Nyomorultul 4.
Látogatók száma: 55
Éreztem, hogy elsápadok, a vér szinte kihűlt bennem.
– Nincs is messze - reménykedtem, és Sanyi ráérzett.
- Ebéd után átmenjünk? – vigyorgott rám – Intézem.
A tolókocsiba való átrámolásom elég nagy cécóval jár. Már akkor is több emberes feladat volt, mára pedig jócskán felszedtem még plusz kilókat. Sanyi és Gábor emelt át az ágyamból a tolószékbe, marháskodva és egymást, no, meg engem ugratva közben. Alig egy óra alatt elkészülve, de mégis, csak elindultunk Sanyival. Vele többször megtettünk már kisebb-nagyobb kiruccanásokat, főleg nyáron, és most tavasz volt. Kellemesen meleg, friss, virágzó fákkal tarkított tavasz. A madarak tavaszt fecsegtek a lelkembe is, valami újat, rügyfakasztó meleget, s közben hallgattam Sanyi régi vicceit.
Egy cukrászda mellett elhaladva beküldtem Sanyit tortáért, Katának. Ölembe helyezte a kis csomagot, és tolt tovább, mesélve a napi történeteket, amiket már ezerszer elmesélt, és barátnőjét, akit már szinte tetőtől talpig ismertem, így, ismeretlenül is.
A kórterem ajtajában megállva, szememmel kerestem Katát. Három ágyas kórterem végén feküdt, az ablak alatt. Sírt. Nem vett észre, csak amikor már elég közel surrogott hozzá a kocsim kereke. Ahogy könnyes arcát felemelte, a váratlan öröm és meglepetés okozta mosoly áradt szét a vonásain. Csodaszépnek találtam, pilláin üllő nedves fénnyel, mosollyal az arcán.
- Kata!- kiáltottam fel önkéntelenül, hangomban benne minden öleléssel, amit nem adhattam át neki.
Ez volt a pillanat, a megfogható, a biztos pont, ahonnan a barátságunk örök útra indult. Ám ez az út gyakran elágazódott, majd párhuzamba rendeződve haladt egymás mellett kis ideig, csak azért, hogy egymás lenyomatában élve, tovább vigyük a saját terheink mellett a másikét is. Egy teljesen másik úton.
Kata lelke csupa véraláfutás volt. Nem győztem később borogatni hűsítő szavakkal és együttérzéssel.
Mikor újra magam mellett találtam, már egy egészen más Katát láttam. Kihívó és csábos Kata jött újra dolgozni. A betegekkel változatlan maradt, ám mindenki mást ellenfélnek, vagy riválisnak tekintett. Férfi kollégái oda voltak érte, de rájuk se hederített. Sminkje tökéletes volt, és főleg civilben, roppant érdekesen öltözött. Azt hiszem a nők irigyelték.
- Attila, csak csodálni tudlak téged. – mondta egyszer – Az erődet, a humorodat és szinte ámulok azon, amilyen vagy. Én biztosan nem vagyok ilyen erős, mint te.
Jól estek szavai, bár én a férjét irigyeltem, és mindenki mást, aki megérinthette, aki a közelébe kerülhetett. Nem mellesleg, féreg kis életemet egyáltalán nem tartottam irigylésre méltónak, s ezt nem titkoltam Kata előtt. Ő volt az egyetlen, aki tudott Mariann iránt érzett szerelmemről, s az egyetlen, akit szüleim titkába is beavattam. Csak nézett akkor rám azzal a mély, átható pillantásával, amitől, béna tagjaim bizseregni tudtak, és hozzám hajolva átölelt. Szakállas arcomhoz nyomta az övét, karja a nyakamra fonódva tartotta a lelkem pillanatokig. Nem tudom igazán mit éreztem, és azt sem tudom, mikor ölelt át őelőtte bárki is. Ha nem béna vagyok, egészen biztos, hogy megfogtam volna a kezét, és tartottam volna még, és még, hogy minél tovább tartson az a pillanat.
Folytatás következik
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ezekkel a gondolatokkal indulok aludni. ( holnap korán kell kelnem)
Ez a mondat számomra kiemelt , ebben a részben:
" Ám ez az út gyakran elágazódott, majd párhuzamba rendeződve haladt egymás mellett kis ideig, csak azért, hogy egymás lenyomatában élve, tovább vigyük a saját terheink mellett a másikét is. Egy teljesen másik úton."
Aki így tudja ezt az helyzetet fogalmazni, -- de inkább nem mondok nagy szavakat.
Ez a mondat számomra kiemelt , ebben a részben:
" Ám ez az út gyakran elágazódott, majd párhuzamba rendeződve haladt egymás mellett kis ideig, csak azért, hogy egymás lenyomatában élve, tovább vigyük a saját terheink mellett a másikét is. Egy teljesen másik úton."
Aki így tudja ezt az helyzetet fogalmazni, -- de inkább nem mondok nagy szavakat.
Ha nincsenek is szavaim, de átérzem mit is jelenthetett számára az a pillanat, amikor átöleli Kata...
Azt már nem tudom követni, ő írta-e ezeket a szavakat, vagy te gondolod, hogy így érezhetett.
Azt már nem tudom követni, ő írta-e ezeket a szavakat, vagy te gondolod, hogy így érezhetett.
A lelkek találkozása igazán nagy pillanat! Mindig megindító, mert ez adja az erőt ahhoz, hogy a napokat átvészeljük.
Pussz, Tündér