A puli 1.
Látogatók száma: 34
Tehát ott tartottunk, hogy belezúgtam a pulikba. Mit ad isten, a szomszédságunkban születtek kiskutyák, így lettem puli-gazdi.
Koromfekete gombócként érkezett hozzánk. Inkább uszkárra hasonlított, még rövid, göndör szőrével. A gyerekek azonnal beleszerettek. Bár kertes házunk volt, a kutyust sajnáltuk kicsukni, így ott lakott, ahol éppen voltunk. Igényelte a társaságunkat.
Nehezen hittem, hogy a pulikat nem nagyon kell nevelni, mert annyira okos. A hangsúlyból tudja mi a helyzet, ha megszidjuk megsértődik vagy szégyelli magát. A mi kis pulink igen okosnak bizonyult. Pillanatok alatt szobatiszta lett, szeretett autózni és ügyesen ült mellettem az ülésen, ha nagyon melege volt, akkor az ülés elé feküdt, de nem mászott rám, mert mondtam "nem szabad". Pórázon sétálni is hamar megtanult, nem tekerte körbe rajtam a pórázt, szépen jött mellettem. Mindenki dicsérte, kérdezték milyen kutya, mert a puli inkább tanyasi jószág, de semmiképp nem nevezhető ölebnek, ahogy mi bántunk vele. Fürdettük, ápoltuk, gyönyörű volt.
Már tisztességes méretet öltött kutyává serdült, amikor volt barátnőm beállt az udvarunkba egy nagy autóval, hogy elvigye a holmiját a garázsunkból, amit ott tárolt, míg építkezett. A kutya ott sertepeltélt körülöttük, az utcára nem ment ki még a nyitott kapun se, mert tudta, nem lehet. Anyukám azért szemmel tartotta, mert akkor mi már nem voltunk jóba barátnőmmel.
Egyszer csak jön be édesanyám, annyira zokogva, hogy azt hittem ott kap infarktust! Nagy nehezen elmondta, Anita átment a kutyán az autóval. Azonnal meghalt.
Kimentem és nem tagadom, nyomdafestéket nem tűrő hangon üvöltöttem, miközben kutyámat simogattam és nem akartam elhinni, hogy ez történt. Arra nem volt képes az a nő, hogy megköszönje, hogy ingyen őriztem a holmiját egy évig...ha bejött volna szólni, megköszönni és elköszönni, akkor behozom a kutyát. Hiába tudom, hogy véletlen volt, hogy a kutya szaladt a kocsi alá, soha nem fogom megbocsájtani neki, hogy szó nélkül akart elosonni és ez a sunyisága a kutyám életébe került. Sőt! Ezek után még ő volt megsértve, mert csúnyán beszéltem vele....
Végül emailben elnézést kért és felajánlotta, vesz egy másik kutyát. Akinek a szívébe férkőzött már bármilyen állat, az tudja, hogy jó darabig nem pótolható az az űr, ami ott marad....
Sajnos nem sok kép maradt róla. Egyet felteszek, amikor Mindszenten pancsolt a gyerekkel.
A cikket írta: MindenHatÓ
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Tündi!
Akinek volt már kutyája, (nem buta spánielre gondolok) az tudja, hogy ez a történet nem eshetett meg.
Mielőtt meghazudtolással vádolnál, jelzem, hogy nem a történeted valóságában, hanem a valószínűségének lehetőségében kételkedem. Sajnos nem rendelkezem a portátok helyismerésével, de az alászaladást teljesen képtelenségnek vélem egy autóhoz szokott, embernek legönzetlenebb barátjától.
Szándékosságot sem feltételezek. A szituáció valószínűleg a következőként történhetett. Mivel a barátnődet ismerte a Puli, beengedte, ezért a területét sem védte. Nyugodtan leheveredett az autó árnyékában közel a kerékhez, ahol a különböző vizeletek izgató ferromonjait szívta magába.
Talán a partneréről ábrándozott, esetleg álmodozott, amiben a pakolászás zajai megszokottá váltak számára. Tehát ideje sem lehetett a sebességi fokozatban indított és azonnal induló autó kereke elől kitérni. Mellesleg az átlagkutyának hétszer gyorsabb a reflexe az emberénél.
Jelzem, hogy a verzióm csak feltételezésre alapul, ami sajnos a Puli sorsának szempontjából közömbös.
A történet viszont abszolút tükrözi a „barátnőd” mentalitását. Többnyire akkor nagyon tudnak bennünket szeretni, amikor várnak tőlünk valamit.
De amikor a viszonzásra, kölcsön visszaadására kerül sor, már mostohagyerekként vagyunk kezelve.
Akinek volt már kutyája, (nem buta spánielre gondolok) az tudja, hogy ez a történet nem eshetett meg.
Mielőtt meghazudtolással vádolnál, jelzem, hogy nem a történeted valóságában, hanem a valószínűségének lehetőségében kételkedem. Sajnos nem rendelkezem a portátok helyismerésével, de az alászaladást teljesen képtelenségnek vélem egy autóhoz szokott, embernek legönzetlenebb barátjától.
Szándékosságot sem feltételezek. A szituáció valószínűleg a következőként történhetett. Mivel a barátnődet ismerte a Puli, beengedte, ezért a területét sem védte. Nyugodtan leheveredett az autó árnyékában közel a kerékhez, ahol a különböző vizeletek izgató ferromonjait szívta magába.
Talán a partneréről ábrándozott, esetleg álmodozott, amiben a pakolászás zajai megszokottá váltak számára. Tehát ideje sem lehetett a sebességi fokozatban indított és azonnal induló autó kereke elől kitérni. Mellesleg az átlagkutyának hétszer gyorsabb a reflexe az emberénél.
Jelzem, hogy a verzióm csak feltételezésre alapul, ami sajnos a Puli sorsának szempontjából közömbös.
A történet viszont abszolút tükrözi a „barátnőd” mentalitását. Többnyire akkor nagyon tudnak bennünket szeretni, amikor várnak tőlünk valamit.
De amikor a viszonzásra, kölcsön visszaadására kerül sor, már mostohagyerekként vagyunk kezelve.
Az én mostani macskám is ezt csinálja...hátulról a bokádba harap...jó nagyot! ;-))
Biztos pulinak hiszi magát!!
Írj a kutyáidról!!
Mondják, kutya nélkül lehet élni, de minek.
Én is nagyon szeretem a kutyákat, köztük kivált a magyar fajtákat. Nekem egy magyar vizslám volt sos-sok éven át, haláláig. Nagyon hozzám nőtt, most is hiányzik. :-( Később, mikor családom lett, és a gyerekek nagyobbacskák, mi is vettünk egy pulit, de ő egy kicsit hamiskás volt, mondják, mint a fajtája: orozva kapós. Azaz hátulról harapja meg a neki nem tetszőket. Így tett az egyik ismerősünkkel, aki ki nem állhatja a kutyákat. Azóta nem jár hozzánk, dehát az ilyen ember nem is hiányzik. A kutyát meg kiadtuk tanyára. Azóta is hajkurássza a birkákat.
Most egy skót juhászunk van - szakítva a magyar vonallal. Ez a feleségem kedvenc fajtája, az ő kedvéért vettük.
Vizslám valószínű nem lesz már többet... :-(
Biztos pulinak hiszi magát!!
Írj a kutyáidról!!
Én is nagyon szeretem a kutyákat, köztük kivált a magyar fajtákat. Nekem egy magyar vizslám volt sos-sok éven át, haláláig. Nagyon hozzám nőtt, most is hiányzik. :-( Később, mikor családom lett, és a gyerekek nagyobbacskák, mi is vettünk egy pulit, de ő egy kicsit hamiskás volt, mondják, mint a fajtája: orozva kapós. Azaz hátulról harapja meg a neki nem tetszőket. Így tett az egyik ismerősünkkel, aki ki nem állhatja a kutyákat. Azóta nem jár hozzánk, dehát az ilyen ember nem is hiányzik. A kutyát meg kiadtuk tanyára. Azóta is hajkurássza a birkákat.
Most egy skót juhászunk van - szakítva a magyar vonallal. Ez a feleségem kedvenc fajtája, az ő kedvéért vettük.
Vizslám valószínű nem lesz már többet... :-(