újabb események régebbi események további események
10:04
suWhoBnZfQSLipdP regisztrált a weboldalra
15:51
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:13
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:53
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
16:36
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:58
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Végül láthatta volna, amit én láttam.

2015. május 22. - Látogatók száma: 77

Nem tudhatjuk, ha segítségért fordulunk valakihez, az milyen lehetőséget lát helyesnek, hogyan próbál tenni érted és a segítése hova vezet.

Ott álltam előtted, pedig nagyon nem akartam. Jó, beszéljünk! Nézzük meg, ami nekem „nem tetszik”.
Gúnyos és pökhendi voltál, mint mindig. Ezért is kerüllek, ha tehetem, már amennyire lehet.

Vannak dolgok, amiket te annyira tudsz, és lehetőleg nyersen, lenézően közlöd is velem.
Többek között; csak egy alsó épületbe lakom, meg vannak ezek az engedély nélkül épített sufnik, aminek a közös kerítés a folytatása, és nekem meg kellene már csinálnom! Büdösek az állataim!

Ilyen volt az is, amikor kétségbe vontad, hogy a szememmel én mit látok.
- Ha jössz felém (bmeg, ami minden mondatodba elhangzik), neked kellene köszönni.
- Ne haragudj, de nem láttalak. Máskor köszönj rám.
- Mi az, hogy hun látsz, hun nem látsz.

*
Tényleg; valójában mit is látok.

Pár évvel ezelőtt, ha belenéztem a tükörbe, furcsán öregnek tűnt a szemem. Megfordult a fejembe, talán el kell menni, és ez már annak a jele. Ám, mindenféle probléma is jelentkezett, az állandó könnyezés, égő érzés, idegen test érzése, valamint a látás romlása. Többször felkerestem a szemorvost, aki minden alkalommal allergiát állapított meg. Ez volt a legkézenfekvőbb, hiszen megállapított allergiám van, ami azt jelenti, ami az orromon bejut, legyen bűz, szag, illat, irritációt vált ki. Én viszont erősködtem, hogy január 1-től december 31-ig csak nem lehetek allergiás.
- De-de, sajnos - volt a válasz. A kéményekből felszálló füst, a hó, a por, a napfény, a hideg és a meleg, mind közre játszhat.
Mivel látásom egyre jobban romlott, erélyesebben léptem fel a szemészorvosnál. Ezért alaposabb vizsgálatnak vetett alá, no, nem volt hosszadalmas, de nem jutott eszébe ez a lehetőség. Majd megállapította, hogy bizony szürke hályog van a szememen, ami műtétet tesz szükségessé. Korom miatt, ez meg sem fordult a fejébe, mert az öregek betegsége. Negyedévenkénti kontrollt írt elő, és, ha majd semmit nem látok – azaz beérik – akkor jöhet a műtét. Természetesen nem vártam meg, új orvost kerestem, aki pik-pakk három hónap leforgása alatt megoperálta mindkét szemem. Hozzátéve, jó lesz, csak nem olyan, mint a régi.

Tényleg nem olyan. Amit nézek; a nap, a fény ne nagyon világítsa meg, de ne is takarja, mert akkor bizony nincs kép. Gyerekkorom óta szemüveges voltam, közellátó lévén az orromig tökéletesen láttam. Ma már nem kell közelre szemüveg a műtét sikerének köszönhetően.
Bizonyos távolság után a távollátó okuláré kell, amit aztán tologatok az orromon le-föl, - már ha el nem felejtem feltenni -, ahogy szükséges, azaz éppen hova nézek. Azt meg nem igazán kedveli, hogy hirtelen közelre, majd távolra nézzek, ahhoz eléggé nehezen alkalmazkodik.
No, szóval, olyan, amilyen, de jobb, mint amilyen valaha is volt, a jelenleg megélt „hibákkal” együtt.

*
Egy reggel „csodálom” magam a tükörben, a fényoldalról sütött be az ablakon és láttam valamit, amit neked is meg szerettem volna mutatni.

*
Hiába volt a segítség, nem tudta megakadályozni kettőnk között a kialakult szócsatát. Ismét heves vitába torkollott a beszélgetés, pedig teljesíthető „apróságok”, amit kérek.
Részedről egyebek mellett, újból szóba került a látásom is.

- Gyere, nézz a szemembe.

De te, el kezdtél hátrálni.

- Dehogy nézek, dehogy nézek – mondtad szinte felháborodva.

Aki látta, hallotta, egy következtetést vont le belőle - velem együtt -, aminek hangot is adott:
- nem mer a szemedbe nézni.

Hát persze hogy nem!

A stílusod, bármennyire is uralkodok magamon, hasonlóvá tesz hozzád, és tőlem szokatlan módon reagálok, amit azután rettenetesen bánok.

Nos, hogy tudd, miért is akartam, hogy belenézz a szemembe: nem azért, hogy amit állítasz, azt a szemembe mond, hanem hogy lásd, amit én már láttam.
Igen, ha a fény úgy esik, a szememben látható a műlencse.

A cikket írta: D Klári

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2015. július 17. 18:36
A pontok lifteznek ...

Csak nem?
2015. május 30. 13:58

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2015. május 29. 16:19

Aki nem néz a szemedbe, ha veled beszél, azzal nem kell szóba sem állni.

Igazad van Yolla, de akkor elkerülhetetlen volt.
2015. május 29. 16:19
Aki nem néz a szemedbe, ha veled beszél, azzal nem kell szóba sem állni.
2015. május 24. 21:06

megtekintés Válasz erre: damm.zsuzsanna - 2015. május 24. 04:58

Klárikám! Nagyon örülök, hogy ez az írásod megszületett. Tudtam, hogy végülis beérik és remélem jót tesz a lelkednek. Gratulálok, csillagomat adtam!

Zsuzsika köszönöm. Ez csak egy morzsa volt ...
2015. május 24. 21:06

megtekintés Válasz erre: Cathy - 2015. május 23. 16:59

Csak egyeterteni tudok Evaval. Fojon a sajat leveben, es `az o tudatlansaga nem a te hibad`.

Az ilyen helyzetek nagyon megviselik a embert, es nagyon jo, hogy legalabb ide leirtad. Kiirtad magadbol.

Valóban megvisel, egyre jobban ...
2015. május 24. 21:05

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2015. május 23. 08:07

Vannak olyan embertípusok, akik attól érzik magukat nagynak, okosnak, többnek, ha a másik embert leteszik, lekezelik, "pökhendik"... Nem nevezném én ezt "stílusnak", csak egy "védekezési mechanizmusnak", póznak a részükről, maszknak... Nehogy már kiderüljön egy s más, milyenek is valójában...

Ilyen típusú emberrel munkám során találkoztam... a magánéletemben is megfordult hasonló emberpalánta... Hát a reakcióim közel hasonlóak, mint írod,... ha már egyszer szóba elegyedtem vele, le ne maradjak tőle... Tudok én is bmegolni... meg, amit akar... Nem lenne muszáj felvennünk a kesztyűt és szócsatába keverednünk azzal, hogy a saját bunkóságukat térképezzük le... hogy aztán a vita után magunkhoz is alig találjunk vissza...
Nem csodálkozom, - mint ahogy magamon se - ha kiakaszt...

Mostanában a szlogen nálam az ilyenre: Az ilyen ember "Főjön a saját levében!..."

Lehettem én a türelem mintaképe egykor, ha az ilyen és ehhez hasonló emberek mégis képesek voltak behatolni egészen a lelkemig... Szerencsére - mert ezen keresztül megismerhették azt az oldalamat, amit még én sem ismertem...

Jó az, ha tisztába kerülünk saját képességeinkkel, testi hibáinkkal... így nem érhet meglepetés... Az ő tudatlansága nem a te hibád!

Puszi

Sajnos én tudtam bmegolni és ezt nem szeretem. Képtelen voltam kikerülni a szituációt, próbálkozom megértetni vele, hogy a cselekedete nekem nem jó, kárt tesz vele. Hiába. Nem adom fel ...

puszi
2015. május 24. 04:58
Klárikám! Nagyon örülök, hogy ez az írásod megszületett. Tudtam, hogy végülis beérik és remélem jót tesz a lelkednek. Gratulálok, csillagomat adtam!
2015. május 23. 16:59
Csak egyeterteni tudok Evaval. Fojon a sajat leveben, es `az o tudatlansaga nem a te hibad`.

Az ilyen helyzetek nagyon megviselik a embert, es nagyon jo, hogy legalabb ide leirtad. Kiirtad magadbol.
2015. május 23. 08:07
Vannak olyan embertípusok, akik attól érzik magukat nagynak, okosnak, többnek, ha a másik embert leteszik, lekezelik, "pökhendik"... Nem nevezném én ezt "stílusnak", csak egy "védekezési mechanizmusnak", póznak a részükről, maszknak... Nehogy már kiderüljön egy s más, milyenek is valójában...

Ilyen típusú emberrel munkám során találkoztam... a magánéletemben is megfordult hasonló emberpalánta... Hát a reakcióim közel hasonlóak, mint írod,... ha már egyszer szóba elegyedtem vele, le ne maradjak tőle... Tudok én is bmegolni... meg, amit akar... Nem lenne muszáj felvennünk a kesztyűt és szócsatába keverednünk azzal, hogy a saját bunkóságukat térképezzük le... hogy aztán a vita után magunkhoz is alig találjunk vissza...
Nem csodálkozom, - mint ahogy magamon se - ha kiakaszt...

Mostanában a szlogen nálam az ilyenre: Az ilyen ember "Főjön a saját levében!..."

Lehettem én a türelem mintaképe egykor, ha az ilyen és ehhez hasonló emberek mégis képesek voltak behatolni egészen a lelkemig... Szerencsére - mert ezen keresztül megismerhették azt az oldalamat, amit még én sem ismertem...

Jó az, ha tisztába kerülünk saját képességeinkkel, testi hibáinkkal... így nem érhet meglepetés... Az ő tudatlansága nem a te hibád!

Puszi
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: