meg, aki ilyen helyzetbe kerül). Legyűri, mert muszáj szembenéznie saját magával. (Persze fel is adhatná).
De a te főhősöd nem adta fel az utolsó pillanatig. Egészséges, ép elmével élte meg a nyomorúságát és érintette meg azokat, akinek lelke van... Nem mondom tovább, mert nagyon sok gondolatot hozott fel bennem, amit köszönök.

Éva

Ezekért a te általad megfogalmazott gondolatokért hoztam létre. Köszönöm, hogy kitartó voltál és mégis elolvastad!
Zs.
2012. január 30. 09:10

megtekintés Válasz erre: Gaya - 2012. január 30. 06:27

Kedves Zsomwin!

Tévedtem.
Először férfi íróra gondoltam, - nem csak az első rész olvasása miatt, hanem a gondolatok egymásba fűzése adta ezt az érzést.
A történet követése elvetette ezt, asszonyt kezdtem sejteni a sorokban.
Olvastam, olvastam, és rájöttem, nem keresem ki is írta, hagytam vigyenek magukkal az érzéseim.
Most akkor az jön - felfedted kiléted, illene gratulálni.
Így ez nekem nem megy, mert - ha " igazi" a történet, mindenképp az Ember előtt kell fejet hajtanom.
... ha " nem igazi" a történet, akkor is az Ember előtt kell fejet hajtanom.
- Remélem érted!-
Köszönöm hogy megírtad, olvashattam.
Adtál.

Üdv,

Zita

Talán nem hiszed, de ezt az írást roppant nehéz volt megalkotni. Végig "ott ültem " közben a tolókocsiban. Rendkívül sok lelki vívódás eredménye.
Köszönöm a soraidat!
2012. január 30. 06:53
Kedves Zsomwin!

Amikor egy ilyen sorozatot olvasok, ahol egy ember normális életét a betegség kettétöri és bepillantást nyerek - most általad - a mindennapjaiba, hogyan éli meg ő azt az állapotot, amibe kerül, akaratán kívül, épp ésszel felfogva, látva a környezetét, a helyzete súlyát....
Baromi nehéz még egy egészséges embernek is elviselni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt szeretné, ahogy elképzeli. Kín-keserves tud lenni az élet, szinte kilátástalanná válhat - érzi sokszor. De mindig van valami, ami talpra állítja, mert az akarata győzedelmeskedik a problémák felett. (Segítséget is kap hozzá, ami nem mindenkinek adatik meg, aki ilyen helyzetbe kerül). Legyűri, mert muszáj szembenéznie saját magával. (Persze fel is adhatná).
De a te főhősöd nem adta fel az utolsó pillanatig. Egészséges, ép elmével élte meg a nyomorúságát és érintette meg azokat, akinek lelke van... Nem mondom tovább, mert nagyon sok gondolatot hozott fel bennem, amit köszönök.

Éva
2012. január 30. 06:27
Kedves Zsomwin!

Tévedtem.
Először férfi íróra gondoltam, - nem csak az első rész olvasása miatt, hanem a gondolatok egymásba fűzése adta ezt az érzést.
A történet követése elvetette ezt, asszonyt kezdtem sejteni a sorokban.
Olvastam, olvastam, és rájöttem, nem keresem ki is írta, hagytam vigyenek magukkal az érzéseim.
Most akkor az jön - felfedted kiléted, illene gratulálni.
Így ez nekem nem megy, mert - ha " igazi" a történet, mindenképp az Ember előtt kell fejet hajtanom.
... ha " nem igazi" a történet, akkor is az Ember előtt kell fejet hajtanom.
- Remélem érted!-
Köszönöm hogy megírtad, olvashattam.
Adtál.

Üdv,

Zita
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: