Kóbor kandúrka!...

Látogatók száma: 68

Egyre néztem a kis vöröst. Ahogy meglátott bennünket, sírt. Odaszaladt hozzám. Megsimogattam kicsit fakó, viseltes bundáját, amely árulkodott a nélkülözésről. Különös ismertetőjele nincs, hacsak nem az, hogy kandúr.

Az nem lehet, hogy ő a Morzsi, aki egy éve, ott abban az utcában, kirágta magát a dobozból? Nem tudta a kis butus, hogy meg akartam menteni legalább őt és hazahozni. Akkor a kutyák riasztották meg abban az utcában, amikor elkezdtek ugatni. Meglépett és én hiába szólongattam. Reménykedtem, hogy hazatalál egyszer...

Szinte ugyanaz a - lépni nem tudok tőle - hízelkedése, mint egy éve. Persze, hiszen nagyon éhes volt. Megosztottam vele kevéske kajám, és ahogy észrevettem nyoma sincs már benne a kétkedésnek. Újra itt van! Hazajött!

Ha nem ismerném a barátom, még a végén elhittem volna, hogy örül annak, hogy megkerült. Bár ki tudja?

- Ne legyél álszent! - mondtam, hiszen egy évvel ez előtt bizonyíthattad volna az alkalmasságod, amikor magaddal akartad vinni, hogy a gazdája legyél. De te eldobtad. Mint ahogy mindenkit, aki túl közel került hozzád.

Akkor elkezdett méltatlankodni. Melyre azt válaszoltam:

- Az csak egy kis baleset volt!... Éppen hogy. Soha nem az állat, hanem az ember a hibás! Előtte adtam neki tejet, te meg felkaptad, hogy elviszed magaddal... Te aztán nagyon értettél hozzá? Még hogy hazavitted volna? Hogyan? A csomagtartóban? Nem is értettem, egy pillanat alatt történt az egész. Tetszett... tudom. De mégis. Egy macskát nem lehet csak úgy felkapni. Nyilván menekülni akart és jobb híján lefosott.

Az óta is meghálálja a törődést. Egyedül jön elém. Emlékezem, amikor csapatostól, a családjával együtt tette ugyanezt. Most biztosan megint összekülönbözött a másik kandúrral az éjszaka? Szokják egymást a maguk módján. Dőzsölhet a jóból, amíg csak bírom… Bírom!

Azóta visszanyerte az erejét, szépen gömbölyödik. Vagy csak szimulálta volna, hogy nincs jól? Hipp-hopp ott terem mellettem mindig, valahányszor kimegyek a kertbe, a kispadon, szorítva magának egy kis helyet, hogy nekem doromboljon.

A cikket írta: zsoltne.eva

előző cikk következő cikk

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

A kis vörös nagyon aranyos, meg a "tigris".
Tetszik az írás. Nem először olvasom, hisz ennek kapcsán jutott eszembe az én macskás történetem.

Évi, jól írod, valóban, akit megszeretnek és persze az otthonukat, bár milyen messziről képesek haza találni.
Biztos tudod, hogy a hallásuk jobb, mint a kutyáké, vagy legalább olyan jó.

Lányok, hogy elkanyarodtatok. :) Doromboló cicák ... :D