újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Decemberi ajándék

Látogatók száma: 52

Mondtam már, hogy nagyon utálom a decembert? Akkor most mondom! -Jaj, jányom, miket beszélsz, hiszen akkor vannak az ünnepek! Nem baj, akkor is utálom!
Már évek óta figyelem, hogy nálam a bajok mindig decemberben tetőződnek. Nem mintha a többi hónap krémes-süti lenne, de a december!
Vegyük sorjában: mint arról korábban beszámoltam, elkaptam a nagy náthát és még ki sem kászálódtam belőle, mikor szomorúan tapasztaltam, hogy valahol a vizem csordogál. Nem tudtam, hogy hol, de akár hogy is volt, az izzadtságom nem tehetett ki 20 m3-t. Ráfogtam a WC-re, mindent kicseréltettem, hát majd a jövő eldönti, ott volt-e a baj.
Miután e szörnyűségeken túllettem, gondoltam, végre nyugodt időszak következik és nekifohászkodtam az ablakpucolásnak. Mit tesz Isten,a létra tetején látom ám, hogy a postásnő ott kapálózik a kapuban. Én, mint a villám, szárnyaszegetten, de mosolyogva repültem kifelé, mondok, megjött a kormánycsomag. De hamar lelombozódtam, mert helyette a postásnőm egy rendőrségi levelet szorongatott. Mikor megláttam, minden bűnömet átvizsgáltam magamban rendőrségileg, de nem lettem okosabb.Bent, kibontva a levelet kiesett egy csekk csekély 30 ezer Ft-ról, mondván, ha jót akarok, rövid időn belül fizessem be. Kiderült, hogy novemberben Mályin keresztülhajtva 19 km-rel túlléptem a megengedett sebességet, ezért ez a büntetésem.Valóban jártam arra a jelzett napon, lehet, hogy figyelmetlen voltam, de én semmiféle korlátozó táblát nem láttam. Mindegy, több, mint 40 éve vezetek, belefér ez a kis figyeletlenségem. És én "jót akarok", ezért be fogom fizetni. Csak hát december van. Mondtam már, hogy utálom a decembert?

Ilona

A cikket írta: Ilona

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Szia, Bakfitty!
Igen, vártam pár napot, hétfőn volt a tartály csere, akkor 40m3-en állt az óra. Tegnap, tehát 5 nap után ismét lemásztam az aknába, az óra állása nem változott.Tehát úgy néz ki, hogy a WC tartályom folyt, ami most rendben van. Azért egy ideig még figyelni fogom, köszi az érdeklődést!
Ami a büntit illeti, hát "nekik" is meg kell élni valamiből, ami Neked is elég sokba került. No, engem egy darabid nem fognak büntetni, mert ma az akku miatt be sem indult a kocsi, nekem már ez sem meglepő, mert még december van...:-((

Üdvözöllek, szép estét kívánva, Ilona
 
Nem írtad, hogy mi a helyzet a vízfogyással! érdekelt volna, mert azóta, hogy említetted eltelt már egy pár nap!

Velem a következő történt bünti ügyben :)
Dolgozóba mentem, ahogy szoktam! Leparkoltam, ahol szoktam! Tábla sehol, ahogy szokott! Délután ott a rokkant tábla, vadi újan beverve, az autómra a kerékbilincs, szép rendesen felverve! Nem egyedül álltam tudatlanul akkor ott! A pofátlanság netovábbja történt! 100 ezerrel megúsztam, a többiekkel együtt!
Boldog nap volt:)

üdv. bakfitty (Feri)

megtekintés Válasz erre: Yolla

Kedves Ilona!

Sajnos, akik egyedül élünk, mindig nehezebben viseljük az ünnepeket, még büntetés nélkül is.
Ami a rendőröket illeti, most van a nagy év végi büntetési hullám, hogy meg legyen az éves tervezett bevételük, nyilván az után kapják a prémiumot.

Puszi: Yolla

KöszönömYollám, Te tudod, hogy van ez..:-)

Puszi, Ilona

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

"Figyelmetlen" voltál és büntit kaptál? Hát nem semmi! Egy csapásra megoldva a karácsonyi menü. Ezek után szerényen! Már csak az hiányozna, hogy mint gyalogosan közlekedő egyszer csak kapnék egy "szeretetcsomagot" hogy szabálytalanul közlekedtem X napon, átszaladtam ott, ahol nem szabadott volna. Megjegyzem én már busz után, sem előtte nem futok. Mi jöhet még? :-(

Nem vigasztal, de más is kapott, az tízezerről szól, mert ő is novemberben x napon olyan helyen várakozott, naná hiszen rokkant - de ez kit érdekel - ahol nem szabadott volna.

Vezess óvatosan! :-)

Ezek a "kellemes" meglepetések! Hál' Istennek, eddig nem nagyon volt rá példám, de ami késik, nem múlik! Nem berzenkedem, mert biztos, hogy nem a levegőből szedték,a lényeg az, hogy mindig mindenre oda kell figyelni, mert minden pénzbe kerül..
Kedves Ilona!

Sajnos, akik egyedül élünk, mindig nehezebben viseljük az ünnepeket, még büntetés nélkül is.
Ami a rendőröket illeti, most van a nagy év végi büntetési hullám, hogy meg legyen az éves tervezett bevételük, nyilván az után kapják a prémiumot.

Puszi: Yolla
"Figyelmetlen" voltál és büntit kaptál? Hát nem semmi! Egy csapásra megoldva a karácsonyi menü. Ezek után szerényen! Már csak az hiányozna, hogy mint gyalogosan közlekedő egyszer csak kapnék egy "szeretetcsomagot" hogy szabálytalanul közlekedtem X napon, átszaladtam ott, ahol nem szabadott volna. Megjegyzem én már busz után, sem előtte nem futok. Mi jöhet még? :-(

Nem vigasztal, de más is kapott, az tízezerről szól, mert ő is novemberben x napon olyan helyen várakozott, naná hiszen rokkant - de ez kit érdekel - ahol nem szabadott volna.

Vezess óvatosan! :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: