újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Nyomorultul 1.

Látogatók száma: 68

Számtalanszor autóztam már a Pesti úton az utóbbi években és számtalanszor eszembe jutott az egyetlen mozgássérült ismerősöm, Attila. Keresztúr felé haladva, nem sokkal előbb, jobbra kell, csak behajtani, igazán még ki sem esik az útból, - ha Rákoskeresztúr a végállomás. Mégis rendre elnapoltam a látogatást, már nem is tudom hány éve.

Most azonban mindennél erősebb ösztönzést éreztem, hogy nagy csöbörnyi életerőt húzzak ki magamnak Attila mellől, és halaszthatatlanul látni akartam őt, ahogy kinyújtott lábaival ül a tolószékében és rám vigyorog. Szinte már a hangját is hallottam, ahogy rám kiabál:
- Laci! A mindenedet, de régen láttalak, gyere komám, szégyenkezzünk együtt!
S persze láttam a fejét közben, ahogy apró izomrángásokkal mozdul előre bólogatva, mintha nyomatékot akarna adni szavainak az a mozgás, amiről nem tehet. Egy-egy ilyen izomrángás olyan alattomosan sújt le, hogy egészen hátrarántja Attila fejét. Egyedül képtelen visszahúzni, bár a feje az egyetlen, amit egyáltalán mozdítani bír. Karakteres vonásai engem folyton Bud Spencer, Piedone figurájára emlékeztetnek, sötétbarna hosszú hajával, barna szemével és körszakállával, bajuszával együtt. Persze csak a feje, hiszen teste aligha van másfél méter, ami az évek során egyre rövidebbé válik és magassága egyenes arányban csökken, ahogy az idő átrakja a hosszát a nyaka alatti púpjába.

A jobb kanyart élesen vettem be, és azonnal eszembe jutott egy nagyon régi élmény Attilával. Szinte minden nyáron segítettünk neki eljutni a Balatonra, ahol piszok jól éreztük magunkat együtt, természetesen vele. Humora utolérhetetlen, s talán ez is közrejátszik, hogy olyan sokan gyűltünk mindig köré. Mopi, Gábor, Teki és én vittük akkor egy nyári tábor felé. A kanyar a busz belsejében ért minket, olyan buszban, ahol mozgássérültek szállítására alkalmas szíjak és hevederek is rendelkezésre álltak. Attilát betoltuk, és minden kerék befékezésre került a tolókocsin, hogy ne tudjon elindulni a hirtelen fékezések során. Ragaszkodott hozzá, hogy őt magát a kocsijához szíjazzuk. Ezt meg is tettük, aztán elindultunk. Az első éles kanyarnál, először csak Attila hangját hallottuk, ahogy teljesen nyugodt és természetes tónusban megszólal:
- Szevasztok srácok! Én másik úton megyek.
Közben a tolószéke robogott az ajtó felé. Az ellen kanyar visszalódította őt a kiindulási pontig, mire egyáltalán felfogtuk mi is történik. Csak hahotázni tudtunk, holott mindannyian éreztük, hogy neki ez pocsék élmény lehetett. Persze kiszíjaztuk a tolókocsit is, direkt félreálltunk addig. Aztán szinte ugyanúgy ismétlődött meg a dolog. Attila ült, kiszíjazva, rögzítve, befékezve és velünk mulatott valamin, amikor egy fékezés során elpattantak a szíjak és belódult nagy iramban az üléseink irányába. Hatalmas lendülettel csúszott. A fékezés utáni induláskor meg vissza. Attila becsukott szemekkel ült a tehetetlenségi erő közepén, mi meg görcsös nevetéssel jutalmaztuk a burleszket.
- Ha kiröhögtétek magatokat, jó lenne, ha kikötnétek újra! – figyelmeztetett minket, mire még nagyobb röhögésben törtünk ki.

Mopié volt a busz, és ott, akkor, útközben vettünk láncokat és vaspántokat, hogy beszereljük Attila miatt. Újra elindultunk, Attila láncokon tartva, mint Prométheusz. Mondtuk is neki, hogy már csak a hegy kéne háttérnek és a tenger. Meglehetős biztonságban érezhette már magát, bár kissé görcsösen viselkedett. Az állatkert mellett jártunk, mikor Tekinek kiabált előre, aki vezette a buszt.
- Teki! Nézd már meg, a sasok bent vannak a madárházban? Mopi! Azonnal csukd be az ablakot!

Egyszerűen nem lehetett vidámság nélkül kibírni Attila mellett. Életének komoly oldalát nála is a nők töltötték ki, főleg azok a hölgyek, akikkel ilyenkor nyáron együtt nyaraltunk és ő folyamatosan barátságokat épített velük. Velük és a gyerekekkel tökéletesen megértette magát. Egy nyár úgy telt el, hogy Attilát végig kisajátította magának egy Anna nevű nő, akit aztán elektromos kocsijával hónapokig látogatott az otthonában. Néha én is segítettem összehozni neki az utat. Ugrattuk persze őt is és az élettársi kapcsolatban élő Annát is, aki igen gorombán utasította el a feltételezést. – Csak nem képzelitek, hogy egy nyomorékkal viszonyt tartanék fent?! Kihánynám a belem. Baráti a kapcsolatunk, semmi több.
Kizárt, hogy ne mondták volna vissza Attilának ezeket a szavakat. Aztán valahogy csak kihűlt ez a „barátság” vagy mit- tudom én mi lett vele.

A portán azért megkérdeztem most a szobaszámot és az emeletet, hol is találom meg a barátomat.
Rossz hír, hogy a harmadik emeletet említette a portás, mert ha nem tévedek, az már az elfekvő ebben az otthonban. Talán megint lázas beteg – vigasztaltam magam – és rohantam a lépcsőkön fel a harmadikra. A folyosón a tömény vizelet és emberi ürülékszag szinte mellbe vágott. Úristen! Hogy lehet itt élni?!
Az ajtón még ellenőriztem a számot, és beléptem. Négyágyas kórterem szerű szobában álltam, és egyik ágyon sem láttam Attilát. Megfordultam, amikor a hangja utolért. Gyenge és erőtlen hang szólt.
- Laci! Laci, te vagy?
A hang felől hófehér hajú és szakállú férfi nézett rám Attila szemeivel. Odasiettem az ágya mellé. Ülő helyzetben feküdt, ölében magasításként kis rácsozat, ami majdnem a szájáig emelte a számítógép billentyűzetét. A lába mellett lapos monitor, a falból kiálló „pipa”-tartó, két magasság szerint, egy a fekvő,- és egy az ülő- szintjében. Rögtön mellette egy nagy nyomógombos piros telefon.
- Szia, Attila! – szedtem össze magam.
- Most valahogy nem vagyok valami jó társaság, Laci. De örülök, hogy még láthatlak. Talán én megint másik úton megyek. Tudod, ez a gyengém – elmosolyodott.
- Kicsit itt maradnék veled, ha nem zavarok – húztam a széket magam alá – még itt is dolgozol?
Fejemmel a számítógép felé intettem. Nem volt kedvem még mosolyogni sem a nyilvánvaló célzáson.
- Dehogy. Már nem lenne értelme. Írtam valamit. Ha te jöttél, akkor neked. Tedd el.

Szemét becsukta, és nem mozdult. Én ültem, szemügyre vettem az éjjeli szekrényen álló gyógyszeres dobozt, egy szemüveget, a pohárban álló szívócsövet. A falak vakító fehéren világítottak, ahogy az alkony napsugarai bevetődtek az ablakon. A monitoron semmi nem volt látható ettől a fénytől. Felálltam, és kicsit magam felé fordítottam a képernyőt. Attila meg sem mozdult, úgy beszélt.
- Fektess le, Laci, kérlek. Ne hívd be a nővért. Vedd ki a széket és párnákat a hátam mögül, és kész. Kérlek, ha elalszom, se hívd be a nővért.
Ki sem nyitotta a szemét. Lefektettem, pár percig néztem a sovány és hófehér- keretes arcát, ahogy szedi a levegőt. Ültem ott, és lassan olvasni kezdtem sorait a monitoron. Így kezdődött:
„Memorandum”

Folytatás következik

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró
Remélem nem okozok csalódást! Örültem neked!
Éjjel 11 óra van. Most kezdtem el olvasni. Most találtam meg - nincs név, de a befejező részből kiindulva sikerrel böngésztem. Még nem tudom hova viszel el ezzel a történettel, még nem tudom, hogy milyen sorsokat fogok látni, csak érzem, hogy nagy hatással lesz rám. Az első rész is sokat adott.

Több oka is van ennek, de nem magyaráznám. Olvasom, amíg bírom ma.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ

Hol van a tovább gomb??

Technikai malőr áldozata lett.
Hol van a tovább gomb??
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Pumukli56

Várjuk a folytatást.

Örülök, remélem nem lankad a figyelem és az érdeklődés. :) Köszönöm Pumukli56!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia Cikkíró!

Olvasom... és csak nagyokat nyelek. Tanulságosnak ígérkezik.

Üdv:Ailet

Szeretettel látlak Ailet! Köszönöm.
Várjuk a folytatást.
Szia Cikkíró!

Olvasom... és csak nagyokat nyelek. Tanulságosnak ígérkezik.

Üdv:Ailet
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Cikkíró!
Ön remek rajzoló, jellemrajzoló. Különösen tetszettek a közbeékelt humoros beszólások. Az egész írás nagyon egyben van!
Gratulálok! Megyek, olvasom tovább "ismeretlen".
Bokor

Ha a végén is ezt mondja, nagyon örülök majd. Meglátjuk. Köszönöm szépen!
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Cikkíró!

Bámulatos erő hordozói, akik nevetni tudnak saját "nyomorúságukon". Példát mutatnak, megmosolyogtatnak és figyelemfelkeltőek. Köszönjük és várjuk a folytatást.

Pussz, Tündér

Köszönöm a kedves sorokat! Elég hosszú a történet, de örülök, hogy van érdeklődő!
Tisztelt Cikkíró!
Ön remek rajzoló, jellemrajzoló. Különösen tetszettek a közbeékelt humoros beszólások. Az egész írás nagyon egyben van!
Gratulálok! Megyek, olvasom tovább "ismeretlen".
Bokor
Kedves Cikkíró!

Bámulatos erő hordozói, akik nevetni tudnak saját "nyomorúságukon". Példát mutatnak, megmosolyogtatnak és figyelemfelkeltőek. Köszönjük és várjuk a folytatást.

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: