Adakozás

Látogatók száma: 14

Szkeptikus vagyok, mikor adakozásról van szó, főleg akkor, amikor leszólítanak az utcán.

Előre bocsátom, hogy ha úgy érzem, szívesen adakozom, azonban azt a módszert, mikor feltartanak az utcán, esetleg így akarnak bejönni a lakásomban, nem nagyon szívlelem.

Az egyik ilyen, meghiúsult adakozást szeretném röviden leírni.

Történt, hogy jöttem haza Budapestről, az ELTE-ről. Mivel Inter City-vel akartam Szolnokig eljutni, hogy minél hamarabb otthon lehessek, sorba kellett állnom, mely igen lassan haladt előre.

A fejem tele "tudománnyal", nagyon fáradt voltam. Még elég időm volt az idnulásig, nyugodt voltam. Azonban nem sokáig, mikor megpillantottam a fekete mappákat kezükben tartó egyéneket.

Éreztem, hogy kiszúrtak, azaz egyenesen elindult felém az egyik. A kis Malév-os bőröndömet befordítottam, nehogy el tudják olvasni. Egyre közeledett, jött felém, majd megszólított. Már majdnem elmondta kötelezően betanult szövegét, mikor megszólaltam. Német nyelven, hogy nem értek magyarul.
Elbizonytalanodott.
Én is.
Már-már azt hittem, hogy német nyelven folytatja.
Ám, nem!
Vett egy nagy levegőt, s ismét belekezdett volna szövegébe, de mosolyogva és ártatlan arccal próbáltam megmagyarázni, hogy én nem érteni magyar!!!!!!
Majd biccentett a fejével, elköszönt.
Ugyanúgy tettem én is.

Végre a sor elfogyott előttem. Épp következtem, mikor ugyanaz a hölgy a mögöttem álló egyénhez fordult problémájával, feladatával.
Mit tehettem, kértem az Inter City-s pótjegyemet Szolnokig. Magyar nyelven, akcentus nélkül.
A hölgy felfigyelt erre, s mikor kézbe vettem a jegyemet, nem állta meg szó nélkül:
- Hogy-hogy ilyen szépen beszél magyarul? Nem képzeli...
- Bocsánat, de túl hosszú volt a sor.
- És akkor mi van?
- Hát megtanultam magyarul! - s ott hagytam.


Kettős érzelmekkel szálltam fel a vonatra. Vidám és egyben szomorú is voltam. Megoldottam egy olyan helyzetet, amely mindig is bántott, hosz szívesen adakozom, de csak belső meggyőződésre. Közben felvetődött az a kérdés bennem, mi a biztosíték, hogy ezek az összegek tényleg oda érkeznek meg?

Tényleg, mi a biztosíték?

A cikket írta: kiki64

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

kiki64

tényleg sok igazságtalanság van, és képesek az emberek átverni másokat is!
igazad van! jól tetted, kedves Éva.
:)

Divi Éva

Nálunk folyamatos a kéregetősdi. Most mindenre hivatkozva. A minap annyira belefáradtam, hogy lefénymásoltattam a rokkant igazolványomat, és kitettem az ajtóra azzal, az aláírással, csak akkor csöngess be, ha pénzt hoztál Nekem is.
Így azóta nem csengetnek be. A postásunk nevetett rajta, de valóban örülök, ha megélek, nem hogy adakozzak állandóan, és közben azt látom, hogy itt a város lemond a tüzijátékról, és közben a városgazda élpületét felújították patinánsan.Nem a 20 perc durranás miatt, de erre volt pénz? a zsákolásra meg összeszedték a cégektől az embereket és vitték, hogy haza sem tudtak menni ruháért vagy váltás fehérneműért. Na ez dühít nagyon.

kiki64

a múltkor a lakásomon kerestek meg, s ráadásul pont akkor volt túl a lányom a negyedik vesekő törésén, próbáltak már-már vehemensebben lelkemre hatni, mikor előadtam a történetünket, s mivel egyedül vagyok a két gyermekemre, örülök, ha őket istápolni és szponzorálni tudom

tényleg nagyon fájdalmas beteg gyermekeket látni, azonba igen sokan ezen tények mögé bújnak

egyet értettem veled, kedves Anubis
:)
örültem, hogy olvastad a cikkemet, kedves Orsolya

anubis

Én akkor vagyok nagyon mérges, amikor karácsony környékén megszaporodnak az ilyen-olyan látogatók, hogy adakozz a beteg gyerekeknek. És még mielőtt valaki megkövezne, elmondom: az adóm egy százalékát minden évben annak a gyermekkórháznak adom, ahol megmentették a fiam életét öt évvel ezelőtt. De!
Miért karácsony előtt jönnek ezek az emberek adományért? Csak akkor vannak beteg gyerekek? Nem, hanem tudják, hogy ünnepek környékén az emberek jobban kinyitják pénztárcájukat, fogékonyabbak a dologra. Én is szoktam adni nekik, meg se kérdem, hogy pontosan kinek is megy az a pár százasom, de naponta többször nem tudok még százasokat sem adni. Ha megtehetném, adnék, de így, sajnos, csak néha tudok.
Mindig elszomorít, ha beteg gyerekekről hallok, de mára óvatos vagyok az adakozzásal.

Orsolya

Kiki! Szerintem erre nincs igazi biztosíték, tényleg jó kérdés?! üdv Orsolya