Először mindenki idegen -2.
Látogatók száma: 62
Olyan vigasztalanul esik napok óta...
Nézem az utcát, fénylik a járda, apró buborékok a tócsákban, ahogy hullik a fákról az égi áldás.
Kedvetlen vagyok. Valami boldogság-hormonra vágyom. Csoki? Nem szeretem.
Kinyitom a hűtőt, semmi édesség. Pedig úgy szeretem a krémest. Franciakrémes?
Pillanatok alatt elkészülök. Esernyő? Persze otthon hagytam.
Szerencsére esőszünet volt, amíg leértem a kis presszóba. Virágneve van, Ibolya. Ebben a városban itt a legjobb a süti. Választok krémest, helyet, s várok. A kedvem is kezd visszatérni. Elállt az eső, mások is ajtót nyitnak.
Kellemes külsejű férfi lép be. Magas, szőkésbarna. No én a szálkásabb, szikár formákat jobban kedvelem, de azért... Fiatal -gondolom- hozzám. Kávét rendel. Láthatóan vár valakit, olyan türelmetlen mozdulatai vannak.
Hozzák a krémest, finom, mint mindig.
Érdekelnek az emberek, a férfi is, valamiért érdekel. Ajtót néz, órát figyel. Szegényt megvárakoztatja valaki.
Oldalt dőlt a krémes, hát odafigyelek. Valaki sebes mozdulatokkal elsiet mellettem.
Anikó az, a szomszédom, nyomában a szerelem suhant. Csaknem elsodorta a székemet. Háttal ül, észre sem vett. Nem is csodálom, ott a kellemes férfi mellett. Gyors pusziváltás, s már csevegnek is.
Megdöbbenek, hiszen alig két hete panaszolta sírva kis csalódását, nagy szerelmét.
Már nem is fontos az utolsó falat. Íze sincs. Elvette a kíváncsiság.
Mi történt? Új ismeretség?
Hiszen a férfi nem alacsony, de szőkésbarna. Nem pocakos, kicsit sem, átlagos alkat, kellemes mosoly.
Valami sugárzás körülöttük.
Kérek még egy üdítőt. Meg kell várnom valamit!
Óvatosan oldalra nézek, az asztal felett kéz a kézben, mosolygó szemekkel ülnek.
Kihűl a kávé - gondolom - de ez őket nem érdekli.
- Mikor indulsz? - kérdezi Anikó.
- Ma sajnos sietnem kell, de a hét végén maradok, nálad - súgta a fülébe.
Hál' Istennek - gondoltam - végre valami jót is hallok, csak tudnám kivel ül Anikó.
- Elkísérlek a kocsidig - mondja mosolyogva.
- Ne aggódj, még hazaviszlek, annyi időm van! - halom a férfi kellemes hangját.
Na most! - figyelek. Fizet. Indulnak.
Kifelé menet Anikó észrevesz, mellém lép egy pillanatra.
- Fél óra múlva kereslek! - súgja olyan apró női puszi mellett. Az is olyanra sikerült, mintha nem én kaptam volna, olyan boldogra.
Utánuk nézek. Bizony most tűnik fel, hogy bár szinte egyforma magasak, de ... Hiszen Anikóra én is felnézek mindig, lehet száznyolcvan magas. Gondolom. Lehet?
Ha ő a nagy Ő, akkor...Frászt, nem lehet, itt sírt nekem, nem oly régen!
Otthon más a második laza kávét is kiöntöttem, mikor becsengetett.
Köszönés helyett: - Láttad? - kérdez gyorsan.
- Kit? - kíváncsiskodom - Kivel láttalak?
- Emlékszel? Róla meséltem! Mondtam, hogy megtaláltam!
- És a hibái?
Ja, jut eszembe a magassága, hiszen Anikónak lehet igaza, vele egyenlő. Hozzám képest magas, de ő viszonyított.
- Nem tetszik? - döbbent meg. - Persze neked nem is kell, de a barátnőm azt mondta olyan helyes, sőt kicsit irigy is volt, láttam rajta - kuncogja.
- Tudod mit? Én is irigy voltam,de... Azt mondtad nem volt őszinte, s ez bántott. Emlékszel? Sírtál is - idézgetek.
- Óh, te azt hitted azért? Dehogy, csak úgy összekeveredett bennem minden. Örültem, de féltem is kicsit. Csalódtam már - gondolkodik - de most nem fogok!
- Honnan tudod? - kérdeztem.
