Albérleteim - Lidi néni 1.
Látogatók száma: 47
Napokig nem volt semmi probléma. Aztán valami belebújt a Lidi nénibe, mert fura dolgok kezdtek történni körülötte.
Egy ilyen malőr nem maradhatott titokban az egyetemen. Hála a fiúknak, akik telekürtölték vele nem csak az egyetemet, de a kollégiumot is, és bizony, amiről két ember tud, azt már tudja mindenki. Nem beszélve a sok irigy csoporttársról, akik eddig is fura szemmel néztek Szonjára, de attól a naptól már rám is ujjal mutogattak, és összesúgtak a hátam mögött. A lányok már csak ilyenek. Nem úgy a fiúk! Ők aztán nem rejtették véka alá a mondandójukat, ami a szívükön az a szájukon. Sorra szólítottak le a menzán, a folyosón, az utcán, vagy ahol éppen találkoztunk. Vihogva, heccelődve ajánlatokat tettek.
- Mit szólnál egy hajnali randihoz? – így az egyik. – Nincs ugyan emeletes ágyam, de azért szívesen látlak ma éjszaka a szobámban! – kiáltott utánam egy másik csoporttársam.
Szerettem volna elbújni, átiratkozni egy másik város, másik egyetemére, akárhová, csak el innen. Jó lett volna kimagyarázni a helyzetet, de az eszem tudta, hogy többet ártanék vele, mint amennyi haszna lenne. Egyszer talán ennek is vége lesz, gondoltam bánatosan, és lázas albérletkeresésbe fogtam ismét.
Teljesen kétségbe estem, amikor már második este kellett a tornaterem öltözőjében aludnom rettegve attól, hogy felfedeznek. Éppen egy tornaszőnyeget nyűttem ki a szertárból, amikor eszembe jutott a kórházi ágyraktár. Nyáron a klinika sebészetén dolgoztam, mint segédnővér. Anyám úgy gondolta, nem fog ártani egy kis kórházi gyakorlat, no és némi kis zsebpénzt is kereshetek vele. Kész haszon. A főnővér, nagyon kedves és fiatal nő, néhányszor megengedte, hogy az ágyraktárban aludjak. Cserébe én készenlétben álltam, ha laborba kellett sietni, vagy valami halaszthatatlan ügyet elintézni és nem volt kéznél beteghordó. Na, ennyit most is vállalhatok, gondoltam, és besiettem hozzá a kórházba.
- Hát, nem tudom – mondta sajnálkozva – most nem dolgozol itt, nehéz lenne kimagyarázni.
- Csak egy hét, maximum kettő – kérleltem – addigra csak sikerül valami albérletet találnom.
- Tudod, hogy ez nem megoldás! Bármikor kaphatok egy ellenőrzést, akkor repülünk mind a ketten. Sajnálom.
- Azért köszi! – sóhajtottam egy hatalmasat, szerintem még a hatodikon is hallották – Ha mégis meggondolnád magad, szólj, a tornaszertárban megtalálsz.
Lassan mozdultam. Ez volt az utolsó reményem, hogy még ha csak ideiglenesen is, fedél legyen a fejem felett, de ezzel most az is odalett. Lógó orral indultan kifelé. Alig értem azonban a csapóajtóhoz, a nevemet hallottam a nővérpult felől.
- Na, ide figyelj, Kislány! Egy ismerősöm felügyelőt keres a nagymama mellé ott lakással. Nem vészes a dolog, néni idős, kicsit feledékeny, felügyeletre szorul. Néha vannak fura dolgai, de ellátja magát, és napközben rá-rá néznek az unokái. Érdekel a dolog? Nincs is olyan messze, alig öt perc busszal az egyetem.
Naná, hogy érdekelt. A megadott idő előtt egy órával ott toporogtam a négyszintes épület előtt. Szemrevaló környék. A lépcsőházzal szemben játszótér, a sarkon egy nagyobb bolt, a másik irányban iskola. Néhány méternyire a buszmegálló. Hogy nekem milyen mázlim van!
Egy fiatal, szimpatikus pár mutatta meg a lakóhelyemet. Patyolat tiszta, két szobás lakás. Alig néhány bútor, azok is vadonatújnak tűntek. Nem lesz itt semmi baj!
- És a néni? Mikor ismerhetem meg? – zavartan összenéztek, mintha valami kínos kérdést tettem volna fel, de aztán a férfi találta fel magát elsőként, így ő válaszolt:
- Óh, a mama még kórházban van. Tudja volt egy kis balesete. – jelentőségteljesen a feleségére nézett - A napokban hazaadják, így kész szerencse, hogy magára találtunk.
Ha kórházban, akkor kórházban, jobb is, hogy lesz néhány napom akklimatizálódni.
Még aznap beköltöztem. Kicsit zavaró volt az átható fertőtlenítőszag, ami a lakás minden egyes szegletéből igyekezett az orromba furakodni. Domestos szaga volt az ágyneműnek, a szőnyegpadlónak, hypo illatúak voltak a csempék, a falak. Ami furcsa volt, hogy vadonatújnak látszott minden berendezés. Szinte steril. Soha nem használt. Az ember azt hinné, hogy egy idős néninek idősek a bútorai, ős öreg edényekben főzi a levesét, és ódon tányérokból, ezeréves kanalakkal eszi az ebédjét. De itt semmi sem volt régi. Még csak egy csorba csészét sem találtam sehol.
folyt. köv-
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez sem kevésbé érdekes... :) nem minden arany, ami fénylik? :)
Üdv:A
Látom stílusánál maradt. Lassan rá kell jönnöm, hogy Önnek mégis van stílusa, nekem csak nyafog, hogy keresgél.
Tetszik, várom a folytatást!
Bokor
Szia Nurse!
Ez sem kevésbé érdekes... :) nem minden arany, ami fénylik? :)
Üdv:A
Tisztelt Nurse!
Látom stílusánál maradt. Lassan rá kell jönnöm, hogy Önnek mégis van stílusa, nekem csak nyafog, hogy keresgél.
Tetszik, várom a folytatást!
Bokor
Nem is tudja, milyen öröm volt a hozzászólását olvasni!
Már féltem, hogy csalódást okoztam újra :-)
A folytatást feltettem :-)
Nurse