Csak addig
2011. augusztus 20. - Látogatók száma: 56
Összeszedi a lakásban az üres sörös és energiaitalos dobozokat. Hetet talál, a TV-nél, a számítógépnél, a konyhában. Egyet kivesz a kukából is.Az egyik még félig van, lötyög benne az elpangott ital. Azt kiönti a csapba, aztán egyenként kilapítja őket és hátraviszi egy külön zsákba. Havonta 200, meg néha még több is összejön. A gyerekkel majd beviszik a Tescóba. 2 Ft-ot adnak darabjáért.
Egy pléh perselybe gyűjti az aprót, amit a férje rendszerint kiszór a zsebeiből. Mint a szemetet.
Főzni csak estére kell, ha időben hazaér az ura együtt esznek, ha nem, megvacsoráztatja a kicsit és lefekteti, a nagyok eldöntik, megvárják-e az apjukat. Most a tegnapi maradékot szépen dobozba teszi és be a mélyhűtőbe.
Sült hús, meg egy kis rizs. Hetente egyszer aztán kiszedegeti, becsomagol egy táskába. Tesz mellé tíz tojást, néha lisztet, cukrot, ami éppen van, krumplit, hagymát, a hűtőbe is benéz maradék felvágottért. Valami mindig akad. Majonéz. Azt szereti a fia, csak úgy kenyérrel, azért még a boltba is elmegy, ha otthon éppen nincsen bontatlan.
A kenyeret a fiatalok a Tescóban veszik meg, ha elfogy este mennek, zárás előtt egyet fizet, kettőt kap akció van.
Mit is adhatna még? Megint fényképet kell csináltatni, arra kért a fia 3000 Ft-ot. Fejenként 1500 ...önéletrajz önéletrajz hátán. Fényképpel kérik mindenütt. Aztán megy az iratmegsemmisítőbe. Lenne itthon munka dögivel, de a férje hallani sem akar róluk. Inkább elnézi, hogy, ha kell, az asszony kifizeti az albérletet, vagy besegít a rezsibe. Neki teljes a család nélkülük.
Lekvárt kéne főzni. Sok körte van az idén. Csak úgy vadon, igazi bio. Micsoda érték, ha el lehetne adni...de papír az nincs. Engedély, meg igazolás. Két körtefáért nem lehet ilyesmibe belekezdeni! Sokba kerül.
Hát csak a remény, hogy egyszer találnak munkát ezek a gyerekek. Csak addig....csak addig...
A cikket írta: Vázsonyi Judit
Hozzászólások
időrendi sorrend
Neki teljes a család nélkülük. Bizony, bizony.
Te gyereked, én gyerekem szindróma, tudod? :)) A sorok közül, ahogy Bori mondta, - és reményeim szerint - kiviláglik.
:) Nem most kezdtem írogatni, de még fejlődőképes vagyok, remélem.
Köszönöm Bianka, hogy olvastál.
(de. rosszul értelmeztem)
Neki teljes a család nélkülük.
? Úgy érted, nélkülük *nem* teljes a család?
Nekem kissé kurta-furcsa írás.
Ha most kezdtél elírogatni. akkor viszont jó.
Te gyereked, én gyerekem szindróma, tudod? :)) A sorok közül, ahogy Bori mondta, - és reményeim szerint - kiviláglik.
:) Nem most kezdtem írogatni, de még fejlődőképes vagyok, remélem.
Köszönöm Bianka, hogy olvastál.
? Úgy érted, nélkülük *nem* teljes a család?
Nekem kissé kurta-furcsa írás.
Ha most kezdtél elírogatni. akkor viszont jó.
Nagyon jó. Néha a sorokat, néha közöttük olvas az ember. Gratula. :)