- Az a baj veled - kezdte - hogy nem adsz esélyt senkinek.
Elgondolkodtam. Lehet, hogy igaza van? Azonnal akarok mindent.
- Én pedig egyszerűen megkérdeztem, mi van a fotóval, mi a fenének beszéltél mellé? - hadarja.
- És? - türelmetlenkedem.
- Neki sem könnyű - mentegeti. - Azt hiszed a férfiak nem tudják mi mit várunk el? Ő tudja. Vonzó külsőt, jó anyagiakat, szép lelket.
- Gondolkodj! - mondta nekem András - Van ilyen férfi?
- És szerinted? - kérdezi tőlem Anikó. Aztán befejezi a válasszal:
- Álmodban! - legyint.
- Tudod - mesél tovább -, a férjem is az a "szépfiú" volt, aztán lelépett az üres fejével. András! - sóhajt - ilyen, láttad, de nem tudod amit én! - sejtelmesen mosolyog. - Olyan nőt keresett, akit nem a külseje érdekel. Hát nem volt őszinte, de céllal tette. Te el sem tudod képzelni, hogy nekik is nehéz megtalálni az igazit? - gyanakodva néz rám.
- Dehogynem - válaszolom - csak ők mások.
- Noná! Ezért ismerkedünk velük. Én sem a nőket szeretem! - szögezi le.
- Erre mit lépsz? - kérdezi.
Semmit, inkább ülök, gondolkodom. Lehet, hogy igaza van? Esélyt kellene adni a férfiaknak?
- Ezt még átgondolom! - búcsúztam el Anikótól.
Ő más gondolatokkal indult haza. Kérdéseim felzaklatták. Sok volt benne a miért?
Alig találta a lakáskulcsát, aztán az ablakban állt sokáig. Nézte a futó felhőket, valamit elvittek...
- Folytatása következik -
A cikket írta: Sonkoly Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Éva!
Csatlakoznék a másik Évához, nekem is nagyon bejött, ahogy Ön az írása elejét feldobta azzal a ki külső szemlélős dologgal. A vége pedig csak simán tetszett.
Bokor
Örülök, hogy tetszett kis írásom, remélem a következő részekkel sem okozok majd csalódást.
Üdvözlettel!
Éva
Csatlakoznék a másik Évához, nekem is nagyon bejött, ahogy Ön az írása elejét feldobta azzal a ki külső szemlélős dologgal. A vége pedig csak simán tetszett.
Bokor
Én is várom a folytatást Évám! Nagyon tetszett, h nem siklottál el a részletek felett, pl: oldalra dőlt krémes. Puszillak! :-)
A részletek nagyon fontosak, úgy gondolom olvasmányossá teszik az írásokat...remélem. :-)
Puszillak én is!
Kedves Éva!
A könnyed szemlélődés fátyla alatt megfogalmazott gondolatok nagyon tetszettek. Esélyt adni nem rossz, sőt! Sosem lehet tudni. :) Várjuk a folytatást!
Pussz, Tündér
Mindenki érdemel esélyt, nem lehet tudni hogyan él vele... :)
Köszönöm figyelmed!
Üdv. Éva
Gondolom, mondanom sem kell, várom a folytatást.
Örülök, hogy vársz még folytatást, lesz!
Üdv, Éva
Szia Évi!
Nekem tetszik, ahogy feldobtad ezt a szürke napot egy krémes társaságában magányosan üldögélő nő gondolataival színezve, miközben természetes módon megfigyeli a körülötte zajló látszólag nem különösebb, mégis sokat mondó eseményeket.
Ügyesen szövődnek a szálak, jók a párbeszédek (kétkedések, megerősítések,..)
Várom a folytatást!
Puszi,
Éva
Köszönöm, hogy visszajöttél a második részt olvasni!
Puszi, Éva
A könnyed szemlélődés fátyla alatt megfogalmazott gondolatok nagyon tetszettek. Esélyt adni nem rossz, sőt! Sosem lehet tudni. :) Várjuk a folytatást!
Pussz, Tündér
Nekem tetszik, ahogy feldobtad ezt a szürke napot egy krémes társaságában magányosan üldögélő nő gondolataival színezve, miközben természetes módon megfigyeli a körülötte zajló látszólag nem különösebb, mégis sokat mondó eseményeket.
Ügyesen szövődnek a szálak, jók a párbeszédek (kétkedések, megerősítések,..)
Várom a folytatást!
Puszi,
Éva