A búbos kemence (próza)

Látogatók száma: 67

Most arról szeretnék neked írni, hogy az Alföldi búbos kemence a paraszti élet egyik említésre méltó tárgyi emléke. Én most az igazi búbos kemencéről szeretnék beszélni, mert az emlékeim ahhoz kötnek ugyanis a nagyszülői házban, Gyulamező-pusztán a tanyán

Copyright: Szita Zoltán, 2000. október 10.



A búbos kemence


Most arról szeretnék neked írni, hogy az Alföldi búbos kemence a paraszti élet egyik említésre méltó tárgyi emléke. Én most az igazi búbos kemencéről szeretnék beszélni, mert az emlékeim ahhoz kötnek ugyanis a nagyszülői házban, Gyulamező-pusztán a tanyán vált bensőségessé a kapcsolatunk.

A kemence a szobában állt, az ajtótól jobbra lévő sarokban. A fűtés a konyhában lévő kemenceajtón keresztül történt, kukoricaszár-kévékkel. Más vidékeken bizonyára használtak más fűtőanyagot is, mint például szőlővenyigét, vagy erdős vidékeken fát a fűtésre. Aztán meg kell, hogy említsem a fűtéshez használatos két fontos szerszámot, a szénvonót, mely hosszú nyélen lévő fából kivágott rombusz alakú alkalmatosság volt, amivel hátrább tolták a tüzelőt a kemencében, vagy kihúzták a hamut a kemence szájánál lévő hamus lyukba, a másik pedig a piszkafa, mellyel igazgatták magát a tüzet. Aztán volt még egy nagyon fontos szerszám, amit kenyérsütésnél használtak, de természetesen a tepsit vagy más edényeket is be illetve ki lehetett vele venni a kemencéből, ez volt a sütőlapát, hosszú nyél végén volt egy 40-50 cm. átmérőjű kör alakú egyenes lap (maga a lapát) erre tették a kenyeret, ha a kemencébe akarták vetni sütéskor.

A nagyanyám mindig kényesen ügyelt arra, hogy hófehérre be legyen meszelve a kemence. A kemence és a fal között volt egy félméteres padka, amit kuckónak hívtak, és nekünk, gyerekeknek az volt a kedvenc búvó, játszó, és melegedő, sőt alvó helyünk is! Mindig volt a kuckóban puha báránybőr, és ha be volt fűtve a kemence, akkor igen kellemes és barátságos hely volt.

A kemencét többféle módon hasznosították, mégis akármilyen meglepő az elsődleges szerepe a kenyérsütés volt, hiszen azt télen-nyáron sütöttek benne. Míg fűteni csak télen kellett! Aztán a kemence tetején szárították meg a házi tésztát: a tarhonyát, az eperlevelet, a cérnametéltet, és a lakodalmak híres csigatésztáját is. És a kenyérsütéshez félretett kovász-cipót, a következő sütéshez, valamint vas lábosban és cserépedényben sütni és főzni is lehetett a kemencében.

Kemencét minden valamire való parasztember tudott építeni, hisz apáról fiúra szállt a tudománya. Az építéshez jó minőségű agyagra volt szükség, amit ásott gödörben leáztattak, és mezítláb taposták, gyúrták, hogy jó legyen a minősége. Kevertek hozzá polyvát, ami a cséplésnél keletkezik a gabona kalászából, ez volt a kötőanyag. Az építés úgy kezdődött, hogy felfalazták a kemence alapját vályogból vagy téglából, majd feltöltötték földdel, amit jól ledöngöltek. Ezután letéglázták, ez lett a kemence alja később! Erre épült aztán rá, maga a kemence.

Fűzfavesszőből elkészítették a kemence alakját formázó vázat, és az agyagból készített hurkákból e köré rakták a kemence falát, törött cserépdarabokkal váltakozva. A kemence tetején húzósablonnal készítettek még kisebb díszítést is. Ezek után hagyták szikkadni, majd amikor kellően megszilárdult, utána gondosan betapasztották, és ismét szikkadni hagyták. Ezek után begyújtottak a kemencébe, figyelve a tűz erősségére, majd szép lassan kiégették a kemencét. Utána többször átmeszelték, hogy szép hófehér legyen, és elkészült a kemence, ami ha jól volt megépítve, évtizedekig szolgálta a családot!

A kemence körül mindig volt egy fajta misztikum és ünnepélyesség, ami körül lengte a kemencét, és szinte szertartásnak számított. Ilyen volt a kenyérsütés is, amikor reggel felébredtünk mi gyerekek, a friss kenyér illata már bejárta a házat. Erről egy másik alkalommal szeretnék neked írni!

Azért mondtam el gondolataimat a kemencéről, mert a kemence egy csodálatos dolog, ami ma már talán kissé feledésbe merült, de bízom abban, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik építenek kemencét, hogy végleg ne tűnjön el az életünkből, és megmelegítse a hátunkat, amikor odakinn tél-úrfi megcsörgeti a kardját! ...

*

A cikket írta: Szita Zoltán

támogatóink